A perlaki Perlaky család története és irodalmi hagyatéka

Ezen a lapon a perlaki Perlaky család történeti áttekintését, rokoni viszonyait, irodalmi és szellemi örökségét bemutató történeti monográfia webes változata látható. A könyvhöz (vagy inkább gyűjteményhez)  bárki hozzáteheti a saját, szűkebb pátriárkájának történetét, sőt mindenkit ösztönöznék erre.

Ebben a menüpontban a weblap felhasználói által közösen szerkesztett elektronikus könyv látható, amelyneknek alapján a tavalyi év során (2008-ban) nyomtatásban is megjelent könyv elkészült.

A könyv megvásárolható 6200 Ft-os áron.

Családtörténeti kutatás

A családtörténeti kutatások, a főnemességhez tartozó családokat, dinasztiákat leszámítva általában nem nyúlik a régmúltba. Ahhoz, hogy ennek miértjét megértsük, ismerni kell néhány alapvető információt a családtörétneti kutatások legfőbb forrását jelentő levéltári adatbázisokról, a kutatás forrásairól.

Berkes József: Tájékoztató a családtörténeti kutatásokhoz (megjelent a Babits Kiadó gondozásában) című műve talán a legalkalmasabb ennek bemutatására:

" A genealógia, a családkutatás hosszadalmas, bonyolult és fáradságos munka. Az eredmény viszont sokszor igen bizonytalan kimenetelű, mert a speciális tudás és ismeret, valamint kitartás mellett szerencse is kell hozzá. Leggyakrabban hobbyból, kedvtelésből vagy kíváncsiságból kezdenek hozzá, hogy azután sokaknál egy életre szóló szenvedéllyé váljon. A motiváló okok közül nem zárható ki a sznobizmus, a presztízs, a divat, valamint újabban a benne rejlő üzleti lehetőségek sem. Csinálják azonban sokkal gyakorlatiasabb okokból is, pl. letelepülés, illetve állampolgárság megszerzése céljából, továbbá örökség, névváltoztatás, kárpótlás, ritkábban tudományos célból is - demográfiai, néprajzi, egészségügyi feldolgozás, valamint egyéb okok miatt.

Előrebocsátjuk, hogy kész családtörténetek, még kevésbé családfák a kutatások túlnyomó többségére nézve nincsenek. Csak a családok elenyészően kicsi részére léteznek kész genealógiai kutatások és levezetett családfák, pl. főnemeseknek és nemeseknek, ha készítettek és letétbe helyezték a családi levéltárat valamely intézménynél. A polgárcsaládokra és parasztcsaládokra esetleg a helytörténeti kiadványokban lehet találni adatokat, utalásokat. A nemességnél a családfakészítésnek egyebek között gyakorlati okai is voltak. A XVII-XIX. század folyamán - néha még korábban is! - a nemesek a családfákkal tartották nyilván és tudták bizonyítani, kinek milyen jogai voltak a nemesi birtokhoz. E jogok bizonyításából azután sok birtokper kerekedett. A birtokperek pedig tele vannak genealógiai adatokkal és tabellákkal, tehát ez valóságos "paradicsom" a genealógusok számára. Hozzá kell azonban tenni, hogy a birtok megszerzése, illetve megtartása érdekében a birtokperekben gyakran valótlan genealógiai adatokkal találkozhatunk, sőt a hamisítások sem kizártak. A főnemesek körében viszont sokszor presztízs kérdése volt, hogy ki meddig tudja visszavezetni a családfáját.

...

A családtörténeti kutatás forrásainak első nagy csoportja a "szájhagyomány". Ennek megbízhatósága azonban általában csak a nagyszülőkig terjed - ma már például a házasfelek gyakran nem ismerik egymás közeli rokonságát sem. Régebben a rokonsági kapcsolatot jobban ismerték és tartották. A házasságkötésnél érvényes jogszabályok (ún. házassági akadályok) miatt a házasulandó feleknek a távolabbi, negyedik fokú vérségi kapcsolatot is figyelembe kellett venni. A közeli vérrokonok házasságának kiküszöbölésére és megakadályozására szolgált a háromszori kihirdetés intézménye (promulgatio). A szájhagyomány megbízhatatlansága miatt, sokszor már a nagyszülőkön túl, az írott forrásanyag kutatása szükséges. Sokszor segítségünkre lehetnek a családnál őrzött régi imakönyvekbe, bibliákba, egyéb régi és értékes könyvekbe bejegyzett családi események (születések, keresztelések, bérmálások, házasságok, halálozások stb.) felhasználása. Sok család (nem csak nagy múltú és nemes!) igen értékes kis családi "levéltárral" rendelkezik. Az 1940-es évekből, a zsidótörvény miatt kötelező származásigazolás idejéből is sok irat maradhatott fenn az ősökről (főleg anyakönyvi kivonatok). A XIX. század közepétől divatba jöttek a nyomtatott gyászjelentések. Ezekben gyakran a legközelebbi egyenesági hozzátartozókon (házastárs, unokák, gyerekek, szülők, nagyszülők) kívül említik a távolabbi és oldalági (ún. sógorsági) rokonságot. Az Országos Széchényi Könyvtárban kb. 800.000 darabból álló gyászjelentés-gyűjteményt őriznek betűrendbe szedve. A nyomtatott halotti beszédek (búcsúztatók), a temetés után az újságban közzétett köszönetnyilvánítások, megemlékezések is hasonló adatokat tartalmaznak az elhunyt családjáról. Hátrányuk, hogy az elhunytat gyakran a valóságnál kedvezőbb színben tüntetik fel. Egyéb újságcikkekből, pl. hirdetésekből, korabeli hírekből, beszámolókból, tárcákból és eseményekből is meríthetünk adatokat a család történetére, eredetére nézve. A sajtó mint forrás különösen helytálló, tartalmas és eseményekben bővelkedő a vidéki kisvárosi élet mindennapjaira, ahol nem történhetett meg a legkisebb esemény sem a kellő publicitás nélkül. A temetőkben is érdemes megnézni a temetőkönyveket, valamint a sírfeliratokat. Az utóbbiak azonban - a temetéstől számítva hosszabb idő elteltével - igen megbízhatatlan forrásnak bizonyulhatnak (elmosódnak a bevésett adatok, elkorhad a keresztfa, elgazosodik a sír, utólagos rátemetések vagy exhumálások történtek, esetleg más család tulajdonába került a sír stb.). Az írott források közé sorolhatók még többek között az önéletrajzok, iskolai anyakönyvek, emlékiratok stb.

AZ ANYAKÖNYVEK

Minden típusú családkutatás elengedhetetlen és legmegbízhatóbb forrása az anyakönyv. Az anyakönyvek azonban nemcsak genealógiai, hanem történeti-statisztikai, valamint demográfiai kutatások legfontosabb forrásait is jelentik. .. Magyarországon a XVI. elején, az 1515-ben tartott Veszprémi egyházmegyei zsinat jelzi az anyakönyvek fejlődésének kezdetét. A zsinat nem túlságosan pontos és egyértelmű határozata arra hívta fel a plébánosokat, hogy a kereszteléseket jegyezzék fel annak érdekében, hogy a lelki rokonságot nyilvántarthassák. A rendelkezés alapja a kánonjognak az az előírása volt, hogy a lelki rokonság ugyanolyan házassági akadálynak számított, mint a vér szerinti rokonság. A rendszeres anyakönyvezést 1563-ban a tridenti zsinaton rendelte el IV. Pius pápa. Hazánkban a római katolikus egyházban az ellenreformáció kezdetén tartott 1611. évi nagyszombati zsinat intézkedett az anyakönyvek vezetéséről. ... A nagy változás 1625-ben következett be, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek az V. Pál pápa által kiadott Rituale Romanum-ot az egész országban kötelezővé tette. A Rituale Romanum öt féle előjegyzést vezetett be: a keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek mellett külön a bérmálási anyakönyvet, valamint az ún. Status Animarum-ot, amely a húsvéti áldozás időpontjában az egész lakosságot tartalmazta háztartások, illetve családok szerint. A XVII. század folyamán a Rituale Romanum-ot három további kiadásban (1656, 1672, 1692) jelentették meg, ugyanakkor az 1630-as évektől kezdve rendszeresen megtartott egyházlátogatások alkalmával (Visitationes Canonicae) ellenőrizték az anyakönyvek felfektetését és helyes vezetését. A folyamatos és általános érvényű anyakönyvezés a történelmi Magyarországon (az északi megyék kivételével) csak a törökök kiűzése után kezdődhetett el. 1822-ben az egyházi hatóságok elrendelték a betűrendes névmutatók készítését - amelyek mindenképpen megkönnyítették az anyakönyvekben való visszakeresést. Az 1827:XXIII. tc. viszont elrendelte az egyházi anyakönyvek két példányban történő vezetését, elsősorban biztonsági okokból. A másodpéldányokat az illetékes területi levéltárakban őrzik. ... A protestáns egyházaknál az anyakönyvek vezetésének teljes körű jogát 1785-ben adta meg II. József.

...

A Magyar Országos Levéltár Filmtára filmmásolatban őrzi a mai Magyarország területén található helységek 1895. október 1. előtt keletkezett, a történelmi egyházak - nevezetesen a római katolikus, a görög katolikus (unitusok, egyesültek), a görög keleti (óhitű, ortodox, pravoszláv), a református (helvét vallásúak), az evangélikus (ágostai hitvallásúak) és az izraelita (zsidó, ezen belül ortodox és neológ) - által vezetett anyakönyveinek mikrofilmfelvételeit.

...

E hatalmas és egyedülálló gyűjtemény tulajdonképpen a mormon egyház részére készült el. Az anyakönyvek legnagyobb részét az 1959-1967 közötti időszakban mikrofilmezték. Az akkori Művelődési Minisztérium Levéltárak Országos Központja kezdeményezésére a Magyar Országos Levéltár (MOL) a Genealogical Association of the Church of Jesus Christ of Latter-day Saint (Salt Lake City, Utah, USA) részére a fenti időszakban folyamatosan - a mormon egyház költségén - filmre vette a Magyarországon található, 1895. október 1-e előtti egyházi anyakönyveket. Az anyakönyvi mikrofilmek egy része az 1828-tól kötelezően az illetékes megyei levéltárakban őrzött másodpéldányokból történt állag-kiegészítés, nemzetközi mikrofilmcsere, valamint ajándékozás útján került a gyűjteménybe.

Az állami (polgári) anyakönyvezést az 1894:XXXIII. tc. vezette be és 1895. október 1. óta van érvényben. Ettől a dátumtól kezdve a polgármesteri hivatalokban őrzik az anyakönyveket, a másodpéldányokat pedig az illetékes területi levéltárakban, eltekintve a fent már említett kivételektől. Elméletileg az 1995:66., ún. Levéltári Törvény 23. és 24. paragrafusai alapján ezeket is lehetne kutatni (90, 60 és 30 éves zárlat után) - ám a gyakorlatban a családkutatók és a genealógusok számára szinte hozzáférhetetlenek. Többnyire csak tudományos célokra, a kutató költségére végzett anonimizálást követően kutathatók. "

A név eredete: Perlak

A XXI. század elején a családtörténettel foglalkozó kutató, vagy műkedvelő az elődökhöz képest könnyebb helyzetben van, mert ha „fellép” az információs világhálóra és beír egy vezetéknevet, mindjárt több ezer találatot kap, a világ összes táján élő, vagy már nem élő ilyen nevű embertársunkról.

 Ezen találatok (általában 10 000 felett) között ugyan nagyon kevés a használható információ, ezért természetesen egy családtörténeti kutatás nem nélkülözhet valamilyen szintű levéltári információgyűjtést.

 A szóbeszéd azt tartja, hogy ezek a Perlakyak mind egy tőről származnak, Perlakról. Payr Sándornak a dunántúli evangélikus egyházerületről írt értekezésében így számol be Perlakról:

 "Perlak. Régi mezőváros (oppidum), a Perlaky család ősi fészke, amelynek tagjai közül Perlaky Dávid a hagyomány szerint 1475-ben Mátyás király főajtónálló mestere volt. Állítólag maga a mezőváros is a Perlaky család tulajdona volt, melyet egy pusztító dögvész alkalmával a Zrinyiek elődei (talán Keglevich Péter bán) erőszakosan foglaltak el tőlök s a családot ősi birtokuk elhagyására kényszerítették.

 Bedekovich Z. horvát iró „Natale Solum S. Hieronymi” című műve szerint a fellázított nép 1571. a perlaki plebániatemplomot lerombolta volna s az evangelikusok az épségben maradt Szentháromság-kápolnában végezték istentiszteletüket a Zrinyi György által hozzájuk küldött predikátor vezetésével. És Horvát R. Povjest Medjumurja műve szerint is Zrinyi György 1570-ben rombolta volna le a perlaki templomot.

 Ebből azonban történeti valóságnak csak annyit fogadhatunk el, hogy a reformáció Perlakon Zrinyi György pártfogása alatt 1570 körül szilárdult meg, mert az evangelikusok templomokat rombolni nem szoktak, ezt elvégezte helyettük a török.

 Perlak későbbi lelkészei közül csak Keysznik (Küsznich) Tamás nevét ismerjük, akit 1612. avattak fel és Baláskovich Tamásét, aki 1615. irta alá hitvallási irataink gyűjteményét. Musay püspök feljegyzése szerint ezt az egyházunkat is 1626. ifjabb Zrinyi György foglalta el. „

 Perlak jelenleg a Horvátországi Zala megyében található a magyar határtól nem messze, Letenyétől kb. 20, a 7-es (E71-es) úttól kb. 5 km-re található, horvát neve Prelog (fotók).

 Prelog honlapján a következő olvasható a város történetéről:

 Prelog nevét 1264-ben említik először írásos formában, Ratold Roland bán okirataiban. Ennek a névemlítésnek az emlékére a Prelogiak dec. 6-át a Város napjaként ünneplik. Prelog ma egy kisváros, amely jövedelmének legnagyobb részét (több mint 50%-át) az iparból, kereskedelemből és vendéglátásból (23%), mezőgazdaságból (18%) és egyéb tevékenységekből valósítja meg.

A város területén több állami, igazgatási és egyéb intézmény működik, a Községi és Szabálysértési Bíróság, iskolák, kulturális-, sport- és tűzoltó egyesületek, rendőrállomás… A város folyamatosan bővül és fejlődik. A város turizmusa a Dráva folyóhoz kapcsolódik, a sportban a speedway-ről a legismertebb.

Prelog és a környék településeinek lakosai jó emberek és házigazdák, szívesen látnak vendégül mindenkit, aki úgy dönt, hogy meglátogatja őket, és meg szeretné ismerni a Drávának ezt a gyöngyszemét, amely hosszú és érdekes történelmi múltra tekint vissza.

A Muraköz területén szervezett emberi életről az első adatok a korai kőkorszakból származnak, Kr. e. 5000-ből. A gazdag archeológiai leletek a bronzkorszaki életről tanúskodnak, ma pedig ismert tény, hogy a vaskorszakban pannon és szeret törzsek éltek itt. Az I. század elején jelentek meg itt a rómaiak.

Az ókori időkből Prelog területén található egy rurális komplexum, a villa rustica Ferencsica, Ciglistye és Varascsina környékén, amely az archeológusok szerint a III. században létezett. Muraközön áthaladtak – a római közlekedési irányait követve – a vizigótok, a hunok és az osztrogótok is…

A mai Muraköz területén a XIII. században kezdtek megtelepedni hoszpiteszek – királyi vendégek – akiknek a befektetés és a kereskedelem fejlesztése volt a feladatuk. Ezek nagyobbrészt német befektetők voltak, akik a XIII. század hatvanas éveiben a többi település mellett, Prelogba is betelepültek, az akkori Lankret gróf Szubotica (Szabadka, nem azonos a vajdasági Szabadka várossal) nevű birtokán.

Ahogyan Prelog monográfiájában az egyik szerző, Vladimir Kalsan megjegyzi, Lankret grófnak át kellett adni birtokának egy részét, cserében két birtokért, amelyek tulajdonosai utódok nélkül elhaláloztak. Ezt a cserét Ratold Roland bán és Pál veszprémi püspök hajtatták végre, az írásos engedélyt 1264 december 9-én Prelogban adták ki.

Három nappal korábban, december 6-án Roland bán még egy okiratot kiadott Prelogban – a Trnava birtokkal kapcsolatos ítéletét. Ez valójában az az írásos emlék, amelyben a Prelog nevet először említik.

Prelog neve a (Prelak (szó szerint: túl könnyű), Perlak, Perlok) a horvát vlak (vonat) szóból, valamint a kajkáv nyelvjárás (egy horvát nyelvjárás) vlecsiti, vlecsi, vlácsiti, (húzni) prevlácsiti (áthúzni), szavaiból származik, és azon a tényen alapul, hogy itt mindig tranzit állomás volt, vagyis átjáró a Dráva folyón.

1334-ből származik a Zágrábi püspökség összes megyéinek (körzetének) listája. Muraközben 11 megyéről van említés, név szerint pedig 3 – Prelog, Strigova és a mai Mála Szubotica…

1480. szeptemberében Preogban tartózkodott az egész hadseregével a magyar-horvát király, Corvinus Mátyás. Prelog kereskedelmi helyként abban az időben közigazgatásilag jól szervezett volt. Prelog abban az időben is kereskedelmi hely volt, amikor Muraközben a Zrínyi grófok uralkodtak (1546-1691).

Az 1670-es Zríny-Frangepán-féle felkelés leverése után a német hadsereg állandó jelenléte miatt Prelog lakosainak száma gyorsan csökkent. Mégis, már 1716-ban már újra nőtt a lakosság száma. Attól kezdve a 20. század 50-es éveinek elejéig a lakosság száma állandóan növekedett.

Az ősök

A családtörténet kutatás forrásait megismerve láthatjuk, hogy az úgymond legkönnyebben - a valóságban roppant fáradságos kutatómunkával - megszerezhető információ legnagyobb részben adt jellegű (évszámok, helységnevek stb.). Egy családról megszerezhető írott szöveg ritkább esetben fordul elő. Szerencsére a mi esetünkben nem ez a helyzet. Egyrészt épségben megmaradt a családi dokumentumtár, másrészt az evangélikus lelkészi hivatalt viselő felmenőink egyháztörténeti jelentősége és dinasztikus jellege miatt  érdemesnek találtatott a  papírra vetésre.

 
Talán a legcélszerűbb, ha ide idézem Payr által írt részt a Perlakyak őseiről:
 
"

A Perlaky család a Muraközben, Zala vármegyében fekvô Perlaktól vette nevét, mely ma nagyközség és járási székhely. Ez volt a család ôsi fészke. A családi hagyomány szerint maga Perlak is a család tulajdona volt, melyet egy pusztító dögvész alkalmával a Zrínyiek elôdei erôszakosan foglaltak el s a Perlakyakat ôsi fészkök elhagyására kényszerítették.

A legrégibb õs, kirôl a családi hagyomány emlékezik, Perlaky Dávid. Ez állítólag 1475-ben Mátyás király fôajtónálló mestere volt. De a Perlakyak, mint egyes jelek mutatják, híven ôrizték tradiczióikat s éppen ezért ezek is hitelt érdemelnek.

Történeti írott emlékeink ez egy ôsön kívül már csak a XVI. századbeli Perlakyakról szólnak, a kik nem csak hogy korán a reformáczió pártjára állottak, de sôt az elsô ismert Perlakyak mindannyian lelkészi hivatalt viseltek és pedig az ág. hitv. evang. egyházban.

Zalamegyében a Muraközben a szigetvári hôs fiának Zrinyi Györgynek idejében sok virágzó protestáns egyházunk volt. Még a hôsi halált szenvedett Zrinyi Miklósnak egyházfelekezeti álláspontja sincs tisztázva. Nádasdy Tamással való szoros, bensô barátsága és fiának határozott evangéliomi hitbuzgósága arra enged következtetni, hogy ô maga sem volt a reformácziótól idegen.

Fia György hozta az elsô protestáns lelkészeket a Muraközbe. Az elsô lutheránus gyülekezetet Beliczán alapította s innen az egész Muraközt reformálta. (A Beliczay család tagjai ma is evangélikusok.) Ungnad János és Zrinyi György a horvátokat is meg akarták az evangéliom számára nyerni. Az ô költségükön jelent meg Nedeliczen 1573-ban Buchich Mihály beliczai lelkésznek újszövetség, énekeskönyv és káté fordítása horvát nyelven. Kulcsár György alsó-lendvai lelkész „Az ördögnek a poenitentia tartó bûnössel való vetekedése” cz. munkáját 1573-ben Zrinyi Györgynek, Kristófnak és Miklósnak ajánlotta.

Így már Perlakon is korán volt evang. egyházközség. Lelkészei közül csak Küsznich Tamás nevét ismerem, ki 1612. április 3-án szerepel a Formula Concordiae aláírói között Forgács Mihály stridói, Szalaszegi János muraszombati és Suttak Mátyás beliczai lelkészekkel együtt; és Ballasowitz Tamásét, a ki meg Lövôn (Német-Lövô; Sopron m.) az 1615 évi május 21-én tartott zsinaton írta alá ugyanazon hitvallási iratot szintén több muraközi lelkész társaságában.

Perlakon csak a XVII. század második negyedében szûnt meg az evang. vallásgyakorlat, a mikor egy másik Zrinyi György, Miklósnak, a költônek atyja, az egész Muraközbôl, Stridó, Szerdahely, Belicza, Perlak, stb. helyekrôl elûzte az evang. lelkészeket. De még a költô Zrinyi is, ki egyébként is nagy elismeréssel szól a protestánsokról, megôrizte csáktornyai kincstárában Luther Mártonnak és nejének, Bora Katalinnak igen díszes arczképeit.

Tehát még azon Perlakyak is, a kik netán ôsi fészkükben, a Muraközben megmaradtak volna, a reformáczió elsô századában szabadon vallhatták evangéliomi hitüket. A XVII. század második felében Zalában még Légrádon, Somogyban Surdon, Nemes-Pátrón és Felsô Magyarországban találkozunk Perlakyakkal.

Lampe-Ember ismert történeti munkájában egy evang. reformált vallású Perlaky Mártont is említ, ki 1647-ben barsi fôesperes és lévai lelkész volt. Ennek kéziratban fenmaradt történeti feljegyzéseit Ember használta. Minthogy e feljegyzések a dunántúli s különösen a zalai egyházakra vonatkoznak, ebbôl azt lehet következtetni, hogy ez a Perlaky is innen, talán éppen Perlakról származott.

1612-bôl való forrás is emlékezik egy Perlaky Márton esperesrôl, mint lendvaszentgyörgyi ref. lelkészrôl. Két hasonló nevû, vagy csak egy férfiúról van-e itt szó, nem tudom.

Szintén az ev. ref. egyház papja volt Perlaky Márk is, prosenior és balatonfôkajári lelkész, a ki 21 éven át hûséggel szolgálta gyülekezetét s hívei mégis hálátlanul kiadtak rajta. A veszprémi ref. zsinat. 1651. márcz. 12-én írt ügyében panaszos levelet Paksi György dunamelléki püspökhöz.

A XVIII. század elején Kilitiben is élt (1708 körül) egy Perlaky Márton nevû ref. lelkész, a kinek Judit lánya Sári Györgynek volt a felesége.

És egy hirlapközleményben értesültem arról, hogy Ung-Tarnócza jelenlegi lelkésze is Perlaky Pál.

Több ref. lelkészt e családból nem ismerek.

Van különben a családnak római katholikus ága is, valószínûleg még a reformáczió elôtti törzsbôl származó. Mert a protestáns Perlakyak között nem akadt hitehagyott. Sokkal erôsebb volt bennük jellemzetes magyar nemzetiségük mellett az evangéliomi hitelvekhez való hû ragaszkodás.

Nagy Iván munkája a róm. kath. Perlakyak közül csak XIX. századbeli családtagokat említ. Ezek: Perlaki Perlaky István jogtudós s egri jogakadémiai tanár 1806-1825; Perlaky Károly, a közalapítványi csákovai kir. uradalom igazgatója, ki Temes vármegyébôl 1842. szept. 20. kivett nemesi bizonyítványát Krassó vármegyében 1843. jan. 7. kihirdette; PerlakyFlórián 1844-ben a kir. kamarai arad-mutinai kerület ügyésze; Perlaky Leó ferenczrendi szerzetes, 1806-ban szombathelyi tanár; Perlaky László kegyesrendi tanár Kanizsán 1844. A Pécskán lakó Perlaky családág 1828-ban Békés megye elôtt hirdette ki nemességét. A legújabb tiszti czím és névtár is több Perlakyt sorol fel, kik között római katholikusok is vannak.

Katolikus-Evangélikus

A genealógiai forrásokban szereplő Perlaky név kétféle vonatkozásban fordul elő és egyértelműen csatolható a család két ágához. Az egyik ág, amely ágostai evangélikus vallású a perlaki Perlaky nevet használja, a másik esetében a név többféle alakban szerepel: Perlaky, perlaki Perlaky, Horváth alias perlaki Perlaky, Horváth-Perlaky.

Nem bizonyított tény ugyan, de a genealógiai források többsége a két ág azonos gyökerére hivatkozik, ezért mi is ezt a vonalat követjük és úgy gondoljuk, hogy a két ág a reformáció magyarországi elterjedésének idején válhatott ketté.

Evangélikus ág

Az ezen az oldalon szereplő Perlakyak a család ágostai hitvallású evangélikus ágának tagjai, köztük jeles egyházi személyiségeket, két püspököt, espereseket és világi papokat is találunk. A családfa Perlaky Györgytől folyamatos, ezért ősszülőnek őt tekintettem. A címerrajzot sok más családi okirattal, oklevelekkel, születési és halotti anyakönyvi kivonatokkal egyetemben a Evangélikus Országos Levéltárban őrzött, a családi levéltárból tudomásom szerint egyedül megmaradt iratgyűjteményben találtam meg. A papírra festett címerrajz valószínűleg Perlaky Géza birtokában lévő címerről készülhetett.9ü

A családfa alapját a Payr Sándor által, az evangélikus lelkészi hivatalt viselt Perlakyakról, "A Perlakyak négyszázados ároni háza" c. egyháztörténeti monográfia képezi, ezt egészítettem ki az ismert leszármazottak adataival.

 

(Jelszó-Visitor password: evang)

 

A családfa program működésének leírása (hamarosan)

Az evangélikus ág leszármazási táblái

Ezek a táblák 2008-ban készültek, egyes adatok azóta változhattak, az aktuális adatok a Családfa menüpontban találhatók. 

A1:  Perlaky György
                        B1: Perlaky József
                        B2: Perlaky  Dávid (1786-1857)
                        B3: Perlaky Dániel (1801-1882)
                        B4: Perlaky István (1802-1863)

Katolikus ág

"

1613 márczius 14. Pozsony.

 II. Mátyás király Perlaki Horváth Istvánnak s feleségétől Margittól született
gyermekeinek, u. m. Kristófnak, Istvánnak és Erzsébetnek czimeres nemeslevelet
ad.
 
«Scutum nimirum militare erectum rubri coloris triiugi viridi monticulo in
fundo stratum, in quo integer naturalis fulvus leo ore hiante lingua rubicunda
exerta, cauda supra dorsum elevata, posterioribus pedibus dispositis collis
vertices prćmendo, erecte stare, anteriorum vero pedum dextro ensem nudum
capulotenus fortiter comprehensum, sinistro fruticem floris tenere
conspicitur. Scuto incumbentem galeam militarem clausam regio diademate
dimidium per omnia similem fulvum leonem producente ornatam. A summitate vero
sive cono galeć laciniis seu lemniscis hinc cćrulei et fulvi illic vero albi
ac rubri colorum, in scuti oram defluentibus, illudque decenter adornantibus»
 
Kihirdettetett Szepes vármegyének 1613. évi április 23-án Lőcse sz. kir.
városban tartott közgyülésén és 1714. évben, midőn Fejér vármegye ez évi
április 30-án Székesfehérvárt tartott közgyülést.
 
Egyszerü másolat nagy ivrét papiron, 5 levél.
Levéltári jelzése: Acta fam. et loc. Armal. No. 53."
 
(Forrás: TURUL A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye 1883-1950)
 
..."Nagy Iván (Magyarország családai - a szerk.) munkája a róm. kath.
Perlakyak közül csak XIX. századbeli családtagokat említ. Ezek: Perlaki
Perlaky István jogtudós s egri jogakadémiai tanár 1806-1825; Perlaky Károly, a
közalapítványi csákovai kir. uradalom igazgatója, ki Temes vármegyébôl 1842.
szept. 20. kivett nemesi bizonyítványát Krassó vármegyében 1843. jan. 7.
kihirdette; Perlaky Flórián 1844-ben a kir. kamarai arad-mutinai kerület
ügyésze; Perlaky Leó ferenczrendi szerzetes, 1806-ban szombathelyi tanár;
Perlaky László kegyesrendi tanár Kanizsán 1844. A Pécskán lakó Perlaky
családág 1828-ban Békés megye elôtt hirdette ki nemességét. A legújabb tiszti
czím és névtár is több Perlakyt sorol fel, kik között római katholikusok is
vannak."...

 

Családfa megtekintése

(Jelszó -Visitor password: phf)

A családfa program működésének leírása (hamarosan)

A katolikus ág leszármazási táblái

Ezek a táblák 2008-ban készültek, egyes adatok azóta változhattak, az aktuális adatok a Családfa menüpontban találhatók. 

A1: Perlaki-Horváth István
            B1: Perlaky Ferenc (b. 1734)
            B2: Perlaky Mihály (1717-1803)
            B3: Perlaky Ferenc (1719-1776)
                            C1: Perlaky Gábor (1781-1939)
                            C2: Perlaky Antal (1879-1949)
            B4: Perlaki József (1749-1785)
            B5: Perlaky Ferenc (1753-1822)
            B6: Perlaky István (1762-1794)
            B7: Perlaki István (1746-1804)
                            C3: Perlaky József (1875-1944)
                            C4: Perlaky Ödön (1877-1943)
                            C5: Perlaky Gyula (1883-1958)
                            C6: Perlaky János (b. 1900)
            B8: Perlaky Ferenc (b. 1764)

Horvath avagy Perlaky?

Ahogy azt a egyik hírlevélben írtam, jártam a Fejér megyei levéltárban, ahol tudomásom szerint a Perlaky családra vonatkozó családi iratok vannak.  Elmesélek mindent, mert szerintem tanulságos. Ismerősön keresztül jutottam el a levéltárba, így már ki volt készítve az anyag. A felcsúti Perlaky család és a vármegye közti levelezés anyaga, kb. 20 ívnyi levelezés. Átnéztem futólag az anyagot és a keresztnevekből ítélve a katolikus ágat véltem felfedezni. Az iratok tanulmányozása közben beszédbe elegyedtem a kutatószolgálatot adó ismerőssel és elkezdtem mesélni az én tevékenységemről is, az i-s és y-os Perlakyakról. Szó szót követett, majd előkerült egy másik, hasonló dosszié, ez a perlaki Horváth család Előszállásról. Tehát a levéltár szerint két családról van szó. Ezeket az iratokat is átnéztem, és kiderült, hogy ugyanarról a famíliáról van szó, csak két generációval későbbről. Az iratok időrendi sorrendbe vannak rendezve, és a név hivatkozások az idő folyamán rendre változnak: Horváth de Perlak, Perlaki Horváth, Perlaki alias Horváth, Perlaki, Perlaky és két generációval lejjebb már nem is említik a Horváth nevet.

Összegezve, az iratok alapján tehát leszögezhetjük, hogy az eddigiekben katolikus ágnak nevezett családág eredeti neve Horváth volt és szintén perlakról származott, de az idők folyamán a név átalakult és csak a Perlaky maradt meg. Mivel azonban az 1700-as évek elejétől a Perlaky név van használatban, továbbra is az eddig alkalmazott felosztást (katolikus és evangélikus) fogom követni.

Egyenlőre a dokumentumok közül csak kettőt másoltattam le, majd hamarosan visszamegyek és lefotózom a többit, így olcsóbb.

Az alábbi szöveg az egyik, Perlaki Horváth Ferencz nemességigazolási „nyomozása” 1734-ből, melyet Devecserben folytattak le. (Ebben az időben, ha valaki elkötözött más megyébe, a nemességet ott is igazolni kellett, amit aztán a nemesi oklevélbe bejegyeztek) A szöveget leírtam (amit nem sikerült megfejtenem, azt kipontoztam), a régies írásmód miatt nehezen olvasható, de a lényeg azt hiszem kiszűrhető belőle.

Devetser 1734 március 14.

2-3. számú dokumentum

1. oldal

 

2. oldal

 

Aláb irtt T. N. Wesprém Vármegyének edgyik Procedualis V szolgha Birája és Esküttye recognoscallyuk … hogy … anno infracriptis T. Nzetes és Vztes Mező Szegedi Szegedi Ferencz ezen Ns. Wesprém Vármmegyei Or… Vice-Ispán Úr gratis Camis… melett Elő szállásán Ns. Fejér Vármegyében  Lévőben  Lakozó Nemes Perlaki Horváth Ferencz Úr Instantiájára kijövén Devetserben meg vitt Ns. Wesprém Vármegyében Lévő Mező Városban az aláb vitt De eo Utrum szerént való Collateralis Inqvisitionak végben vitelére mely is igy következik_

De eo Utrum?

1mo   Tudgya e á Tanú avagy hallotta é most Elő Szállásán T. Nemes Fejér Vármegyében Lévőben Lakozó Perlaki Horváth Ferencz néhai Perlaki Horváth Mihálytul ezen Mihály pedig néhai Perlaki :Istvántul származtak é?

2do     Vallya meg azt is hiti után á Tanú hogy az Instáns öreg és édes attya mi okbul neveztetett Perlakinak és valaha Horváthnak hívattatott é? avagy Nemesi Szabadságban élet e? és Nemes Személynek tartatott e lenni.

3tio     Tudgya é vagy hallotta é ezen Perlaki Horváth Familiábul ugy mint Nemes Személy az Nemes Vármegye Zászlójy alatt Érsek Ujvár, Buda és más hellyekben táborozott e?

4tum    Ezen Perlaki Horváth Familiának Armalis Donatio, vagy más Pör folyta Leveleit Látta é az Tanú, , avagy hallott é valamit felölök.

Primus    Fatens Nobilis Senior Joannes Tráhnyáki mi Appido Devetser Cattni Wesprém Ajkarendevegens Annorum criciter 62. Juratus examintus fassus est ad 1mo. Tudgya bizonyossan hogy az De eo Utrumban  …erifiált Perlaki Horváth Ferecz néhai Perlaki Horváth Mihálytul, ezen Mihály pedig néhai Perlaki Horváth Istvántul származnak. Ad 2do Hallotta hogy Horváth név volt az igaz nevek de mivel Perlakrul Muraközi helységbül származott ide Devetserben néhai Peraki István azért hívták Perlakinak, azt is hallotta hogy Nemes emberek voltak de abban az üdőben Nemes és Paraszt ember egyenlő, for … voltak.  Ad 3tio  Tudgya hogy Buda alatt az Nemes Vármegye Zászlója alatt mint Nemes Személy táborozott, ezt pedig ugy tudgya hogy az Fatens attyával edgyütt volt, Ad 4tum. Látta Armalis Leveleiket de más egyéb Levelekrül semmit sem tud.

    Mely praevio modo végben vitt Inquisitionak mi vonatárul adtuk ezen Subsriptionkkal és Usualis Pöcsétünkkel  …. …. Levelünket. Devetser, Die 14 Mar ’734

 

 Hun Joseph T. N. Wesprém Vármegye V. Szolgha Birája

 Béki János ugyan azon N. Vármegye Esküttye

 

Bizonyságlevél

 4. számú dokumentum

 

Én alább megírt adom értésekre az kiket illik, hogy néhai Nemzetes és T. Perlaky Horváth Istvány Uram Muraközbül Perlakrul szakadott ide és ugyan az ..... minthogy habár Nemes emberek lakták, ide szakadott Mező városunkban, ugyan itt ifjú legény korában itt megházasodván Bizottságot is három ízben viselte böcsülettel, arra is jól emlékszem, hogy semmitsem ... városiak közé és az Tettes Nemes Wesprém Vármegye Zászlója alatt oda hadakozott Buda alá, mivel is valóságos Nemes Ember volt, kitül származott Perlaky Horváth Mihály és Ferencz, Mely Mihálytúl ismét származott ezen Instans úgy Perlaky Horváth Ferencz, akirűl jól emlékszem, hogy árvaságra maradott, és senkitűl mind ekoráig nem urgeáltatott az Armalis Levelének fől keresésére, mellyet  ötven három esztendeje, mióta ide szakadtam, mind Dominium ugy Vármegyetagja lévén, és mostanában is arra az kire választattam ....azon igaz lölköm ismeretire vallom, kire hütöt tettem, hogy említett Instansnak elei úgymint Perlaky Horváth Istvány és Mihály valóságos Nemes Emberek lettenek légyen: In enjus ............ latin

1737, Devecser

 

Kun János, Tekintetes Nemes, Veszprém Vármegyének Tabla Asessora

Trainatei János Kereszt ....   _ _ _ _X

Kurdi Andras    _ _ _ _ _ _ X

Kérvény a nemesség igazolására

10. számú dokumentum

 

Tekintetes Nemes Rendek!

Hogy néhai Nemes Perlaky Horváth István Ősi Nemességének valóságát ezen Nemes Megyének Tekintetes Nemes Rendei előtt meg mutatván, annak a tisztelt Rendek az elmúlt 1741-ik Esztendő Aprilis Hónapnak 30-ik napján, Ősi Nemességéről szóló tellyes hitelességű Bizonyságtévő Levelet adni méltóztattak légyen, ezeket a A betű alatt valóságos Másolatban beiktatott Eredeti valsóágbanpdig /: a visszavételnek engedelme mellett :/ ide mellékelt  Bizonyságtevő Levélbűl, sőt még a Jegyző Könyvnek a B. betű alatt felesleg ide csatolt Kivónyásábúl is nyilván ki tetszik. Továbbá

 

Az én, a fellebb meg nevezett Nemes Perlaky Horváth Istvántul, alul meg nevezett Fiamnak pedig tőlem lett egyenes és valóságos származásom és származások, a C. Betű alatt ide kapcsolt és a D.E. F. G. Betűk alatt be mutatott valódi hitelességű Keresztelő Levelek által meg erősített Ágoztatásábúl nyilván bé bizonyodik. Végtére

 

 Hogy Ősi Nemességemnek szabadságával mostanság is élek, az köz tudomány!

 

Mellyekhez képest a Tekintetes Nemes Rendeknek Kegyes színe előtt aázatosan esedezem a végett, hogy mivel boldogult Öreg Atyám, fellebb meg nevezett Nemes Perlaky Horváth Istvánnak adatott, és fentebb érintett Bizonyságtevő Levél, a régiség által már igen meg kopott, ugyanazért nékem, ugy szintén Antal, Gáspár és Sigmond Fiaimnak, Ősi Nemességünkrűl szóló Bizonyságtévő Levelet, a tellyes hitelesség alatt ki adatni Kegyessen méltóztassanakm különös tisztelettel maradván

 

A Tekéntetes Nemes Rendeknek

 

alázatos szolgája

Perlaky Horváth Ádám

Föl-Csúthy Közbirtokos

maga és fellebb nevezett Fiai nevében is

Címerek

A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt a lovagság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel. A csatában a páncélt viselő lovagoknak szükségük volt valamilyen ismertetőjelre, mely alapján meg lehetett őket különböztetni a tömegben. Erre szolgált a pajzs és a sisakdísz. A címerek öröklését a lovagi fegyverzet magas ára is elősegíthette, melyet a címerrel együtt az utódok kaptak meg. A magyar 'címer' szó a lotaringiai ófrancia 'sisaktaraj, sisakdísz' jelentésű francia cimier szóból ered és a feltételezések szerint a 13. században a nápolyi udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon vagy a 12-13. században bevándorolt lotaringiai telepesek hozták magukkal.

A legkorábbi magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn 1190 tájáról. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétjei nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolták, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak.

A címerek, mint bizonyos információtartalommal bíró jelek, alkalmasak arra is, hogy személyt, tárgyat, földrajzi egységet, kort stb. identifikáljanak. Helyes módszer alkalmazása esetén egyetlen címernek ugyanolyan információértéke lehet, mint több száznak, így pl. egy kódex korának és tulajdonosainak felderítésében, a pecsét korának meghatározásában, vagy akár ornitológiai, néprajzi, fegyvertörténeti stb. kutatásokat is segíthet.

A magáncímer lehet 1. nemesi címer és ezen belül családi címer, valamint házassági címer, majd 2. polgári címer és 3. paraszti címer is. A címer lehet ősi vagy felvett címer és adománycímer.

A 14. század elejétől, előbb az uralkodói kegy megnyilvánulásaként a címerjavításkor, majd az ugyancsak kitüntetésként felfogható címeradományozással megindult a címerek hivatalos okleveles formában történő kiállítása. Ez egyaránt érdekében állt az uralkodói udvaroknak, melyek ellenőrzést gyakorolhattak a címerügy fölött és illetéket vethettek ki rá, másrészt a címerviselők is igazolni tudták általa társadalmi rangjukat és jogukat az adott címer viselésére.

A legelső címeradományok még címerrajz nélkül készültek és csak leírták a címert. Hamarosan azonban megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a címerek miniatúrájával.

A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők. A címeradomány vonatkozhat a címerre vagy a címerre és a nemességre. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a király volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kancelláriához.

Magyarországon csak nemességgel együtt járó címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a kollektív nemesség egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.

Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A címert meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is.

A címeres levél a címer használatára vonatkozó hivatalos uralkodói oklevél, mely általában megadja a címer leírását, rajzát és a használatára vonatkozó jogosítványokat. Létezett a nemesi címmel és címerrel együtt adományozott címeres levél és csak a címeradományra vonatkozó, melyet egy nemesi család vagy egy település kapott. Volt a rangemelésre vonatkozó címeres levél is, mely általában címerbővítéssel, címerjavítással járt együtt. Régies elnevezése kutyabőr volt.

 

forrás: Wikipédia

 

A Perlaky család címere, vagy címerei megtalálhatók a legfontosabb heralidikai forrásokban.

***

A lehajtott csőrével begyéből fiókáit etető pelikánról már az ókorban hitték, hogy keblét feltépve saját vérével táplálja kicsinyeit. A keresztény szimbolikában ezért a Megváltó, az emberiségért önmagát feláldozó Krisztus, közvetve pedig az eukarisztia megjelenítésére szolgál. Gyakori díszítő-motívum (főleg protestáns) templomokban a szószék hangvetőjén vagy a mennyezet kazettáin.
 

A legkorábbi pecséteken megmaradt címerábrázolások azt egyértelművé teszik, hogy Gödöllő címerének fő motívuma, a fiait önvérével tápláló pelikán megjelenítése volt. A motívum eredete a középkori keresztény hitvilágba vezet vissza bennünket, megjelenítése pedig a középkori állatszimbolikához kötődik.

A keresztény művészetet döntően befolyásoló művek közül a Physiológus szerint a pelikán fiókái szülei arcába vágnak, mire a szülők visszavágnak, de ettől a kicsinyek elpusztulnak. A pelikán szülők később megbánják tettüket és három napig siratják a kicsinyeket. A harmadik napon az anyapelikán csőrével felhasítja saját oldalát, s kiomló vére feltámasztja a fiókákat. Ez a motívum a XII. század óta Krisztus kereszthalálának elterjedt szimbóluma lett, gyakran előfordult keresztrefeszítési ábrázolásokon. (A Megváltó felett), tabernákulumok ajtaján és úrmutatókon. A Jézus jelképévé vált, az erények közül a Szeretet (Caritas) szimbólumává emelkedett pelikán-motívum a feltámadás, az örök megújulás és az élet örök körforgásának kifejezője lett. A motívumot különös előszeretettel használta később a magyar református egyház, s a puritán egyszerűségű templomokban is gyakran megformálták. Hazánkban gyakorta előfordul XVII-XVIII. századi úrasztali terítőkön, templomi ónedényeken, kazettás mennyezeteken, de főleg szószékkoronának csúcsán (találunk példát koporsókon történő ábrázolásra is, pl. Bélapátfalván). A mellét föltépő, fiókáit saját vérével föltámasztó pelikán motívumát gyakorta megtaláljuk a későközépkortól megjelenő címerkultusz idején is. Több tucat magyar nemesi család címerében fő motívumként vagy egy elemként szerepel, s általánosságban elmondható, hogy adományozása, a pelikán motívumának címerbe emelése az önfeláldozás, az áldozatvállalás jutalmazása révén történt.

***

BÁRCZAY OSZKÁR: A HERALDIKA KÉZIKÖNYVE

A
HERALDIKA KÉZIKÖNYVE
MŰSZÓTÁRRAL,
714 SZÖVEGKÖZTI ÁBRÁVAL ÉS 3 MELLÉKLETTEL.
A
M. TUD. AKADÉMIA TÖRTÉNELMI BIZOTTSÁGA
MEGBIZÁSÁBÓL
IRTA
BÁRCZAY OSZKÁR.
Ára 6 frt.
BUDAPEST,

KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
1897.

 

 

 

 HARMADIK FEJEZET - VIII. Műalakok, 168. oldal

 

Zabla (frenum, frein, Gebiss). A Perlaki-család czímerében (448. ábra)

 
 

 

J. SIEBMACHER'S

grosses und allgemeines
WAPPENBUCH
in einer neuen, vollständig geordneten
und
reich vermehrten Auflage
mit heraldischen und historisch genealogischen Erläuterungen.
VIERTEN BANDES FÜNFZEHNTE ABTHEILUNG.
Der Adel von Ungarn
sammt den Nebenländern der St. Stephans-Krone.
Bearbeitet von
Géza von Csergheö,
Major a. D.
(Heft 1 – 7 unter Mit-Redaction des Iván von Nagy.)
NÜRNBERG.
VERLAG VON BAUER UND RASPE.
(E. Küster.)
1893.

 
Sieb
Wappen:  Trense, – oben begleitet v. einer mit d. Hörnern nach aufwärts strebenden Mondessichel, unten v. einem sechsstraligen Sterne.
(Siegel d. d. 1480 mit Init, des Georgius de Perlak, Mgr. Janitorum Reg. Maiestat).
 

 

Siebmacher: Wappenbuch

Wappen: In B. ein von einer Mondessichel und von einem sechsstraligen Sterne überhöhter, geharnischter, gebogener Arm, in d. Faust einen Krummsäbel mit Parirstange haltend. – Kleinod: Pelikan im Neste mit d. Schnabel seine Brust ritzend, u. mit d. heraustropfenden Blute drei Junge atzend.

Adelsgeschlecht aus Perlak im Zalaer Comitate, als dessen erstbekannter Ahnherr, David I., Perlaky, Prediger aus Gömör, 1701 genannt erscheint. Unter diesem Namen, treten jedoch bereits i. J. 1529 Ladislaus sowie Stefan sub d. 1547 urk. auf.

Das Predigeramt, scheint sich (mit wenigen ausnahmen) bis auf die jüngste Zeit von Vater auf Sohn hier verebt zu haben.

Adelszeugniss vom Temeser Ctt, für Karl Perkaly, d. d. 20. Sept. 1842. Kundgemacht: Krassóer Ctt, 7. Januar 1843.

Adelsbekanntmachung von Seite des Békeser Ctts, sub d. 1828.
(N. J. IX. 241–243).

Az alábbi képeken az Evangélikus Országos Levéltárban elhelyett családi archivumban - egykor Perlaky Géza birtokában lévő - található címerrajz, és annak általam retusált változata látható.

 


 
Az alábbi címerrajz szintén a családi archívumban található, de az elérhető címertani forásokban (több ezer címer) nem találtam még csak hasonlót sem. Valószínűleg valamelyik rokon család címere lehet.
 

Időközben sikerült megtalálni a tulajdonost egy anyakönyvi kivonatban látható a pecsét, Perlaki  István Palotai lelkész címeres pecsétje.

 
 

 

I have in this crest a document..I'll write above in english. This document was written in hungarian

 
Minister of Home Affairs
 
According to the documents avaiable to me, I herby state, that the above crest is the crest of Major perlaki Perlaky Mihály-Gábor-Imre, resident of Pécs, who was born in the free city of Arad Sep 2, 1897, and also of his son perlaki Perlaky Lászlo - Mihály- Imre- Pongrác, who was born in Budapest, the capital Dec, 15, 1919.
 
Budapest, June 1, 1938
 
By degree of the minister
Signature
 
 

Címeres levél

forrás: Wikipédia

A címeres levél a címer használatára vonatkozó hivatalos uralkodói oklevél, mely általában megadja a címer leírását, rajzát és a használatára vonatkozó jogosítványokat. Létezett a nemesi címmel és címerrel együtt adományozott címeres levél és csak a címeradományra vonatkozó, melyet egy nemesi család vagy egy település kapott. Volt a rangemelésre vonatkozó címeres levél is, mely általában címerbővítéssel, címerjavítással járt együtt. Régies elnevezése kutyabőr volt.

Névváltozatok:
kutyabőr, armális, címerlevél, diploma (Gudenus I. 29.), uralkodói diploma, címeradományozó levél (Bertényi, Új. m. 119. l.), címeres nemeslevél, nemeslevél, kiváltságlevél, megnemesítő armális levél (Nagy Iván VII. 469.), levél (Nagy Iván III. 28.)
de: Wappenbrief, Adelsbrief, Diplom, la: litterae armales [címeres levél], litterae donationes [adománylevél]
 
A címeres levél kecske-, bárány- vagy borjúbőrből készített hártya, azaz pergamen volt. A társadalmi rang igazolására szolgált, a kiváltságok forrásának tekintették,[2] ezért évszázadokon át féltve őrizték. A nemesség és a címer csak akkor lépett érvénybe, ha egy éven belül kihirdették abban a vármegyében, ahol a család élt.

 A címeradományok eredete

A címereslevelek kiadása a 14. században kezdődött. Korábban mindenki saját maga vette fel és használta a címerét. Az 1320-30-as években egyes címerjavításokat az uralkodói kegy megnyilvánulásaként már írásba foglaltak. Ezek voltak az első címeradományok, melyek a mai címereslevelek előfutárainak tekinthetők. Az első ismert írásba foglalt címerjavító oklevelet Doncs mester kapta Károly Róberttől 1327-ben. Ebben nincs címerrajz, csak címerleírás, akárcsak Kassa 1369-es címeres levelében, mely a legrégibb városi címeradomány és egyben Európa legrégibb fennmaradt címereslevele. Később számos használatban levő címerre is címeres levelet kértek a viselői.

A címeres levelek talán olasz területről erednek, állítólag már IV. Fülöp francia király is kiállított néhányat, de egy sem maradt fenn. Az első ismert címeres levélként IV. Lajos német-római császár oklevelét szokták nyilvántartani, 1338. február 8-áról, Carbonesi a grófok számára. Németországban nemcsak a császár állított ki címeres leveleket, hanem a tartományurak és (a polgárok számára) a palotagrófok (Hofpfalzgraffen) is, különféle érdemek jutalmául vagy pénzért. Az első angol címeradomány III. Eduárdtól (1327-1377) származik. Ez nem maradt fenn, de 1393-ban II. Richárd hivatkozik rá. Az első angol címeres levél 1437-ből való. Az angol királyok által adományozott címerek kivételesek, mert ez a heroldok feladata volt. Magyarországon viszont szinte csak a király és az erdélyi fejedelem adományozott címert. Kivételes esetben a pápától és külföldi uralkodóktól is kaptak címert magyar méltóságok (mint például Kanizsay János érsek IX. Bonifác pápától 1394-ben, illetve Garai Miklós nádor VI. Károly francia királytól 1416-ban—szinte ugyanilyen címeres levelet, azonos címerrel kapott ugyanebben az évben Zsigmond királytól is).

A címeres levelek kiállítása

A 14. század első harmadában kelt címeradományok tulajdonképpen sisakdísz-adományok voltak. Teljes címeradományban először a Csentevölgyi család részesült Zsigmond királytól 1398-ban. Ez már pajzsot, sisakot és sisakdíszt is tartalmaz, de az oklevél a címernek csak a leírását adja meg. Az első olyan címeres levél, mely már a címer rajzát és leírását is tartalmazza, a Tétényi és Haraszti család armálisa 1405-ből, ugyancsak Zsigmond királytól. Az 1410-es évektől egyre több magyar címereslevél születik.

A magyar címeres levelek kiadása a királyi kancellárián, később az erdélyi fejedelmek kancelláriáján is történt. A szövegük túlnyomórészt latin, de ismerünk néhány magyar nyelvű oklevelet és előfordul a német szövegű armális is. Számos család nyert közös címeradományt (pl. 1582-ben Rudolf királytól 65 család), főleg a 15. században és szokásos volt a kollektív nemességadományozás is egy közös címerrel, sőt az is megesett, hogy a vármegye főispánja nemesített, melyet a megye nemessége is elfogadott.

A magyarországi gyakorlatban a címerkép az oklevél szövegének élén áll, szemben a birodalmi kancellária gyakorlatával, amely a címerképet az oklevél közepén helyezi el (bár néha, például egyes városok esetében, mint Bártfa 1463-as címeres levelén vagy a Tétényi és Haraszti család 1405-ös armálisán a címer ugyancsak közepén látható). Az oklevelek szövege általában csak a címert, a sisakdíszt és a sisaktakarókat írja le, az összes többi díszítmény a címerfestő egyéni hozzátétele. A 15-16. században a címereket szinte kivétel nélkül díszes keretbe, ún. szőnyegbe foglalták, melyet szintén különféle díszítményekkel láttak el. A Zsigmond-korban a kereten belül gyakran található egy négykaréjú lóhere alakú belső keret is. A Jagelló-korban gyakori a pajzs körül a sárkány, a Habsburg-korban az architektonikus fülke, a 18. századtól pedig valódi tájképet is festettek a címer köré.

Az erdélyi címeres levelek 1526 után is tovább folytatják a magyarországi (itáliai reneszánsz) hagyományt, a lap alakú pergamenre írt oklevél formátumot, bal felső sarkában a címerrel. Ferdinád király uralkodása elején alkalmazkodott a magyar gyakorlathoz, de később - főleg utódai alatt - a német heraldikai ízlés vonul be a Habsburg királyok címeres leveleibe. Már Rudolf uralkodása (1576-1608) alatt is van példa hártyafüzet alakban kiállított címeres levélre, de ez a (4-6 lapos) formátum csak III. Károly király (1712-1740) alatt válik általánossá. A címert a magyar szokásnak megfelelően az első lap felső oldalára festették, míg a birodalmi gyakorlatban a füzet 4-5. lapján helyezték el. A szöveg nagyobb terjedelmű lesz, a lapokon keretdíszeket, díszes iniciálékat helyeznek el. A 18-19. században a címeres levelek többsége már díszes bársonykötésű könyvalakban jelenik meg. Csendéletek, tájképek és más tipikus barokk, rokokó, majd klasszicista stíluselemek jelennek meg. A neoabszolutizmus idején I. Ferenc József a magyar címereket is a birodalmi gyakorlat szerint állította ki, amit a kiegyezés után is megtartott és csak élete végén alkalmazta újra a magyar gyakorlatot. Az első magyar nyelvű címeres levelek 1845-től jelennek meg.

A címeres levelek elkészítését a megadományozott fizette. Az Erdélyben kiállított címeres leveleket Magyarországon nem mindig ismerték el. Ezért számos családnak egyaránt volt - általában különböző - címeradománya mind a magyar királytól, mind az erdélyi fejedelemtől (pl. a nánási Fejes családé 1654-ben III. Ferdinándtól és 1680-ban Apafi Mihály fejedelemtől). Az erdélyi fejedelmek adományainak érvényességét maradéktalanul az 1691-es Diploma Leopoldinum ismerte el Magyarországon.

A címeres levél kiállítását (mely Magyarországon együttjárt a nemesi címmel) a kedvezményezett érdemeire hivatkozva kérvényezhette is. Így például 1720-ban II. Hadik Mihály folyamodott címeres levélért, melyet hűsége és érdeme jutalmául el is nyert. A 16. század közepétől címeres levelet a jobbágyok és a polgárok is szerezhettek, ha pénzen megváltották magukat. A nemesítést a földesúri hatalom alóli felszabadítás (manumissio) előzte meg. Díja személyenként 50-60, telekkel együtt 100-200 forint vagy 200-400 tallér volt, a kancelláriának pedig 30 tallért kellett fizetni a címereslevélért ami összesen nagyjából 30-40 ökör árának, vagy egy átlagosnál nagyobb városi ház árának felelt meg. Ezt az összeget a földesúrnak kellett kárpótlásul fizetni, aki az udvarnál elintézte a nemesi oklevél kiállítását. Az ilyen nemesítés azonban nem járt együtt birtokadománnyal, így a kedvezményezett birtoka továbbra is adóköteles maradt. Ők voltak az armalisták.

 

 

Egy kis címertan

forrás: Wikipédia

A heraldika vagy címertan a címerekkel foglalkozó történeti segédtudomány. Elnevezését a heroldokról kapta, akik a címerek első középkori szakértői voltak.

Két részre oszlik: címerelméletre (de: Wappenkunde) és címerművészetre (de: Wappenkunst).

A címerelmélet, elméleti heraldika vagy a szorosabb értelemben vett címertudomány a címerjogot, a címerek történetét érinti, a szabályos és szabályellenes címerekkel, a címerismerettel (r.hu: címerisme) foglalkozik.

A címerművészet, a címerábrázolás tana vagy címergyakorlat a címerek szabályos megszerkesztésével, megrajzolásával (kiállításával), leírásával, gyakorlati alkalmazásával, historizálásával és a címerkritikával foglalkozik.

A címer olyan, általában pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkeszett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga azonosítására örökletes, állandó jelleggel használ.

A címerhatározás számára ezen jellemzők teszik lehetővé egy adott címer rendszerezését (szabályos szerkesztési mód, a pajzsok színezése, a címerábrák csoportosíthatósága), valamint meghatározását (örökletes használat).

 A címer összetevői 

 
A címer legfontosabb része a pajzs. Ezért a tulajdonképpeni címernek a pajzsot tekintjük. A címer többi részei az úgynevezett címerrészek és -tartozékok.

A pajzsból, sisakból, sisakkoronából, sisaktakaróból és sisakdíszből álló címert teljes címernek is nevezik. A címer akkor is címer marad, ha csak a pajzsból áll. A többi címerrész el is maradhat, de a pajzs sohasem hiányozhat.

A címerpajzsnak a címerábrák elhelyezésére szolgáló felülete a mező. A pajzsot a címerviselő szemszögéből kell szemlélni, vagyis a heraldikában az oldalak felcserélődnek.

A mezőt különféle színekkel lehet bevonni. Ezek lehetnek fémek (arany és ezüst), színek (vörös, kék, zöld, fekete, bíbor) és prémek vagy bundabőrök (hermelin, evet, mál). Ezek összefoglaló neve borítás, míg a fémek és a színek összefoglaló neve mázak.

A mezőben különféle címerábrákat lehet elhelyezni. Ezek lehetnek címerképek vagy mesteralakok. Ezért a színezett, borított mezőt vagy alapnak is nevezzük. Így például beszélhetünk kék alapon három aranykoronáról vagy vörös alapon ezüst görög keresztről.

A címer három fő alkotórésze tehát: 1. a pajzs, 2. a szín (borítás), és 3. a címerábrák.

A címerábrák címerképekre és mesteralakokra oszlanak.

Címerkép lehet mindenféle tárgy, ember, állat stb.

A címerhatározó klasszifikációs rendszere a címerképeket hat csoportba osztja: 1. emberek, 2. tárgyak, 3. állatok, 4. természeti tárgyak és jelenségek, 5. növények, 6. egyéb címerképek.

Az adott lény rendszertani besorolását a fej határozza meg. Például a kentaur ezért került az ember csoportba. Az állatokra is érvényes, hogy azon lények besorolásánál, melyeknek nincs külön neve és két eltérő állat testrészeiből állnak (például medvefejű és oroszlántestű lény), a fej (és annak máza) a releváns, az állatot a fej szerint soroljuk be a rendszerbe (a medvék közé).

A magyar címereken gyakran szerepel a páncélos kar és a láb. Ezek lehetnek levágottak, ha a vágóvonal egyenes és letépettek, ha a vágóvonal cafatos. A címerkép lehet növekvő, ha csak 1/3-a látható, előtűnő, ha félig és előtörő, ha a kétharmada látszik. Ha csak a körvonalai figyelhetők meg, árnyéknak nevezzük.

 

A heraldikában rendkívül gyakori az oroszlán és a sas, melyek sokszor további megkülönböztető jegyekkel is rendelkeznek mint például lépő, ülő, ugró, ágaskodó, visszanéző stb. oroszlán és más négylábú állatok. Az állatok eltérően színezett csőrét, karmait, patáját, agyarait, fogait, esetleg uszonyait, sörényét, farokvégét stb. a címerleírásban fegyverzetnek nevezzük. Így például beszélhetünk arannyal fegyverzett vörös oroszlánról.

A heraldika mai álláspontja szerint az oroszlán csak rendesen növő alakban ábrázoltatik, hátsó lábain állva, jobb első lábát felemelve. Heraldikai szinei vörös vagy arany, ritkábban fekete, s csak elvétve más szinü. Karmai elütő szinüek, így ha az oroszlán ércszinü, karmai vörösek vagy kékek, ha pedig a test szines: akkor arany vagy ezüst színűek, de a pajzs, illetve mező szinétől mindig elütő; a fogak és a szemek általában ezüstösek, de ha a mező ezüst, akkor szinesek. Az oroszlánt rendszerint koronával a fején ábrázolják. Heraldikai tekintetben a korona mindig nyílt, karikán egy egész és két fél háromleveles dísszel. Teljesen hibásak a zárt koronák. Elhelyezés tekintetében a korona függőlegesen legyen a fejen, lehetőleg a paizs hosszvonalának megfelelőleg. A korona kivételével minden előző feltételnek megfelelő címerállat tekinthető kizárólag oroszlánnak, minden más nagymacskához hasonló ábra (még ha sörényes is, ám például nem ágaskodik) leopárdnak tekintendő.

A növények között gyakori a heraldikai liliom és a heraldikai rózsa. A természeti tárgyak közül a magyar heraldikában nagyon gyakori a (hatágú) csillag és a félhold, valamint viszonylag gyakori a nap is.

A mesteralakok az osztóvonalak által létrejövő geometriai alakzatok, melyeket eltérő módon színeznek ki, mint a pajzsmező többi részét. Az osztóvonalak által a pajzson létrejövő alakzatok lehetnek mezők vagy mesteralakok, attól függően, hogy a színek és más címerábrák milyen szerkezeti alakzatokat eredményeznek. (Lásd szín-alakzat viszony). Ennek ismerete a címerhatározás szempontjából is fontos.

A fekete-fehér ábrákon a színeket általában vonalkázással jelölik.

 

A pajzsmező ornamentális vagy geometriai vonalakkal történő díszítése a damaszkolás. Ritka színezési mód az árnyék, amikor a csak a címerábra körvonalai látszanak, s ezen az alap színei áttetszenek.

A pajzs tagolása

A főbb tagolások: a hasítás, vágás, harántolás, balharántolás, négyelés és harántnégyelés.

A főbb mesteralakok a főbb tagolások diminutíváinak tekinthetők: a cölöp, a pólya, a harántpólya, a balharántpólya a kereszt és a harántkereszt.

 

A szín-alakzat viszony dönti el, hogy a tagolások a címerhatározás szempontjából mezőnek vagy mesteralaknak számítanak-e.

 

Az angol heraldikában ezen kívül fő mesteralaknak (ordinary) számít a szarufa, az ágas és a villa is.

Az egyéb mesteralakok csoportjába olyan címerábrák képezik, melyek részben a fentiek változatai, részben külön típusok. A fontosabbak a következők: a pajzsfő, a pajzstalp, a telek, a sakkozott, a harántsakkozott, a rutázott, a rácsozott, harántrácsozott stb. pajzs, az ék, a süvegezett, a saruzott pajzs, a ráma, a bizánci, a lepényes stb.

 

A címerpajzs függőleges, vízszintes és harántos vonalakkal történő tagolása általában osztott pajzsot hoz létre. Az osztóvonal lehet egyenes, hullámos, homorú, domború, ormos, fűrészes, fodros, mankós, fecskefarkas, golyós, felhős, vaskalapszerű, keresztalakos, villás, meanderes, lángnyelves, ívelt stb.

 

A pajzs lehet kétszer, háromszor, négyszer stb. osztott.

A kétszer osztott vagy felezett pajzsoknál több variáció fordul elő. A függőleges vonallal történő osztás hasított, a vízszintes vágott pajzsot eredményez. Az átlós vonalak szelt pajzsot adnak: a (heraldikai) jobb felső sarokból kiinduló osztóvonal harántolt, a bal felső sarokból átlósan a jobb alsó sarokba tartó vonal balharántolt pajzsot eredményez.

 

(A képen látható számozás a címerleírás szempontjából 1-es számmal jelöli a fő címermezőt. A címerhatározás szempontjai ettől némileg eltérnek.)

A háromszor osztott vagy harmadolt pajzsok az előzőek változatai, de itt csak akkor beszélhetünk harmadolt pajzsról, ha az egyes mezők borítása eltérő. Ha ugyanis a két szélső mező máza megegyezik, mesteralakkal (pólyával, cölöppel, harántpólyával, vagy balharántpólyával) van dolgunk, nem harmadolt pajzzsal. A harmadolt pajzsoknak ezenkívül további változataik is vannak. Ha az osztóvonalak egyenesek, ék-, illetve villásosztásról beszélünk, ha pedig a ferde osztóvonalak íveltek, sátorral van dolgunk.

Ha a pajzs egyidejűleg hasított és vágott, négyelt pajzsot kapunk, ha egyidejűleg harántolt és balharántolt, harántnégyelt pajzs jön létre. Különbséget kell tennünk a négyelés és a negyedlés között (de. Quadrierung, Wiederquadrierung, en. Marshalling). Ez utóbbi ugyanis a rokoni heraldika eljárása, amikor a pajzson bizonyos szabályok szerint több önálló címert egyesítenek. Ezek tovább öröklődnek és néhány generáció alatt négynél jóval több címermezőt is eredményezhetnek. A címerhatározás szempontjából azonban csak a címermezők száma a releváns.

Az ötnél több mezőre osztott pajzsok osztóvonalai általában függőleges és vízszintes vonalak. Ezért ezeket egységesen ötödölt, hatodolt, hetedelt stb. pajzsoknak nevezzük.

Ezen címerosztási típusokon kívül a címerhatározó klasszifikációs rendszere más alapváltozatokat nem fogad el. Így például nem foglalkozik az olyan átmeneti típusokkal, amikor a hasított pajzs jobb mezője vágott vagy a vágott pajzs felső mezője hasított. A címerhatározói rendszer mindig a szimmetriát keresi, ezért ezen pajzsok nem háromszor osztottak, hanem csak kétszer.

A boglárpajzsokat és az egyéb kispajzsokat nem számítjuk a címermezők közé, csak az általuk kitakart mezőket. A boglárpajzs és más kispajzsok előfordulása egy címeren a címerhatározó klasszifikációja szerint összetett, vagyis osztott címert jelent, hiszen a boglárpajzzsal ellátott címer legalább két különálló címer összetételéből jött létre.

Több címer nemcsak egy pajzson belül egyesíthető, ugyanez több pajzzsal is megtehető. Ilyen esetben egyesített címert kapunk. Főképp házasságkötéskor, címeregyesítés (fr. alliance) alkalmával jöttek létre és gyakran láthatók például egy-egy főúri kastély homlokzatán, de egyes intézmények, testületek, joghatóságok, települések is egyesített címereket használtak.

 

Az egyesített címerek néhány típusa. A leggyakoribb a két pajzsból álló összetétel.

A heraldika forrásai

A címertan forrásait két fő részre oszthatjuk: írott és képzőművészeti forrásokra.

Az írott források közé tartoznak a címerek szóbeli leírásai, mint egyes trubadúrok és címerköltők művei (Chrétien de Troyes, Wolfram von Eschenbach, Ulrich von Lichtenstein, Konrad von Würzburg, Peter Suchenwirt stb.), más írott források, a címermondák stb.

A képzőművészeti források közé tartoznak a címeres levelek, pecsétek, pénzérmék, sírkövek, címerkönyvek, címertekercsek, halotti pajzsok, zászlók stb.

 

Nemességben

...szerkesztés alatt...

Ebben a fejezetben a Perlaky család nemességéről lesz szó. Az alfejezetben szereplő Bárczay részlet, mely az európai és kiváltképp a magyar nemesség kialakulásával, mibenlétével és viszonyaival foglalkozó és ennek heraldikai és etimológiai vonatkozásaival foglalkozó alapmű, a heraldika kézikönyve" azon részletei, amelyek számunkra fontosak lehetnek. A fejezet elolvasása előtt mindenképpen célszerű végigolvasni.

Nagy Iván: Magyarország családai, 1857

Zala vármegyei Perlak mezővárosról veszi nevét és eredetét. A család nem okmányolható állitása szerint a nevezett mezőváros hajdán birtoka is volt volna a családnak*, de abból egy dögvész alkalmával a Zrínyiek által zavartatván ki, elszéledt. Bizonyos adatok azok, melyek szerint a család tagjait a reformatio kezdete óta folytonosan az evang. papi pályán látjuk buzgólkodni, elannyira, hogy a család majd mindenik tagjától egy vagy több egyházi beszéd maradt fenn kéziratban a család birtokában.

Igy Lászlótól „concionator” aláirással van egy beszéd 1529. évből; Istvántól egy másik beszéd sajátkezűleg irva 1574. évből. Györgytől kinek fia János és Dávid, szintén sajátkezűleg 1656-ból; Jánostól sajátkezűleg 1703-búl, és végre Dávid osgyáni lelkésztől 1719. évből.

Ezen utóbbi Dávidtól kezdve a család leszármazása következő:*

I. Dávid gömöri lelkész 1701. (Hunnius Kata); I. József szül. 1701. † 1749. Dunánt. superintendens (Matkovics Éva); I. János gergeli lelkész (1. Bencsik Mária. 2. Józsa Judit); Zsuzsa.; Judit.; I. Gábor sz. 1732. † 1786. D.túli superint. (Ács Kata); II. József †; II. Dávid † 1802. főesperes (Simonyi Zsuzsa); II. Gábor sz. 1761. † 1854. k.-babóthi stb. lelkész (Kozma Teréz); II. János Dömölki birt. (Gömöri Zsuzsa); Judit (Kossuth István); István dabronyi lelkész (Mecséry Sarolta); III. János kir. táb. üln. 1862.; III. Dávid sz. 1786. † 1857. esperes, superint. főjegyző (edvi Illés Teréz † 1849.); II. Gábor.; Klára (Döbrentey Károly ruszti jegyző); Zsófia (Döbrentey Ferencz bezi tanitó); I. Dániel egyházi felügyelő Győrött (Dorner Emilia); Sándor ügyvéd (Kubínyi Szidonia); Gábor (Hanzély Kata); Gejza volt honvéd.; László.; Sándor.; Gábor.; Ida (Kenesey Albert); István.; Elek. gazdász.

 

 

A családfa törzse I. Dávid gömöri, utóbb osgyáni evang. lelkész volt. Ennek fiai I. József és I. János.

I. József (szül. 1701. † 1749) miután 1725-ben a wittembergi egyetemben tanulását bevégezte, 1729. máj. 16-án pappá avattatott,* nemeskéri lelkész s végre a dunántúli kerület superintendense lett. Fenmaradt több kötetnyi egyházi beszédei a görög s római klassikusokbani jártasságát és széles tudományosságát tanusítják. Meghalt 1749-ben.*

Nejétől Matkovics Évától csak két leánya Zsuzsanna és Judit maradtak.

I. János szintén a papi pályán szerepelt, s egymás után a téthi, gergeli stb. egyházak lelkésze, s egyszersmind superintendentialis főjegyző volt. Két rendbeli házasságából három gyermeke maradt; I. Gábor, II. József, a ki kihalt, és II. Dávid, a ki superintendentialis esperes volt, és komáromi lelkész korában a Péczeli József által szerkesztett „Mindenes gyüjtemény”be dolgozott, irt a nevelésről egy könyvet, és egy imakönyvet, melyek nyomtatásban is megjelentek. Meghalt 1802-ben. Egyetlen leánya Judit Kossuth Istvánné volt. Testvére

I. Gábor szül. 1732-ben. Lelkészszé avattatván, a ns. dömölki egyház papja lön; utóbb a dunántúli kerület superintendense. 1753. jul. 16-án Veszprém megyétől vett ki nemesi bizonyitványt, mely szerint már elei is ember-emlékezet óra nemesi jogokkal éltek, de az arról szóló oklevelek Kanizsa várának a török általi elfoglaltatásakor elvesztek. Mint superintendens ernyedetlen buzgalmat fejtett ki s kerületében 76 uj egyházat szentelt föl, úgy hogy róla Pálfy József sopronyi tanár méltán a legmagasztalóbb szavakban emlékezik. Meghalt 1786-ban. Nejétől Ács Katalintól két fia maradt: II. Gábor és II. János.

II. János dömölki birtokos volt. Nejétől Gömöry Zsuzsannától fiai: István dabronyi lelkész, acsádi és dömöli birtokos; III. János előbb sopronyi cs. kir. országos főtörvényszéki, jelenleg kir. tábl. ülnök.

II. Gábor szül. 1761-ben, volt bezi, baráti, kertai, kisbabóthi stb. lelkész. Meghalt 1854-ben. Nejétől Kozma Teréztől gyermekei a táblázaton láthatók. Ezek közűl

III. Dávid szül. 1786. szintén bezi lelkész, győri esperes, superindendentialis főjegyző s tbiró, több kisebb munkáján kívűl a Perlakyak régi s ujabb egyházi beszédeit adta ki. Meghalt 1857-ben. Edvi 243Illés Teréztől fiai 1. Sándor pesti ügyvéd, Machiavelli, és Mark Aurel stb. forditója, 2. Gábor Veszprém megyei halimbai birtokos, jelenleg a zalai evang. egyház világi felügyelője. Egykor a Regélő, Koszorú, Társalkodó stb. folyóiratban közlött lyrai költeményeket. Gyermekei a táblán láthatók; 3. Gejza volt honvéd hadnagy, Zala megyei Dörögd helységben birtokos.

I. Dániel győri birtokos, a győri evang. egyház felügyelője. Nejétől Dorner Emiliától gyermekei: 1. Ida Kenesey Albertné, 2. István, kinek neve több szépirodalmi kisérletek alatt is eléfordúl; és 3. Elek tudományosan kiképzett gazdász.

A család czímere a paizs kék udvarában könyöklő kar, kivont kardot tartva, fölötte félhold és csillag ragyog; a paizs fölötti sisak koronáján fiait vérével tápláló pellikán fészkel.

A család ágost. evang. vallású.

Ugyan e család egy másik kath. vallású ágából valók:

Perlaki Perlaky István jogtudor s tbiró, az egri jogi akademiában 1806. 1825-ben a politikai tudományok stb. tanára. «»Tán ennek fia Károly a közalapitványi csákovai kir. uradalom igazgatója, ki Temes vármegyétől 1842. sept. 20-án kelt nemesi bizonyitványát Krassó vármegyében 1843. január 7-én kihirdetteté.

Flórián 1844-ben a kir. kamarai arad-mutinai kerület kir. ügyésze.

Tán szintén ide sorozandók Leo szentferenczrendi szerzetes, 1806-ban Szombathelyen tanár; – és

László kegyesrendi tanár Kanizsán 1844-ben.

A Perlaky családág, mely Pécskán lakik, 1828-ban Békés megye előtt hirdetteté ki nemességét.

Kempelen Béla: Magyar nemes családok,1911

Perlaky (alias Horváth, perlaki). Az 1754-55. évi orsz. nemesi összeiráskor Sopronmegyében György, Ferencz; Veszprémmegyében János vétettek fel a kétségtelen nemesek közé. Czímerpecsét Pestmegye levéltárában.. – Vö. Orosz 227.;  Márki II-700.; Kősz. 288.; N I . IX-241–3. (gen.)

 

Turul: A Magyar Heraldikai Társaság Közlönye, 1883-1950

Horváth de Perlak 1613 Fejérm. címereslevél

«Scutum nimirum militare erectum rubri coloris triiugi viridi monticulo in fundo stratum, in quo integer naturalis fulvus leo ore hiante lingua rubicunda exerta, cauda supra dorsum elevata, posterioribus pedibus dispositis collis vertices prćmendo, erecte stare, anteriorum vero pedum dextro ensem nudum capulotenus fortiter comprehensum, sinistro fruticem floris tenere conspicitur. Scuto incumbentem galeam militarem clausam regio diademate dimidium per omnia similem fulvum leonem producente ornatam. A summitate vero sive cono galeć laciniis seu lemniscis hinc cćrulei et fulvi illic vero albi ac rubri colorum, in scuti oram defluentibus, illudque decenter adornantibus»”

 

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, 1896 

Kisnána. Az egri járásban, közvetetlenül a Mátra hegység Messzilátó nevű hegye alatt fekszik. Délről a Tarnócza patak határolja s a községen az Ördögvályú patak folyik keresztül. Az Aba nembeli Kompolthi ág ősi birtoka. (Karácsony-János szerint Magyar Nemzetségek I. 57.) E helyen Lovász- és Egyházas-Nána helységek voltak. Mikor a Kompolthi ágból származott Péter a királyné tárnoki mesterének fiai, 1325-ben megosztoztak az atyai örökségen, Gergely, a Domoszlay család őse, Lovász-Nánát, István, később Heves vármegye főispánja és a Nánai Kompolthi család őse, Egyházas-Nánát kapta. 1415-ben Kysnána néven fordul elő az oklevelekben. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de ugyanekkor Kompolthi János leányának Margit asszonynak fiai, Szén György és Péter, szintén részt követeltek belőle, épúgy mint a nánai várból; e miatt ezután Kompolthi Miklóst perbe idézték. Kompolthi János fiai:

Zsigmond és Ferencz, valamint az Országh Mihály négy fia között 1522-ben létrejött kölcsönös örökösödési szerződés alapján a Kompolthiak fiágának kihaltával az Országh család örökölte. 1546–54-ben Országh Kristóf birtokában találjuk, atyja testvérének leányai azonban pert indítottak ellene Nána birtoka miatt, mely per 1560-ban Országh Magdolna, férjezett Bánffy Istvánné javára dőlt ugyan el, de Országh Kristóf ellenszegült az ítélet végrehajtásának, így azután a pert később egyezségileg intézték el. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett halálával, nővérére és ennek férjére, Török Ferenczre szállott. 1606 után pedig Nyáry Pál, volt egri várkapitány birtoka lett. 1648 táján Vámossy István Heves vármegye 53alispánja, bírta zálogban. 1693-ban, mint puszta, Vay Ádám birtoka volt, az egykori nánai uradalom legnagyobb részét azonban egy bizonyos Enzinger foglalta el, ő bírta ekkor Markaz, Visonta, Domoszló, Nána, Verpellét, Fegyvernek, Szent-Margit, Vécs és Kürü legnagyobb részét. 1741-ben a Nyáry család birtoka. Később a helysége Felső-Nánának hívták. A XIX. század első felében a báró Brudern örökösök, gróf Esterházy, báró Orczy Lőrincz, Petrovay¸ Taródy, Goszthony, Dozler és Perlaky családok, továbbá Ullmann László és a Kovács örökösök bírtak itt földesúri joggal. 1854-ben gróf Károlyi György vásárolta meg, jelenleg gróf Károlyi Mihály a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1894-ben épült. A község területe 3923 k. hold, lakóházak száma 261 és a lakosság 1306 lélek, a kik mind magyarok, pedig néhány évtized előtt még tótok voltak; 3 protestáns és 16 izr kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A lakosság télen kosárfonással foglalkozik. A helység postája Domoszló, távíró és vasúti állomása Verpelét. A község közepén emelkedett a nánai vár, melynek romjai még jelenleg is fennállanak. Különösen érdekes a gótstílben épült főtorony, mely még ép állapotban került az utókorra. A magas, négyszögletes lőtorony kőfallal van körülvéve. A vár alja üres és nincs beépítve. E vár eredetileg az Aba nemzetség birtoka volt. A XV. században több oklevél emlékezik meg róla, ekkor a Nánai Kompoltiak birtokában volt. Az 1445-i IV. törvényczikk e vár fenntartását rendeli el. 1489-ben Lendvai Bánffy Miklós és Jakab, mint Kompolthi Erzsébet leányának fiai, szintén részt követelnek a vár birtokából. A mohácsi vész után az Országh család, jelesül Országh Kristóf birtokában volt. 1548–1560 között azonban unokatestvérei, közöttük Országh Magdolna férjezett Bánffy Istvánné is részt követeltek a vár birtokából. Eger elfoglalása után az egri basa leromboltatta.

Markaz (Markáz). A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység déli részén emelkedő Cseres, Hegyes és Tatármező nevű hegyek alatt fekszik. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék említi plebániáját, mely a patai esperesi kerületbe tartozott. Az 1348. évi osztálylevél szerint az Aba nembeli Kompolthi ágból származó Imre siroki várnagy fiainak birtokában találjuk, mely osztály alkalmával Markaz Jánosnak, a Visontay család ősének jutott. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de Kompolthi János leányának, Margit asszonynak fiai: Szén György és Péter, a birtok felerészére szintén igényt tartván, Kompolthi Miklóst perbe idéztetik. 1489-ben Kompolthi István leányának, Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab követelik itteni részüket a Kompolthiaktól. Az 1547. évi adóösszeírás szerint lakói elszegényedtek, úgy hogy a helységben egy adóköteles telket sem vettek fel az adóösszeírásba. 1552-ben Losonczy István földesúri hatósága alá tartozott. 1554-ben szintén az elpusztult helységek között szerepel. Az évi adóösszeírásba újonnan települt helységként van felvéve. A későbbi összeírásokból azonban hiányzik. 1693-ban, mint puszta, báró Haller Samu birtoka. A XIX. század első felében gróf Esterházy, báró Baldacci, gróf Draskovich, Ocskay, báró Orczy Lőrincz, Taródy, Halasy Károly, továbbá az Orczy és a Perlaky családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosa Grüssner Mór Salamon, kinek 2000 hold kiterjedésű birtoka van itt. A község régi róm. kath. temploma már annyira elpusztult, hogy használni sem lehet. Az építés iránti eljárás jelenleg folyamatban van. A község területe 4493 k. hold, lakóházak száma 290 és a lakosság 1439 lélek, a kik most kettő kivétellel magyar anyanyelvűek, pedig azelőtt sok volt közöttük a tót, de mind megmagyarosodtak. Vallásra nézve 14 izr. híján r. katholikusok. A helység lakosai keresztény fogyasztási szövetkezetet és önkéntes tüzoltó-egyesületet tartanak fenn. 56A határban egy régi várrom nyomai láthatók. A község postája Domoszló, távíró-állomása Verpelét és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartozik: Buzásnyiget telep.

Visonta. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység alatt, a Bene patak mellett fekszik. Az Aba nemzetség Csobánka ágának ősi birtoka. Mikor Csobánka comes 89két fia: János és Péter a XIII. század vége felé megosztozott az atyai örökségen, Péter (1302) Visontát nyerte, a melyet jószágai középpontjává tett. Fia Pál (1304–1339) szintén Visontát bírta, vásárjával együtt. Ekkor Karácsond, Adács, Zsadány (részben), Kürt (ma puszta Jászladány mellett), Csobánka, Hajontha és Lak tartoztak hozzá. E jószágokat I. Károly király az ugyane nemzetség Kompolthi ágából származó Imrének (1324–1339) adományozta. Midőn Imre fiai: János, a Visontay család őse, István, Miklós és Imre, a Detky család őse, 1348-ban megosztoztak, Visontán kívül még Karácsond, Heves, Markaz, Tarnaörs, Adács stb. helységek voltak birtokukban. Az osztály alkalmával Visontát három részre osztották és az osztozkodók közül János, István és Imre egy-egy részt kapott belőle. 1421-ben Zsigmond király a magbanszakadt Visontay István birtokát Visontán Kompolthi Istvánnak adta. Igy az egész helység a Kompolthiaké lett. 1445-ben városi jellege volt. 1489-ben Kompolthi István leányának Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab is részt követeltek maguknak az itteni Kompolthi-féle birtokokból. Kompolthi János fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály négy fia között 1522-ben kötött kölcsönös örökbefogadási szerződés alapján, a Kompolthi család kihaltával, az Országh családé lett. Az 1549–1552. évi adólajstromok szerint Országh Kristóf birtoka, kinek 1567-ben bekövetkezett magtalan halála után Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta. Az 1635. évi összeírásban 3, 1675-ben 1 3/4 portája volt. 1684-ben az Esterházy, báró Haller, Bossányi családok és Batta Pál birtokában találjuk. Az 1693. évi összeírás szerint gróf Esterházy István, báró Haller Samu, a Bossányi és a Huszár családok voltak itt birtokosok. 1741-ben a Nyáry család birtoka. A XIX. század első felében a gróf Draskovich, gróf Esterházy, báró Orczy, báró Podmaniczky, továbbá a Saághy örökösök, Goszthony, Taródy, Dévay, Perlaky, Kovács, Póka, Veréb, Pethő, Farkas, Balla, Tamaskovics és Zbiskó családok birtak itt földesúri joggal. Jelenleg herczeg Auersperg Annának, Borhy Györgynek és Mattyasovszky Miklósnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1756-ban épült. A község területe 4218 k. hold, lakóházak száma 221 és a lakosság 1238 lélek, a kik 4 kivétellel magyarok s 2 protestáns és 16 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helység lakosai gazdakört, fogyasztási szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községben van posta, távíró-állomása Gyöngyös és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik Csókáspuszta, továbbá Alsójeges, Borhy László tanya, Csárdatelep, Felsőjeges és a Visontai szőlőtelep.

Nemes-Dömölk. Szintén egyike a legrégibb és legérdekesebb községeknek. 108 háza van és 879 ág. ev. és r. kath. vallású magyar lakosa. Postája és távíróa Kis-Czell. A község a szombathely-győri vasútvonal mentén fekszik. 1895-ben épült szép gőzmalma, mely a kis-czelli Kemenesaljai gőzmalomrészvénytársaság tulajdona.

Dömölki apátság. A hozzá tartozó Pór-Dömölkön alapitották a Boldogságos Szűz Máriáról czímzett Szt. Benedek-rendi apátságot 1252-ben. Ma már az apátság elhagyatott, csak romjaiban él, miután az apátság központja Kis-Czellbe helyeztetett át. Egy gazdasági major van csak a régi büszke épületek helyén; északi részén áll, szalmatetővel fedve, pajtának használva, az ősrégi templom, melyet már csak az itt-ott még ép pillérek tartanak össze. Falai belől kopottak, kopaszak; még a szentély hires „Annuntiato”-képe is kivehetetlen s csak néhány szines ruhaszegély, pár ki-kitünő gothikus betü jelzi a törmelékek között a hajdani oltár helyét.
Ref. egyház.

Nemes-Dömölknek a reformáczió alatt fontos szerepe volt; református egyháza, központja volt a kemenes-aljai reformácziónak s mint későbbi articularis hely, Nemes-Csoó mellett egyetlen református temploma volt, a megyében, mely már a XVI. században keletkezett. Itt működtek, mint ref. lelkészek Perlaky Gábor, Hrabovszky Sámuel, Edvi Illés Pál, a magyar tudományos akadémia tagja és Kiss János, a költő.

E község a Dömölky-család ősi fészke és innen nyerte predikátumát a Pick-család is. Földesurak a Marich-, Noszlopy-, Dugovics-, Gyarmathy-, Perlaky- és Doktorics-családok.

Perlaky. Perlaky m. Horváth (Perlaki). Eredeti neve Perlaki Horváth volt s II. Mátyástól 1613-ban nyert czímerlevelet. E vármegyében István egri jogtanár telepedett meg s 1802-ben Sopron vármegye bizonyságlevelével igazolta a saját és Károly, Flórián nevű fiai nemességét. Flórián 1836-ban a vármegye főügyésze volt. Károly barsvármegyei aljegyző, majd Makay püspök jószágigazgatója, azután közalapítványi prefektus. Ennek fia Zeno jelenleg domoszlói birtokos.

Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szlnok egyesült vármegyék Nemes Családai, 1906

Perlaky másk. Horváth (perlaki). Eredetét biztosan nem tudván csak fentartással közölhetjük ama családi hagyományt, hogy a zalamegyei Perlakyakkal közös törzsből származott. Megyénkben Perlaky István (sz. 1762.) telepedett meg, Egerben jogtanár volt s 1802. évben Sopronmegye bizonyitványával igazolta saját és Károly és Flórián nevű fiai nemességét. Eme bizonyságlevél szerint a család neve azelőtt perlaki Horváth volt. (1802. év 694. sz. 685. jkl.)

Az emlitett Károly barsmegyei aljegyző, majd Makay Antal püspök nagybátyjának jószágigazgatója, azután a szentgyörgyi Horváth család prefektusa, végre közalapitványi prefektus. Nemességi bizonyitványt nyert 1827. évben. (1827. év 874. sz. 1108. jkl.) Meghalt Domoszlón 1877. évben. Fia Zénó domoszlói birtokos.

Flórián táblabiró és aradmutinai kamarai ügyész volt s Lőrincz nevű fiával együtt nemességi bizonyitványt kapott 1838. évben. (1838. év 2272. sz. 1268. jkl.)

A család levelesládája, értesülésünk szerint, a szabadságharczban Temesvár ostroma alkalmával pusztult el.

Mivel Sopronmegye bizonyitványában czimerlevélre hivatkozás nincsen, nem tudjuk biztosan megállapitani, ezen családra vonatkozik-e a II. Mátyás által 1613. évi márcz. 14-én a perlaki Horváthok részére adományozott s Fejérmegye levéltárában levő eredeti armalis. (1819. év 896. sz. 822. jkl.)

 

Urbaria et Conscriptiones (Urbáriumok és összeírások)

 

„István, a nemességszerző (II. Mátyás, 1613. március 16.). Felesége Berzevic Margit. Három gyerekük született, a legfiatalabb István.

Perlaki Horváth István javai.

(Sáros m.): Komlos – Nádfő – Cselfalva – Dukafalva – Zolmany
UC 82 : 44-1687. május 22.
Eredeti, latin 3 pag., sajátkezű aláírások.

Becslés „Aestimatio”, melyet Gundelfinger János készített 1685. október 1-i összeírás alapján.

Komlós:

Nemesi kúria kőből, teljesen leégett, elhagyott, serfőzővel, melynek csak a falai állnak, épületek nélkül, 3 almás és 2 káposztáskert, értéke. – Szántók 3 nyomásban, befogadóképességük, mivel puszták, csak 6 köblösként értékeli a jelenlegi állapotnak megfelelően. – Rétek, szénahozamuk, értékük – Bükkerdő társbirtokosokkal közös, nem értékeli – Malom 1 kerékre, értéke – Kocsmahely, értéke – Jobbágyi és zselléri telkek, értékük – Elhagyott telkek, értékük –

Puszta nemesi telek, értéke

Végösszeg: 3220 ft.
 
 

Perlaki Horváth István özvegyének, Berzevic Margitnak javai.

(Sáros m.): Komlós – Cselfalva – Nádfő – Zelmény – Dukafalva

UC 96 : 46-1694. október 14.
4 old. latin, eredeti 1 pld. másolat.

„Conscriptio”, melyet Vas Gáspár készített. Összeírás a subditusok névsorával, úrbéres szolgáltatásokkal.

Komlós:

Jobbágyok névvel, fiaik. – Állataik: lovak, ökrök, tehenek. Telkük nagysága. – Néhány jobbágynál feltüntetve, hogy évi munkájáért fizet. Elhagyott telkek névvel. Nemesi kúria kőből, kertekkel, csűrökkel. Hozzátartozó szántók, befogadóképességük. Malom 1 kőre, évi jövedleme, 1 hízót is tartozik a molnár adni, 2 tyúkot és 1 ludat. Jobbágyok heti 3 napot dolgoznak, zsellérek mindennap.

Cselfalva:

Szántók, befogadóképességük. Rétek, szénahozamuk. Birtoktörténeti adatok.
 
Néhai Perlaki Horváth István portiói (örökösök között szétosztva): Komlos (Sáros m.)
UC 113 : 40-1686–1688
(Egykorú pecséttel hitelesített eredeti irat.)

Conscriptio

Konfiskált birtokok és portiók Sáros megyében.

Horváth István özvegyének portiói: Komlos – Nagyfő – Zalmany – Cselfalva – Duka-falva”

Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve 1897, (részlet)

 
Nemesség
 

Az első államok megalakulásakor azon nemzet, a mely e szervezkedést véghez vitte, két részre oszlott: a kormányzókra és a kormányzottakra. Az erősebbek és élelmesebbek voltak a kormányzó osztály, a kormányzottak pedig a gyöngébbek és oltalomra, gyámságra szorultak. Azonban az államok nemcsak így alakultak, hanem úgy is, hogy valamely hódító nemzet vagy törzs összeolvadt azzal, a melyet meghódított. Ez esetben a hódító nemzet tagjai voltak a kormányzó osztály. ...

Eleintén a hódítók a meghódítottakkal nem vegyültek össze s ezért mindaddig, míg ez megtörtént, inkább kormányzó törzsnek, mint kormányzó osztálynak nevezhetők.

Az európai – nemességnek nevezett – kormányzó osztályok megalakulása a feudalis rendszer alapján történt, de mert e rendszer egy helyen jobban kifejlődött, mint a másutt, a nemesség jellege sem egyforma mindenütt.

Eleintén a nemesség a nem nemesektől majdnem áthághatatlan korláttal zárkózott el s csak a nemesek leszármazói által gyarapodott. Később a két osztály közötti határon való átlépést lehetővé tették, a mennyiben a fejedelmek bizonyos érdemeket megnemesítéssel jutalmaztak meg. E megnemesítés eleintén nemesi jószág (földbirtok) adományozása által történt s csak jóval később nélküle, egyedül a nemesi czímer és kiváltságok adományozásával. Az előbb említett módon megnemesítetteket nevezik adományos nemeseknek, az utóbbiakat diplomás nemeseknek vagy armalistáknak.

Jelenleg a nemesség, többé-kevésbbé, már csak társadalmi jelentőséggel bír, mert az 1789-iki franczia forradalom eszméinek érvényre jutásával a nemesség mindenütt megszünt kormányzó osztály lenni. Néhol kényszerűségből, néhol – mint nálunk – a nemesség saját akaratából. Megmaradt csekély jelentőségű kiváltságai: a nemesi czím, czímer és előnév kizárólagos használati joga; és a hitbizományok alakítására való jogosultság; továbbá némely lovagrendnek csak nemes ember lehet tagja és bizonyos udvari méltóságok czímére csak a nemesség tagjai jogosultak, végre bizonyos alapítványok élvezetére való jog is csak őket illeti meg. Azonban a nemesség körén belül is alakultak fokozatok. Vannak rangczímes és rangczím nélküli nemesek. Előbbieket – nálunk – főuraknak, utóbbiakat köznemeseknek nevezik. A főrendeknek néhol – például Magyarországon – egy nagyobb jelentőségű közjogi kiváltságuk is van, s ez az, hogy születésüknél fogva van ülés- és szavazatjoguk az országgyűlés főrendi házában, ha vagyoni qualificatióval rendelkeznek. A köznemesek társadalmi állása egyenlő, habár eredetükre nézve, egymás között különbözők, mert a mint láttuk, vannak ősnemes és adományos nemesek, a kik régi kiváltságaik eltörlése előtt, nemesi birtoknak voltak szabad urai s vannak továbbá diplomás nemesek, a kik nemesi birtokot nem kaptak adományul.

Mindnyájan csak a fentebb elősorolt egyenlő kiváltságokban részesülnek és sem czímben, sem rangban, sem semmi látható jellel nem különböznek egymástól. Ujabban az armalistáknak is van birtoknévvel kapcsolatos előnevük, mint a nemesi birtokok volt szabad urainak....

Azok, a kik nem származtak ősidőktől fogva nemesi jogokat élvező nemesi szabad földbirtokot bíró családból, ötféleképen szerezhették meg a nemességet; és pedig

1. királyi adomány útján;
2. czímeres levél adományozása által;
3. fiúsítás által;
4. örökbefogadás útján és
5. honfiúsítás által.

A királyi adományozás csak akkor volt érvényes, ha megkoronázott királytól eredt. Ha az adományozás a király megkoronázása előtti időből származott, csak akkor vált érvényessé, ha azt utólag megerősítette....

Ez a törvényes megállapodás némi változáson ment át Erdély különválása idején, a mikor az erdélyi fejedelem jogérvényesen adományozhatott nemességet, nemcsak a szorosan vett Erdély területén, de az úgynevezett partiumban is....

Az adományozásnak különböző nemei:

A királyi adomány (donatio) a Hármas könyv I. Rész 13. czíme szerint kétféle, tudniillik tiszta és vegyes (donatio pura és donatio mixta). A tiszta adomány az, melylyel a fejedelem az ország szent koronájának joghatósága alá törvényesen került birtokjogokat, szolgálatok vagy kitünő érdemek fejében, valakire örökösen átruház. Vegyes adománynak pedig az neveztetik, a melynek elnyeréséhez a szolgálatokon felül még valamely pénzösszegnek fizetése is járul.

Megkülönböztetendő még a királyi kézből történt adomány, melynek tárgya a korona birtokában lévő jószág volt; a peres adomány, melynek tárgyára nézve a fiscusra való visszaháramlás esete már beállott ugyan, de azt még nem foglalta el s az előbbi birtokostól még ki kellett perelni; az új adomány, melyre akkor volt szükség, a mikor az illetőnek joga a birtokra kétes volt; a fegyverjog czíme alatti adomány, mely az országnak a törököktől visszafoglalt részeiben adatott s a melyért az adományosnak, a hadi költségek fedezésére, díjat kellett a kincstárba fizetni. A nádori adomány nem tartozik ide, mert a nádor mint helytartó csak nemesnek adományozhatott, nem nemesnek pedig nem, mert az az adományozás által nemessé vált volna, a nemesítés pedig a királynak kizárólagos joga volt.

Czímeres levél (armalis) adományozása által csak akkor vált az illető nemessé, ha az armalis szövegében világosan meg volt említve a nemesség adományozása is, továbbá ha privilegium formában adatott ki és ha egy év leforgása alatt kihirdették. Az armalis, vagyis czímerlevél nevét a czímertől vette, a mely benne adományoztatott. Hogy a czímerlevél, ha szövegében a megnemesítés nem volt megemlítve, nem nemesített, Látszik Verbőczynek következő soraiból: „sok polgárnak és közrendű embernek van a fejedelemtől nyert czímere, de azért nem számítjuk a nemesek közé.”...

A magyar nemesség kiváltságai és jellege

1848-ig a nemességnek nálunk következő kiváltságai voltak:

1. törvényes idézés nélkül nemes embert elfogni és letartóztatni nem lehetett; 2. a nemes ember csak a törvényes fejedelem alatt állott és a király sem háboríthatta, a törvény útján kívül és kihallgatás nélkül, sem személyében sem vagyonában; 3. a nemesek törvényes jogaikkal s földbirtokaik határán belül minden jövedelmükkel tetszésük szerint mindenkor szabadon élhettek, mindennemű jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás s egyéb adó, vám és harminczad fizetésétől teljesen mentesek voltak, csupán az ország védelmére tartoztak katonáskodni; 4. a fegyveres ellenszegülési jog, a nélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnének, ha valamely király a nemesi jogok ellenére tenni merészelne. 5. A minden egyes nemes embert megillető törvényhozási jog, a mely szerint az országgyűlésen fejenként megjelenhetett a nemesség. Később azonban, fölszaporodásuk miatt elhatároztatott, hogy törvényhozási jogukat csak követeik által gyakorolhatják. Szórványosan már I. Mária és I. Mátyás idejében is voltak olyan országgyűlések, a melyeken a nemesség nem fejenként jelent meg. ...

A magyar nemesek között legfeljebb a származásra nézve lehetett különbséget tenni. Azt, a ki ősi – nem ismert természetű – jogon bírta szabad birtokát, megkülönböztetvén attól, a ki királyi adomány alapján bírta....

Főúr vagy főnemes régente csak az volt, a ki vagyona, tehetsége vagy mind a kettő által kiváló tisztséget vagy a társadalmi életben nagy tekintélyt vívott ki magának. A főuraság nem volt örökölhető s hogy ne lehessen, törvényben gondoskodtak róla. Az aranybulla XVI. czikkében a király fogadja, hogy „örökbe nem adunk egész vármegyét, sem egyéb királyi tisztet”. Ha egy főúrnak fia elvesztegette vagyonát vagy nem jutott főtisztségre, semmi tekintetben sem különbözött a többi nemestől. ...

Ez mindaddig volt így, míg a Habsburgok alatt a főuraság nem tisztségi, hanem rendfokozati czímekkel, herczeg, gróf, báró nem kezdett jelöltetni s a czímek nem öröklődtek át a leszármazókra. E czímek azonban nem voltak magyar, hanem német birodalmi czímek.

Azelőtt voltak a nemesség soraiból kiemelkedő egyes főúri személyek, de olyan főnemesi, főúri osztály, a melynek tagjai születésüknél fogva jutottak belé – nem. ...

Az apáról fiúra szálló, nemzetségi nemességen kívül (nobilitas gentilitiae) még föl kell emítenünk azon nemességet, a melyet nem nemes nő, nemes emberhez való férjhez menetele által szerzett (nobilitas communicata) és Magyarországon a katholikus, az egykori Erdélyben a négy recipiált vallás papjainak nemességét, továbbá az úgynevezett helybeli nemességet (nobilitas localis), t. i. Magyarországon a szent-gáliak, Erdélyben Torda, Deés és Nagy-Enyed városok lakosainak nemességét. ...

Az erdélyi nemesség szervezete a magyarországival azonos eredetű ugyan, mindazonáltal néhány különös sajátsággal bír. Főrendi osztály, olyan mint 1608 óta Magyarországon, Erdélyben, tulajdonképen nem volt, mert az erdélyi grófnak vagy bárónak születésénél fogva nem volt helye az országgyűlésen s a „Hármas könyv”-ben foglalt minden nemest megilletőn kívül nem volt több joga és szabadsága. A recipiált római és görög katholika, ev. reformált, ágostai és unitária vallás papjai személyes nemességgel bírtak. Az erdélyi reformált papoknak Bethlen Gábor Gyulafejérváron 1629 július 13-án kelt, nemességet és czímert adományozó, levelében örökös nemességet adományozott, (ugyanezen év augusztus 30-án pedig a partiumbeli református papoknak, valamint fiú- és leány utódainak adományozott nemességet és czímert). Ezt Rákóczi György megerősítette ugyan, de újabb időben oda magyarázzák, hogy csak azok leszármazóit illeti meg a nemesség, a kik az adományozás idejében éltek. ...

A magyar szent korona országainak nemesei bármely nemzetiséghez tartoztak légyen magyar nemesek, a magyar szent korona tagjai voltak. A horvát, dalmát, oláh stb. nemzetiségű személy, az által, hogy megnemesíttetett, magyar nemessé lett. Nincs is horvát vagy erdélyi nemesség s nem is volt, mert a nekik szóló nemeslevél szövege ugyan olyan, mint a magyar ember részére kiállítotté és vele ugyan azon jogokat nyerték és nyerik. Legjobban bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a horvát ember részére kiállított nemeslevél szövege magyar nyelvű ma is és azonos értelmű a magyarembernek adottéval.

A nemességi fokozatok megalakulása.

Már a legrégibb időben volt nálunk is egy főúri osztály a melynek tagjai személyükre nézve a hivatalukkal és tisztségükkel járó különös tekintélyt élveztek, de nemesi kiváltságaik azonosak voltak az ország többi nemesekéivel. A tekintély, melyet élveztek, nem szállt örökségkép leszármazóikra, valamint hivatali méltóságuk sem. E főuri osztályba tartoztak az ország bárói (barones regni) vagyis a zászlós urak, országnagyok (magnates regni). Ezek voltak: az ország nádora, az országbiró, Dalmatia, Horvát- és Tótország bánja, az erdélyi vajda és székely ispán, a szörényi bán, továbbá a királyi és királynői tárnok-, ajtónálló-, pohárnok-, asztalnok- és lovászmesterek, nemkülönben a temesi és pozsonyi gróf. Ezek neveit a végzeményekbe és királyi megerősítő levelekbe régtől fogva beszokták iktatni.

Ezeket okleveleink, principes, primates, summates magnates és regni barones-eknek nevezik. Mátyás királynak egy 1487. évi oklevelében a horvátországi bán, a szerbiai despota, Bosznia bánja, az oláh vajda, Ausztria vajdája, a macsói bán, a szörényi bán, a temesi gróf és a pozsonyi gróf neveztetnek principes in Hungariaenek.* A főurak czíme eleintén Dominus, Magnificus később Spectabilis et Magnificus volt.

Szórványosan a Habsburg házbeli királyok előtt is adományoztak királyaink örökös czímeket, mint V. László 1453-ban Hunyadi Jánosnak az örökös beszterczei grófságot, a mely utóbb I. Mátyás adományából a Szilágyiakra szállt s Szilágyi Mihály halálával 1461-ben megis szünt, I. Mátyás Corvin Jánosnak a hunyadi grófságot és liptói herczegséget 1479-ben. De ezen örökös czím adományozások nem alapultak törvényen, sőt ellenkeztek az aranybulla XVI-ik czikkének határozatával és az ország szokásaival. E szórványos örökös czím adományozás által nem keletkezhetett örökös főuri osztály. De a Habsburgok trónra jutása után az örökös czím adományozások oly számosak lettek, hogy ez nálunk is megalakult. Ezen osztály tagjai, a melyek születésüknél fogva bárók, grófok, 1608 óta a felső vagy főrendi háznak tagjai. Egyéb tekintetben azonban csak azon előjogokat élvezték, a melyet a rangczím nélküli alsóbb nemesség, a melyet a főnemességtől való megkülönböztetés végett immár köznemeseknek mondanak. Vérdíjuk nagyobb volt, mint a köznemeseké, de jogászaink a magasabb vérdíjt nem tekintik előjognak.

Az első örökös czím adományozások, az országnagyi osztályba való felvételről s a vörös pecsétviasz használatára való feljogosításról szólanak. Az országnagyokat latinul barones regni-nek nevezték s így az ezen rendbe való felvétellel az illető országzászlósa, országbárója lett. A bedegi Nyári Ferencz részére kiállított adománylevél szövege így szól: „…in numerum atque ordinem Baronum regni nostri Hungariae stb. duximus.” Világos tehát, hogy a magyar bárói czím egészen más jellegű, mint a német. A német a Freiherr-eket is bárónak nevezi, a Freiherr pedig ott nem volt főrendű úr, hanem csak az, a mi nálunk a donatios nemes.

A grófi czímet később kezdték adományozni, de hogy a latinul szövegezett adománylevelekben a comes szót főispánnak ne vegyék s az adományos női leszármazói magukat örökös főispánoknak ne képzeljék, szükségesnek tartották mellé írni, hogy „germanice Graf” (Csernovits Lázár grófsága 1793), vagy vulgó gróf (iktári Bethlen István grófsága 1623), vagy „vulgo a germanica natione Graff vocatus (Batthyány Ádám grófsága 1630).

Az újonnan megalakult születési főrendi osztály mindinkább különvált az adományos köznemességtől, a melynek vele – az újabb főrendi családok kivételével – egy eredete van. Az utóbbi 1848-ban minden nemesi kiváltságáról lemondott a főnemességgel együtt. A főnemességnek azonban biztosíttatott továbbra is a felsőházban való ülés- és szavazatjog s ezt némi megszorítással (1885. évi VII. törvényczikk) ma is gyakorolja.

A nemesség osztályainak egymástól való megkülönböztetését czélzó intézkedéseket eleintén nem jó szemmel nézték és ha lehetett, nem engedték érvényre jutni. Az 1687. évi IX. t.-czikk a hitbizomány alakításra való jogot csak a főnemeseknek (herczeg, gróf, báró) adta meg, de ezt az 1723. évi L-ik t.-czikk a rangczím nélküli köznemesekre is kiterjesztette.

Mondtuk feljebb, hogy a nemességnek ma már csak társadalmi jelentősége van, de ez csak a főnemesekre nézve áll, a köznemesek társadalmi jelentősége semmivel sem több nálunk, mint a nem nemeseknek s merőben érthetetlen, hogy annyian szerzik meg ezen jelentőség nélküli czímet.

Újabb időben Magyarországon a rangczím nélküli nemeseket, „köznemes” helyett „gentry”-nek szokták nevezni. E helytelenség némely embernek azon rossz szokására vezethető vissza, hogy előkelőbbnek tartja az idegen szók használatát, mint e magyarét. A gentry név semmiképen sem megfelelő ez értelemben, mert Angliában bizonyos nem nemesek neveztetnek így. A gentry az, a mi 1848 előtt a „honoratior” volt nálunk, s az a köznemes, a ki „gentry”-nek mondja magát, nemcsak tudatlanságát árulja el, de olyanok közé sorolja magát, a kik nem nemesek s ezt aligha akarja. ...

A családi nevek és nemesi előnevek

A XIV. század végeig Magyarországon is csak személynevek voltak s a filiatiót következőleg jelölték meg: Pál fia Demeter, később Pálfi Demeter. Később, a mint láttuk, az egyűvé tartozást a nemzetségi nevek mutatták. Mikor aztán e fentebbi megjelölések nem voltak elegendők, mert egy nemzetségből való több egynevű ember is volt, a de particulával megelőzött birtok nevét használták a nemes emberek. Például Johannes de Bátor. A magyar nyelvben az i betű helyettesítette a de particulát. Nem kell azonban gondolni, hogy az i valamely helységnévhez ragasztva, mindig azt jelentené, hogy e név viselője birtokosa is azon helységnek, a melytől nevét kölcsönözte, mert egyszerűen azt is jelentheti, hogy onnan való. Ez az oka, hogy nem nemeseknek is van valamely helységnév és az i betű összetételéből származó családi neve.

Tehát az i nem jelent magában nemességet, valamint a latin és franczia de sem. Valamint a latin de particula, úgy a magyar i végzet sem volt másra való, mint a név viselője és a helységnév közötti viszony jelzésére és így korántsem jelentette mindig a nemességet. Az a sok hajdú, puskás stb., a kit az erdélyi fejedelmek Borosjenőn, Déván, Gyulán, Váradon stb. gyakran egy armalisban együttesen megnemesítettek s a kiket a szövegben, hogy a sok Varga, Kovács, Molnárt egymástól megkülönböztessék, de Borosjenő, de Várad stb. jelzővel illetnek, nem voltak már előbb is nemesek s még kevésbbé szabad urai e helységek határában fekvő nemesi birtokoknak, hanem, egyszerűen onnan való vagy ott lakó emberek. E szerint tehát a de particula és az i betű a nemességet nem bizonyítják, legfeljebb csak hihetőnek tüntetik föl. A de particula és az i betű egy jelentőségűek s egy természetűek, valamint a de érthetetlen, nem helység, hanem más név előtt, úgy az i is az. ...

A XVI. században azon szokás kapott lábra, hogy ezt az i ragot két betűvel írták, eleintén csak a magánhangzóval végződő nevek után, később a mássalhangzóval végződők után is. Éppen úgy, mint az írni kezdő gyermek s a helyesírásban nem jártas többi ember ma is, a kik a Mérai nevet Mérajinak írják. Csakhogy e korszakban a rövid betű volt a j s a hosszú az i. Így történt, hogy a fentebbi nevet következőleg írták Méraij.

E két betű együtt teszi a famosus ipszilont, melyről azt tartják, hogy az ősnemességnek bizonyító jele. Ez a balvélemény annyira elterjedt, hogy a véletlen szülte és egygyé forrott iker betűt nymbus veszi körül s az újabb névmagyarosítások armálisaiból láthatólag nem nemeseknek soha, nemeseknek csak kivételesen engedik meg, hogy nevüket ipszilonnal végezzék. Pedig a mint a fentebb elmondottakból látjuk, ez a betű csak oly igénytelen, mint a többi s korántsem való nemességünk első századaiból.

Névváltoztatáskor az újabb időben azért nem szokták megengedni, hogy a név y betűvel végeztessék, mert a mai helyesírás e betűt mint az i surrogatumát nem ismeri. Ebből némelyek azt következtetik, hogy az y csak a nemes embert illeti meg, de ez téves föltevés, mert az új nemeseknek is csak kivételesen engedik meg, hogy nevüket e betűvel végezzék éppen a fönt mondott oknál fogva. Vannak nevek, a melyekben az y-ont is ji-nek kellene írni, például a Fáy név, mely Fáj helységgel kapcsolatos. A nemesek családi neve tehát Magyarországon nagyobbrészt birtokuk nevével függ össze, jóval kisebb részük az ősapa (avus) neve fi végezettel s szintén kisebb a száma azon nemesi neveknek, a melyek a közrendűekéhez hasonlóan valamely foglalkozást jelentő szótól, állatok, ásványok, növények, használati czikkek stb. nevétől kölcsönöztettek.

De valamint nem bizonyítja minden birtok név azt, hogy viselője régi nemes, úgy a közrendektől használt nevekhez hasonló név sem jele mindig annak, hogy az illető nemessége, kit így neveznek, újabb időből való....

A nemesi előnevek abban az időben keletkeztek, mikor bizonyos családok több ágra oszlottak. Ezen ágaknak egymástól való megkülönböztetésére szolgáltak s többnyire azon birtok nevéből képződtek, a mely az illetőnek birtokában volt s lakásul szolgált. Ha például Y nevű család két ágra oszlott s az egyik Apátit a másik Széplakot kapta, az egyik ág magát apáti Y-nak, a másik széplaki Y-nak nevezte.

Később az a nézet kezdett elterjedni, hogy az előnév bizonyos tekintélyt kölcsönöz s nem ok nélkül, mert azt jelentette, hogy az illető nemcsak armalista nemes, hanem nemesi birtoknak szabad ura. Ennek következtében minden nemes előnévre igyekezett szert tenni. Az erdélyi fejedelmektől sokszor száznál több személy kapott nemességet és czímert egy és ugyanazon oklevélben.

Ezekben gyakran több egynevű ember volt, tehát megkülönböztetésül oda írták neve mellé, hogy de Boros-Jenő, de Debreczen, de Sarkad stb. Ez azonban nem azt jelentette, hogy az illető a borosjenői vagy más nemesi birtoknak szabad ura, hanem csak azt, hogy oda való. Mindamellett ez elég ok volt arra, hogy az előnévre vágyódók ilyenre szert tegyenek. Így tehát Magyarországon alig van armalista nemes a kinek előneve ne volna.

Az előnév régebben nem adományoztatott, használatára, a mint az elmondottakból látjuk, részint a szükség, részint a hiúság vezette az embereket.

A XVIII. században kezdték az előnevet adományozni, s újabban ritkán nemesítenek már előnév adományozása nélkül. Szerencsére nálunk az előnév képzésénél annak eredetét nem tévesztik szem elől s az előnév mindig valamely helynévből származik, nem úgy mint Ausztriában, a hol vannak „bátorlovaglási” (Kühnritt) s több efféle előnevek.

Nálunk ügyesebben választják az előnevet, ha nem is mindig tapintatosan.

A vérségi összeköttetésben állók egymáshoz való viszonyát jelző nevek.

Az egy családból való, egy nevet viselő s közeli rokonságban álló bár külön nevű személyek egymáshoz való viszonyát bizonyos általánosan elfogadott nevekkel jelölik. ...

Nemesi Oklevél, Perlaky Gábor, 1837, Veszprém Vármegye

 

MI

WESZPRÉM VÁRMEGYE
Egyházi és Világi fő, és Nemes Rendeinek
    KÖZÖNSÉGE
 

Adgyuk emlékezetül e jelen való Levelünknek rendeiben mindeneknek a’ kknek illi: hogy minekutánna FELSÉGES KORONÁS FEJEDELMÜNK szolgálatját, a’ közjót, és ezen Vármegye egyéb dolgait érdeklő Tárgyoknak elövételére, és elintézésére a’ mái alul megirtt Helyen és Napon egybejövén nagyobb Gyülésünket tartottuk volna; akkoron Galsai Nemes Zala Vármegyei Evangélikus Predikátor Perlaky Gábor Úr eleibénk tartozó alázatossággal járulván, a maga és Dávid, Nemes Győr Vármegyében fekvő Bezi és Enesei egyesült Ecclesiák Predikátora, Gábor Kővágó-Örsi Nemes Zala Vármegyei Közbirtokos, és Dániel, Szabad Királyi Győr Városi Posztó kereskedő, Fiaianak, mint szintén Dávid Fiának Sándor, Gábor és GeizaDávid, nevű három - 's Dánielnek István Gyula nevű egy-Fiaiknak, és így a’ folyamodó Unokáinak nevei beiktatásával, kétségtelen Nemesi voltáról hiteles Bizonyság Levelünknek kiadatásáért esedezett, ennek nagyobb erősségére felhozott Oklevelein kivül, édes Attyának Gábornak valóságos Nemesi voltáról múltt 1753diki Januarius 16ról kiadott, 's eredetiben is felmutatott, hiteles Nemesi Bizonyitványunkat adván elő, mellynek tartalma következő:

nagyít

    Nos Universitas Dominorum Prelatorum Baronum Magnatum et Nobilium Comitaatus Veszprimiensis , Damus pro memoria tenore üraesentium significantes, Quibus expedit Universis, Luod cum Nos, die, Mense, annove, et Loco infrasriptis; emanationis videli cet harum, pro pertraetandis statum, et ulteriorem Comitatus nostri permansionem respicientibus negotiis in unum confluentes, Generalem celebrassemus Congregationem; estum Nobilis Gabriel, Filius Joannis, in Possessione Gergelyi, prafato Comitatui Nostro ingremiata degens, Perlaky, in Nostram debito cum respectu veniens praesentiam, institerit super es, ut 'Nos eidem, extra Patriam, Electoratus Quippe Saxoniae Academias Studiorum causa peregre proficisci in animo habenti, tam super vexa Nobiliate sua, quam es quoque, quo is mediis ad peregrinationem hancce proficiendam Sufficientibus plene provisus sit, Litteras Testimoniales Nostras authentice...

 nagyít

Dánieltöl pedig István Gyulának származása ismét hiteles Anyakönyvi Kivonatok valósitanák, - ide járulván még az is, hogy mind a’ folyamodónak, mind nevezett édes Attyának néhai öregebb Perlaky Gábor Urnak, mind végre gyermekeinek mindenkori Nemesi Szabadságban éltét, és élését, jelessen azt is, hogy közülök Gábor, Megyénk részéröl felkeltt Nemesi Seregbe való feállással ugyan Nemesi kötelességét tellyesité, Dávid pedig jelenleg Nemes Mosony és Györ Vármegyéknek is Tábla Birája a’ felmutatott hiteles próba irományok tanusittanák: Mindezek szerént, a’ törzsökül felvett, 's fenn éréntett Bizonyság Levelet nyert és igy kétségtelen Nemes Perlaky Gábortól való törvény és természet szerénti származását, úgy szintén az idökoronti átköltözéseket, és Fiainak 's Unokáinak is törvényes származását, és mindnyájoknak Nemesi szabadságban élését bebizonyittó folyamodott Perlaky Gábor Galsai Evangelicus Predikátor Urnak, 's három gyermekeinek úgymint Perlaky Dávid Úrnak, a' Bezi és Enesei Ecclesiák Predikátorának, Perlaky Gábor Kövágó-Örsi Közbirtokosnak, és Perlaky Dániel Györi Posztó kereskedőnek, 's Dávid három Fiainak Sándornak, Gábornak és Geiza Dávidnak, nem különben Dániel Fiának István Gyulának, úgymint a' folyamodó unokáinak, a' Hazai Törvények szerént törvényessen illető kétségtelen országos Nemesi voltokról kiadtuk ezen Megyénk szokott pecsétjével, és szükséges aláirásokkal megerősített hiteles Nemesi Bizonyság Levelünket. Tiszti Ügyviselőnknek sem lévén kifogása._ A köz igasság úgy hozván magával. Költ Ezer nyolc Száz Harmincz hetedik Esztendei Április Tizedikén 's több napjain Veszprém mező Várossában tartott Köz Gyűlésünkből.

Olvasta és kiadta
Zsoldos Ignátz
főjegyző
Rohontzy János Királyi Tanácsos és első ... Ispán
...Horváth ....
Boronkay Ferencz Tábla Bíró
.... János Tábla Bíró
... Ferencz Tábla Bíró
Molnár Ferencz Tábla Bíró
Dunafalvai Vermes Illés Tábla Bíró
... Fózsef Fő Bíró
Szakonyi István Fő Bíró
Cseresnyés István Fő Szolga Bíró
Jakó Miklós Szolgabíró

Pap János Szolgabíró
Sz. Kir Szabadgyai … Antal Eskütt.

nagyít

 Az 1837dik Esztendő Szent György Hava 24dik Napjáról T. N. Sopron Vármegyének Szabad Királyi Sopron Városában folytatva tartott Köz Gyülése alkalmával ezen Nemességet bizonyéttó Levél minden Ellenvetés nélkül ki hirdetett, ’s az abban meg nevezett Személlyek a’ Megyénkbeli Nemessek Lajstromába bé iratni rendeltettek.

Olvasta és kiadta Rohonczy Ignácz
T. N. Sopron Vrgye főjegyzője 
 
Tekéntetes Ns. Győr Vármegyének 1837dik Esztendei Pünkösd Hava 9dik Napján, Szabad ’s Királyi Győr Városában folytatva tartatott Köz Gyülése alkalmával;- ezen Nemességet bizonyittó – Levél szokott mód szerint kihirdettetett, ’s ennek folytában az abban meg nevezettek, minden ellenvetés nélkül a’ Megyénkbeli Nemessek sorába beiktatni rendeltettek.
Olvasta és kiadta Balogh Kornél
T. Ns. Győr Vrgyének b. főjegyzője

 

nagyít 

Tekéntetes Nemes Pest Vármegyének 1837dik Esztendei Szeptember holnap 6dik napján Szabad Királyi Pest Városában tartatott Köz Gyülése alkalmatosságával, ezen Nemesi Bizonyság Levél a’ Gyülés színe előtt publikáltatván annak erejénél fogva, a’ Megyebeli Tiszti Ügyész megegyezésének hozzájárulásával, Perlaky Gábor és ennek három gyermekei, Dávid, ifjabb Gábor és Dániel; - nem különben Dávidttól – Sándor, Gábor, Geiza és Dávid, - Dánieltől pedig István-Gyula – unokái valóságos Magyar Országi Nemesek Lajstromába iktattatni elrendeltetett.
olvasta és kiadta …
 

Bizonyságlevelek

 

nagyit

Alulirott, mint Isten kegyelméből hetven-nyólcz évü öreg, e’ jelen sorokban hit szerént bizonyitom ’s vallom, - hogy előbb Tettes Ns. Tolna-Vármegyei Sz: Lőrinczi, azután pedig Tettes Vas Vrgyében Nemes-Dömölki Prédikátor ’s utóbb e’ Dunatulsó kerületi Ágostai Vallástételt követő egyházi Megye Superintendensét néhai Főtisztelendő ’s Nemes Perlakÿ Gábor Urat, a ki engemet Papságra ordinált, igen jól ösmértem; valamint szintén annak Fiját is Tisztelendő ’s Nemes Perlakÿ Gábor Urat, a’ ki ezen Superintendenciában először Beziben, azután Bőnyön, Nagy-Barátin, Nagy-Vázsonyban, viszont Bőnyön, Homok-Bödögén, Kertán, Györi-Szemerében hivataloskodott, most pedig Tettes Ns. Zala Vármegyében Galsán lelkiatyáskodik, ösmérem és tudom, hogy mindenkor mint valóságos Nemes, teljes nemesi szabadsággal élt és él, nem csak maga; hanem vele együtt minden Perlakÿ néven lévő vérségei is. _ Mellyekről is adom ím ezen ön nevem aláirásával és nemesi pöcsétemmel megerősitett Bizonyítványomat Föl-Péczen Sz: András Hava 26kán 1835dik esztendőben.

 Kis Tatai Tatay Pál
a’ Fő-Péczi ev. ekkl. Prédikátorja
a’ Mosony-Györ Vrgyei ev. ekklésiák fő…
és Ts. Ns. Györ-Vrgye Táblabírája
 
 
 
Mi, Győri Evang. Gyülekezet Közönsége adjuk tudtára mindenek a kiknek illik, hogy kebelünkbeli hitünk sorsosi, Tettes Perlaky Dániel, egyébbként Tettes Moson Vármegye Tábla Bírája és Érdemes Mausperger István Urak, a’ legközellebb lefolyt három Esztendőkön által Gyülekezetünk kuratori Hivatalját ditsérettel viselvén, _ miután ezen valóba nem kevés teherrel és fáradsággal járó Hivataljokba, minden jutalom kemény ösztöne nélkül, tsupán vallásos érzelemtől serkentve, pontos eljárásokat, fáradhatatlan munkásságokat, és különössen a’ Hitekre bizott Gyülekezet pénzeit érdeklő igaz és hü kezelléseket /: a’ mint mind ezeket az Évrül Évre vezetett és mindenkor ditsérettel helybehagyást nyert Számadásaik is eléggé bizonyitják :/el annyira tapastaltuk volna, hogy mind ezekért mint meg annyi Érdemekért hálás köszönetünket Jegyző Könyvünkbe is nyilván kijelenteni nem kételkedtünk;_ kérésekre, ki adtuk ezen mind magoknak mind maradékaiknak tökélletes megnyugtatásokra szolgáló Feloldozó Levelünket. _ A Köz Igazság is azt hozván magával. Költ Györött Februarius 25kén 838dik Esztendőben.
 
Czech János Inspektor
Kiadta Eörÿ …
Gyülekezet Jegyzője
 
 
 
Alábbirott letett hitem szerint vallom és bizonyítom, hogy Ns. Tolna-Vármegyei Sz:Lőrinczi Gyülekezetböl Ns. Vas-Vármegyébe Nemes-Dömölkre átköltözött ’s ott lelkipásztorkodott, utóbb pedig _ az Ágotai Vallástételt követő Duna túlsó kerületi egyházi Megyében tizen-öt esztedőkig Superintendensi hivatalt viselt néhai Főtisztelendő ’s Nemes Perlakÿ Gábor Urat jól ösmérem, és bizonyosan tudom hogy _ 1787dik esztendő óta Beziben, Bőnyön, Nagy-Barátin, Nagy-Vázsonyban, ismét Bőnyön, azután Homok-Bödögén, Kertán, itt nálunk Győri-Szemerében predikátoroskodott, most pedig Ns. Zala-Vármegyében Galsán lelkitanítóskodó Tisztelendő Nemes Perlakÿ Gábor Ur valósággal a’ föntebb nevezett hajdani Superintendens Perlakÿ Gábornak Fija, és hogy Ő, valamint Testvérjei is,_ mint Nemes Vas-Sopron-és Veszprém Vármegyékben Nemes Közbirtokosok, mind e’ mái napig szakadatlanul valóságos Nemes szabadságban éltek és élnek._ Mellyekről tudom irni ezen saját kezem aláirásával és pöcsétemmel, törvényes Bizonyságok előtt, megerősitett Levelemet. Költ Győri-Szemerében Sz:András Hava’ 26dik napján. 1835 Esztendőben.
 
Idősb Markovich István
Tettes N. Győr Vármegye Törvény
 Szék Tábla Bírája
 
 
 
Alulirottak hitelessen bizonyitjuk, hogy Kövágó Eörsi, ezen T. N. Zala Vgyei helységben lakozó Perlakÿ Gábor, ugyan ezen T. N. Zala Vgyei Galsai Evang. Perdikator Urnak fivére Perlakÿ Gábornak fia légyen és mind ketten ezen T. Ns. Vrgyében valóságos és kétségtelen Nemességnek gyakorlásában élnek._ Mellyekről is … ezen hiteles bizonyság Levelünket … Februarius 8án 837.
 
… Dániel T. N. Zala Vrgye fő Birája
Kozáry András azon T. N. Várgyk Esküttye
 

 

 nagyít

 
Alábbirott hitelesen vallom és bizonyítom, hogy _ most T. Ns. Zala Vármegyében Galsai Gyülekezetben Predikátoroskodó Tks. Perlakÿ Gábor Urat, nem csak akkor midőn nálunk Lelkiatyáskodott jól ösmérem, de most is, a’ mikor Helységünkben néha megjelenik mindenkor megösmérem; mert ez előtt ötven esztendőkkel nála Kocsisképpen szolgáltam: azt is tudom bizonyosan, hogy Őtet ide e’ mi Bezi Ekklézsiánkba T. N. Veszprém Vármegyéből Palotárul hozták Egyházi Tanítónak. Költ Bezin Febr. 14dikén 1837 eszt.
 
Szalai György
 
Folyó 1837dik Esztendei Febr. 14dik napján Bezi helységben az alá írt tanú becsületes Szalai György Bezi lakos mintegy 64. Esztendős evangélikus … állítatván általunk meg hitestetett ’s jelen bizonyságtevő levele előtte szóról szóra felolvastatván azt mindenekben helyben hagyta és megerősítette. Költ Bezin, mint fellyebb.
 
Kováts Márton T. Ns. Győr Vrgye fő Bírája
Horváth János T. Ns. Gőr Vrgyének Eskütje
 
 
Alul irtak hitelyessen bizonyitjuk, hogy mi Tisztelendő Nemes Perlakÿ Gábor Urat a’ ki ezek előtt mintegy 30 Esztendőkkel Bőnyött T. N. Győr Vrgyében későbben Nagy Barátin és Győri Szemerén lelki pásztoroskodott, _ az 1820ik Esztendőtül fogva pedig T. N. Szala Vgyei Galsai Helységben mág mai Napiglan is Lelki Pásztori hivatalt visel, személyessen jól ismerjük, s bizonyossan tudjuk, hogy a tiszteltt Úr valóságos és Kétségen kívül való Nemesi Szabadságban élt légyen, minél fogva ő valamint a’ fel keltt Nemesség Költségeihez, ugy Koronás Fejedelmünk Kérése az édes Hazánk által ajánlott Segedelemben is mindenkor részt vett; _ sött fiai is, nevezetessen Tisztelendő ’s Tekéntetes Perlakÿ Dávid Úr a’ Bezi és Enesei ezen Megyebeli egyesült Ekklésiák Lelki pásztora, T. N.. Györ és Mosony Vgyék Tábla Bírája és az Ágostai vallást követő tul a’ Dunai Superintendentiának Jegyzője,_ és Nemes Perlakÿ Dániel Győri lakos és Posztó kereskedő Ur, mindenkor valóságos és Kétségen kívül valo Nemesi Szabadság gyakorlásában voltak és vagynak.
Melynek nagyobb el hielyire adjuk ezen Neveink alá irásával s szokott pecseteinkkel meg erősített Bizonyság Levelünket. Költt Győrben Sz: András hava 24kén 1835
 
Németh Mátyás T. N. Győr Vgyének Szolga Bírája
Horváth János T. N. Győr Vmegyének Eskütje.

Tiszti ügyviselői vélemény

Hogy a’ folyamodó Perlaky Gábor Galsa Evang. Praedikátornak édes anya, ugyan csak Perlaky Gábor Sz. Lörinczi Evang. Praedikátor volt légyen, a' több Próba Levelek között a' 7ik Sz. alatt lévő Anya könyv kivonattal is bizonyítatván: A’ most nevezett idősb Perlaky Gábor Nemessége és Nemesi Származása pedig ezen N. Veszprém Vgye által azon alkalommal, midőn a' külső Akadémiákra menni szándékozott, a' részére kiadott, 's az 1ő szám alatt látható hiteles Bizonyság Levéllel – ugy szintén onnani megjövetele után az ő Sz. Lörinczi Praedikátorrá létele a' 2dik Sz. alá csatolt Papi Diplomával és a' 3ik szám alatt 2ik Bizonyság előadásában tanúsítatván: - Továbbá, hogy a’ folyamodó Perlaky Gábor Palotán is lakott, 's onnan ezelőtt 50 évvel u. m. 1787 esztendőben Bezibe Praedikátornak ment légyen, a' 19, 20, 21 sz. alatti Tanukkal ’s a' 22ik Sz. Papi Diplomával – ’s hogy utóbb Bőnyön is Praedikátoroskodott, a' 3, 4 és 5ik, Sz. alatti bizonyítványokkal: nem különben, hogy a' folyamodó Perlaky Gábornak Palotán a' 10ik számú Anya könyv kivonat szerint 1786-ban Dávid /: ki a' 3 és 20 számú oklevelek szerint jelenleg a' Bezi 's Enesei egyesült Ecclesiák Praedikátora :/ – majd Beziben a' 11 szám szerint 1787-ben Gábor /: ki a' 26 szám szerint 1809 ezen N. Veszprém Vgye részéről személyesen insurgált 's most, a' mint a' 24 számú hivatalos Bizonyítmány mutatja, Kővágó Őrsön lakik :/ – végre Bőnyön a' 12 szám szerint 1807-ben Dániel /: ki a' 3 és 23 számú oklevelek szerint Győri Lakos 's Posztó kereskedő :/ törvény 's természet szerint való fijai születtek: Ezeknek pedig, jelesen Dávidnak a' 13, 16 és 17 számú Anya könyv kivonatok szerint Sándor, Gábor, 's Geiza Dávid – 's Dánielnek a' 18 szerint István Gyula légyenek a' fiai miden kétségen kívül létezvén. Végezetre, hogy mind a' folyamodó, mind nevezett híres atyja és gyermekei mindnyájan 's mindenkor Nemesi Szabadságban éltek 's  most is élnek a' 3, 4, 5, 24, és 25 számok alatt bépróbáltatván:
Odajárul az alól írott T. Ügyviselőnek alázatos véleménye, hogy miután a törzsökül vett idősb Perlaky Gábor az 1ő Sz. szerint ezen N. Vgye előtt az ő valóságos famíliai Nemességét már 1753 eszt. törvényesen bébizonyította 's a' folyamodó ettől származtatván tökéletesen megmutatta 's az időközbeni átköltözéseket felvilágosítatta – mihelyt a' 4 és 5 sz. alatt lévő Bizonyságok /: kik ugyan most is hivatalbeli letett Hitek után vallanak :/ meghitelesítettnek - 's a' 3ik szám alatt lévő kettő Tanúnak úgy szintén a' 20 szám alatti Bizonyságnak Keresztelő Levelei is ide kapcsoltatnak a' kívánt Nemesi Bizonyság Levél a folyamodó Perlaky Gábor Galsai Evang. Praedikátor úgy szintén az ő 3 gyermekei, jelesen Perlaky Dávid a' Bezi 's Enesei egyesült Ecclesiák Praedikátora – Perlaky Gábor Kővágó Őrsi Nagybirtokos – és Perlaky Dániel Győri Lakos 's Posztó kereskedő részökre – a' nevezett Dávid 3 fijai u. m. Sándor, Gábor, és Geiza Dávid – nem különben a' Dániel fija István Gyula neveiknek béiktatásával kiadatatthatik. Költt Pápán April 4-én 1837. Sebestyén Gábor m. k. Tiszti fő Ügyviselő.
 
Olvasta:                        
Zsoldos Ignác
főjegyző

Armalis Donatio 1613, Perlaky-Horváth István

Perlaki Horváth István címereslevele 1613-ból

...fordítás folyamatban...(a szerk.)

Copia

Nos Universitas Praelatorum, Baronum, Magnatum, & Nobilium Cottus Albensis, damus pro memoria tenore prosintium significando quibus expedit Universis.  … cum Nos Dominica Cantate, sen quatra post … in diem trigesimum  Mon..sis & Anni Currentium infra scriptorum incidente, in Libera Regiae Civitate Alba Regalensi, sohia quippe ibidem situate Domo Nostra Curiale, velux Loco Craeteroqum Generalium ju..ra ac Praeticularium Congregationam, proux & Ser..um In…ciatiátum Nostratum  ab antiquo destinato , fine pertraetandorum Certorum quorum..iam summe arduorum Comitatus istius Nostri Bonum, ulterioremque & palatiorem ejusdem Conservationem tangentium & corcernentium rerum atque negotiorum sub Pr… … D… Comitis, D… senioris Francisci Eszterházy de Galantha perpetui in Csesznek, Areisque &  Praesidii nominis ejusdem Supremi & Haereditatii Capitanci, … Regiae Mattis Consiliarii, qua utpote Cottus istrius mei Supremi Comitis … Congressum … frequentiori numero recoluissemus , & in unum Constituti fuissemus Eorum Egregius Stephanus Filius Michaelis, Filii Stephani, Filii alterius Stephani Horváth de Perlak in Possesione Bicske Ho… …. Albensi adjacent Commorans … Comparens in Cospectu exhibuerit & praesentaverit nobis Certa Litteras Armales  Gloriosae Reminiscentiae Regis Matthiae, Romanorum Imperatoris , pro memorato  Abavo suo Szephano Horváth de Perlak ac per Cum Ktophoro & Steaphano Filius, ac Elisabetha Filia, ipsorumque Haeredibus et Posteritatibus utriusque sexus Universis, sub sigillo ejusdem Majestatis … pendenti, Anno Dni 1613, die 14 Mensis Marty in Civitate Posoniensi emanatas demisse instando  super eo, quaternus visis & intellectis Armalium earundem benignis tenoribus & Continentiis, tam superinde, quam eriam super praevia ad Imperatorem facta Genealogia deductione Litteras eidem sub Authentico Cottus hujus … sigillo Testimoniales extradare dignaremur. Duarum quidem modo … Exhibitarum Litterarum Armalium tenor talis erat.


Nos Mattias Dei Gratia electus Romanorum Imperator semper Augustus ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae, Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae, Ramae, Serviae ...  Cumaniae, Bulgariaeque etc. Rex, Archi Dux Austriae, Dux Burgundiae, Styriae, Carinthiae, Carnioliae, Brabantiae, Marchio Moraviae, Dux Luxemburgi ac superioris et inferioris Sylésiae, Wiertembergae & Thekae … Princeps Sueviae, Comes Habsburgi, Tirolis, Ferretis, Kespurgi & Goritae, Landgravius Alstatiae, Marchio Sacri Romani Impery supra Anasum Burgoviae, ac Utriusque Lustiae, Dominus Marchiae Sclaavoniae, Portus Naonis et Salinarum, Memoria commendamus tenore praesentium significantes, quibus expedit Universis quod Nos Cum ad nonullorum Praelatorum & Baronum fidelium nostrorum humillimam Supplicationem nostrae propterae factam Majestiti, tum vero attentis, & consideratis fidelitate, ac fidelibus servitus

 

Másolat

A bevezetés a másolat kiadásáról szól (nincs lefordítva, a szerk.)

"Mi Mátyás, Isten kegyelméből mindig felséges, választott római választott és Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia… Kunország és Bulgária, stb. királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karinthia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja, Luxemburg, továbbá Felsö- és Alsó-Szilézia, Würtemberg és Theka hercege, Szvévia fejedelme, Habsburg, Tirol, Ferrete, Kiburg és Görz grófja, Elzász tartományi grófja, az Enns felett fekvő Szent Római Birodalom, Bajorország, Alsó- és Felsö-Luzsácia őrgrófja, a Szlavón őrgrófság, Pordenon és Salzburg  ura stb. A jelen sorok tartalmánál fogva emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy mi egyrészt néhány… hívünknek alázatos kérelmére, melyet ez ügyben Felségünkhöz intéztek, másrészt pedig figyelembe véve és megfontolás tárgyává téve hívünknek

Családtörténeti források

Ebben a fejezetben a család történetének és tagjainak bemutatása a célunk a genealógiai források felhasználásával.

A Perlakyak négyszázados ároni háza, 1905 PDF

This document is © 2011 by perlaky - all rights reserved.

Payr Sándor: A Perlakyak négyszázados ároni háza, 1905

A LUTHER-TÁRSASÁG LII. KIADVÁNYA

 
A PERLAKIAK NÉGYSZÁZADOS ÁRONI HÁZA
 
 EGYHÁZTÖRTÉNETI MONOGRÁFIA
  IRTA
 PAYR SÁNDOR
theol. tanár
 
BUDAPEST,
 HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA
1905
 
 
 TARTALOM.
Bevezetés
I. A Perlakyak ôsei. Evangelikus, református és róm. katholikus Perlakyak
II. A XVI. században élt Perlakyak
      a) Perlaky László (1529.)
      b) I. Perlaky István (1574.)
      c) Perlaky Dömjén (1580.)
III. A XVII. században élt Perlakyak
      a) Perlaky György surdi és légrádi lelkész (1646-1659.)
      b) I. Perlaky Dávid, eperjesi, sajógömöri és osgyáni lelkész (1656-1719)
      c) I. Perlaky János, nemespátrói lelkész (1703.)
IV. A XVIII. században élt Perlakyak
      a) Perlaky J. Dániel, eperjesi theologus (1710.)
      b) Perlaky József püspök, nemeskéri lelkész, (1701-1749.)
      c) II. Perlaky János, gergelyi lelkészegyházkerületi fôjegyzô (1703-1763.)
      d) I. Perlaky Gábor, püspök, nemesdömölki lelkész (1732-1786.)
      e) II. Perlaky Dávid, esperes, nemeskéri, komáromi és nemesdömölki lelkész (1754-1802.)
V. A XIX. században élt Perlakyak
      a) II. Perlaky Gábor, az építô vándor pap (1761-1854.)
      b) III. Perlaky Dávid, bezi lelkész, esperes és egyházkerületi fôjegyzô (1786-1857.)
      c) II. Perlaky István, dabronyi lelkész (1802-1863.)
VI. A Perlaky papok összefoglaló jellemzése
VII. A nem lelkész Perlakyak
      a) Perlaky Dániel, gyôri egyházfelügyelô (1801-1882.)
      b) Perlaky Elek, gyôri egyházfelügyelô és zsinati háznagy (1840-1904.)
      c) Perlaky Gábor, zalai esperességi felügyelô (1805-1888.)
      d) Perlaky Géza, zalai esp. jegyzô, pápai presbyter, gyámintézeti elnök (szül. 1828.)
 
 
 BEVEZETÉS.
 

„Emlékezzél meg a régi idôkrôl, gondoljátok meg minden nemzetségnek esztendeit. Kérjed meg a te atyádat és megjelenti néked, a te véneidet, és megmondják néked”. V. Móz. 32, 7.

A protestáns papi pálya a magas aristokratiának soha sem volt kenyere. Az ilyen misterium (verbi divini), mely a terhes szolgálat mellett mély alázatot követel és fogadalom nélkül is szegénységre kötelez, nem kell a nagy uraknak. Már a régi római világ tudta: fényes tetôkre szállnak a galambok.

Jó volna megpróbálni, hogy a római katholikusoknál is hány gróf veszi fel majd a papi ordót, ha a kormánynak egy napon eszébe jut valami és a püspökségektôl elválasztja az uradalmakat, a melyek tudvalevôképen igen tisztességesek.

A társadalmi és rendi elôítéletnek is van abban része, hogy e világ nagyjai a protestáns lelkészi pályát már a multban is méltatlannak tartották magukhoz.

A protestáns lelkész nem áldozó pap, a földi, gyarló embert meg nem illetô magasabb nimbussal hamis módon nem veszi körül magát; hanem marad egyszerû lelkipásztor, népnevelô, tanító. Ezt az emberileg véve legnemesebb élethivatást azonban sokszor lenézi és kicsinyli a világ. Sok elôkelô ház még saját gyermekeit is elhanyagolja és mûveletlen cselédekre bízza azok sorsát. A paedagogus tisztét a görögök eredetileg a rabszolgáknak szánták. És Rómában a nevelôi nehéz élethivatást nem csak a megfáradt, elkeseredett tanító volt hajlandó a pogány istenek gyûlöletének tulajdonítani, hanem az a társadalom is, mely a népnevelôt kellôen nem becsülte.

A mennyi Atyát és a Megváltót a jó és hû pásztor nevével tiszteli az írás és a vallásos köztudat. A fejedelmek közül is a népek ítélete csak a jókat és nagyokat tünteti ki a „népek pásztora” tiszteletjelzôvel. És a protestáns „lelkipásztor” megtisztelô nevére és állására világi nagyjaink, a fônemesek még sem vágytak még a vallásos élet virágkorában sem.

Ennek okai között a fentebbi elôítéleteken kívül különösen az anyagiasság nyomul elôtérbe. A római egyház, mely az anyagi érdek elôtt is fényes kaput nyit, a fôrangú családok gyermekeire is nagy vonzóerôt gyakorol. És nem fogok tévedni, ha a római egyház és a mágnásvilág között tapasztalható szoros szövetségnek titkát egyfelôl az egyház anyagi gazdagságában, másfelôl pedig a fônemességnek az udvarral való összeköttetésében keresem. Egyéb okokra – a milyenek például, hogy a földi tekintélyek kultuszának leghívebb ápolója, a rendi kiváltságok leghívebb ôre, a reactio leghívebb szövetségese a római katholicimus – most nem térek ki.

A protestáns lelkészre fény, hatalom, gazdagság, kényelem, a világnak eféle kívánatos dolgai soha sem várakoztak. És nálunk, hol a rendi elôítéletek mindig oly erôsek voltak, már hogyan is kereshetett volna a fônemes olyan hivatalt, a melynek betöltésénél a városi tanácsnak már kezdettôl fogva, utóbb pedig minden egyszerû polgár, sôt jobbágyembernek is szava volt.

Nyugalmat, biztos kenyeret ígérô zárdái sincsenek a protestáns egyháznak, melyekbe az atyafiság a világi gyönyörûségek minden skáláin keresztül gázolt fôúri sarjait, férfiút és nôt, öreg napjaira, mint vezeklôt kényelmesen elhelyezhetne.

A középnemesség soraiban azonban, melynek a magyar nemzet történetében oly kiváló érdeme van s a melynek gondolkodása is mindenkor önzetlenebb és ideálisabb volt, az elmult idôk már több példát mutattak arra, hogy egyes családok az Úr háza iránt való szeretetükkel kiváltak és több emberöltôn át is adtak az evang. egyháznak hû lelkipásztorokat. Sôt azok a nehéz, viszontagsággal terhes idôk, melyeket a protestáns egyházak hazánkban átéltek, sokszor épen arra utalták ôseinket, hogy az exponáltabb helyekre a nemesek közül választott lelkivezéreket állítsanak.

Ne értsük félre a dolgot. Nem rendi elfogultság vezette itt egyházunkat, nem a testi származásnak adtak valamiféle elsôséget és kiváltságot ôseink. E részben állott az írás szava már akkor is: „Az Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetségben kedves néki akár kicsoda, a ki ôtet féli és igazságot cselekszik” (Csel. 10, 34.). És azt sem feledték atyáink, a mit Pál apostol mondott: „Nincsen sem zsidó, sem görög, nincsen sem szolga, sem szabados, nincsen sem férjfiú, sem asszony között válogatás: mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban”. (Gal. 3,28.). Hanem az üldöztetések kora, a kényszerûség szülte helyzet utalta egyházunkat arra, hogy a mint világi patronusai is a kiváltságos nemesi osztályból valók voltak, úgy lelkészeinél is a veszélyes helyeken elônynek tekintse, ha ezeknek nemesi kiváltsága lelkészi mûködésüket fedezi és védi.

A magyar reformátorok s általában a régebbi prot. lelkészek jó része nemes ember volt. A jobbágy fiára otthon az eke mellett lévén szükség, a földesúr engedelme nélkül a zsellérházat elhagynia és a tanulói pályára lépnie nem volt szabad. Révész Imre Dévai Mátyás reformátorunk életében jellemzô példával bizonyítja ezt.

Bethlen Gábor a protestáns lelkészeket és mindkét nemû maradékaikat nemesi kiváltságokkal ruházta fel. Mintegy elôre érezte azoknak az idôknek a szelét, a mikor az Úr szolgáinak arra is szükségük lesz éppen úgy, mint Pál apostolnak szüksége volt a római polgárjogra, hogy a császárra appellálhasson.

Nápolyban a magyar gályarab lelkészek azon czímen is tiltakoztak pénzen való eladatásuk ellen, hogy ôk magyar nemesek. De hát Kollonichnak a nemesi kiváltság is annyi volt, mint a törvényes alkotmány, városi autonómia, vallásszabadság és sok egyéb.

A XVIII. században is püspökeink rendszerint nemesek voltak. Eleink ilyeneket választottak, hogy fôpásztori hivataloskodásuk nemesi jogaikban is védelmet találjon.

Így a középnemesi osztályból már sok jeles papja volt egyházunknak. Régi lelkészeink közt a Kossuth, Vidos, Berzsenyi stb. nevekkel is találkozunk. S amaz ároni családjaink, melyek több nemzetségen át is szolgálták egyházunkat, mint a Lányi, Fábri, Ács, Bárány, Torkos, Kis, Horváth stb. családok nemesek voltak.

Egy ilyen négyszázados magyar papi nemzetségrôl, a Perlakyak ároni házáról fenmaradt történeti emlékeket kísérlem meg összegyûjteni.

A Perlakyaknak különösen a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerületben mindig kiváló szerepük volt. Két püspök, több püspökjelölt, kerületi fôjegyzôk, több jeles esperes és lelkész, egyházi és paedagogiai írók kerültek ki a családból. És a nem lelkész Perlakyak is hû õrállói, buzgó munkásai, kiváló felügyelôi és vezetôi voltak az egyháznak. Mindannyiban égett az Úr háza iránt való szeretetnek szent tüze. «

 
I. A Perlakyak õsei. Evangélikus, református és r. kath. Perlakyak.
 

A Perlaky család a Muraközben, Zala vármegyében fekvô Perlaktól vette nevét, mely ma nagyközség és járási székhely. Ez volt a család ôsi fészke. A családi hagyomány szerint maga Perlak is a család tulajdona volt, melyet egy pusztító dögvész alkalmával a Zrínyiek elôdei erôszakosan foglaltak el s a Perlakyakat ôsi fészkök elhagyására kényszerítették.

A legrégibb õs, kirôl a családi hagyomány emlékezik, Perlaky Dávid. Ez állítólag 1475-ben Mátyás király fôajtónálló mestere volt. De a Perlakyak, mint egyes jelek mutatják, híven ôrizték tradiczióikat s éppen ezért ezek is hitelt érdemelnek.

Történeti írott emlékeink ez egy ôsön kívül már csak a XVI. századbeli Perlakyakról szólnak, a kik nem csak hogy korán a reformáczió pártjára állottak, de sôt az elsô ismert Perlakyak mindannyian lelkészi hivatalt viseltek és pedig az ág. hitv. evang. egyházban.

Zalamegyében a Muraközben a szigetvári hôs fiának Zrinyi Györgynek idejében sok virágzó protestáns egyházunk volt. Még a hôsi halált szenvedett Zrinyi Miklósnak egyházfelekezeti álláspontja sincs tisztázva. Nádasdy Tamással való szoros, bensô barátsága és fiának határozott evangéliomi hitbuzgósága arra enged következtetni, hogy ô maga sem volt a reformácziótól idegen.

Fia György hozta az elsô protestáns lelkészeket a Muraközbe. Az elsô lutheránus gyülekezetet Beliczán alapította s innen az egész Muraközt reformálta. (A Beliczay család tagjai ma is evangélikusok.) Ungnad János és Zrinyi György a horvátokat is meg akarták az evangéliom számára nyerni. Az ô költségükön jelent meg Nedeliczen 1573-ban Buchich Mihály beliczai lelkésznek újszövetség, énekeskönyv és káté fordítása horvát nyelven. Kulcsár György alsó-lendvai lelkész „Az ördögnek a poenitentia tartó bûnössel való vetekedése” cz. munkáját 1573-ben Zrinyi Györgynek, Kristófnak és Miklósnak ajánlotta.

Így már Perlakon is korán volt evang. egyházközség. Lelkészei közül csak Küsznich Tamás nevét ismerem, ki 1612. április 3-án szerepel a Formula Concordiae aláírói között Forgács Mihály stridói, Szalaszegi János muraszombati és Suttak Mátyás beliczai lelkészekkel együtt; és Ballasowitz Tamásét, a ki meg Lövôn (Német-Lövô; Sopron m.) az 1615 évi május 21-én tartott zsinaton írta alá ugyanazon hitvallási iratot szintén több muraközi lelkész társaságában.

Perlakon csak a XVII. század második negyedében szûnt meg az evang. vallásgyakorlat, a mikor egy másik Zrinyi György, Miklósnak, a költônek atyja, az egész Muraközbôl, Stridó, Szerdahely, Belicza, Perlak, stb. helyekrôl elûzte az evang. lelkészeket. De még a költô Zrinyi is, ki egyébként is nagy elismeréssel szól a protestánsokról, megôrizte csáktornyai kincstárában Luther Mártonnak és nejének, Bora Katalinnak igen díszes arczképeit.

Tehát még azon Perlakyak is, a kik netán ôsi fészkükben, a Muraközben megmaradtak volna, a reformáczió elsô századában szabadon vallhatták evangéliomi hitüket. A XVII. század második felében Zalában még Légrádon, Somogyban Surdon, Nemes-Pátrón és Felsô Magyarországban találkozunk Perlakyakkal.

Lampe-Ember ismert történeti munkájában egy evang. reformált vallású Perlaky Mártont is említ, ki 1647-ben barsi fôesperes és lévai lelkész volt. Ennek kéziratban fenmaradt történeti feljegyzéseit Ember használta. Minthogy e feljegyzések a dunántúli s különösen a zalai egyházakra vonatkoznak, ebbôl azt lehet következtetni, hogy ez a Perlaky is innen, talán éppen Perlakról származott.

1612-bôl való forrás is emlékezik egy Perlaky Márton esperesrôl, mint lendvaszentgyörgyi ref. lelkészrôl. Két hasonló nevû, vagy csak egy férfiúról van-e itt szó, nem tudom.

Szintén az ev. ref. egyház papja volt Perlaky Márk is, prosenior és balatonfôkajári lelkész, a ki 21 éven át hûséggel szolgálta gyülekezetét s hívei mégis hálátlanul kiadtak rajta. A veszprémi ref. zsinat. 1651. márcz. 12-én írt ügyében panaszos levelet Paksi György dunamelléki püspökhöz.

A XVIII. század elején Kilitiben is élt (1708 körül) egy Perlaky Márton nevû ref. lelkész, a kinek Judit lánya Sári Györgynek volt a felesége.

És egy hirlapközleményben értesültem arról, hogy Ung-Tarnócza jelenlegi lelkésze is Perlaky Pál. Több ref. lelkészt e családból nem ismerek.

Van különben a családnak római katholikus ága is, valószínûleg még a reformáczió elôtti törzsbôl származó. Mert a protestáns Perlakyak között nem akadt hitehagyott. Sokkal erôsebb volt bennük jellemzetes magyar nemzetiségük mellett az evangéliomi hitelvekhez való hû ragaszkodás.

Nagy Iván munkája a róm. kath. Perlakyak közül csak XIX. századbeli családtagokat említ. Ezek: Perlaki Perlaky István jogtudós s egri jogakadémiai tanár 1806-1825; Perlaky Károly, a közalapítványi csákovai kir. uradalom igazgatója, ki Temes vármegyébôl 1842. szept. 20. kivett nemesi bizonyítványát Krassó vármegyében 1843. jan. 7. kihirdette; PerlakyFlórián 1844-ben a kir. kamarai arad-mutinai kerület ügyésze; Perlaky Leó ferenczrendi szerzetes, 1806-ban szombathelyi tanár; Perlaky László kegyesrendi tanár Kanizsán 1844. A Pécskán lakó Perlaky családág 1828-ban Békés megye elôtt hirdette ki nemességét. A legújabb tiszti czím és névtár is több Perlakyt sorol fel, kik között római katholikusok is vannak.

Mi az alábbiakban a családnak ág. hitv. evang. vallású ágát, mint ôsi ároni házat fogjuk ismertetni.

Ezek az evangelikus Perlakyak mind nemesi származásúak. Perlaky Gábor, a késôbbi püspök, mint gergelyii születésû, 1753. július 16-án Veszprém megyétôl vett ki nemes bizonyítványt, mely szerint már elei is ember emlékezet óta nemesi jogokkal éltek, de az errôl szóló oklevelek Kanizsa várának a törökök által történt elfoglalásakor elvesztek.

A család nemesi czímere: a paizs kék udvarában könyöklô kar kivont kardot tartva, fölötte félhold és csillag ragyog; a paizs fölötti sisak koronáján fiait vérével tápláló pelikán fészkel. (Megvan e czímerrajz Perlaky Géza úr birtokában Pápán. Több mint egy századon át a nemesdömölki templomban volt kifüggesztve.) «

 
II. A XVI. században élt Perlakyak.
 
a) Perlaky László (1529.).
 

Az e században élt, elsô ismert Perlaky emlékét egy 1529-bôl való, a Perlaky család birtokában eredeti kéziratban ôrzött egyházi beszéd tartotta fenn. Ez egyházi beszéd nyomtatásban is megjelent Perlaky Dávid bezii lelkész és gyôri egyházmegyei esperesnek Pesten 1852-ben kiadott ily czímû munkájában: „Régi és újabb egyházi beszédek, melyeket 1529-dik évtôl a jelenkorig evang. lelkészi hivatalt viselt Perlakyaknak eredeti kézirataik szerint kiadott stb.”

A beszéd szerzôje e szavakkal jelezve: „Ladislaus Perlaky, Concionator 1529.” Azt tudjuk tehát, hogy lelkész volt, az idôt is ismerjük, de már a helyet nem jelöli meg sem ez, sem más ismert forrás – egyháztörténeti irodalmunk nagy kárára – a hol Perlaky László lelkészkedett.

Igen nagy kár az is, hogy a Perlaky Dávid birtokában még megvolt eredeti kézirat az örökösök kezén elkallódott. A nyomtatott szöveg pedig az eredeti kéziratot legnagyobb részben a mai írásmód szerint átalakítva közli.

A egyházi beszéd czíme: „Concio sacra in vigilas nativitatis dominicae. Ev. Joh. 1. v.” Tehát karácsony éjjeli istentiszteletre készült szent beszéd, a milyen istentiszteletek jó ideig még a reformáczió után nálunk is szokásban voltak.

Az egész egyházi beszéd erôsen dogmatikus és Isten fia megtestesülésének nagy titkáról szól ezen részek szerint: 1. Quis sit homo factus? 2. Quid factus est filius dei? 3. Quomodo? 4. Cur?A beszédben nem lévén polemikus rész, kevéssé hordja magán a reformáczió korának bélyegét. De a szent idô és a tárgy nem is ad alkalmat a róm. kath. egyházzal való hitvitára.

Az apollinaristák, manichaeusok, és valentinianusok ellen meg úgy is kikel a szerzô. A dispositio és fôbb gondolatok, valamint a bibliai idézetek latin nyelven is közölve vannak. Ez még a XVIII. századbeli egyházi szónokoknál is szokásban volt. A nyomtatott szöveg kiadója, úgy látszik, a magyar nyelvû idézeteket is Károlyi Gáspár fordítása szerint igazítgatta.

Személyi és helyi vonatkozás nincs több a beszédben, minthogy a szónok már egy évvel elôbb is e tárgyról szólott a következô fôtétel szerint: Divinitas filii dei certis et immortis argumentis demonstratur.

Nagy kár, hogy a beszédet eredeti alakjában nem bírjuk. Így átalakítva sokat veszített értékébôl. Perlaky László szerzôsége mellett tanuskodik az a körülmény, hogy az ezekkel együtt a család birtokában ôrzött késôbbi beszédek, már a XVII. századbeliek is, teljesen magukon viselik a hitelesség bélyegeit. És így az állítólagos XVI. századbeli két beszéd hitelességében is megbízhatunk. «

 
b) Perlaky István (1574.)
 

Perlaky István nevét és korát is csupán a föntebbi gyûjteményben foglalt egyházi beszéd ôrizte meg, a melynek végén az 1574. évszám jelzi a beszéd írásának idejét. A szerzô csak annyit mond magáról a beszédben, hogy „ennek a kis ecclesiának és keresztyén gyülekezetnek méltatlan lelkipásztora”. De már azt sem állapíthatjuk meg, melyik volt e kis ecclesia.

Az eredeti írásmódot és a szentírásbeli helyeknek a XVI. század nyelvén való idézését e beszédben is fájdalommal kell nélkülöznünk. A kiadó ez utóbbiakat Ká-rolyi fordítása szerint vette fel. Csak néhol találunk Károlyitól eltérô kifejezéseket, mint: „Ô e világ bûneinek elvivô báránya”. Ján. 1, 29.

A beszéd Advent I. vasárnapjára a rendes perikopa felett készült és oly hosszú, hogy kettônek beválnék.

Elsôben hét sûrû oldalon az evangéliomot magyarázza, részletesen szólván már itt is több tárgyról, mint „öt drága lelki utak, melyek által édes üdvözítônkhöz juthatunk”, nevezetesen 1. per examen vitae, 2. per deprecationem culpae, 3. per studium novae obedientiae, 4. per gartiarum actionem, 5. per fidelem precationem. Ugyanitt még a tulajdonképeni théma elôtt szól „Istennek négy külömb-külömbféle hozzánk való eljövetelérôl”, úgymint: 1. adventus carnis, 2. adventus humiliationis, 3. adventus in mortem, 4. adventus majestis sive gloriae. Mindezt részletesebben is kifejti és körülírja. Még azután külön emlékezik az „adventi napról”, mely 1. dies gratiarum actionis, 2. dies praeparatoria.

Ezután jön csak a tulajdonképpeni thema, mely ilyenül is van jelezve: Qumodo venit ad nos Filius Dei? Ezt azután öt részben tárgyalja: I. Venit ut rex, II. venit ut noster, III. venit ut justus, IV. venit ut salvator, V. venit ut pauper. De itt már kifogy az idôbôl s bôvebben, alrészekkel, csak az I. és II. részt tárgyalja, a többivel röviden bánik el.

A jelzett aránytalanság mellett azonban a szerzô igen szépen és logikusan tárgyal. Elôadásában van élénkség és szónoki erô. Például, hogy Jézus alázatosságát kiemelje, történeti példákban ilyen ellentéteket használ: „Régenten Casius császár az ô szekerét negyven elefántokkal vontatta vala. Solester, Aegyptomnak királya minden esztendôben egyszer szekerét négy koronás királyokkal vontatja vala. Aurelianus király hintóját szarvasok vonják vala. Antoninus császárét oroszlányok s császári méltóságukat mind ezek így mutatják vala. Ime pedig az Izraelnek királya és az egész világnak ura, mint egy csúf, szamár háton ülve mégyen be Jeruzsálembe és királyságát csak ilyen alávaló készülettel mutatja vala”.

Némileg, de csak általánosságban jellemzik a kort, melyben a beszéd elmondatott, ezek a kifejezések: „A könyörgéshez kell folyamodnunk. Mert mennyi veszedelmek láttatnak torka tátva reánk jönni? Hallattatnak iszonyú tévelgések, üldözések és visszavonások. Maga az Isten kivont fegyverrel áll fölöttünk, hogy haddal, döghalállal és éhséggel megemésztessünk. Mutasd meg: kiben van most a tökéletes hit? Kiben van most a kegyes és tiszta élet? az buzgó istentisztelet? Ha meg kell mondanom még ugyan nagy gyülekezetben is alig találsz majd tizet is. Sírva kiálthatjuk tehát Policarpusnak im ez szavát mondván: „Ah, Domine, in quae nos reservasti tempora!”

A protestáns egyházi fegyelmet illetôleg jellemzô a beszédnek ez a része: Készüljetek ez napokban szerelmes hallgatóim isten fiának szentséges születése innepe napjára. De mivel? ... Böjtöléssel, de nem amaz pápás képmutató, étellel és itallal együtt járó böjtöléssel. Erre nézve immár az istennek anyaszentegyháza én általam megtilt mai napon tôletek menyegzô szerzést és minden lakodalmazást, torok és hastöltést, tánczot és ezekhez hasonló hiábavalóságokat stb.”

Ôszintén sajnálhatjuk, hogy a szónoknak kis ecclesiája a hadak és fegyver miatt ily rettegésben van, arra enged következtetni, hogy Perlaky István lakhelyét Zala megyében, talán a Zrinyiek birtokain vagy Somogy megye valamelyik kis falujában kereshetjük, mely helyek a török útjában lévén, a hadi portyázások ott napirenden voltak. «

 

c) Perlaky Dömjén (1580.)
 
A XVI. századból még egy Perlaky nevét ismerjük, de ennél azután nem is igen többet.

Fraknói Vilmos „A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században” czímû munkájában (a 137. lapon) említi Perlagi Dömjént, ki 1580 körül Német-Lipcsén, Liptó megyében tanító volt. Ez iskolának azon kori történetébôl tudjuk azt, hogy Illésházy István az iskola mellett fennállott convictusnak földeket adományozott.

Fraknói ez adatokat különben Rezik „Gymnasiologia” czímû munkája után közli.

A Perlagi nevet, azt hiszem, egynek vehetjük a Perlakival. Annyiból volna ez adat érdekes, hogy e szerint Felsô-Magyarországon is éltek már a XVI. században Perlakyak. «
 
III. A XVII. században élt Perlakyak.
 
a) Perlaky György surdi és légrádi lelkész (1646—1659).
 

A dunántúli egyházkerületben mindenkor oly kiváló helyet elfoglalt Perlakyak törzsatyja az elôbb említetteknél annyiban ismertebb, hogy a tôle való közvetlen leszármazás igazolására már megbízhatóbb adataink vannak.

Származási helyét és közelebbi életviszonyait Perlaky Györgynek sem tudjuk megjelölni. De kétségtelen az, hogy 1646-ban augusztus 13-án a büki zsinaton avatott lelkészszé, a mikor is a somogymegyei surdi gyülekezetbe volt meghivása.

Szokásban volt a csepregi colloquium ideje óta 1647-ig, hogy a dunántúli kerületben felavatott vagy itt hivatalt vállalt lelkészek sajátkezûleg beírták nevöket egy könyvbe azon névsor után, melynek elején Reczés János, Tokoics György és más a Formula Concordiae mellett buzgólkodó lelkészek állanak. Ez a kötelezettség onnan vette eredetét, hogy gróf Nádasdy Ferencz 1591 óta csak oly papokat tûrt meg több vármegyére kiterjedô uradalmában, kik a Formula Concordiae nevû symbolikus könyvünk hû követésére aláírásukkal kötelezték magokat. Perlaky György a 432-ik sorszám alatt jegyezte nevét a Bükön tartott zsinat alkalmával.

A Perlakyak praedikácziógyûjteményében Györgynek is van egy beszéde ezen jelzéssel: Scribebat Georgius Perlaky concionator surdiensis in domo parochiali Augusti 16. anno 1656”. Ugyanezen évben Dávid nevû fia is született Surdon. Tehát mint javakorabeli férfiú tölté napjait a surdi paplakon. A surdi gyülekezet történetében Szalóky Elek mint a surdiak elsô ismert nevû lelkészét említi Perlaky Györgyöt, ki itt 1659-ban is hivatalban volt.

Az lehet már most a kérdés, vajjon Perlaky 1646-tól 1659-ig szakadatlanul Surdon lelkészkedett-e?

Schmal és Hrabovszky egy századdal ezelôtt élt történetíróink szerint Perlaky György Légrádon is volt lelkész, a hova Sajó-Gömörrôl jött. Nem tartom lehetetlennek gömörmegyei szereplését sem, mert fia Dunántúlról szinte Gömörbe került fel, talán éppen már a régebbi összeköttetés alapján. Csak azt nem tudjuk, hogy gömöri és légrádi lelkészkedését mely idôre kell tennünk.

Abból a körülménybôl, hogy fiát Sopronban taníttatja, azt kell következtetnünk, hogy öreg napjait is itt a Dunántúl töltötte, talán Légrádon.

Dömötöri György Tübingenben tanuló theologus 1666-ban egy értekezésében a gyôri jezsuitákkal vitázván, midôn a magyarhoni kiváló tudományú evangélikus papokat akarja felsorolni, a dunántúliak közül a soproni és kôszegi lelkészek mellett a légrádit is említi. Igen valószínû, hogy ez a dicséret a Légrádon is lelkészkedett Perlakyt illeti.

Említett egyházi beszéde szentháromság ünnepe utáni 10-ik vasárnapra van írva. 14 sûrû oldalra terjed. Az elsô részben Jézus siralmáról, a másodikban Jeruzsálem pusztulásáról szól. Ez utóbbit Josephus után igen részletesen adja elô s élénk színekkel festi a végsô inségre jutott zsidók sorsát.

Vannak a beszédben régies szavak és kifejezések, mint: igenest, ismeglen, kiczin, életesház, nömös Idvezítônk. A poklot kénköves büdös tömlöcznek mondja. Az alkalmatos „üdô” megbecsülésére ekként int: Akki nyáron nem takar, télen bánkódik az ollyatén ember.” (32. lapon). «

 
b) I. Perlaky Dávid eperjesi, sajógömöri és osgyáni lelkész (1656—1719.)
 

Az elôbbi György fia Surdon született 1656-ban. A protestáns lelkészeknek és tanároknak Pozsonyba való megidéztetéséig, míg a soproni iskolát is el nem vették, itt tanult. Kövesdy Pál és Unger Mihály voltak a tanárai.

A mint Gyôrött az 1681. évi soproni országgyûlés után az evangelikusoknak régi híres iskolája megnyílott, ennek vezetésére ide hivatott. De gyôri tanársága rövid ideig tartó volt. Már 1683-ban távoznia kellett innen. Úgy látszik eme fontos véghelyen a törvény világos szavai sem adtak még kellô biztosítékot az evang. egyháznak a gyôri r. kath. püspök hatalmaskodásával szemben.

Gyôrbôl Eperjesre távozott, a hol 1684-ben találkozunk vele az egyik magyar lelkészi állomáson. A lelkészi hivatala ez év márczius 21-én avattatott föl. Eperjesnek ekkor Perlakyn kívül volt még egy magyar, egy tót és két német lelkésze. A városi számadó könyv szerint Perlaky részére 1684-ben összesen 212 frt. 04 denár fizettetett ki lelkészi járandósága czímén. Schmal szerint eredményesen, a gyülekezet lelki hasznára viselte hivatalát.

Eperjesrôl, ha elôbb el nem távozott, akkor 1688-ban kellett menekülnie, mikor a róm. kathlolikusokból alakított városi tanács aug. 24-én az evang. lelkészeket a város határából kiûzte. Az eperjesi vésztörvényszék és a borzalmas mészárlások napjaiban 1687-ben Perlaky magyar kollégája, Lipóczi Miklós említtetik, mint a ki Keczer Andrást a vérpadra kisérte. De valószínû, hogy Perlaky is még Eperjesen élte át e borzalmas napokat.

Eperjes után Sajó-Gömörben foglalt el lelkészi állást 1690-ben és 16 éven át itt szolgálta egyházát. 1706-ban Ostyánba hivatott, a kurucz háborúk utolsó éveit itt élte át és késô vénségben itt halt meg. A Perlakyak prédikácziógyûjteményében van egy beszéde, melyet Ostyánban 1719-ben írt. Tehát ekkor még életben volt és Ostyánban legalább is 13 évet töltött. A reánk maradt ismert adatokkal így mi csak 63 éves koráig tudjuk életfolyamát figyelemmel kisérni.

Erélyességéért és nagy magyarságáért Schmal András, mult századbeli történetíró, a ki ez erényekkel, úgy látszik, nem igen rokonszenvez, ily szavakkal jellemzi: „Vir a natura fortis et quod multis actionibus testatus est, a more Scytharum non alienus.” Legalább hát eme sok actióból hagyott volna néhányat emlékezetben. De sajnos, igen szûkszavú.

Felesége Hunnius Katalin volt. Talán a magyarok elôtt is ismeretes Hunnius Egyed (†1603) és Hunnius Miklós (†1643) wittembergi tanárok családjából. Mindkettônek munkáiból fordítottak ôseink magyarra, elôadásaikat hallgatták s velök irodalmi összeköttetésben állottak. Így nem lehetetlen, hogy a Hunniusok leányát vagy unokáját is behozták magyar feleségnek.

Perlaky Dávid fia volt József, a dunántúli püspök, János, gergelyi lelkész és az alább említendô Dániel is valószinûleg is tôle származik.

A beszédgyûjteményben egy újév utáni vasárnapra készült beszéd foglaltatik, melynek szövege: Jézus szüleinek a gyermekkel Egyptomba való futása. Themája pedig: Dulcissimum exulantium omnium solamen. A számüzetésben élôk vigaszáról szólani nagyon is illetékes vol Perlaky, a ki Gyôrbôl és Eperjesrôl is úgy üzetett el s bizonyára Ostyánban a beszéd elmondásakor sem élvezte még a kellô biztonságot.

A beszéd logikus, tudós elmének és nem közönséges szónoki talentumnak munkája. Igen szép, épületes prédikáczió. Élénk elôadás, találó példák, szellemes fordulatok, szónoki erô és lendület adnak neki magasabb értéket.

A beszéd alkalmazásában a számkivetésben bujdosó és nyomorgó híveket vigasztalja és bátorítja, a mi a gyülekezet akkori viszonyaira nézve jellemzô.

„Keresztyén embertársam, — úgymond – vessed Istenben reménységedet és ô tégedet eltáplál. Ha te is a te kicsinyiddel Egyptomba kellessél futnod: jó reménységben légy, mert meghallgatja Isten az kicsindedeknek sirásokat. Ha te is számkivetésre kénszerítetöl menni, házadból és országodból kiûzelel, azt gondold meg, hogy az Isten bizonyos üdôt rendelt te néked, az melyen ismét visszamenj és azt mondják tenéked: surge it redi viator! Heródes szörnyû halállal halt meg. Mindnyájatoknak valakik az igaz körösztényi hütöt üldözik, így lészen dolgok.” Stb.

Ôs is elsajátította már a felvidéki ember azon szokását, hogy szeret kicsinyítô képzôkkel beszélni. Gyermekek helyett következetesen azt mondja: „aprócskák”, „ládácska” stb.

Forrást is használt. Erre mutat a beszédben ez a megjegyzés: „Vide in Autore.” «

 
c) I. Perlaky János, nemespátrói lelkész. (1703.)
 

A XVII. században élt Perlakyakhoz számítjuk Perlaky Jánost is, habár élete már a XVIII. századra is átnyúlik. Valószinûleg Györgynek fia és Dávid fivére, a kinek egy 1703-ban szeptember 1-én Nemes-Pátrón irott egyházi beszéde maradt fenn a többször említett gyûjteményben. E szerint ô is, mint Perlaky György Somogy megyében lelkészkedett, nem messze Surdhoz. Egyéb életviszonyai, sajnos, ismeretlenek elôttünk.

Fennmaradt egyházi beszéde a szentháromság ünnepe után való 13-ik vasárnapra iratott. Szól benne: de summa legis et samaritano. Három részre osztja beszédét, de a harmadik részt más idôre hagyja, mivelhogy hosszú volna. Az elsô rész tárgya az igaz boldogság és pedig triplex beatitudo, ú. m. mundana, philosophica, és theologica. A theologiai boldogság nem egyéb mint Krisztus látása. Ez is négyféle: typica, corporalis, spiritualis és mixta. Ilyen alfelosztásokkal szerzô túlságig megy a részletezésben. A II. részben szól: de lagis perfectione. 

S itt azon evangeliomi elvet fejtegeti, hogy senki maga jó cselekedetibôl ne várja az üdvösséget. E részben hiányzik a gyakorlati alkalmazás. Kevébbé épületes, száraz, dogmatikus tartalmú beszéd.

Híveit (a 45. lapon) boldogoknak mondja azokkal szemben, a kiknek lelkipásztoruk nincsen. Ebbôl azt következtethetjük, hogy Nemes-Pátró vidékén is és általában Somogyban ez idôben több nyáj lehetett pásztor nélkül.

A predikáczióban meg van hagyva több szónál a régies írásmód, mint: kinchet, chak, chuda chomó sat.

Szerzô a „tárgy” szót nem ismeri. Az objectum nála ellenvetés, az organum eszköz, a medium közben való vetés.

A beszéd stílusát jellemzik az ilyenféle mondatok: Nagy bökkenôje kerül itt elô a bölcsességnek (39. lap). Krisztus az apostoloknak fejekbe veri, hogy az törvényt senki be nem töltheti (39. lap). Nem kell itten sokat disputálnunk, midôn minden paraszt ember megértheti (48. I.). Sat. «

 
IV. A XVIII. században élt Perlakyak.
 
a) Perlaky J. Dániel, eperjesi theologus (1710).
 
A XVIII. századbeli Perlakyak sorát egy eperjesi ifjú theologus nyitja meg. Róla csak egy 1710-ben nyomtatásban megjelent alkalmi vers alapján szólhatunk, mely a nemzeti múzeum tulajdona. Majláth Béla közölte a Magyar könyvszemle 1891. évfolyamában (69-72 lapon.)

Ezen egylevelû nyomtatványon a szerzô így jelöli meg magát: „Eperjesi Col. egyik tagja J. Daniel Perlakí SS. theol. tanulója.”

A versbôl azt lehet következtetnünk, hogy ifjú theologusunk özvegy Váradi Mihályné Máriássi Zsuzsannának Mihály nevû fia mellett nevelôsködött Eperjesen

A Váradi család lakóhelye pedig Kassa volt, mert Perlaky azt kivánja növendékének, hogy Kassa város hasznára éljen hosszú életet. Az ifjú nagy tisztelettel és hódoló elismeréssel szól a családról. Az özvegyet hitbuzgó kegyes nônek jellemzi, a ki vallásában nem nézett e világra s a kisértések között is állhatatos híve maradt egyházának.

Perlaky ezt az alkalmi verset üdvözletül írta az özvegynek születésnapjára 1710-ben. A nyomtatás helye nincs megjelölve.

Teljes czíme: Zöldellô Laurus, melly 1710. esztendôben, Böjt-elô Havának 19. napján Tekintetes és Nemzetes Mariassi Susanna A’ Néhai Tekintetes és Nemzetes Váradi Mihály uram Megmaradott özvegyének születése napján Sok búbánat ’s fáradság keretében zuzmarázos fergetegi közt, ’a kegyelem napjának kivánt szép sugáritól érdekeltetvén, szüntelen ékesen zöldellik. Anno quo Drága MárIásI SVsánnának, fényes CsILLagJa ragyogJon.”

A versfôkben e szavak olvashatók: Máriássi Susanna élljen sokáig.

A verset, melyet a Könyvszemle is érdemesnek tartott a közlésre, családtörténeti nevezetességénél fogva szintén közöljük. Mint a kuruczvilág diákköltészetének egyik terméke is figyelmet érdemel.
 
Még eddig Musám volt nagy hallgatásban,
És pennámat nem mártottam téntámban,
Mostan pedig már kezdek ez írásban
                                      Szólni valóban.
 
A Laurus szüntelen zöldellik szépen,
Zöldelni nem szûnik Ôsszel és Télben,
Szélvész nékie nem árthat semmiben,
                                      Meg marad éppen.
 
Régenten azért ágaiból ennek
Érdemért koszorút készítettenek
Jeles tselekedetû embereknek
                                      Híréért neveknek.
 
Illy móddal: hogy mint az hervadhatatlan,
Ugy Ô hirek nevek most ’s mind untalan
A’ ditséretben légyen múlhatatlan,
                                      Sôt halhatatlan.
 
A Zöldellô Laurust Encomiumban
Hogy tettem: azzal mutatni akartam,
Köttetni méltán lehet Laurust mostan
                                      Egy koszorúban.
 
Susannanak, melly Mariasi neve,
Kegyes virtusokban tselekedete
Nagyságos: azért hogy Laurust elvegye,
                                      Megédemlette.
 
Számlálni minden jó tselekedetit
Nem fogom, mellyel ékesítte éltit,
Égig magasztalta emlékezetit,
                                      Elvészi érdemit.
 
Im lelkére nézve állandó vala,
Vallásában nem nézett e világra,
Figyelmezett tsak Istene szavára
                                      S igazságára.
 
Sokszor az ördögnek erôs ereje
Indult fulánkos szurással ellene.
Nem sérthette meg a kegyetlen szele,
                                      Isten volt vele.
 
Volt szomorúság sokszor ’s fekete gyász
Reád tódulva, de az Isten vigyáz,
Nem engedi, hogy ártson hamis vadász,
                                      Azért oltalmaz.
 
Szintén innen tetszik oltalmazása ,
Midôn nevednek napját érni adta,
Szeretetit ezzel hozzád mutatta,
                                      Hogy rád virrasztá.
 
Az uri nevednek tündöklô napja
Terjedjen messzére mint pálmák ága,
Ragyogjon holtig örömed tsillaga
                                      Légyen bô árja.
 
Ne árthasson az ellenség fegyvere,
Ne juss mint egyebek, számkivetésre,
Isten ellenségidet mind leverje
                                      Ô erejekbe.
 
Nyujtsa áldását is kedves Fiadra,
A’ Tekintetes Váradi Mihályra
Kegyes virtusoknak hû gyakorlójára
                                      S tanulójára.
 
Adgyon elômentet Isten nékie
Az hív tanulásban szerentséltesse,
Attyafiainak nagy örömökre
                                      Éltét terjessze.
 
Éljen hosszú éltet maga javára
És a nemes Kassa város hasznára.
Eklésiának gyarapítására
                                      S maradására.
 
Lélek vidító im e tsemetéje,
Váradi Mihály, kedves szeme fénye
Éljen és anyja neve sok innepje
                                      Napját érhesse.
 
Légyen Istennek ortzája fordítva
Reá s ellenségét róla hárítsa,
Szent utaira ôtet tanítsa
                                      S megoltalmazza.
 
Illyen Nemzetnek Nemzetes Gyökere
Gyümöltsözzön Országunk örömére,
Nemzetes Váradi s Márássi vére
                                      Hasznos szükségre.
 
Éltében rettegô mondás s félelem
Ne érje Susanna szivét véletlen,
Fején és jószágán Isteni kegyelem
                                      Légyen figyelem.
 
Nagy Istenem, im e kegyes Asszonynak
Légy oltalmazója Úri házának,
Boldog tsillagi holtig ragyogjanak
                                         E Susannának.
 
Sokáig élvén, osztán a mennyégben
Juthasson e völgybôl boldog örömben
Sok kar angyaloknak boldog seregekben
                                      Istent ditsérjen.
 
Ez a verselô ifjú theologus legnagyobb valószi-nûséggel a fentebbi Perlaky Dávid eperjesi s utóbb osgyáni lelkésznek volt a fia. Hogy iskoláinak elvégzése után mi sorsa lett, merre lelkészkedett: arról, sajnos, nincsen semmiféle adatunk. «
 
b) Perlaky József püspök, nemeskéri lelkész (1701—1749).
 

Sajó-Gömörben született 1701-ben Perlaky Dávid és Hunnius Katalin szülôktôl. Tanult Osgyánban Áldási (Benedicti) Pál, Csetneken Fabritius András, Beszterczebányán Simonides Pál és Sopronban Deccard János tanárok vezetése alatt. Ezen kívül a gyôri iskolának is volt növendéke s Erdélyben Dániel Zsigmond házánál nevelôsködött.

Mint 24 éves ifjú ment ki külföldre, hol a wittembergi egyetem hallgatói közé 1725. okt. 28-án vétetett fel. Több mint 3 évet töltött itt a híres Wernsdorf, Schoerer stb. tanárokat hallgatva. Ugyanitt Wittenbergben avattatott fel lelkésznek is 1729. május 16-án, mivel itthon a dunántúliaknak nem volt püspökük. Ekkor haza jövén a gyôri iskola igazgatója, a jeles Tomka-Szászky és a tudós Torkos András lelkész mellett a conrectori és diaconusi (segédtanár és segédlelkész) tisztet viselte.

Gyôrrôl Nemeskérre, a sopronmegyei articularis helyre hívták lelkésznek 1731-ben. Már a következô 1732. évben az a lesujtó csapás érte itt ôt és egyházát, hogy Zinzendorf Lajos gyôri püspök 1732-ben január 31-én ezen articularis helynek régi evang. templomát a világi hatóság közbejöttével elvetette. Perlaky buzgalmának volt köszönhetô, hogy a nemeskériek 6 hónap alatt egy más egészen új templomot építettek.

Az egyházkerületben már mint lelkész is nagy tekintélylyel bírt és több erélyes fellépésével tette magát emlékezetessé. A hallei pietismus szellemében munkálkodó jeles pietista papok: Bárány György, Vásonyi Márton, S. Szabó János és a többiek ellen ô szenvedélyes harczot indított. Midôn 1742-ben püspökké választották (e hivatalnak 70 évi szüneteltetése után) Tóth Sipkovics János téthi lelkészt, Perlaky ôt pietusmussal, syncretismussal és a kálvinistákkal felettébb való barátkozása miatt kryptocalvinismussal vádolta s még a beiktatása elôtti napon is tiltakozott Vadosfán a választás ellen. Szemére vetik, hogy késôbb is contempim csak per „szegény Tóth János” nyilatkozott e különben jeles püspökünkrôl, a kinek székébe 4 év mulva azután ô jutott bele mint közvetlen utód.

Püspökké az 1746. évi április 23-án Nemes-Dömölkön tartott kerületi gyûlésen választatott meg három más jelölttel szemben. De az ô kormányzása sem lehetett zavartalan. Heves támadást intézett ellene Balogh Ádám, jeles várpalotai pap (késôbb szintén püspök.) A leendô utódoknak az elôdökkel folytatott eme harcza nem szép fényt vet a vezérekre.

Balogh 1747-ben, mivel Téthre a meghívó levél elfogadása után elmenni nem akart, felelôsségre vonatott, de sem az esperesség, sem a püspök idézésére nem jelent meg. E helyett egy hosszú és érdekes védôiratban mentegette eljárását. Sôt Perlaky püspök ellen fordítja a vádat, azt mondja: ô az oka visszalépésének és hatalmaskodást, kötelességmulasztást stb. vet szemére. E támadással szemben azonban elégtételt adott az egyházkerület Perlakynak, mert Balogh eljárása felett rosszallását fejezte ki s püspökének bizalmat szavazott.

Még ha nem fejthetett volna is ki oly tevékenységet hivatalában, a milyent akart, teljes mentségére szolgált súlyos lábbaja, mely miatt fürdôket kellett látogatnia s korán ágyba dôlt. 1748-ban a gyôri esperességben akarván egyházlátogatást végezni, Téthen a betegség oly annyira erôt vett rajta, hogy vissza kellett térnie Nemeskérre. Majd azután egy bécsi orvos által is félévig gyógyíttatta magát, de eredménytelenül. Igen korán, 48 éves korában, püspökségének harmadik évében 1749. október 30-án fejezte be szenvedésteljes életét. A lelkészi hivatalra összesen csak három jelöltet avatott fel.

Kortársai nagy dicsérettel nyilatkoznak róla. Így Miskey Ádám kemenesaljai esperes igen fájlalja, hogy a püspök oly korán meghalt; kiemeli vallásos buzgalmát, a héber, görög és latin nyelvben való teljes jártasságát, valamint az egyház rendetlenkedô szolgái iránt tartott szigorát.

Schmal is tevékeny, a püspökségre alkalmas és tekintélyét fentartani tudó férfiúnak ismerte.  Csak azt fájlalja benne, hogy a német és tót nyelvet – mint ô ezt személyes tapasztalásból mondhatja – nem értette és idegenkedett azoktól, a ki e nyelveken bármily elegancziával társalogtak is. De azzal enyhíti ítéletét, hogy ez már szokásuk a magyaroknak. Bizonyosan Perlaky atyjánál Dávidnál is ezt a nagy magyarságot érti Schmal a „Scytharum mores” alatt. Különben nehezen tehetô fel eme püspökünkrôl, hogy a német nyelvet nem értette volna, midôn három évet töltött Wittenbergben. Legfeljebb az lehet a dologban, hogy nem szívesen és nem valami nagy elegancziával beszélt.

Nyomtatásban a következôk maradtak fel utána:

1. Zsankó Boldizsár úrnak özvegyen maradott párjának Kisfaludy asszonynak illendô halotti pompával való megtiszteltetése (Eszter II. 16. 17. szerint). 2. Seregély Péter kedves párjának Kis Judith asszonynak utolsó tisztessége megadattatásának oszlopa (Zsolt. 112, 6. szerint). 3. „Menynek és földnek nemes teremtôje” kezdetû egyházi ének a Graduálban 234. sz. a. 4. Templomi imák a Horváth Sámuel által 1799. Gyôrött kiadott imádságos könyvben. 5. A Perlakyak prédikácziós gyûjteményében három egyházi beszéd, melyeket 1737., 1744. és 1747-ben írt és mondott el Nemeskéren.

Kéziratban Hrabovszky György gyûjteményében megvoltak s a soproni lyc. könyvtárában részben még ma is megvannak: 1. Új esztendei áldás versekben 1741. 2. A n.-dömölki templom felszentelése alkalmával mondott versei 1744. 3. Eredeti levelei. 4. Öt esztendôre való prédikácziói 5 kötetben.

Családi életérôl keveset tudunk. Neje Matkovits Éva volt, kitôl két leánya maradt: Zsuzsanna és Judith. Perlaky József tehát férfi ágon nem növelte tovább az ároni ház családfáját. A pápai ref. anyakönyvben és Perlaky Zsuzsanna mint Patonay Sámuel neje említtetik, kinek 1740. évi aug. 22-én született fia Sámuel nevet nyert a keresztségben. Lehet, hogy ez a püspök leánya. Judith nevû leánya 1802-ben még élt mint özvegy Nemes-Dömölkön, a mikor ôt Perlaky Dávid esperestôl, mint unokatestvérétôl búcsúztatja Zigán János högyészi lelkész. «
 
c) II. Perlaky János, gergelyi lelkész, egyházkerületi fôjegyzô (1703—1763).
 

Perlaky Dávidnak és Hunnius Katalinnak második fia, Józsefnek, a püspöknek testvéröcscse. Sajó-Gömörben született 1703-ban. Bátyjával együtt ez is visszakerült Dunántúlra. Tanulmányainak befejezése után 1732-ben Csetneken Antoni Sámuel által avattatott fel lelkészszé, a mikor a vasmegyei Szergénybe volt meghívása. Elôzetesen már Karakó-Szörcsökön is szolgálta az egyházat, valószinûleg mint tanító. A Perlakyak prédikácziós gyûjteményében foglalt halotti beszédét ez utóbbi helyen írta 1730. decz. 7.

Szergényben egy esztendôt sem tölthetett, mert a többi vasmegyei lelkészszel együtt Zinzendorf Lajos gyôri püspök által ô is elûzetett állomásáról. 1733-ban Gergelyibe hívták. Mint a kerület egyik tekintélyes lelkészét érte itt az a kitüntetés, hogy Tóth János püspök a hosszú egyházlátogatási körútban kifáradva a még hátralevô egyházak visitatióját reábízta.

A püspök halála után pedig 1746-ban ennek lelkész utódjául Téthre választatott meg. Ezt a cserét csak habozás után s fôként bátyjának biztatására fogadta el. Mint téthi lelkésznek része volt azon irodalmi vállalkozásban, melyet Fábri Gergely püspök 1750-ben jún. 18-án Felpéczen kezdeményezett. Perlakyra itt a református egyház ellen irandó polemikának elkészítése bizatott.

Még ezen 1750-ik év november havában visszament Téthrôl Gergelyibe. Fábri Gergely püspöknek királyi rendeletre történt hivatalvesztése után a Wittnyédy János felügyelô elnöklete alatt 1754-ben Téthen tartott kerületi gyûlés alkalmával Perlaky János negyedmagával a püspöki hivatalra jelöltetett, de a nála idôsebb Németh Sámuel gyôri esperes választatott meg. Az egyházkerületi fôjegyzôség már négy évvel elôbb Perlakyra ruháztatván, ez évben N.-Dömölkön letette az esküt s hivatalában ünnepélyesen megerôsíttetett.

1756-ban szintén a hivatalos püspökjelöltek között szerepel. De a felügyelô most meg fiatalabb erôt óhajtván e tisztségre, Bárány János felpéczi pap választatott meg. A beteg Bárány püspököt többször helyettesíté a lelkészjelöltek vizsgálatán. Mint egyik censor jelen volt saját fiának, Gábornak papi vizsgáján is 1757. jún. 26-án.

Bárány János temetésén 1758-ban az egyik halotti beszédet ô mondta Dániel XII, 13 felett. A püspökségre újból candidáltatott, de ôt és Miskeyt Wittnyédi felügyelô öregnek tartván, helyökbe fiatal jelölteket vett fel.

Meghalt 1763-ban máj. 27-én. Elsô nejétôl Bencsik Máriától Gábor és második nejétôl Jósa Judittól Dávid nevû jeles fiai születtek, kik a papi pályán mûködtek. Ezeken kívül még egy József nevû fia is volt és három leánya: Zsuzsanna, Erzsébet (Ferencsik Ádámné) és Krisztina (Lászlóné).

A többször idézett prédikáczió-gyûjteményben szintén van egy beszéde, mely igazán mintaszerû példánya a kis gyermek halálára mondandó halotti beszédeknek. Themája: De praematuro, attamen beato parvulorum obitu quid docet spiritus Dei? Arányos, szép felosztása, logikus menete, meggyôzô érvei, úgy a bibliából, mint Plato, Seneca és Cicero mûveibôl vett találó idézetei elsôrendû, kiváló szónoknak tüntetik fel Perlaky Jánost, ki csak 27 éves volt még, midôn e beszédet készítette. A XVIII. századbeli egyházi szónokok szokása szerint ô is használ még latin idézeteket s a themát és részeket szintén elmondja latin nyelven is. Kár, hogy kiváló logikai képzettségének több emlékét nem hagyta reánk. «

 
d) I. Perlaky Gábor, püspök, nemesdömölki lelkész (1732—1786).
 

Az elébbi Perlaky János és Bencsik Mária szülôktôl született 1732. márcz. 16-án Gergelyiben. Középiskolai tanulmányait Sopronban és Pozsonyban végezte. Ez utóbbi helyen a jeles Szászky-Tomka János is tanára volt. Külföldre 1754-ben ment ki s itt Helmstädtben két évet, Tübingenben egy évet töltött.

A három évi egyetemi tanulmány útjáról hazatérô nagyreményû candidatust várva várták itthon. Bárány János, a beteges püspök, a jeles ifjút saját édes atyja, az ekkor már sír szélén álló Bárány György, híres pietista író, tolnai fôesperes és sár-szent-lôrinczi lelkész mellé szánta segédnek. Az ifjú pap felavatása Felpéczen 1757 június 26-án vasárnapi napon nagy közönség jelenlétében fényes ünnepélyességgel ment végbe. Jelen volt a boldog édes apa is. 

Az ifjú Perlaky Szent-Lôriczre sietve az öreg Bárányt még életben találta ugyan, de már csak haldokolva. A következô vasárnapon el is temették a nagy papot, kinek Perlaky lett minden tekintetben méltó utódja. Azonban csak nyolcz évet töltött itt ezen elôkelô népes tolnamegyei gyülekezetben.

1765-ben Nemes-Dömölkre hívták meg közelebbre a szülôföldhöz, a Gergelyibe távozó öreg Miskey Ádám esperes helyébe. Már ez év október havában, jóllehet a kemenesaljai egyházmegyében új ember volt, mégis alesperessé választották. Balogh Ádám halála után pedig 1771 évi május 9-én a püspöki hivatalra is ôt emelte a közbizalom Bárány István varsádi és Vidos Imre kertai lelkészekkel, mint ellenjelöltekkel szemben. Perlaky ekkor még csak 39 éves volt.

Az ô püspökségének idejére esik egyházaink hamvainkból való feléledése. II. Józsefnek 1781-ben kiadott türelmi rendelete a dunántúli kerületben összesen csak 50 anyagyülekezetet talált életben. És az ô tizenöt évre terjedô püspöksége alatt gyülekezeteink száma 126-ra szaporodott. Nagyobbrészt személyesen és részben megbizottai által 76 új templomot avatott fel. És Ráth Mátyás szerint az általa felavatott lelkészek száma is 87 volt.

„Már csak ebbôl látható — mondja róla Pálfy József — mily roppant tevékenységre volt ezen férfiúnak szüksége. Három évek alatt ennyi új egyházat rendezni, azokat lelkészekkel s tanítókkal ellátni s az itt felmerült ezerféle bajokat elintézni, egy maga, világi felügyelôk s esperesek segítsége nélkül: ehhez óriási munkásság kivántatott. S Perlaky mindenütt ott volt személyesen, a hol buzdításra, tanácsra és lelkesítésre volt szükség.

Wittnyédi János halála után nagy küzdelmébe került Perlakynak, míg Matkovich Pál, az új egyházkerületi felügyelô megválasztása miatt elkeseredett világi urainkat megnyugtathatta. Matkovich Pál éppen Perlakynak és a soproniaknak ajánlatára vétetett fel a jelöltek közé. S midôn Felpéczen 1781. november 1-én csakugyan Matkovichnak jutott a szavazatok többsége, sokan az „interessata electio” ellen hangosan tiltakozva elhagyták a gyülést és báró Zay Péter egyetemes felügyelôhöz folyamodtak panaszukkal. Perlakynak az egyetemes felügyelô levelére adott válasza ezt teljesen megnyugtatta s a választás érvényben maradt. Perlaky jelöltje jól is bevált a felügyelôi széken. Matkovich kiváló buzgalmú munkás és erélyes vezetôje volt az egyházkerületnek 42 éven át.

Kortársa, Ráth Mátyás különösen kiemeli Perlaky Gábornak messzelátó eszét, önálló gondolkodását, nagy tudományát, serény munkásságát, erélyét és bátorságát. Különféle egyházi ügyekben II. József elôtt is kétszer jelent meg kihallgatáson.

Kis János püspök kiadott emlékezéseiben Perlaky Gábort, kinek utóbb mind a nemes-dömölki lelkészségben mind a püspökségben utója lett, e szavakkal jellemzi: „Hivatalban elôdeim között többen tüntek ki érdemmel s jó hírrel; de egy sem oly mértékben, mint Perlaky Gábor superintendens, ki Szent-Lôrinczrôl fiatal korában hivatott s 1785-ben meghalt s kinek emlékezete még Dömölkre menésemkor is a tájékon csaknem mindeneknél élt. 

E jeles férjfiról részint prédikálásának kétszer vagy háromszor nagyon fiatal korombeli hallása, részint több értelmes és hiteles emberek tudósítása után következô rajzolatot adhatok. Theologiai alapos tudománya mellett klasszikai tudóssággal is nem csekély mértékben bírt, elmésséggel bôvelkedett, ékesszólással társait felülhaladta, s kivált a prédikálási rögtönzésben párját nem találta. Beszédeivel ugyan, mint többnyire ki nem dolgozottakkal, szigorúbb birálatot nem állhatott ki s természeti, de eléggé ki nem mívelt elmésségével is nemcsak a jó ízlés mértékét meg nem ütötte, hanem gyakran aljassá is lett ; mindazáltal hasznos tanítása mellett nagy tüzével, erôs hangjával, férjfias szavával, melyeket deli termete is elôsegített, akkori ízlésû hallgatóinak tetszését igen megnyerte, szívöket gyakran csudálkozásra ragadta és sok parasztosan elmés mondásait emlékezetekbe mélyen belenyomta”. Szóval a tôrül metszett nagy magyarság virtusa, a „Scytharum mores” bizonyos módon Perlaky Gáborban is ott lappangott, mint elôdeiben.

Perlaky püspökünk, mint lelkész is hatást gyakorolt kartársaira. Szokása volt ugyanis, hogy hétköznapokon is a reggeli és esti könyörgések alkalmával rövid imádság után az új testamentomi könyvekbôl, még pedig sorjában Máténál elkezdve mindenkor felolvasott két-három verset s ezek szerint hallgatóinak, akármily kevesen voltak is, egy-két tanuságot és intést mondott, de mind e mellett a dolgot úgy intézte, hogy a könyörgés félóránál tovább soha sem s néha ennyi ideig sem tartott. E szokás követésére serkentette Perlaky és többek közt Illés Péter szentandrási lelkészt, ki korábban nemes-dömölki alumnus s a püspök fiainak informatora volt Pozsonyban. Illéstôl pedig e jó szokást Kis János is átvette és nagy haszonnal gyakorolta.

A költészetet is kedvelte és mûvelte Perlaky. Wittnyédy Jánosné és Csiba Mihály temetésekor mondott verses bucsuztatói nyomtatásban is megjelentek. Régi énekeskönyvünk az ú. n. graduál 1784-ben az ô felügyelete alatt adatott ki utolsó hivatalos kiadásban.

1781. évi február 6-án Bajza Pálnak, Zichy Miklós várpalotai gróf számtartójának és levéltárosának, ki elôbb bokodi evang. tanító volt, egy gyászos áriát küld, hogy keresse ki a graduálban, melyik nótára megy, azután feleségével együtt betanulván mikor a nagyságos gróf úrnak jó kedve lesz, énekeljék el neki, mint magyar fitól küldetett szíves kesergést. Boldog idôk, mikor egy Zichy gróf evang. tanítót választott belsô emberének és szívesen elhallgatta a lutheránus püspöktôl lutheránus dallamra írt nótákat ! Mária Terézia halálára írt egyházi énekeit közöltem az Evang. Népiskola 1903. évfolyamában (19―23. l.)

Ugyan e levelében panaszkodik Perlaky: Elfogytak tanuló ifjaink, a kik vannak is, rezes vagy ezüstös kardot viselni szándékoznak”. 1785. évi márcz. 10-rôl is maradt fenn Perlakynak egy a várpalotai gyülekezethez írt levele, mely az ô hivatalos stílusát jellemzi. Ebben a következô kifejezések fordulnak elô: Tizenkét forint ára enyv sem ragaszt erôsebben, mint a D. Hum. Fárnik Mester Uramnak szíve Kegyelmetekhez enyveztetett. Majd meglátjuk, a tavaszi felfakadó víz árjai nem teszik-e enyvedzôvé . . . . Az Úr Istennek ajánlom az egész Ekklésiát és kérem, hogy T. Kutsán Uram Parochiájában mutassanak Jó Uraimék nem immel-ámmal való hûséget; mert ha rossz az enyves vesszô, kiszabadul és elrepül a szép madár . . .”

Sajnos, ez a nagy buzgalmú, tevékeny püspökünk is igen korán fejezte be áldásos életét. 1785-ben virágvasárnapján szélhüdés érte és szenvedése eltartott a jövô év elejéig. 1786. évi január hó 29-én halt meg 54 éves korában. Temetése alkalmával Ráth Mátyás, a jeles gyôri pap mondott bucsuztató verseket, melyek nyomtatásban is megjelentek. Arczképe olajfestményben megvan Perlaky Géza úr birtokában Pápán.

Nejével Ács Katalinnal, mely Aáchs családból a XVIII. század elején szintén jeles papjai voltak a kerületnek, még 1758-ban szentlôriczi pap korában kelt egybe és így 28 évet töltött vele házasságban. Mint a kemenesalji nemes úri családok elôtt kedves és népszerû papi ház, Perlakyék Berzsenyi Dániel szüleivel is komasági viszonyban állottak és keresztszülei voltak a nagy költônek. Ugyancsak ô keresztelte is a költô Berzsenyit.

Az apa koporsóját az özvegyen kívül három fia: Gábor (lelkész), József (kissomlói birtokos), János (dömölki birtokos, neje Gömörei Zsuzsanna) és két leánya: Zsuzsanna (Tompos Balázs esperes neje) és Katalin (Doctorits Pál neje) állták körül.

Nyomtatásban megjelent mûvei:

1. Az Isten akaratján való megnyugovás Máté VI. 10 szerint. Férjfi elmével biró asszonynak példája ugyan Unger Teresia asszonyság Musai Vitnyédy János hitvese felett. Sopron 1772.

2. Alsó Káldi Káldi Lajos urnak utolsó elbutsuzása. Sopron 1772. (Mindkettô a ruszti gyül. könyvtárában. Dissert. 1237. sz.)

3. Áldott házasság, bár nagy boldogság, de van benne agság. Nagy Alásonyi Barcza János lakodalmára készítette egy Pozsonyi Grammatista Deák 1774. Egy árkus.

4. Csibafalvi Csiba Mihály urnak hármas életének leírása. Posony 1780.

5. A bölcs Abigailnak egyik társa Vidos Sándor úr hitvese, Fodor Erzsébet asszonyság felett mondott versek. Posony 1780.

6. Horváth Sámuel által 1792-ben kiadott templomi imádságos könyvben több ima.

7. A Perlakyak beszédgyûjteményében egy Sár-Szent-Lôrinczen 1758-ban böjt 3. vasárnapján mondott prédikácziója.

8. Keresztény Abc, kézirat, melyet öccse Dávid dolgozott át és adott ki. «

 
e) II. Perlaky Dávid, esperes, nemeskéri, komáromi és nemesdömölki lelkész (1754—1802).
 
A püspöknek testvéröcscse, Perlaky Jánosnak második nejétôl, Józsa Judittól Gergelyiben 1754-ben július 18-án született fia. Mint féléves csecsemônek komoly veszedelemben forgott élete. A paplakon ugyanis tûz ütött ki s már a lakószoba is lángoktól lévén elborítva, csak életkockáztatással lehetett a bölcsôben fekvô gyermeket kihozni.

Nagyon kedves gyermekük volt a szülôknek, kik ôt ölben is átvitték a templomba. Gergelyiben az elemi iskolában Kovács Mihály és Adorjány János voltak a tanítói. Kilencz éves volt, midôn atyját elveszítette. S tizenegy éves korában 1765-ben vitte fel ôt özvegy édes anyja Sopronba a gymnasiumba. Kilencz hó mulva az anya is elhal. Ekkor a teljesen árva gyermeket a nála 22 évvel idôsebb testvérbátyja, Gábor, ekkor már n.-dömölki lelkész, vette gondjaiba ; ez lett a mentora és második atyja.

Sopronban Rojkó, Nagy György és Weitorisz voltak a tanárai. Öt évi ittléte után 1770-ben már Pozsonyban folytatta tanulmányait, hol négy éven át Benczurt, Strecskót, Szábelt, Institorist, Kleint és Ribinit hallgatta. Már tanuló korában is többször betegeskedett.

Még csak 20 éves volt, midôn 1774-ben lelkésszé avattatott, szülôföldjére, Gergelyibe lévén meghívása, hol a köztiszteletben álló agg Miskey Ádám esperesnek lett utóda. Ifjuságának három esztendejét töltötte itt. De nem elégedvén meg tanulmányaival, elhagyta biztos állomását, útra kelt. Elsôben Magyarországot utazta be, azután külföldre ment ki. Megfordult Bécsben, Prágában, Drezdában, Lipcsében, hol megismerkedett Némethon jeleseivel: Ernesztivel, Körnerrel, Zollikoferrel. Utazásának végczélja azonban Göttingen volt, hol három éven át volt az egyetem hallgatója s ez idô alatt Walch, Miller, Michaelis, Koppe, Schlötzer és Böhmer voltak tanárai.

Hazatérte után 1780-ban a nemeskéri elôkelô artikularis gyülekezet hívta meg papjának. Itt alapított családot, Simonyi Zsuzsannát, a királyi hadseregbéli fôhadnagynak Simonyi Jánosnak nôvérét vevén nôül 1782-ben. E házasságból egyetlen leánygyermekük született, Judith, a ki az apa halálakor még viruló hajadon, az ifjúság lelkesedésének ünnepelt alakja volt. Nemeskéren is csak rövid idôt töltött az ifjú pár.

1783-ban a hamvaiból újra feléledt, ôsi révkomáromi egyház hívta meg ôt hosszú szünet után elsô lelkészének. Itt hosszabb idôre megállapodván mint városi helyen, erôsebb indíttatást nyert, mind a gyakorlati lelkészi pályán, mind az irodalmi téren való munkásságához.

Nagy hatással volt reá e tekintetben tiszttársának Péczeli Józsefref. lelkésznek, a jeles írónak példája. A Péczeli által szerkesztett Mindenes Gyûjteménynek szorgalmas és hivatott munkatársa volt. A két protestáns komáromi pap méltó dísze volt ekkor a magyar irodalomnak. Irói érdemeiért az Erdélyi Tudós Társaság tagjául választotta.

Komáromi lelkészkedése alatt adta ki jeles neveléstani munkáját, melyrôl dr. Kiss Áron nagy elismeréssel szól. „Perlaky Dávid – úgymond – a magyar paedagogusoknak kimagasló alakja. Igen mûvelt lelkû és valódi paedagog érzelmû férfiú volt. Úgy a hazai, mint a külföldi neveléstani irodalmat jól ismerte. Neveléstani munkájában Veszprémit, Locket, Rousseaut, Seilert, és fôként Rosenmüllert követi. Tanítóképzô intézetek, seminariumok felállítását sürgeti már a mult század végén. Neveléstani mûvére ezt nyomtatta : „A szegényebb iskolatanítóknak ingyen!” A tanítók állásának javítását sürgette. S e részben korának viszonyait ily szavakkal jellemzi : „Nálunk Magyarországban egy öreg béresnek vagy házi inasnak gyakran tisztességesebb fizetése s több becsülete van némely úri házaknál, mint a házi tanítónak, a kinek gyakran még amazok miatt is szenvedni kell.”

Alább felsorolandó neveléstani mûvének felosztása ez: A gyermeknevelésrôl közönségesen. I. Miképen kell bánni az olyan kisded gyermekekkel, a kik még nem tudnak élni okosságukkal ? II. Mikép keltessék az olyan gyermekekkel bánni, a kik már folyvást beszélnek ; és mikép kell ôket a keresztyénség elsô dolgaira tanítgatni? III. A szülôknek oskolákra és a közönséges isteni szolgálatra kell gyermekeiket szorgalmatosan küldeni. IV. A magános tanítók szabad választásáról ; de a közönséges tanítók is lenek itten oktatást. V. A gyermekeket jó idején munkához kell szoktatni. VI. A gyermekeknek megbûntetésekben megkivántató nagy okosságról. VII. A szülôk mindenben jó példát adjanak gyermekeiknek. VIII. A jó gyermeknevelés hasznairól.

Hogy a gyermekekre nézve a vallásoktatást minél inkább megkönnyítse, vallástani kézikönyvet s külön a gyermekek számára írt imádságos és énekeskönyvet is adott ki.

Mint komáromi lelkész és a fehér-komáromi egyházmegye esperese volt jelen az 1791-ben tartott pesti zsinaton is (szept. 12-okt. 14-ig). A tanácskozásban, a fenmaradt napló tanusítása szerint, élénk részt vett, erélylyel, hevesen, hangos szóval és magyar nyelven tiltakozva a neki nem tetszô javaslatok ellen. Legnevezetesebb szereplése az volt, hogy az általa benyújtott és több, különösen dunántúli képviselôk által aláírt protestatio folytán egy kánont, mely a symbolicus könyvek tekintélyét sértette volna, a zsinat a többi kánonok sorából utólag kihagyott. Mint a lelkészek jogainak védôje azt kivánta, hogy a zsinatnak egyházi alelnöke is legyen. A lelkészváltozások eseteit illetôleg az akkori gyakorlat fentartása mellett nyilatkozott s ellene volt az ú. n. papmarasztásnak, mely gyakorlat szerint a gyülekezet a neki nem tetszô, megunt papot önkényesen el is bocsáthatta. Egyik felszólalásában városi pap létére sem helyeselte, hogy több lelkészszel biró gyülekezetek több szavazattal bírjanak. Szóval a pesti zsinaton egyike volt a legmunkásabb képviselôknek. A symbolikus könyvek tárgyában beadott protestatiója, melyet Hrabovszky Sámuel püspökkel együtt ô írt alá legelôl, igen szépen van megokolva.

Az egyházi közügyekben vitt elôkelô szerepére mutat az is, hogy három uralkodó : II. József, II. Lipót és I. Ferencz elôtt jelent meg kihallgatáson és pedig öt különbözô alkalommal.

A csendes megállapodás és egy helyben maradás, mint ezt nagy elméknél sokszor lehet tapasztalni, Perlakynak sem tartozott erényei közé. De akárhová vitte sorsa, emberül megállotta helyét.

Az 1793-ik év ôszén komáromi lelkészi állomását 11 évi itteni áldásos munkálkodás után a kispéczivel cseréli fel. A komáromiak a jeles és munkás lelkészt igen nehezen bocsátják el. A vármegye alispánja latin versekkel búcsúzott el tôle.

Nem tudni mi okok késztették ôt eme helycserére. De Kispécz szûk tér volt az ô tehetségének. Nem is marad itt tovább, mint három évig.

1796-ban a tekintélyes Nemes-Dömölk hívta meg rendes lelkészül, a hova ôt írói hírnevén kívül bátyjának, az itt nagy kedvteltségnek örvendett püspöknek emléke is ajánlotta. Kortársa s majd lelkészi utódja Kis János, azt mondja Perlaky Dávidról: „Ez noha superintendens bátyját egy tekintetben sem érte el, mindazáltal tudományával, tüzes beszédével s külsô magatartásával még sem kevés tekintélyt szerzett magának.

Kis János már 1791-ben is mint albizáló diák találkozott Perlakyval Komáromban. Ekkor a fogadtatást részérôl kissé hidegnek találta, de mégis örült, hogy Perlakyt megismerhette (Emlékezései 120 és 121. lap).

Dömölki lelkész korában választotta meg az egyházkerület Perlakyt levéltárossá és könyvvizsgálóvá 1798-ban. Két évvel utóbb 1800-ban, midôn az 1786-ban „vasi közép” névvel újjáalakított esperesség régi „kemenesalji” nevét és a mainak megfelelô beosztását visszanyerte, Perlaky Dávid választatott meg az újonnan szervezett egyházmegye elsô esperesének.

Nagy érdeme van a dunántúli új énekeskönyv szerkesztésében is. E téren való serénykedését munkatársa Zigán János is kiemeli. 1793 óta tevékeny részt vett a kerületi énekügyi bizottságokban. A halála után 1805-ben megjelent új énekeskönyvben összesen 38 oly ének foglaltatik, melyet Perlaky szerzett, fordított vagy legalább átdolgozott. Ezek az énekek : a 262, 269, 270, 274, 275, 387, 417, 430, 442, 484, 485, 486, 496, 504, 512, 515, 516, 521, 522, 523, 528, 536, 543, 546, 552-560, 564, 566 és 568. szám alattiak. Csak sajnálni lehet, hogy Perlaky is kora izlését követve többnyire másodrendû rationalista énekszerzôk mûveit fordítgatta magyarra. Legismertebbé vált még énekei közül a „Vigyázzatok s felkeljetek” kezdetû (560. sz.), melyet dr. Funk Benedek magdeburgi iskolai igazgató éneke után (Wachet auf vom Schlef, ihr Sünder) fordított németbôl.

Esperesi tisztét N.-Dömölkön csak két évig viselte. Tevékeny, munkás életét korán és hirtelen jött halállal fejezte be 1802. évi márczius hó 10-én, a mikor is a hajnali órákban, mikor még ágyában feküdt, szélhüdés következtében csendesen halt meg. Temetésén, mely negyed nap mulva ment végbe, Bachich István nemeskéri, Gödör György uraiújfalui lelkészek mondtak beszédeket, az utóbbi arról elmélkedvén I. Kor. XVI. 13 felett, hogy „nagy ember halálát nagy lélekkel illik szenvedni”. Búcsúztató verseket Zigán János k.-högyészi lelkész olvasott. Egy „Szent Ifjantz” álnév alá rejtezô poéta (Hrabovszky szerint Sikos István kôvágóeörsi fiatal lelkész) elég szép hexameterekben tolmácsolja a kemenesalji Sion gyászát. Az ez alkalommal énekelt gyászos áriákat Hrabovszky György hegyeskissomlói lelkész írta. Mind ezek egy füzetben kinyomattak Veszprémben 1802. Unokaöccse, Perlaky Gábor bônyi lelkész „Atyafiságos oszlop” czím alatt külön adott ki félívnyi gyászkölteményt Sopronban 1802.

Családi életére vonatkozólag megemlítjük, hogy nôvérének Perlaky Erzsébetnek árváját, Ferentsik Terézt házában tartotta. Egyetlen leánya, a Komáromban született Judith, viruló hajadon volt, midôn apját elveszítette. Ennek gyászát a fentebbi ifjú poéta eme hexameterekben festi :
 
Áll jobbján egy Szûz, ékes Hölgy, mély siralomban,
Szíve dobog, mejjét fojtja ezer zokogás.
Mint a nap tavaszon, ha homályos fátyolit égnek
      Tépi, mikor lanyház gyenge esôje alá :
Úgy mosolyog még artzáján az elôbbi kiesség,
Bárha kesergés ült két piros ajka közé.
 
Perlaky testvérei közül a temetéskor még csak az egy Krisztina, özvegy Lászlóné volt életben ; s a közelebbi rokonok közül unokaöccse, Perlaky Gábor bônyi lelkész és unokanôvére Perlaky Judith, Perlaky József püspök leánya, ki Dömölkön élt özvegységében. A Hrabovszky, Szakonyi és Tompos papi családok is mint rokonok említtetnek a búcsúztatóban.
Perlaky lányát, a szép Judithot a család birtokában levô leszármazási tábla szerint Kossuth István vette nôül. Özvegye Simonyi Zsuzsanna is második házasságra lépett Döbröntey Lajos uraiújfalui lelkészszel. Ezek fia volt Döbröntey Gábor a m. t. Akadémia elsô titkára.
Nyomtatásban megjelent munkái :

1. Az evangelika vallás szabadságának helyreállításán tapsoló hálaadás. Komárom 1791. 8-r. 16 1.

2. A kisdedeknek elsô tanuságok a ker. tudományból, melyet Urunk Jézus életének rövid histroriájával együtt kiadott. Komárom 1791. 8-r. 62. l. II. kiad. 1798. Perlaky Gábor Keresztyén Abc czímû kéziratának átdolgozása.

3. A gyermekeknek jó nevelésekrôl való rövid oktatás. Komárom 1791. 8-r. 82 l.

4. Gyermekeknek s ifjaknak imádságos és énekeskönyve. Komárom 1793. 8-r. 172. l

5. A Perlakyak prédikáczió-gyûjteményében egy szentháromság 20-ik vasárnapján Nemeskérett 1780-ban mondott egyházi beszéd.

6. A dunántúli énekeskönyvben a fentebb felsorolt énekek.

7. Szerencsi Nagy István Magyar Concordan-ciájában „a szt. írásban elôforduló idegen szók magyarázatja, melyet a meghalt kiadónak még életében készített annak kedves barátja Perlaky Dávid úr, a r. komáromi evangelikusok prédikátora”. Gyôr 1788.

8. A magyar keresztyénséghez egy alkalmas idôben mondott szó. 1791.

9. Halotti beszéd Zmeskál Lajos felett. (Gileadi balzsam) Pozsony 1796.

10. Halotti beszéd Armpruszter Dániel felett (Nyugodalom határára elkisért keresztyén). Szombathely 1797.

11. Halotti beszéd Domokos Ferencz felett (keresztyén törvényes ember). Veszprém 1798.

12. Halotti beszéd Kamondi Márton felett (Ker. törvényes embernek . . . . oltalmazása.) Pozsony 1800.

13. A „Mindenes Gyûjteményben” több alkalmi vers és értekezés.

14. Gyászverseket írt Perlaky Gábor püspök (1786), Hrabovszky Sámuel püspök (1796), Karcsai Antal és II. József halála alkalmából. Énekeket írt II. Lipót és I. Ferencz koronázására s az 1791. évi vallásügyi törvény örömére.

15. Kéziratban egy agendája is maradt – Pálfi József tudósítása szerint – melyet még e század közepén is több lelkész használt. «

 
V. A XIX. században élt Perlakyak.
 
a) II. Perlaky Gábor, az építô vándor pap. (1761—1854.)
 
Ôt is már a XIX. században élt Perlaky papokhoz számítjuk, jóllehet 93 évre terjedt életkorából 39 még a XVIII. századra esik. Perlaky Gábor a hasonló nevû püspöknek és Ács Katalinnak fia. Sár-Szent-Lôrinczen született 1761. évi márczius hó 24-én. Tanult Nemes-Dömölkön, majd Pozsonyban tizedfél, Késmárkon másfél és Debreczenben egy esztendeig. Ez utóbbi helyen a tudós és hírneves Hatvani és Sinai professzorokat is hallgatta. Atyjának, az evang. püspöknek szabadelvûségére vall, hogy fiát a reformátusok iskolájában is taníttatta.

Elsôben Várpalotán mint tanító nyert alkalmazást. E minôségben 1¾ évet töltött el. Itt nôsült meg, nôül vevén leveldi Kozma Teréziát. Elsô fia Dávid is itt született 1786-ban.

De már 1787-ben Bezire hivatván rendes lelkészül, ez évi január hó 16-án Hrabovszky Sámuel püspök által felavattatott. Itt kezdette meg több mint hat évtizedre terjedt papi munkásságát. Rövid ittléte alatt is ô építette fel a beziek templomát s az oltár és szószék is az ô buzgóságának volt gyümölcse.

1790. évi szeptember elején Bônyre, 1794 tavaszán Nagy-Barátiba, 1796-ban Nagy-Vázsonyba, 1798. évi szept. havában ismét Bônyre, 1804-ben Homok-Bödögére, 1810-ben Kertára, 1812-ben Gyôr-Szemerére, 1839-ben Galsára, hol mint tûzkárosult 100 frt segélyben részesült s végül 1842-ben Kis-Babóthra hivatott lelkésznek s mind ezen helyeken kartársainak bizonyságtétele szerint áldásosan mûködött s rövid idô alatt is fényes jeleit adta az ô építô, szervezô talentumának és fáradhatatlan lelkipásztori buzgóságának.

Nem ô kereste az újabb és újabb gyülekezeteket, hanem ezek vetették Perlakyba bizalmukat s kérve kérték, hogy bajaik orvoslására vállalkozzék. Mintegy kipróbált papi építômester volt ismeretes az egyházkerületben, a ki sokszor példás áldozatkészséggel a maga vagyonát is bele építette az eklézsia falaiba. Ha valamelyik eklézsia megszorult, mert építenie kellett, bizonyos volt, hogy Perlakyt hívja meg papjának. És Perlaky bûnnek tartotta volna a bizalom visszautasítását. „Hogyne mennék, mikor az Isten küldi ôket hozzám!” – ez volt a mondása. Alig készített az egyik helyen barátságos fészket, ha hívták, már is tova ment felszedve családját, nejét, gyermekeit, hogy újabb puszta helyen kezdje elôlrôl a fészekrakást. Igazi idealis gondolkozású missionáriusa, igazi vándormadara volt egyházának, a ki mindig a rosszabbért hagyta el a jót. Méltó fia volt apjának a püspöknek. A Perlaky család maga is ezt tartja a Perlaky papok egyik legideálisabb alakjának.

Nagy Sándor lébenyi lelkész, az egyik halotti szónok szépen jellemzi Perlakynak sorsával való megelégedését. „Senkinek aranyát, ezüstjét – úgymond – nem kívánta. Senki hírét, nevét, sorsát nem irigyelte, még akkor is, midôn néha méltatlanul visszaszoríttatott. Az evang. egyházban is gyakran szeretnek, mint Urunk Jézus mondá, a lakodalomban némelyek, kivált ifjak az elsô helyre ülni ; Perlaky ezen soha nem bosszankodott, nem kesergett. Elmondta Szent Pállal : Én megtanultam, a melyekben vagyok, azokkal megelégedni. Tudok megaláztatni, tudok bôvelkedni, mindenütt s mindenekben megtaníttattam mind a szûkölködésre, mind a bôvelkedésre”. (Fil. 4, 11—12.)

E mellett a halotti szónok Perlakynak éppen kiváló munkásságát emeli ki. „Az ô gyümölcseirôl ismerjük meg ôt !” – e themát alkalmazza reá. S azon nehéz küzdelmekrôl szólva, a melyekbe a II. József-féle türelmi parancs kiadása után feléledt gyülekezetek szervezése és megszilárdítása került, Perlakyról is így emlékezik : „Itt az ô dicsô és még mai napig is országos hírû és köztiszteletû édes atyjától, néhai tisztelendô Perlaky Gábor superintendenstôl, mintegy családi erényként öröklött buzgóságával és férfias tevékenységével épen igen a helyén állott. A ki ismeri az ev. egyház tagjainak nagy részbeni szegénységét, sokszor áldozattól való idegenkedését, gyakran önakaratján járó hajlamát, közben elfogultságát s szûkkeblûségét is ; az, ki maga már evang. lelkész volt és azon szomorú kényszerülésbe jött, hogy építtetnie csak egyszer is kellett : csak az fogja bámulva méltányolni ezen elhunyt tiszt. Perlaky Gábor úrnak munkásságát, ki 63 évi hivataloskodása alatt három templomot újonnan épített, hármat kijavíttatott, három új paplakot készíttetett. Sok templomban zengnek most a hívek buzgó énekei s imái, sok paplakban kényelmesen él a lelkész, melynek felôl talán a hívek alig emlékeznek meg, hogy Perlaky Gábor erélye, buzgósága és arczája verejtéke hozta azokat létre. Szóljon bár Bôny, Baráti, sôt szóljon im ezen bezi szent templom is, melynek nemcsak alapját vetette meg, hanem itt kezdé legelsôben 63 évig tartott tanítói szent pályáját”.

1750-ben elhagyva Kis-Babóthot, 90 éves korában nyugalomba vonult. Bezire költözött Dávid fiához, ki itt lelkészkedett. Ez és leánya, Döbröntey Ferencz bezii tanító neje ápolták utolsó napjaiban, közel lévén hozzá „vetélkedô fiúi szeretetével” Dániel fia is, gyôri posztókereskedô és gyülekezeti felügyelô.

93 éves korában hunyt el Bezin 1854. márcz. 23-án mint az egyházkerület Nestora. Temetésén Dregály Dániel gyôri lelkész imádkozott s Kis János réthii és Nagy Sándor lébenyi lelkészek mondottak beszédeket, melyek nyomtatásban is megjelentek (Pest 1856.).

Fentebbi Dávid, Dániel és Zsófia nevû gyermekein kívül Gábor nevû fia is volt, ki azonban még az apa életében elhalt. Másik leánya Klára pedig Döbröntey Károly ruszti városi jegyzônek volt a felesége.

Irodalmi téren is hagyott némi emléket maga után.

1. „A keresztyén vallás elsô betûi” czímû kátét adott ki bônyi lelkész korában 1790—1794 között, melynek példányai ma már alig találhatók.

2. Hrabovszky Gy. szerint kiadta „Luther M. kiskatekismusának útmutatása szerint a sz. írás mondásaival megvilágosított idvességnek rendjét b. fôtiszt. édes atyja jegyzéseibôl. Gyôrött 1805. 8-rét 164 oldal.

3. Atyafiságos oszlop, melyet néhai nemes és tudós Perlaki Dávid úr fôseniórnak, mint szerette báttya urának emelt vér szerint való öttse P. G. a bônyi A. C. levô ekklesiának tanítója 1802. Sopron. (Tíz strófából álló emlékvers és latin sírirat.)

4. A Perlakyak prédikáczió gyûjteményében van egy vízkereszt utáni 1-sô vasárnapon mondott egyházi beszéde, melyet Gyôr-Szemerén írt 1812-ben. «

 
 
b) III. Perlaky Dávid, bezi lelkész, esperes és egyházkerületi fôjegyzô (1786—1857.).
 
Perlaky Gábornak és leveldi Kozma Teréznek a fia. Várpalotán 1786-ban született decz. 30-án. Az elemi iskolákat Bônyön, Nagy-Barátin, Nagy-Vázsonyban, Dörgicsén és Szent-Antalfán végezte. Majd a soproni iskolát látogatta 9 éven át s itt a theologiát is elvégezvén 1810. május 11-én atyja mellé Kertára avatták fel segédlelkésznek.

Kertáról Sár-Szent-Lôrinczre került. Itt érte ôt a bezi gyülekezet bizalma, a melynek engedve 1811-ben foglalta el itteni lelkészi hivatalát. S míg az apa majdnem évrôl-évre változtatta helyét, addig a fiú semmi hajlandóságot sem mutat az ily vándoréletre, hanem egész haláláig, 46 éven át ugyanazon helyen mûködött.

Bezin mindjárt a következô évben családot alapított, nôül vevén 1812. jún. 8-án Edvi Illés Teréziát. A menyegzô alkalmából egyik duna-rápczaközi paptársa H. S. „A pap is ember” czímû tréfás sapphói versekkel üdvözölte.

Ebben a Perlakyban is megvolt ôseinek munkakedve és nemes ambicziója. Egymás után nyeri el a megtisztelô állásokat és megbizatásokat, elôbb az esperességben, majd az egyházkerület és az egyetemes egyháznál. 1835-ben gyôr-mosonyi esperes s kevéssel utóbb Haubner Máté fôjegyzô mellett ô lett az egyházkerület aljegyzôje.

Bezin 1817-ben a reformácziónak háromszázados jubileumát fényes ünnepélylyel ünnepelte. 1837-ben Kis János-nak negyedszázados püspöki jubileumán ô tartott a téthi kerületi gyûlés alkalmával az érdemnek meleg szavakkal adózó, magasröptû beszédet. Kényesebb ügyekben legtöbbször ôt küldi ki a kerület bizottsági tagul vagy éppen elnökül.

Így például a makacskodó Wimmer Ágoston és a felsôlövôiek ügyében, kik a kerület tilalma ellenére az esperességtôl elszakadni akartak, éppen Perlaky Dávid volt 1843-ban a kiküldött vizsgálóbizottság elnöke.

Ugyanezen évben a kerületi gyûlés ôt, valamint Haubner Máté és Dregáli Dániel gyôri lelkészeket bízta meg az egyházkerületi névtár szerkesztésével, mely 1844-ben el is készült. Perlaky egy rövid függeléket is csatolt ehhez, melyben a kerületi püspök és felügyelôk életébôl közöl adatokat. Szívesen végezte e munkát, mert a maga ôsei közül is két püspököt sorolhatott fel : Perlaky Józsefet és nagyatyját, Perlaky Gábort.

Kis János püspök temetésén 1846. febr. 22-én a soproni temetôben ô mondott ismét búcsúbeszédet. És sokan voltak, kik a nagy püspök utódjaként is szívesen üdvözölték volna.

A napirendre került püspökválasztásnál tekintélyes pártja volt Perlakynak is különösen a magyar anyanyelvû gyülekezetekben, a melyek Haubner Mátét szerették németnek mondani. Azon idôben még a candidatió is szavazás útján történt. Így püspökjelöltekül Haubner Mátét 89, Wohlmuth Lipótot 77 és Perlaky Dávidot 42 szavazattal választották meg. Ezek mellé még az egyházkerületi felügyelô, a kinek megvolt ez a joga, Szedenics György várpalotai esperes-lelkészt is jelölte. A választásnál az elsô szavazáskor Haubner 54, Wohlmuth 47, Perlaky 32, Szedenics 12 szavazatot nyert. A második szavazás Haubner és Wohlmuth között folyt le s az elsônek gyôzelmével végzôdött.

Haubner mint püspök a fôjegyzôi tisztséget letévén, helyébe ez állásra 1846. okt. 7-én Perlaky Dávidot választotta meg a kerületi gyülés. Ez ellen azonban a tolnai egyházmegye azon alapon tiltakozott, hogy a fôjegyzôt nem a kerületi képviselôk, hanem gyülekezetek választják. A régi joggyakorlat tényleg ez is volt, de Perlaky személyére nézve kivételt tettek.

Mint esperesnek és kerületi fôjegyzônek kiváló szerepe volt úgy dunántúli, mint egyetemes egyházunk életében is. 1846-ban ô is tagja volt a kezdet nehézségeivel küzdô gyámoldali bizottságnak. S 1851-ben is a fogságban ülô Haubnert e bizottságban Perlaky helyettesíti.

Az egyetemes gyûléseken rendesen jelen volt. A negyvenes években különösen két fontos tárgygyal volt egyházegyetemünknek sok és nehéz dolga : az unióval és a nemzetiségi kérdésekkel. Perlaky Kossuth Lajossal, Wimmerrel, Haubnerrel és egyéb hírneves társaival együtt mind a két ügyben élénk részt vesz. Igy 1841-ben bele választották abba a bizottságba, mely az unió kérdésében a református testvéreket megkereste.

1848-ban tagja volt Haubnerrel, Wimmerrel, Karsayval és Pálfyval annak a bizottságnak is, melyet olyczélból küldött ki az egyházegyetem, hogy a nevezetes 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtása tárgyában a ministeriummal állandó érintkezésben álljon. Az ekkor tartott egyete­mes gyülésen az erdélyi szászok képviselôi is meg­jelentek.

Esperesi hivatalát az egyházi ügyek iránt való meleg érdeklôdéssel és buzgó munkássággal 1837. nov. 7-én bekövetkezett haláláig viselte.

Perlaky a gregariusok soraiból messze kiemelkedô, melegen érzô, szabadságszeretô protestáns magyar pap volt. A sokszor érdesnek, sôt nyersnek látszó külsô alatt nemes, nagy szívet hordozott keblében. Családján, barátain forró szeretettel csüngött. Nemes, nagy czélokért tudott lelkesedni, fáradni és áldozni. Benne is igazi Perlaky vér buzgott. A Perlaky papok utolsó kiváló ivadéka, ki azoknak nagy erényeit és egyes hibáit is örökölte.

Nagy magyar volt ô is, sôt soviniszta, ki a németnek, tótnak sokszor kiméletlen kifakadásokkal hányta szemére, hogy nem magyarosodik. Egyes idevágó nyilatkozatairól sok anekdota maradt fenn.

Perlakynak ezt a sovinizmusát érthetôvé teszi az a kor, a melyben élt.

Sramkó Pál, klenóczi tót lelkész például, midôn 1821-ben az általa szerkesztett tótnyelvû bibliai reállexikon kiadását kéri az egyetemes gyüléstôl, kérvényében ily kifejezéseket használ:

„Ne szégyeneljétek, kérlek, magatokat a tót nyelv és nemzetiség miatt. Mert többség szerint tót eredetûek vagytok, a többség szerint tót nyelven tisztelitek az Istent. És ne téveszszen meg benneteket az a mai napi magyar szenvedély sem, a melylyel a tótokat megmagyarosítani erôlködnek. Mi vagyunk e hazában az örökösök, a magyarok jövevények. A tótok teszik ez országnak a lelkét, a kik nélkül a magyarok semmit sem tudnak, semmit sem érnek.

El lehet gondolni, hogy a Perlakyhoz hasonló tüzes magyarokat mily nagy haragra lobbantotta az ilyen hang.

Haubnerhoz való viszonyát is szépen jellemzi az érdekében való késôbbi bátor fellépése. A választás idején vetélytársa volt a nagy püspöknek, a kit ô és barátai eleinte német embernek tartottak s mint ilyent nem akartak a kerület élére állítani. Még ha úgy lett volna is, a mint beszélik, meg lehet bocsátani Perlakynak, hogy a nagy ôsök emlékeinek hatása alatt nem idegenkedett volna a püspökségtôl. Haubnerrel szemben mellôzést szenvedett. Mégis midôn a szabadságharcz leveretése után Haubner ismert pásztorlevele miatt fogságot szenvedett, Perlaky volt ott az elsôk között, a kik mindenáron kiszabadítani akarták.

A személyeskedéstôl ment elfogulatlanságáról tesz bizonyságot, hogy jóllehet baráti és rokoni kötelék fûzte Kossuth Lajoshoz, a kivel az egyetemes gyülések alkalmával sokszor találkozott s a ki vele a rokonságot (Kossuth István után) örömmel tartotta fenn ; mégis midôn 1847-ben egy irodalmi dolgozatot adott ki (Történeti adatok költészeti toldalékkal), ezt gróf Széchenyi István tisztelôinek ajánlotta.

Elôdeinek példája az irodalmi munkásságra is felbuzdította. Verselt is. A negyvenes években Karsayvval és többekkel résztvett abban a versenyben, melyet egy elôkelô világi emberünk rendezett s melynek czélja Luther reformácziói diadalénekének (Erôs várunk nekünk az Isten) minél hívebb és sikerültebb lefordítása volt. Ezek a próbafordítások a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok hasábjain jelentek meg. A theológiában éppen úgy, mint kortársai, Kis János, Haubner, a rationalismus hatása alatt állott.

Mint szónok Perlaky is az akkor divatos pathetikus és majdnem bombastikus iránynak hódolt, mely a csengô phrasisokban és a nyelvújítás korában felkapott szavakban találta kedvét. Edvi Illés Pál nemesdömölki és Kiss Sámuel szilsárkányi lelkész beszédeiben és hirlapi czikkeiben is ez a hang üti meg füleinket. A lelkész irodalmi neve akkor „hitszónok” volt és a prédikácziót a hitszónok nem úgy mondta el, hanem saját szóhasználatuk szerint : „szavalta.”

Jelesebb papjainkat akkor Péczeli József, Kis János és más író papok sikerei után az irodalmi babérok és az akadémiai tagság dicsôsége vonzották. Edvi Illés, Székács nyertek is ily koszorúkat. Boldog idôk! A lelkipásztori gond akkor még nem volt súlyos teher, mint napjainkban, midôn az egyházi élet hivatalos teendôinek elvégzésére és a hitbuzgóság ápolására egy-egy teljes ember minden erôivel is alig elég.

Majdnem félszázados hû munkásság után életének 71-dik évében tette le Perlaky a pásztorbotot. Három fia maradt : Sándor, budapesti ügyvéd, Gábor, ügyvéd és zalamegyei földbirtokos, Géza, földbirtokos Pápán. Lelkésznek ô már egy fiát sem nevelte. S így ô benne ezen az ágon kihaltak a Perlaky papok. De halálakor az oldalágból még volt egy ároni házunk.

Irodalmi munkái :

1. Történeti adatok költészeti toldalékkal. Pest, 1837. Történeti és költôi szemelvények.

2. Tisztelet oltára. Magyar-óvár, 1839. Testvérei nevében írt üdvözlô vers 79 éves s ebbôl a papi pályán már akkor 52 évet töltött édes atyjuk, Perlaky Gábor galsai lelkész tiszteletére.

3. Az 1844. évi dunántúli egyházkerületi névtárban a dunántúli püspökök és kerületi felügyelôk rövid életrajza.

4. Erôs vár a mi Istenünk. Luther énekének új fordítása a Prot. Egyh. és Isk. Lapokban.

5. Régi és újabb egyházi beszédek, melyeket az 1529. évtôl e jelenkorig evang. lelkészi hivatalt viselt Perlakyaknak eredeti kézirataik szerint kiadott P. D. Pest, 1852. A kiadónak magának két beszéde van ebben. Az egyiket a reformáczió háromszázados emlékünnepén mondta 1817-ben, a másikat pedig Kis János püspök 25 éves püspökségének jubileumán. «

 
c) II. Perlaky István, dabronyi lelkész (1802—1863).
 
Az utolsó, ki ez ôsi ároni családból evang. egyházunkban papi hivatalt viselt. Ô is a jeles Perlaky Gábor püspöknek volt az unokája s az elôbbi Perlaky esperesnek unokaöcscse. Atyja, a püspöknek harmadik fia, világi pályát választott, de ô, a fiú visszatért ôseinek nyomdokába.
1802-ben márcz. 19-én Nemes-Dömölkön született Perlaky János földbirtokos és Gömörey Zsuzsanna szülôktôl. Sopronban 9 évig tanult. Seybold Pál, Odor István és Raics Péter voltak a tanárai. A theologiai tárgyakat ez utóbbinak elôadásain hallgatta. A nagyalásonyi Buthy családnál meglevô bizonyítványai szerint minden tantárgyból kitünô volt az osztályzata. Testvéröcecse, János, királyi kuriai tanácselnökségig emelkedett a világi pályán. Ô megelégedett a szerény lelkészi állással.

Mint nevelô Seybold György kôszegi polgárnak és utóbb Berzsenyi Istvánnak forgolódott a házában. Segéd-lelkészszé 1823. július 30-án avatta fel Kis János püspök Hrabovszky István kemenesalji esperes mellé szülô-földjére, Nemes-Dömölkre.

1828-ban okt. 5-én rendes lelkészül Dabrony hivta meg, ez az ôsi gyülekezet, melynek temploma már a linczi békekötés után ott szerepel az 1647. évi országgyûlés által visszaadott és a törvényben névszerint felsorolt 90' templom között. Itt élt és munkálkodott Perlaky István teljes 35 éven át 1863 okt. 5-én bekövetkezett haláláig. Az esperességet mint jegyzô szolgálta.

Lelkiismeretes, hû munkás volt. Csendes, szelid természetû, a ki a külsôre keveset adott, feltünni nem akart és magasabb szerepkörre, mozgalmasabb életre nem vágyott. Ennyiben tehát nem ütött nagyatyjára és nem volt igazi Perlaky. Ismerôsei és hivatali utódjának közlése szerint, mint pap oly buzgó és szorgalmas volt, hogy már vasárnap délután megcsinálta jövô vasárnapi beszédjének dispositióját és egész héten arról elmélkedett, azt csiszolta. Mint elôadó szónok csak középszerû volt, de igen szépen és szívrehatóan tudott imádkozni. Mint ember puritán jellemû, vendégszeretô. E mellett takarékos, némely dolgokban, például ruhákban, szinte túlságosan is. Családi vagyonát okos gondoskodással és takarékossággal jelentékenyen meg is gyarapította, úgy hogy híveinek anyagiakban is segítségére lehetett.

Korán alapított már családi életet is. Mecséry Saroltát, egy elszegényedett úri család sarjadékát vette nôül Sopronból, a ki egész haláláig nehézkes kiejtéssel törte a magyar nyelvet. Bensô szeretettel s békés egyetértéssel ragaszkodtak egymáshoz. Példás családi életet éltek. A nô túlélte férjét s mint tiszteletreméltó özvegy matrona a hatvanas évek végén Nagy-Szôlôsben halt meg, a hol szép háza és földbirtoka volt.

Élô gyermeket nem hagytak maguk után. István nevû fiuk, egyetlen reményük és büszkeségük, 1849-ben 18 éves korában halt meg.

Ily szomorú magtalansággal oszlott fel az utolsó Perlaky papi ház. Azóta eltünt névtárainkból a Perlaky papok neve. Legalább nekünk, ágostai hitv. evangelikusoknak nincs többé papunk e néven. «

 
VI. A Perlaky papok összefoglaló jellemzése.
 

III. Perlaky Dávid esperes, az utolsó nagy papunk e családból, három fia közül egyiket sem adta a papi pályára. És így a ki oly sokat adott a családi traditióra, a ki féltve ôrizte papi ôseinek prédikáczió-gyûjteményét, sôt ezeket nyomtatásban, saját költségén napvilágra is bocsátotta : éppen abban halt ki a nevezetes ároni ház.

Hallottam olyan beszédet, hogy a püspökválasztásnál szenvedett mellôztetés vette el Perlaky kedvét a papi pályától. Ez valótlan, légbôl kapott hiresztelés, melyet az utolsó nagy Perlaky nem érdemelt meg.

1846-ban, mikor Haubner mellett püspökségre jelölték, fiai oly korban voltak, hogy azok pályaválasztása már megtörtént s ez irányban a mellôztetés az apára már nem is lehetett hatással.

Az evang. Perlaky papok kihalta mélyen fájt az ô lelkének is. Jellemzô erre nézve a prédikáczió-gyûjteményhez írt elôszó, melyben ezeket mondja Sándor, Gábor és Géza fiainak, a kiknek a könyvecskét ajánlotta is :

„Kedves fiaim ! Három századokat túlhaladó hosszú idôk, tudniillik a reformatiónak hazánkbani kezdete óta egész a jelenkorig szakadatlanul mindig voltak a Perlaky családból protestáns lelkészek. Hogy ezen hivatalnak viselésére vallási buzgóságon kívül fény, kincs s méltóság utáni vágy ôket nem ösztönözhette, azt könnyen átlátják azok, a kik az evangyéliumi egyháznak sorsát s viszontagságait ismerik.

„Most, úgy látszik, családunk más utat tûzött ki magának. Nem azért, mintha ôseinek vallásos buzgósága kebelét nem melegítené, hanem hogy más pályán is megmutathassa : Isten, haza s nemzet iránti szeretetét.

„Kilenczvenkettôdik életévét számláló nagyatyjátok hatvanhárom esztendôkön lelkészkedvén, mint nyugalomra lépett várja az örök nyugalomba szólíttatását, a hová nekem is, hatvanhat éves embernek az út ki van mérve. És így, ha most dabronyi hitszónok Perlaky István unokabátyátok is egykor bevégzi pályáját, a magyarhoni evang. papság sorában nem fog Perlaky állani. Mi noha valószínüleg így leend, azt mégis hiszem, hogy ti és utódaitok a reformatió zászlója alatt küzdött elôdeiteket tisztelô s háladatos emlékezetben tartani meg nem szüntök.

A ki így beszél fiaihoz, annak szívében nem aludott ki az úr háza iránt való szeretetnek szent tüze ; arról nem lehet feltételezni, hogy sértett hiuságból, vagy bármiféle önzô érdekbôl tartotta volna vissza fiait a lelkészi pályától.

Itt a fiaknak egyéni hajlama volt a döntô. Az ôsz apának szavaiból kiérzik, mennyire sajnálja, hogy fiaiból papot többé nem nevelhetett. De bele kell törôdnie. Egyházunk így sem vesztette el ôket, méltók maradtak a Perlaky névhez. Mind a három fiú a világi pályán is nagy buzgalommal szolgálta egyházi ügyeinket.

Tizennégy nemzedéken át ugyanennyi papi családot soroltunk fel ebbôl az ôsi nemes ároni házból. A XVI. századtól, a reformáczió hajnalától kezdve egészen a XIX. század második feléig négy saeculumon át mindig kiváló egyéniségek képviselték ezt a családot egyházunk történetében. Ott találják ôket egyházunk ôrállói között már a reformácziónak elsô küzdelmei, ott a linczi békekötés, az eperjesi vértörvényszék, a kurucz háborúk, Mária Terézia sorvasztó évtizedei, II. Józsefnek életre keltô reformjai, a pesti zsinat, a szabadságharcz és a Bach-korszak. Mûködésük nemcsak szülôföldjükre, Dunántúlra terjedt ki, hanem hazánk felsô részén, Liptó-, Gömör- és Sárosmegyében is ott találjuk egyes munkás tagjait.

Végig tekintve e tiszteletreméltó sorozaton, felötlô módon tünnek szemeinkbe a családnak éles jellemvonásai.

Valamennyiben forrón ég az Úr háza iránt való szeretet, az evangelikus papi hitbuzgóság tüze. Ez elfojthatatlan égi lángként csap át az apáról a fiúra. S ha a fiú valamiképen hamu alatt rejtette volna a szent tüzet, az unokából fokozott erôvel tör elô. Ha a fiú procul negotiis az apai földet mûvelteté, vagy mint jogtudós Themis csarnokaiban forgolódott, az unoka leküzdhetlen vágygyal ismét felölté a palástot s odaállott az úr oltára mellé és a szószékre, hogy szóljon a néphez.

I. Perlaky Gábor püspöknek egyik fia, János földbirtokos lesz Nemes-Dömölkön, de ettôl való unokája, István már ismét lelkész Dabronyban, míg öcscse a kuria elnöke Budán.

Egy másik szembetünô jellemvonásuk a sokszor sovinismusba is átcsapó hazaszeretet, mely e hazának földjén más szót, más népet tûrni nem akar, mint a magyart. Jól megtanulják a Perlaky papok a zsidót, görögöt, latint; de a németet, tótot hallani sem akarják.

Jó Schmal történetirónk már a XVII. században élt I. Perlaky Dávidra rá süti a scytha mórest, Perlaky József püspököt pedig a XVIII. században saját tapasztalatai alapján vádolja meg türelmetlen magyarsággal. És újabban a Bach-korszakban is III. Perlaky Dávid esperes haragszik a tótra és az ég villámait kéri a németre. És ilyen tüzes, türelmetlen magyarok voltak a Perlakyak késôbb is mind e mai napig.

Nagy hazafiságuk mellett hû ápolói a családi traditiónak is. Minden lépten-nyomon elôtünik élettörténetükben az ôsei iránt való ragaszkodó hûség és kegyelet. Nemességükre büszkék, de mégis a népet szolgálják és nem feledik : noblesse oblige. Ôseiket mindenek elôtt erényeikben követik, de minden külsô tárgy is becses nekik, mely azokra emlékeztet.

Ôseik írott emlékeit, öröm- és gyásznapokra írt emlékverseiket a rájok vonatkozó élô szóbeli hagyományt, akár csipôs anekdotákat is, arczképeiket, emléktárgyaikat nagy pietással ôrzik és adják át apáról fiúra,

Perlaky Géza pápai földbirtokos féltett kincsekként rejtegeti házában a Perlaky papoknak olajfestményû arczképeit. Perlaky Elek, a nemrég elhunyt kir. tanácsos nagy kegyelettel tartogatta az 1786. elhalt Perlaky Gábor püspöknek ezüstgombos (mondjuk : fôpásztori) botját és a templomokat építgetô másoknak mindenét odaadó II. Perlaky Gábor galsai papnak ezüstkanalát, mely mint egyetlen emlék maradt meg az elfogyott családi vagyonból.

Ritka szép mértékben volt meg köztük mindig a családi összetartás. A szülôk példás, egyetértô házasságban élnek. A rokonok segítik, gyámolítják egymást. Az árvát felnevelik, kitaníttatják. Perlaky Gábor püspököt ellenfelei nepotismussal is vádolták. A mennyire alaptalan ez a vád, mégis annyira jellemzô.

A bemutatott életrajzsorozat továbbá arról is tanuskodik, hogy a Perlakyakban kiváló tehetségek megfelelô nemes ambitióval párosultak. Eleitôl fogva kiváló helyeken ôrállói az evangelikus Sionnak. Majdnem mindannyian vezetô szerepre emelkednek. Kettô volt közülök püspök, püspökjelölt több is ; több esperest és jeles paedagogust is találunk soraikban.

Egyaránt megállják helyüket úgy a gyakorlati téren agilis alkotó és kormányzó tehetségeikkel, a mint másfelôl az elméleti téren is kitünnek mélyebb tudományosságukkal. Sok közöttük a kiváló szónok s többen mint poéták tüntetik ki magukat. Nyomtatásban kiadott irodalmi mûvekkel is nem csekély emléket emeltek maguknak. Írtak gyakorlati lelkészeti mûveket : agendát, imádságos könyvet, kátét, egyházi éneket, egyházi beszédeket, úgyszintén paedagogiai és szépirodalmi dolgozatokat.

A mindennapiság szürke homályában nem engedték nevüket elenyészni. Voltak eszményeik, volt magasbra törô szenvedélyük. Egyházunk, hazánk és egész magyar mûvelôdésünk történetében jelentékeny helyet vívtak ki maguknak.

Jellemzi ôket végül az erély és szókimondó nyiltság, a magyar természetnek ez a faji sajátsága, mely néha szinte kiméletlenekké is tette ôket. De ilyen esetekben is mindig valamely szent harag és nemesebb szenvedély menti tetteiket.

Ilyenek voltak a Perlaky papok. «

 
VII. A nemlelkész Perlakyak.
 

Mulasztást követnénk el és hálátlanok volnánk, ha a fentebbi díszes sorozat mellôl elhagynók azokat a Perlakyakat, a kik bár hivataluk szerint nem voltak lelkészek, de a kikben az evangéliomi egyetemes papság eszméje mégis a legszebben öltött testet, úgy hogy méltán mondhatjuk ôket világi papjainknak. Ôk mint ilyenek is oszlopai és díszei voltak evangelikus egyházunknak.

A nemlelkész Perlakyak sem feledték származásukat és családi traditiójukat soha. Papi és egyházi körök felé mindig meleg szeretettel vonzódtak. Nemességüket egyházi téren is, elôkelô állásokban, a hova ôket a közbizalom szólította, fényesen bebizonyították.

A Perlakyak négyszázados ároni háza házasság, rokonság révén sok elôkelô családdal jutott szoros összeköttetésbe s a maga családi szellemét ezekbe is átplántálta. Így házasodtak össze a Hunnius, Bencsik, Józsa, Matkovich, Ács, leveldi Kozma, Simonyi, Kossuth, Döbrentey, Takács, Edvi Illés, Mecséry, Doktorics, Szakonyi, Hrabovszky, Tompos, László, Dorner, Kubinyi, Hanzély, Tarczy, mesterházi Pattay, Szentiványi, Ostffy, gróf Laszberg, Borsiczky, Kenessey, Mészöly, Boross és Borsos családokkal.

II. Perlaky Dávid kemenesalji esperes (†1802) Simonyi János kir. hadseregbeli fôhadnagygyal volt sógorságban, kinek nôvérét birta nôül. A soproni lelkes ifjúság által megénekelt egyetlen, szép leányukat, Perlaky Juditot Kossuth István vette nôül. Az özvegy, Simonyi Zsuzsanna, férje halála után másodszor is férjhez ment és pedig Döbrentey Lajos uraiújfalui lelkészhez. E házasságból született Döbrentey Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia elsô titkára. «

Világi papjaink sorában igazán feledhetlen emlékû, kimagasló alak volt

 
Perlaky Dániel (1801—1882),
 
gyôri vagyonos posztókereskedô, a gyôri tekintélyes gyülekezetnek évek hosszú során át lankadatlan buzgalmú, áldozatkész felügyelôje.

II. Perlaky Gábornak, az építô vándorpapnak a fia, III. Perlaky Dávidnak a bezi esperes-lelkésznek testvéröcscse. Nagyatyja, I. Perlaky Gábor püspök s többi ôséi egyenes ágon negyediziglen mind lelkészek voltak. Csak természetes, hogy ô is örökségképen vette atyáitól az egyház szeretetét.

A gyôri egyházközségnek újabbkori szellemi és anyagi felvirágzásában ennek a felügyelôjének kiváló része van. Két oly kiváló lelkész és püspök mellett szolgálta gyülekezetét, mint a milyen Haubner Máté és Karsay Sándor volt. Akár az iskola, akár a templom hívta a tettek mezejére, ô mindenkor legelôl járt Isten országának munkásai között. Nem csak idejét, munkaerejét szentelte gyülekezetének, hanem jelentékeny pénzáldozatokat is hozott egyházi közczélokra. A jókedvû adakozók sorában is ô áll ott legelôl mindenütt.

A gyôri egyházközség csak hálás és kegyeletes kötelességet teljesített, midôn ezen nagyérdemû felügyelôjének arczképét megfestetvén, azt tiszteletbôl és buzdító például az utódok számára díszes tanácstermében helyezte el. S bizonyára az apa iránt való kegyeletnek is része volt abban, hogy gyermekei közül az egyiket, Perlaky Gizellát a gyôriek elsô tanítónôjüknek, a másikat, Perlaky Eleket pedig zsinati követüknek s majd felügyelôjüknek választották.

Perlaky Dánielt az egyházi ügyek gyülekezete körén túl is mindenkor melegen érdekelték. Áldozatkészségét szélesebb körben is ismerték. Ennek egy szép és jellemzô példája maradt emlékezetben. Nem csak jó szívét, hanem egyszersmind életrevaló, gyakorlatias gondolkodását mutatja az a nemes tette, hogy a gyôri egyházmegyében a legjobb és legszegényebb tanítónak évenként egy-egy öltözetre való jó posztót adott ajándékul. Akkor ez volt a Zsedényi-díj. Egyik-másik theologus ifjúnak is ô könnyítette a külföldi egyetemekre való kimenetelét.

Áldozatkészsége a közügyekben annyira nem ismert határt, hogy anyagi romlásának is ez lett az okozója. Egyik unokájának szájából hallottam: Az én öregapám világos bizonysága annak, hogy a magyar ember gyárosnak, kereskedônek nem való. A szabadságharcz idején virágzó üzlete volt. Más üzletemberek háborús világban ügyes spekulácziókkal meggazdagodnak. Az én nagyatyám ingyen és hitelbe adta a posztót a honvédeknek és elvesztette a vagyonát. «

Az ilyen apához méltó fiú volt a legközelebb elhúnyt

 
Perlaky Elek (1840—1904),
 
királyi tanácsos, atyjának a gyôri felügyelôségben is utóda. Közhasznú egyházi munkássága itt folyt le szemeink elôtt, bôvebb ismertetésre alig szorul. Az „Evangelikus Egyház és Iskola" czimû egyházi lapunkban közölt s hozzá közelálló szerzôtôl származó szép és hû életrajzát felhasználva mondjuk el mégis a következôket.

Gyôrött 1840-ben született. Középiskoláit Gyôrött, Felsô-Lövôn és Sopronban végezte. Majd a jogot és gazdaságot tanulmányozta. Több éven át mint követségi titkár mûködött Londonban gróf Károlyi Alajos nagykövet mellett. Nem csak Angliát, hanem Amerikát is beutazta és gazdag tapasztalatokkal megrakodva tért vissza hazájába.

Itthon országgyûlési képviselô is volt s gazdasági kiváló szakismereteit a kormány is nagyra becsülte. Világi téren is sok kitüntetés érte. A királyi tanácsosságon kívül az olasz királyi koronarenddel és a franczia becsületrenddel is kitüntették. De oly szerény volt, hogy ez utóbbi rendjeleirôl bizalmas barátai sem bírtak tudomással.

Közelebbrôl itt egyházi munkássága érdekel bennünket, a melylyel az ároni ház igazi, méltó tagjának bizonyult. Lelkészi elnöktársa, a ki ôt legjobban ismerte, nem is felügyelônek, hanem „a mi világi papunknak" szokta rendesen nevezni.

Hogy a családi körbôl örökségképen magával hozott evangéliomi hitbuzgóság és mély vallásosság benne oly kiváló mértékben volt meg, abban része van Angliában szerzett tapasztalatainak is, hol bô alkalma volt megismerni a felsôbb társadalmi osztályokat is átható és csodálatos áldozatkészségben megnyilatkozó angol protestáns egyháziasságot. A tettetés nélkül való vallásosság éltetô eleme, jellemének igazi alapvonása volt. Amidôn egyházi ügyekben járt-kelt, fáradott, mikor gyülése-inken ünnepi alkalmakkor beszédet mondott, mintha csak a régi Perlaky püspökök feltámadt szelleme szólalt volna meg ajkairól.

Vallásos érzületét ô maga jellemezte igen szépen felügyelôi beköszöntô beszédében.

„A zsinati törvények is úgy mond az egyházközségi felügyelô minôsítésének meghatározásánál mint fôfeltételt kiemelik : a vallásosságot. Tartozom tehát s ezt óhajtom is e helyrôl minél nyilvánosabban hangsúlyozni, tanubizonyságot tenni arról, hogy én változatos, dagályban és apályban gazdag életpályám hullámzatai között mindenkor Istennek legyen hála — megôriztem lelkem ama bensô, soha nem csüggedô vallásosságát, melynek csirái e gyülekezet aegise alatt lettek gyermeki szívembe beoltva. Lelkem egész melegével csüngök ág. hitv. evang. egyházamon s a protestáns eszmén, melybûl az új kor napja született meg, mely fényével és melegével eloszlatva a középkor durva ködét, az embert eszméletre, érzésre és öntudatra ébresztette s az akarat szabadságának égi missionáriusa volt.

„Igen, hiszem és vallom, hogy a reformatio nagy mûve az emberiség egy újabb megváltása volt a világi és az egyházi zsarnokság alól. Az törte össze a lélekre és a gondolatszabadságra az önkény által vert és a megfélemlített és elnyomott szolgalelkûség által oly soká gyáván eltûrt rabbilincseket. És a felszabadított lelket teremtôjével, a szeretet Istenével az hozta ismét közvetlen összeköttetésbe. Ezért úgy tekintem, úgy ôrzöm azt keblemben, mint az isteni kegyelem újabb megnyilatkozását".

És a ki a hitrôl, a reformáczióról így tett vallást, mennyire ismerte és méltányolta az a lelkészi hivatást is! Gyülekezetének legutóbbi lelkésziktató ünnepélyén mondotta ide vonatkozólag :

„A tudományos osztály között a vallás iránti közönyt és a munkás nép egy részében az erkölcsök teljes megromlottságát, ezeket a romboló betegségeket hivatalos és társadalmi úton orvosolni, bevinni az igét az úri szalonokba, mint szintén a bûn dohos oduiba, egyrészt szeretetre tanítani az elbizakodott önzést, másrészt erôt adni a gyengéknek, vigaszt a szenvedôknek, reményt a csüggedôknek és hitet a hitetleneknek, ez a feladat méltán hevítheti a legmagasabbra törô nemes keblet is, de szakadatlan és önfeláldozással határos munkát igényel".

És az ilyen papi munkához mint felügyelô ô is mindenkor nagy készséggel nyujtott segítô kezet. Hivatalát nem csak dísznek tekintette, hanem terheit is hordozta. Kilencz évi gyôri felügyelôségét kiváló alkotásokkal tette emlékezetessé. Az ô idejében a gyülekezet jelentékeny földbirtokot vásárolt, bérpalotát épített, egyházi épületeit átalakította, nehéz küzdelmek után meghonosította a kötelezô adózást stb.

Fáradhatatlan volt az egyházi munkásságban. Jóllehet Budapesten lakott, de azért a gyüléseken és ünnepélyes istentiszteleteken mindig jelen volt. Megnyitó alkalmi beszédei mindenkor magas színvonalon állottak s erôs egyházias érzéstôl voltak áthatva. Példája megszégyenítô volt azokra, a kik közönyösen viselkedtek az egyházi ügyek iránt s az e téren várakozó feladatokat meg nem értették vagy kicsinyelték.

A gyôri gyülekezet csak önmagához méltóan cselekedett, midôn tanácsterme számára Perlaky Elek arczképét is közgyûlési egyhangú határozattal megfestette. De gyülekezete körén túl is hiven szolgálta egyházát. Mint a dunántúli kerület képviselôje a Baldácsy-bizottságban igen hasznos munkát végzett. Az ô gazdasági szakismereteinek nagy része van abban, hogy ezen alapítványi birtokok jövedelme az utóbbi idôben oly szépen emelkedett. Ô többször beutazta a birtokokat és személyes tapasztalatai alapján tett javaslatokat a bizottságban.

Háznagya, gazdája és egyik legmunkásabb tagja volt az 1891—1894. évi budapesti zsinatnak is. Gyakori felszólalásai alapos jogi és közgazdasági ismeretekrôl s forró egyházszeretetrôl tanuskodnak. A különleges történeti fejlôdésre hivatkozva hevesen küzdött a szab. kir. városi gyülekezetek régi kiváltságai mellett. De leszavaztatván meghajolt a törvény elôtt s felügyelôi székfoglalójában ô maga buzdítá gyülekezetét az új rendhez való alkalmazkodásra.

Az egyház beléletére nézve is voltak reformeszméi.

Így például az istentisztelet külsô díszére nagy gondot kivánt fordítani, mert úgy tartá, hogy ez is a vallásosság emelésére szolgál.

Szép és igaz mondása az is: „Ne feledjük, uraim, hogy az evang. egyházi szertartásnak legfôbb dísze az, ha abban a hivek minél nagyobb számban és áhítattal részt vesznek". (Székfoglaló 15. l.).

Halála nagy vesztesége egyházunknak. Olyan ôrállója volt evang. Sionunknak, a milyenek már, sajnos, igen kevesen vannak. Önzetlenül, igaz szívvel és teljes erôvel szolgálta egyházát. A lágy melegséget ô megvetette. A ki velem nincsen, ellenem van — mondá ô is az Üdvözítôvel.

Mint ember is ritka kedves modorú, áldott lelkû, nemes fenkölt gondolkozású férfiú volt. Családi traditióit nagyra becsülte, rokonait gyengéden szerette. Ô a Perlakyak ôsi szép erényeit széleskörû modern mûveltséggel egyesítette magában.

És Perlaky Dánielnek, az egykori gyôri felügyelônek egyházias buzgalmát többi gyermekei is örökölték. Nagymûveltségû leánya, Perlaky Gizella, Eleknek nôvére, hosszabb ideig a gyôri evang. leányiskolában mint tanítónô mûködött fényes sikerrel. Ez állását elhagyva pedig Mihályiban, Sopron megyében az evang. nôegylet élére állott mint lelkes elnöknô.

A másik nôtestvér Perlaky Jolán, az evang. egyházunk történetében oly emlékezetes és nagyérdemû Ostffy-nemzetség egyik tagjának, Ostffy István, mihályi földbirtokosnak lôn a neje. Hogy az ô családjukban is milyen a vallásos szellem, arra szép bizonyságunk van. 
Gyümölcsérôl ismerjük meg a fát.

Innen a sasszárny-czímeres Ostffy-házból kelt szárnyra az ifjú sas, Ostffy Lajos dr. ifjabb világi urainknak egyik kiváló dísze. Magas mûveltségû, szerény és kedves modorú férfiú, ki az ôsi Ostffy-aszszonyfai urodalom gondjai mellett a közügyektôl sem zárkózik el, hanem megyei tisztséget vállalt.

Hogy az apái által nagyrabecsült evangelikus Sion iránt, mint méltó sarj, ô is mily érzülettel viseltelik, azt megmutatta azzal, hogy mint ifjú ember és kezdô gazda a farádi evang. gyülekezet és a soproni evang. lyceum számára tekintélyes alapítványokat tett. Nem akarom szerénységét sérteni, de történetírói czélomhoz képest, hogy az apák és anyák szellemének legmesszebbre való kihatását bizonyítsam, hivatkoznom kellett e tényekre.

Az ily kezdethez bizonyára méltó lesz a folytatás. Ma már Ostffy Lajos dr. egyházkerületünkben oly fontos helyen, mint a milyen a népiskolai bizottság, a világi elnök tisztét tölti be. És örül a lelkünk, hogy hosszabb szünet után egyházi jeleseink között az ôsi Ostffy nevet ismét ott üdvözölhetjük. «

És a Perlaky-ház egyéb ágaiból is kiváló oszlopai voltak egyházunknak. Perlaky Dávid bezi esperes-lelkésznek fia,
 
Perlaky Gábor, (1815—1888),
 
ügyvéd s halimbai földbirtokos több éven át a zalai egyházmegyének volt erélyes és tevékeny felügyelôje. Mikor Haubner Máté püspökünk fogságából kiszabadult, de hivatalát még nem foglalhatta el és csak királyi biztos jelenlétében lehetett kerületi gyûlést tartani : Perlaky Gábor zalai felügyelô kezdte beszédét ezekkel a kemény szavakkal:

„Valaki van itt, a kinek nem kellene itt lennie ; más valaki meg nincs itt, a kinek itt volna a helye".

A kormányképviselô nem különben döbbent meg, mint a többi jelenlevôk. Mindenki kérdô szemekkel nézett a szónok felé : vajjon mi lészen ezekbôl ? Mert mindenki tudta, hogy kiket ért a szavai alatt. «

Méltó testvére és az esperesnek méltó fia

Perlaky Géza, (szül. 1828.)

földbirtokos is, a pápai evang. gyülekezetnek régi buzgó presbytere és gyámintézeti elnöke, a zalai esperességnek (1854—1864) volt világi jegyzôje.

Nem csak gyülekezeti közügyekben találjuk ott gyüléseinken meleg érdeklôdésével és buzgó áldozatkészségével, nem csak a vallásos estéknek szorgalmas látogatója, hanem az Úr templomát is vasárnaponkint igaz áhítattal keresi fel. Ezzel jó példát mutat a gyülekezetben. Gyurátz Ferencz püspökünk, mint pápai lelkész, egyik leghívebb munkatársát bírta benne mindig.

Ô is azok közül a Perlakyak közül való, a kikben az atyák szelleme él, a kiknek a vallásosság igazi életszükség. Szívét az Úr háza iránt való forró szeretet tölti el. Erre vall családi élete is. Elsô neje református collegiumi tanárnak, a nagy Tarczy Lajosnak volt leánya. És saját leányait is az egyiket lelkésznek, a másikat református fôgymnasiumi tanárnak adta feleségül.

Nálunk ág. hitv. evangelikusoknál a Perlaky lelkészek kihaltak, de élnek még a Perlaky nemzetségbôl való buzgó világi papjaink. A testvér református egyháznak, mint fentebb jeleztem, van még ma is Perlaky nevû lelkésze. Tehát vannak még és lesznek még protestáns papjaink a Perlakyak ároni házából. A vér nem válik vizzé.

Fiágon nálunk a hatvanas évek végén magva szakadt a lelkész Perlakyak családfájának. De íme vissza nem fojtható erôvel leányágról a testvér református egyházban sarjadt fel azóta egy nemes ág : Kenessey Béla, az erdélyi ev. ref. theologiai fakultás nagyérdemû igazgatója Kolozsvárt.

A gyôri evang. felügyelônek, Perlaky Dánielnek leányát, Perlaky Idát, a református Kenessey Albert, hajóskapitány veszi nôül. És íme fiúkat, Kenessey Bélát, II. Perlaky Gábornak, az építô vándorpapnak dédunokáját e világ folyásának háborgó vizeirôl az öröklött hajlam, a titkos szent tûz visszavonja a szent theologiához, az Úr oltárához !
Ott forgolódik ô Kolozsvárott a szent csarnokokban, ama kiváló ôrállóhelyen. Paedagogus, tudós, pap és kiváló szónok egy személyben. Innen messze földrôl szakadt oda. S rövid idô alatt ô a jövevény, fiatal és új ember annyira megnyerte az erdélyiek bizalmát és elismerô tiszteletét, hogy egy igen tekintélyes párt Szász Domonkos utódjául a püspöki székre is ôt jelölte. Jelenleg kerületi fôjegyzô. Az egyetemes konventnek is egyik legmunkásabb tagja. Érdemeinek részletezésével nem akarom szerénységét bántani. Csak mint a Perlaky törzsfának nemes utóhajtására kellett reá mutatnom.
 
*
 
Íme majd négy évszázad repült el a reformáczió óta s a Perlakyak ároni házából még mai nap is több kitünôsége van protestáns Sionunknak úgy egyházi, mint világi téren.
Talán nem volt meddô munka ez a történeti visszatekintés. Mutatja ez a magyar protestáns evangeliomi szellemnek századokkal daczoló ôsi erejét. S mennél ritkábbak ma már az ilyen példák, annál inkább kötelességünk a kevesekre intô és buzdító szóval reá mutatnunk. Örömünk, bizodalmunk és büszkeségünk nekünk az ilyenek.

Az úr áldja meg és virágoztassa az ôsi ároni házat továbbra is ― ad multos annos ! «

 

 

 

 

Payr Sándor

Payr Sándor 1861. februárjában Pápán született. Bár iparoscsalád leszármazottja volt, lelkész nagyapjának szellemisége nagy szerepet játszott abban, hogy õ is ezt a hivatást választotta. Pápán járta iskoláit. Teológiai tanulmányait Sopronban és Bázelben végezte. Karsai Sándor püspök avatta lelkésszé.

Elõbb fél évet Sárvárott, majd egy éven át Gyõrött szolgált. Nyolc éven át lelkészkedett a Fejér megyében lévõ Pusztavámon. Történeti kutatásai és felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak - rövid ideig tanított is Sopronban -, de õ mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai elõadói lehetõséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, õ pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülõk számára nem óhajtott tanítani; ám a fõ ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanítói pályára.) 1895-tõl 3 éven keresztül a püspöki titkári tisztet töltötte be. 1899-tõl a Teológia katedrájára állt mint kedves területének, az egyháztörténetnek tanára.

A soproni teológiai kar megszületését követõen, 1923. augusztus 27-tõl az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára volt 1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Ebben az idõben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen õt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjának a püspöki székbe. Nem vállalta. Doktori disszertációt ugyan nem írt, de a debreceni református hittudományi kar kiemelkedõ munkássága miatt 1929-ben a tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki. Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutató munkát végzett, mellyel az utókor számára felbecsülhetetlen értékû forrásanyagot teremtett. Pápán hunyt el 1938. január 30-án, de teste Sopronban pihen.

Írói és kutatói tevékenysége elsõsorban a Dunántúl története, a gályarabság kora, illetve a XVIII. század egyháztörténete felé irányult, melyben komoly figyelmet fordított a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az "Egyháztörténeti emlékek" (1910) és a 932 oldalas, 1522-1647 közötti eseményeket leíró "A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet" (1924) címû könyveihez elsõsorban régi egyházi magángyûjtemények és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel.

A lelkésznemzedékek tanítása mellett hatalmas kutatómunkával, hangyaszorgalommal és a levéltári anyagok feldolgozásával mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, vizsgálatában. A magyar evangélikus lelkészekrõl és lelkészi dinasztiákról, így a Nádasdyakról, a Zvonaricsokról, Kollonicsokról és Zinzendorfokról, az Ostffyakról és a Perlakyakról is írt monográfiákat. 

Régi és újabb egyházi beszédek, 1852


Published under a Creative Commons License By attribution, non-commercial

Az EOL-ban lévő családi archivum tartalma

Az alábbi képek az Evangélikus Országos Levéltárban található családi irattár egyes darabjairól készültek, Centhe Miklós igazgató úr szíves közbenjárásával. A dokumentumtárat az ő általa készített jegyzék alapján készítettem el.

 

AGE VI.76 Perlaky Gábor emlékkönyve, 1753,

Perlaky Gábor püspök emlékkönyve, 1753

 

 Tulajdonos: ifj. Perlaky István, Bécs, 1896
Részletes bejegyzések, nevek: Böröcz AGE-kézirat katalógus, 1993, 242-246.o.
Benne kézírással: „Ezen emlékkönyvet átlapozta Perlaky Gábor dédunokája Perlaki Perlaky István, Győrött 1877.évi nov.hó 16-án.” Aláírás: „Perlaky István, ezidő szerint 39 éves, nős, neje Dorner Gizella”

 

 

- Perlaky családi gyászjelentések 1882-1909
elég sok, nyomtatvány (közte Széchenyi István 1860-as gyászjelentése)

 

Daniel v. Perlaky, Chef der Firma Perlaky és fia, 1882 Győr + magyar nyelven a rokonok felsorolásával

 

 

+ felesége: P.D.né sz. Dorner Emilia, Győr 1874

 

 

perlaki Perlaky Elek, Balatonfüred 1904, kir.tanácsos, ügyvéd, Károlyi-uradalmak főpénztárosa, orsz.gyűlési képviselő, győri ev.egyház felügyelője

 

 

perlaki Perlaky István, Pozsony 1907

 

 

perlaki Perlaky Géza földbirtokos, 48-as honvédhadnagy, Pápa 1909.

 

- címerrajz: kék mezőben három golyó formájú ábra

 

 

- a Védegylet 1845-ös bizonyítványa Perlaky Dánielnek, Kossuth Lajos igazgató aláírásával!

 

 

- „Keresztlevelek Mama és papa” feliratú kis csomag:
1843 Dorner Gizella, német nyelvű, a pozsonyi evang. lelkész, szép vörös viaszpecséttel!
 1864.márc.29. győri evang. egyház, esketési akv-i kivonat, ns. Perlaky Gyula István posztókereskedő, Dorner Gizella Katalin
- Régi családi iratok palliumban, elég sok
pl. címerrajz: kék hátterű pajzsban kardot tartó páncélos kar, csillag és hold

 

 

 

 nyomtatvány: A páros élet kellemei, nemes és nemzetes Perlaky Dániel úrnak nemzetes Turner Emilia kisasszonnyal az 1829. esztendő Mindszent havának 15-kén ünnepesített mennyegzőjére

Gyászjelentések

...feltöltés folyamatban...

Az alábbiakban láthatók az Országos Széchenyi Könyvtárban mikrofilmen őrzött, a Perlaky családdal kapcsolatos gyászjelentések..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oklevelek, anyakönyvi kivonatok

nagyít

Perlaki Géza Dávid születési anyakönyvi kivonat, 1828

 

nagyít

Perlaki Sándor születési anyakönyvi kivonat, 1813

 

nagyít

Perlaki Gábor születési anyakönyvi kivonat, 1815

 

nagyít

Perlaki Gábor születési anyakönyvi kivonat, 1765

 

nagyít

Perlaki Gábor születési anyakönyvi kivonat, 1787

 

nagyít

Perlaki István születési anyakönyvi kivonat, 1802

 

nagyít

Perlaki János születési anyakönyvi kivonat, 1808

 

nagyít

Perlaki István Gyula születési anyakönyvi kivonat, 1834

A rokonság

A családhoz oldalágon kapcsolódó kiemelkedő személyiségek

gróf Laszgerg György Károly Rudolf

(Perlaky Katalin Malvin férje)

gróf Laszberg Rudolf

 

Fõispán. Apja gr. Laszberg József Károly a Gyõrött állomásozó császári csapat kapitánya (1814-1869), akit 48-as honvédõrnagyként Haynau bírósága halálra ítélt, az ítéletet késõbb várfogságra enyhítették. Anyja a gyõri születésû Hutfless Róza (1821-1878). Fiúkat magyar érzelmûen nevelték.

Rudolf a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Gyõri Fõgimnáziumában (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium) érettségizett 1862-ben. A jogot Pápán és Budapesten végezte. 1871-ben tett ügyvédi vizsgát. Kezdetben Gyõr vármegyénél esküdt, 1871. május 1-jén lett a megye másod aljegyzõje. Még ez évben árvaszéki ülnök. 1874. augusztus 3-án a megye fõjegyzõje, 1879. május 5-én alispánná választották.

Gr. Batthyány Lajos fõispán távozása után 1892. március 21-én Gyõr megye és Gyõr város fõispánjává nevezte ki a király. Õ volt a Kisfaludy szoborbizottság elnöke, a milleniumi ünnepségek irányítója. Támogatta Zechmeister Károly polgármester nagyszabású urbanizációs és iparfejlesztõ programját. 1905. november 23-án a kormányzat a bölcs és higgadt Laszberget nevezte ki kormánybiztosnak a súlyos Pest megyei politikai konfliktusok lecsendesítésére. Három hónapig teljesítette e kormánymegbízatást. A kormány azonban az alkalmazottnál erõsebb rendszabályok bevezetését követelte tõle, melyre õ nem vállalkozott. E három hónapot kudarcként élte meg, egészsége megrendült, s feladta gyõri fõispáni hivatalát is. 1906. április 20-án nyugdíjba vonult. Budapesten hunyt el, ám gyõri lokálpatriótának kijáró tisztelettel Gyõrött, a belvárosi temetõben temették el. Késõbb hamvait az új köztemetõ díszsírhelyén helyezték el.

 

Kenessey Albert
 
(Perlaky Ida  férje)

 Kenessey Albert

1828 február 4-én született Tolna megyében, Gerjen községben, ahol atyja: Kenessey Benjamin jegyzõ volt. Atyjának sok gyermeke lévén, az õ neveltetését nagynénje, Kenessey Zsófia és annak férje: Bencsik István, csajági ref. lelkész vállalták magokra, kik gyermektelen lévén, késõbb õt örökbe fogadták. Iskoláit a gyönki református gimnáziumban kezdte, 1839-tõl 1843-ig Pápán folytatta, majd 1844-tõl 1846-ig Debrecenben egy bölcsészeti és két jogi tanévvel fejezte be.

Kenessey ifjúsága egybe esett hazánk egyik legdicsõbb, legfejlõdõbb idõszakával, a reformkorral. Létfontosságú kérdés volt ebben az idõben a közlekedés, a hajózás fejlesztése. Elhangzott a jelszó: Tengerre magyar! Kenessey ifjú lelkét ez ragadta meg. Rögtön elhatározta, hogy a tengerészeti pályára lép s Fiuméba megy a tengerészeti iskolába. Nevelõ atyja is segítette szándékában. 1846 szept. elsején indult Fiuméba. Ekkor már 18 éves, bölcsészeti és jogi elõkészültséggel bíró egyén volt. És, hogy milyen nagy kedvvel s szorgalommal lépett választott pályájára, bizonyítja az, hogy 5 hónap múlva már letette a hajóirnoki vizsgát s 1847. tavaszán már mint kadet, hajóra ment gyakorlatra. Ezzel 1848. õszéig foglalkozott. Ezalatt a Földközi-és Fekete-tenger vidékeit beutazta. Volt Angliában is. Dolgozott az osztrák Lloyd gõzhajón, ahová gr. Széchényi István pártfogása mellett jutott.

Két évi távollét után, 1848. õszén került ismét vissza hazájába. Itt akkor már a szabadságharc elsõ küzdelmei folytak. Hazaszeretete nem engedte habozni. Honvédnak állt be. Csakhamar jelentékenyen is tudta segíteni a kormányt .Akkor igen kevés szakképzett hajós volt még, s Kenessey nov. 1-jén már mint hadnagy szolgált a "Mészáros" nevû elsõ magyar hadigõzösön. 1849. januárjában fõhadnaggyá lett, februárban pedig századosi rangban a Nagyváradon felállíttatni szándékozott tüzériskola matematikai tanárává jelöltetett ki. Ez az intézet azonban nem jöhetett létre. Aközben a "Mészáros"-t Windischgrätz elfoglalta. Kenessey a tüzérséghez osztatott be, s ott szolgált a fegyverletételig. Eközben mégis májusban a Tiszán két hadi gõzöst szerelt fel, a "Honvéd" és "Perczel" nevût, s ezek egyikével, a Honvéddel részt vett a csurgói csatán.

A fegyverletételkor Kenessey is osztrák fogságba került; de onnan csakhamar kiszabadult. Debrecenbe ment. Ott 1850 elején a takarékpénztár könyvvezetõje lett. Csekély fizetését francia és olasz nyelv s rajztanítással pótolta.

1852. tavaszán lépett ismét vissza a hajózási pályára, amikor a Balatonon a "Kisfaludy" gõzös vezetését vette át. 1853-ban az Elsõ cs. kir. szabadalmazott Dunagõzhajó társaság szolgálatába lépett, az akkori felvételi szabályok szerint elõbb csak mint kormányos. Ott egy év múlva másodtiszt, ismét egy év múlva elsõ kapitány lett, s mint ilyen volt 1867-ig.
1868. elején a M. Kir .Közmunka és Közlekedési Minisztérium hajózási és vasúti felügyelõvé nevezte ki. Mint ilyen, 1868 dec. 10-én nyitotta meg a minisztérium által felállított hajózási téli iskolát, mely öt évig állott fenn. 1873-ban hajózási fõfelügyelõvé léptetett elõ, amely állásban volt egész haláláig. Halála is hivatalos foglalkozása közben, hirtelen történt, 1979. júl. 14-én. Friss egészségben utazott le Szlavóniába, Brodba, a szávai vasúti híd megvizsgálására.
Július 14-én este 11 órakor írta alá a hivatalos jegyzõkönyvet. - Néhány órával késõbb pedig már halott volt. 51 évesen szívroham végzett vele. Kenessey kora ifjúságától kezdve, elõszeretettel foglalkozott az irodalommal, számos folyóiratban jelentek meg különféle dolgozatai.
 
Önálló munkái:
  1. Német-magyar és magyar-német hajózási mûszótár. (Ehhez Arany János, az Akadémia akkori titkára írt elõszót)
  2. Halaink és haltenyésztésünk.
  3. Hajózási törvények és rendszabályok.
  4. Hajózási árukezelés.
Ez mind 1865-1869 közt jelent meg. Az akadémia 1871-ben választotta levelezõ tagjává.
 
 
Az alábbiakban az Akadémia 38. ülésén, 1880-ban elhangzott méltató beszédet adjuk közre, melyet Galgóczy Károly levelezõ tag mondott el.
 

 "Kenessey Albert azon kevés honfiak egyike volt, akik a hajózás tudományával mind elméletileg, mind gyakorlatilag eredményesen foglalkoztak. A Veszprém-, Székes-Fehér- és Tolna-megyékben szélesen kiterjedt nemes Kenessey család ivadéka. 1828 február 4-én született Tolna megyében, Gerjen községben, ahol atyja: Kenessey Benjamin jegyzõ volt. Atyjának sok gyermeke lévén, az õ neveltetését nagynénje, Kenessey Zsófia és annak férje: Bencsik István, csa-jági ref. lelkész vállalták magokra, kik gyermektelen lévén, késõbb õt egészen is örökbe fogadták. Iskoláit a gyönki református gimnáziumban kezdvén, 1839-tõl 1843-ig Pápán folytatta, majd 1844-tõl 1846-ig Debrecenben egy bölcsészeti és két jogi tanévvel végezte, a midõn a kor szokása szerint, a rectoriára menetel állott elõtte.

Azonban ez idõtájon folytak a politikai és társadalmi mozgalmak hazánk anyagi jólétének különbözõ irányú emelése körül. A Dunát már szép számú hajóraj szelte. Az ipar és kereskedelem elõmozdítása körül különféle társadalmi és törvényhozói mozgalmak indultak meg. Felhangzott a nemzethez a jelszó: "tengerre magyar!"

Kenessey ifjú lelkét ez ragadta meg. Rögtön elhatározta, hogy a tengerészeti pályára lép s Fiuméba megy a tengerészeti iskolába. Nevelõ atyja is buzgón segítette szándékában. 1846 szept. elsején indult Fiuméba. Igen elõsegítette célját egy kormányi rendelet, mely szerint a fölvételéhez a 14-ik életév betöltése kivántatván, a nagyobb korú és már magasabb tudományos míveltségû ifjaknak megengedtetett, hogy tengerészeti iskolai tantárgyakat magán úton s ekképp a rendes tanfolyamnál sokkal rövidebb idõ alatt is végezhessék. Kenessey ekkor már 19 éves bölcsészeti és jogi elõkészültséggel bíró egyén volt. És, hogy míly nagy kedvvel s szorgalommal lépett választott pályájára, bizonyítja az, hogy 5 hónap múlva már letette a hajóirnoki vizsgát s 1847. tavaszán már mint kadet, hajóra ment gyakorlatra. Ilykép 1848. õszéig foglalkozott. Ezalatt a Földközi-és Fekete-tenger vidékeit beutazta. Volt Angolországban. Foglalkozott az osztrák Lloyd gõzhajón, ahová gr. Széchényi István pártfogása mellett jutott.

Két évi távollét után, 1848. õszén került ismét vissza hazájába. Itt akkor már a szabadságháború elsõ küzdelmei folytak. Honfiúi érzete nem engedte habozni. Honvédnak állt be. Csakhamar jelentékenyen is tudta a kormány hasznát venni. Akkor kivált igen kevés egyén volt még, aki szakképzettséggel bírt a hajózásban, s Kenessey nov. 1-jén már mint hadnagy szolgált a "Mészáros" nevû elsõ magyar hadigõzösön. 1849. januárjában fõhadnaggyá lett, februárban pedig századosi rangban a Nagyváradon felállíttatni szándékozott tüzériskola matematikai tanárává jelöltetett ki. Ez intézet azonban létre nem jöhetett. Aközben a "Mészáros"-t Windischgrätz elfoglalta. Kenessey a tüzérséghez osztatott be, s ott szolgált a fegyverletételig. Eközben mégis májusban a Tiszán két hadi gõzöst szerelt fel, a "Honvéd" és "Perczel" nevût, s ezek egyikével, a Honvéddel részt vett a csurgói csatán.

A fegyverletételkor Kenessey is osztrák fogságba került; de onnan csakhamar kiszabadult. Debreczenbe ment. Ott 1850 elején a takarékpénztár könyvvezetõje lett. Csekély fizetését francia és olasz nyelv s rajztanítással pótolta.

1852 tavaszán lépett ismét vissza a hajózási pályára, a- mikor a Balatonon a "Kisfaludy" gõzös vezetését vette át. 1853-ban az Elsõ cs. kir. szabadalmazott Dunagõzhajó társaság szolgálatába lépett, az akkori felvételi szabályok szerint elõbb csak mint kormányos. Ott egy év múlva másodtiszt, ismét egy év múlva elsõ kapitány lett, s mint ilyen volt 1867-ig.

1868 elején a M. Kir .Közmunka és Közlekedési Minisztérium által hajózási és vasúti felügyelõvé neveztetett ki. Mint ilyen, 1868 dec. 10-én nyitotta meg a minisztérium által felállított hajózási téli iskolát, mely öt évig állott fenn. 1873-ban hajózási fõfelügyelõvé léptetett elõ, a mely állásban volt egész haláláig. Halála is hivatalos foglalkozása közben, hirtelen történt, 1979. júl. 14-én. (Hivatalosan 15-én halt meg. - szerk.) Friss egészségben utazott le Slavoniába, Brodba, a szávai vasúti híd megvizsgálására . Júl. 14-én estve 11 órakor írta alá végzeményérõl a hivatalos jegyzõkönyvet, - éjféli 12 órára pedig már kiadta lelkét a Boreás gõzös fedélzetén, a melyen másnap hazautazandó volt. Szívszélhûdés vetett véget életének. Hûlt tetemei felhozván Budapestre, a kerepesi úti sírkertben nyugszanak.

Kenessey kora ifjúságától kezdve, elõszeretettel foglalkozott az irodalommal, számos folyóiratban jelentek meg különféle dolgozatai. Önálló munkái: Német-magyar és magyar-német hajózási mûszótár. - Halaink és haltenyésztésünk. - Hajózási törvények és rendszabályok. - Hajózási árukezelés. Ez mind 1865-1869 közt jelent meg. Az akadémia 1871-ben választotta levelezõ tagjává. Azóta ennek gyûlésein is több értekezést tartott, a melyek az akadémiai kiadványok közt vannak közzé téve."

 

Kossuth István

(Perlaky Judit férje)
 
Született 1774-ben, Tápió-Györgyén, iskoláit Selmeczen, a jogot Pesten végezte, 1797-ben a pestmegyei nemesi fölkelők közt alhadnagy volt, 1798 januárban Szombathely alól a táborból elbocsáttatván, Sámuel bátyjához Tápió-Bicskére ment gazdálkodni s mindaddig gazdálkodással foglalkozott, mígnem 1840-ben Bácsmegyébe Monostorszegre ment 63fiához, Lajoshoz, hol a következő évben meghalt. Neje Perlaky Judit volt, kitől 3 fia és 3 leánya maradt, ú. m. Cecil (sz. 1803), Clementis János kereszturi evang. pap neje; Lajos (szül. 1805), a Ferencz csatornánál Monostorszegen pénztárnok, meghalt 1847-ben; Károly (szül. 1807), 15 éves korában tüzér lett, 1848/49-ben résztvett az olaszországi hadjáratban s mint megcsontosodott osztrák katona, 1850-ben nevét Udvardyra változtatta, később, kapitány korában a prágai katonai intézet parancsnoka lett, meghalt mint tüzérőrnagy 1857-ben Olmützben, nejétől, Matuschka Angelika sziléziai grófnőtől nem maradtak gyermekei; Johanna (sz. 1808), előbb Jancsovich Sámuel pilisi jegyző, ennek 1837-ben történt halála után Jessényi János újsóvéi evang. pap neje; Sándor (szül. 1816), 15 éves korában tüzér lett, mint Károly bátyja, 1835-ben a Nádor-huszárokhoz ment át, kiknél főhadnagy lett, 1846-ban nyugdíjaztatta magát, a szabadságharcz kitörésekor azonban honvéd lett, Görgey hadtestében küzdött s őrnagy lett, a győri csatában kitüntette magát, hol lábszárába lövést kapott, ekkor Makóra ment bátyja, Lajos ipához, Dedinszky Istvánhoz magát gyógyíttatni, a világosi fegyverletétel után mint lábbadozó beteg Arad felé menekült, de elfogatott, az aradi várba hurczoltatott és várfogságra ítéltetett, melyből 4 évet Olmützön töltött, honnan 1854-ben a király mennyegzője alkalmával szabadult ki, ekkor Pestre költözött, melyet az osztrák kormány további lakhelyül jelölt ki neki s már a következő évben, 1855-ben meghalt, eltemettetett a kerepesi temetőben; Karolina (szül. 1820 † 1892), Staich Ferencz, a Ferencz-csatorna titkárának neje.

 

Tarczy Lajos

(Perlaky Géza feleségének, Tarczy Laurának édesapja)
forrás: Pápai pedagógus lexikon

 Tarczy Lajos

(Hetény [Komárom vm.], 1807 - Bécs, 1881): ref. főiskolai tanár, filozófus és természettudós, az MTA tagja (l. 1838, r. 1840). Teológiai és filozófiai tanulmányait a pápai ref. főiskolán végezte, matematikát és fizikát Bécsben és Berlinben tanult (1831-33). 1833-tól a pápai Kollégium matematika-fizika-filozófia tanára. A hagyományos kanti, keleti filozófiák helyett ő Hegel filozófiáját tanította, ami miatt sorozatos támadások érték, így le kellett mondania a tanszékről. A hazai természettudományos és ismeretterjesztő irodalom egyik első tudós művelője, 1838-ban jelent meg "Természettan" c. tankönyve, amely új korszakot jelentett a m. fizikaoktatásban és a nemzeti nyelvű műszaki szaknyelv kialakulásában. (Elismerésül az MTA tagjává fogadta, székfoglaló beszédére Széchenyi is felfigyelt). Jelentős szerepet vitt a Kollégium újjászervezésében és korszerűsítésében, a főiskolai nyomda megalapításában. Szorgalmazta a sokoldalú esztétikai és irodalmi nevelést. 1841-ben kezdeményezésére született meg a főiskolai Képzőtársaság, melynek tanárelnöke volt. Hatékonyan támogatta az itt tanuló Petőfit, maradandó hatással volt Jókaira, Eötvös Károlyra. A szabadságharcban honvédtisztként szolgált. Az önkényuralom idején a kollégiumi tanterv korszerűsítésén dolgozott. 1860-ban Dákán a Batthyány-kastélyban találkozott a hazalátogató Teleki Lászlóval. 50 éves tanári jubileumán (1880) a Kollégium és a város Jókaival együtt ünnepelt. Fél év múlva egy bécsi kórházban halt meg. S.: P., Alsóvárosi t. 1841-ben kiadta Gyöngyök a német költészetből címmel Schiller Goethe és Heine verseit német nyelven. Fő művei: Természettan (I-II. Pápa-Veszprém, 1838., az Akadémia nagyjutalmát kapta 1843-ban); Népszerű égrajz. (Pápa, 1838); Népszerű természettan. (Pápa, 1843); A dráma hatása és literaturánk drámaszegénysége. (Pest, 1843) .
        
Munkái:
  1. Népszerű égrajz. (Astronomia popularis). Kőmetszetű táblával. Pápa, 1838.
  2. Természettan. Az alkalmazott mathesissel egyesülve a haladás jelen lépcsője szerint nyilvános tanításaira szintúgy mint magános tanulásra kézikönyvül dolgozta. Öt tábla rajzzal. U. ott, 1838. Két kötet. (II. kötet Veszprémben nyomatott. 2. teljesen átdolgozott és jav. kiadás. Pápa, 1843. 3. kiadás. U. ott, 1862.).
  3. A német nyelvtan paradigmái. Pápa, 1838.
  4. Gyöngyök a német költészetből. Olvasókönyvül az ifjúság számára. Gyűjté. U. ott, 1839. (3. kiadás. u. ott, 1863).
  5. Elemi ösmeretek a természettudományokból. Az alsóbb oskolák számára. U. ott, 1839.
  6. Természetrajz elemei. U. ott, (1839. Czímlap nélkül).
  7. Elemi számtudomány az alsóbb iskolák számára. U. ott, 1839. (2. jav. kidása ezen czímmel: Számtudomány elemi kézikönyvül alsóbb iskolák számára. U. ott, 1846.).
  8. Tiszta mértan elemei. Természettani kézikönyvére bevezetésül... 38 fametszettel. U. ott, 1841.
  9. A dráma hatása és literaturánk drámaszegénysége. Pest, 1843. (A Kisfaludy-Társaság által 1838-ban 10 aranynyal jutalmazott pályamunka. Különny. a Kisfaludy-Társaság Évlapjai I. kötetéből).
  10. Népszerű természettan. Tanulni szerető gazdák mesteremberek s iskolatanítók számára és a nép közt uralkodó babonákra különös tekintettel. Pápa, 1843. (A népkönyvkiadó egyesülettől jutalmazott pályamunka).
  11. Természettan elemei. Kézikönyv nép- s középiskolák számára. A népkönyvkiadó egyesület által jutalmazott «Népszerű természettan» nyomán. 3 folyamatban. U. ott, 1844.
  12. Kalászok a német prózából. Német olvasó könyvül gyűjté... U. ott, (1844).
Kézirati munkáit a M. Tudom. Akadémia Névkönyvei és Almanachjai sorolják föl.
Szerkesztette a Tavasz cz. zsebkönyvet Pápán 1845-ben. (Ebben jelentek meg Petőfi, kinek buzgó pártfogója volt, költeménye és Jókai elbeszélése).

A Berzeviczy család

Kaptam egy levelet Nick M. Gombash-tól, az Egyesült Államokból. Ő is amatőr családfakutató, nyolc éve foglkozik ezzel és a blojga szerint több, mint 50 000 adatal rendelkezik. Az ő családi gyökerei is Magyarországra nyúlnak vissza és elküldött egy ágat, amelyik egészen Perlaki-Horváth Istvánig nyúlik vissza (1600-as évek).

A levelezés alapján kiderült, hogy Perlaki Horváth István felesége Berzeviczy Margit egy nagyon régi nemesi családból származik, ősei az 1200-as években Gertrúd királynéval érkeztek Magyarországra.

A Perlaky család a Berzeviczy családon keresztül az alábbi következő nemesi és király családokkal került rokonságba (régies irásmód, latin és német):

Báró Izdenczy de Monostor et Komlós
Báró Rukovina von Vidovgrad
Báró Solymosy de Loós et Egervár
Báró Berzeviczy de Berzevicz
Báró Szalay-Berzeviczy de Kéménd
Gróf Khuen-Belasi
Gróf Khuen-Belasi-Héderváry
Gróf Lodron-Laterno und Castelromano
Gróf Matz von Spiegelfeld
Gróf Nemes de Hidvég és Oltszem
Gróf Vay de Vaja
Gróf von Clary und Aldringen
Gróf Woracziczky von Pabienitz
Gróf Zichy de Zich et Vásonkeö
Gróf Aspremont-Lynden und Reckheim
Gróf Dessewffy de Csernek et Tarkeö
Gróf Zichy-Kürth de Zich et Vásonkeö
Herceg Rákóczy de Felso-Vadász

 

 

Berzeviczy család (Berzeviczei, báró és nemes)

E jeles nagy, és régi terjedelmes családnak törzse Rutker ispán, t. i. vármegyei ispán az előbbi államszerkezet értelmében, mert azon időben, midőn Rutker élt (a XIII. század elején) hazánkban a német grófi rang mint nemességi fokozat egész családokra kiterjesztve ismeretlen volt.

B. Mednyánszky Alajos, ki e család történeteit ékes történelmi tollára méltatá, irja: hogy „százados régi szájról szájra terjesztett hagyomány ezen Rutkert a tiroli havasok jeges bérczeiről a kárpátok közé költözteti, és a kornak és körülményeknek egybehasonlitása nemcsak hitelességet ád, hanem némi valószinüséggel azon tiroli családot is megengedi meghatároznunk, mellyből e Rudgerus Comes származott. Azt tartja t. i. nevezett tudós, hogy Rutker egy személy a merániai herczegnek Berthold- és Otto-nak okleveleikben előforduló Rudigerus de Mátray-val, ki Tirolból épen azon korban tünik el, midőn Gertrud mint II. András király neje a magyar királyi lakba költözik. Mert – ugymond – az Andechsi háznak semmi más tiroli hivatalnoka nem viseli ezen keresztnevet azon korban, csupán Rudigerus de Foreis, kit itt azért sem lehet gondolni, mivel a brixeni püspökség hűbérese volt.“

Rutkernak neje, ki Gertrudnak II. András királynénak udvari hölgyei közt állott, szintén külföldi volt, és a nevezett királynéval jött be Magyarországba. Rutker nejének testvére Adolf szepesi prépost, különféle követségekben római és más udvaroknál érdemeket szerzett magának; és a királyné testvéreinek is Bertold kalocsai érseknek, és a bambergi püspöknek gyakran élete veszélyeztetésével is – mint az oklevél magasztaló szavai állitják – fontos szolgálatokat tett. Jutalmul II. András király Adolfnak és nőtestvérének 1209-ben egy már azelőtt a bambergi püspöknek, és most általa Adolfnak engedett darab földet adományozott a Szepességben, melly jószág a Poprád vize mellett a kárpát legmagasabb csúcsa tövében fekszik.

E darab föld, mellyre kevéssel később a most is fenálló Nagy-Lomnicz, Kunsdorf, Altwalddorf, és az 1360. körül elpusztult Mekler helységek épittettek, a Berzeviczy családnak első ősi birtoka, melly későbbi királyi adományok által ismét szaporodott. E birtok a kárpátok legmagasabb csúcsán kivül azon kis, de szép rónát a kárpáti havasok lejtőjén, Poprádon túl a hegyvonalon egész Eisdorfig, és a kolbachi két regényes völgyet is magában foglalja.

Rutker, a törzs két fiút hagyott maga után. Oklevelekben Comes Hermannus alias Polanus, és Comes Ricolphus de Scepus neveztetnek. A két testvér az 1209-ben II. András királytól nyert adományra 1246-ban IV. Béla királytól megerősitést kaptak. Mindketten szilárdan maradtak IV. Kún László mellett; és idősb koraikban is kitünteték magukat IV. Lászlónak a nogai tatárok, az oldamur alatt föllázadt kunok elleni csatáiban, valamint a németujvári grófok, és a trónkövetelő András (III. vagy velenczei) ellen. – Herman Győr ostrománál a királyi zászlót hordozta, és nehéz sebet kapott, melly miatt keze holtig hasznavehetlen maradt; Rikolf szintén veszélyesen megsebesítetett. A márkusfalvi várkastély ostrománál Szepesben Rikolf és Herman testvérek fogságba kerültek. Ezen szolgálatjuk jutalmául 1278-ban IV. László király az annak előtte is már Polanus Comes-nek ajándékozott Doman helységet, mint a szepesi várhoz tartozót és közelfekvőt ismét visszaadta.

Hermannak maradéka, melly legtöbbnyire Sobfalváról irta magát, a XV. század elején kihalt.
Rikolf fiai közül különösen kitünteté magát Kakas, kinek neve máig fenn van Kakas Lomnicz helységnek nevében, és egy ehez közel fekvő rétében, melly Kokosch-rét-nek neveztetik. A III. András király halála után beállott trónkövetelési mozgalmak korában tett érdemeit elmondja egy 1307-ben kelt oklevél, mellyben Robert Károlytól Nehre falut kapja adományban. E szerint elejétől fogva a nevezett király hive volt, és a csehek által elfoglalva tartott Szepesvár ostrománál 32 cselédét és két rokonát veszté el, önmaga pedig nehéz sebet kapott; végre az esztergami vár megszállásánál a királynak saját szemeláttára ujolag megsebesült, és a ledobott követek által két fegyveresét veszté el.

Az eőri uj szerzeményhez tartozó birtok egy részét a Dunajecz mellett fekvő Brunó szerzetesei zárdájának ajándékozta, de mellyet testvére II. Rikolf nemsokára visszaváltott. Ugyancsak Kakas 1313-ban testvérével lomniczi Jánossal Landek falut a mechovitákkal Sáros megyei Komlós helységért cseréli el. Kakas élte vége felé Judex montanus de Smenlnychbanya hivatalt viselt; és mivel gyermekei elhaltak, birtokait Rikolf és János testvéreire hagyta, és végrendeletét Robert Károly is megerősité 1327-ben.

Henrik (I. Rikolf fia) szintén fiörökös nélkül halt meg. Leánya Anna Frankfi Tamás  szepesvári várnagyhoz menvén férjhez, 1322-ben Szalak falut kapta nászajándékul nagybátyjaitól.

II. Rikolf (I. Rikolf fia) Tarkörül irá magát, mert testvére Kakas Tarkő egy részét Mohol fia Istvántól megvévén, azt II. Rikolfnak adá el 20 markaért 1310-ben. A rozgonyi csatában trencséni Máté ellen, valamint Sáros vára ostromában kitüntetvén magát, 1312-ben Károly királytól három erdőt kapott adományban.

A Berzeviczyek birtokaik már 1326-ban Szepes és Sáros vármegyében szélesen kiterjedtek. Berzevicz helysége még 1317-dik előtt alapitatott. 1343-ban a két t. i. I. János mester és II. Rikolf között végosztály történvén, ez által a két ág birtok-állapota örökre elhatároztatott. Tarkó várát Rikolf már azelőtt felépité, és – mint már említve volt – a Tarczay család alapitó törzse lön. János ága pedig Berzeviczy néven lett ismeretes.

Ezen I. János gyermekei közül III. Rikolf landeki prépost volt 1343–1360-dikban. I. László, ki Farkasfalváról iratott, Egyed unokájában halt ki. Egyednek anyja a Soldos családból volt, és 1347-ben már férjének Miklósnak özvegye.

I. Jakab (I. János fia) szintén unokájában Miklósban, ki összetöretett – hal ki.
I. Jánosnak következő három fia az eddigieknél nevezetesebb:

I. Henrik – a magyaroknál Herke – 1340-ben élt, Lomniczról és Berzeviczről iratott, neje Derencsényi Péter leánya Ilona volt. Fiai közül Péter ifjabb korában már Zsigmond király udvarába került, és ennek hasznos szolgálatokat tett; követségben is járt a lengyel királynál. Több évig török fogságban is volt. Zsigmond királytól 1425-ben kapta Jamnik helységet. Hivatalára nézve Szepes vármegye főispánja, és tárnokmester volt. Meghalt 1432. táján. Ugy látszik – irja Mednyánszky – hogy ő épité Dunajecz hegyvárat hasonnevü folyó mellett (most Nedecz a lengyel Schornstein végvár irányában) mert fia János „haeres castri Dunajecz“ iratik. Ezen János az okmányokban Schwarz névvel jelöltetik, azon okból – sejti a nevezett tudós – mivel Dunajecz mellett nagy fenyves erdőket birt, mellyeket birtokaiban lakó német alattvalói Schwarzwälder-eknek neveztek. Ezen János többi közt Albert királytól 1439-ben Agárd falut kapta adományul Nógrád vármegyében, de e miatt több megtámadást szenvedett, miért is 1446-ban az ország rendeinél, 1461-ben pedig Mátyás királynál oltalomért esedezett, mit meg is nyert. 1470-dik körül maradék nélkül halván meg, birtokai, rokonainak ellentmondása daczára is az akkor hatalmas Szapolyay Imre által elfoglaltattak. Tetemei a nagy-lomniczi egyházban nyugszanak, hol sír ravatalán a Berzeviczy czimer következő fölirattal áll: „Hic obiit Egreguis vir Dominus Joannes Schwarz de Berzevicze. 14“. Benne kihalt Henrik vagy Herke ága.

I. Mihály (I. János mester fia) 1350-dik körül szintén várat épitetett magának Berzeviczén, egy dombon, szent Quirinus temploma irányában, és azóta maradt ez ágnál a Berzeviczi praedicatum. Ezen Mihály szép atyja azon Istvánnak, ki a családi okmányokban Pohárnok Istvánnak neveztetik. Ennek neve történeteinkben gyakrabban előfordul, mert Zsigmond és Albert királyok korában a közügyekben az előbbieknél élénkebb részt vett. A hussiták elleni csatákban vitézkedett. Trencsin vára oltalmában is része volt. Követségben járt a lengyel királynál és Moldvában. Az oláhországi expeditioban Dán vajda részére a székelyek és szászok kapitányává választatott. 1430-ban Zsigmond Likava várnak a hussitáktól elvételével birta meg. Növelé érdemeit, hogy a közügyekben saját költségein fáradott, egykor török fogságba esett, Detrik testvérét önpénzén váltá ki. Jutalmul több adományt kapott. 1435-ben kapta Zsigmond királytól Nyárad falut és Olaszi és Mergel földe pusztákat Borsod megyében, mellyekbe az egri káptalan által beiktattatott. Ugyan ez évben (1435.) engedményeztetett Zsigmond királytól, Heves vármegyei Erk nevű falujában várlakot építeni. Már előbb tiz évvel, 1425-ben Borbála királynétól kapta Ajnácskő várát (akkor Nógrád megyében volt e vár az oklevél szerint) és Boldogfalvát Hatvanhoz közel Ó-Buda vármegyében adományban. 1447-ben Nyárad birtoka végett pelsőczi Bebek Imre erdélyi vajdával pörlekedett, miután ez nevezett helységben némelly földjeit és erdeit elfoglalta. 1453-ban László királytól ismét maga és rokonai részére Heves vármegyében Seegh falut kapta adományban. Heves vármegye főispánja is volt.

I. Mihálynak ágán Lénárd, kinek neve egy nagy lomniczi Leonhardsburg nevü térben egészen időnkig lejutott, és ki 1479-ben még élt, utolsó volt ágában. Ez megharagudván azon akadályok miatt, mellyeket pazarlásai hajlamai elé egy rokona görditett, minden birtokait elzálogositá. Ezen jószágok egymásután a törökök, erdélyiek ellen harczolt gróf Ruebernek, majd Tökölynek, a királyi fiscusnak és Késmárk városának jutottak birtokába, mellytől a család majd háromszáz évi perlekedés után, csak 1751-ben ekkor is nagy áldozatokkal kapta azokat vissza.

Miután illy módon Henrik és Mihály maradékai is kihaltak, a lomniczi I. János fiai közül csak még a Berzeviczy II. János ivadéka maradt fen. Ennek fia II. Miklós (1360-1415.) Ennek többek közt unokái III. Jakab és II. Szaniszló által a család mai napig virágzó két fő ágra szakadt. Amaz Jakab, emez pedig Szaniszló ágának neveztetik.

Jakabnak fia Miklós, ki 1466-ban nagybátyjával Szaniszlóval perlekedik, mert ez Berzeviczén, hol serház is volt, több földjét elfoglalá, Zwinyei (jelenleg Szinyei Merse) Potentiana nejétől, több gyermeket nemzett. Négy leánya kikhez ment férjhez, szintén ott látjuk. Legidősb fia János birtokaiban Laszky által háborgattatott. Ennek neje Pásztohi Miklós leánya Orsolya volt, kitől azonban gyermekei nem maradtak.

Testvérei közül egyedül Kristóf, – ki Schwarznak is neveztetik az okmányokban – tartá fen ágazatát Berthóty Katalintól nemzett gyermekei által. Ez testvérével az emlitett Jánosal II. Lajos királytól 1525-ben engedélyt kapott, hogy Kakas-Lomniczán curiájukat vármódra megerősíthessék, a mint is az elkészülvén, egészen a XVIII. század közepeig állott fenn, a midőn omladozásnak indulva s haszonvehetetlenné válva, egy ujabb izlésü épületnek adott helyet.

Kristófnak gyermekei közül különösen három (György, Bálint és Márton) érdemli figyelmünket, mindezek mellett emlitendő Zsigmond is, ki bár – ugy látszik – korán elhalt, ágazatában négy izen át Csicsery, Szénásy, Sárközy, Szepsy családokkal sógorosodva – László és Zsigmond ősunokájáig terjedett.

Márton (Kristófnak fia) volt ez időben a családnak fénye, mellynek sugárai a külföldre is kiterjedtek. Fiatal korában a nagy nádornak Nádasdy Tamásnak titoknoka volt. Később a királyi magyar kanczelláriánál hites jegyző lett, és II. Miksa által udvarnoknak neveztetett ki. Végre mint erdélyi kanczellár a jeles fejedelem s később lengyel király Báthory István szolgálatába állott, és elkisérte azt Lengyelországba, hol lovaggá, Dondaghi báróvá és sztaragardi kapitánynyá nevezteték ki. Meghalt 1596-ki febr. 16-án, és april 30-kán Maszekban eltemettetett. Ő 1577-ben Albert Frigyestől, a brandenburgi őrgróftól Leistenau vagy Riswip jószágot nyerte adományul Poroszországban, mellyet neki Zsigmond lengyel király mint souverain is megerősitett 1588-ban. Neve a tudományos világban is ösmeretes volt. Fiai János és Kristóf 1613-ban eladták magyarországi birtokaikat legközelebbi rokonaiknak; János meghalt 1643-ban; egyetlen leányt hagyván maga után, melly őt 1646-ban a sírba követte; mivel azonban sok adósságot hagyott maga után, özvegye kénytelen volt porosz és lengyel birtokait is áruba bocsátani, és igy Lengyelhonban a Berzeviczy név elenyészett.

Hátra van még, hogy Kristófnak György és Bálint nevü fiairól szóljak. Ezek által a Jakab ág ismét két ágazatra szakadt. Györgynek ágazata, (mivel utódai bárókká lőnek), bárói ágazatnak; – Bálinté pedig Szepesi ágazatnak neveztetik, és mindkettő jelenig lenyulik.

Kristófnak György, Bálint és Márton fiai; – továbbá a Szaniszló ágán Márk Tamásnak fia; István és Márton Henriknek fiai Fridriknek unokái kapták megujitva I. Ferdinand királytól Bécsben május 30-kán 1559-ben máig is használt, és itt látható czimerüket, mellynek az oklevél szavai szerint magyarázatát adni azért is érdekesnek hiszem, mert hasonló magyarázatok czimeres leveleinkben fölötte ritkaság. A czimer t. i. ez: a vértnek égszinü mezejében jobb oldalról egy fehér szikla emelkedik föl rézsutosan, a szikla alján korona, és azon kecske áll hátsó lábain, az elsőkkel a sziklára kapaszkodva. A paizs körül sárkány látszik jobb oldalra tüzet okádva, farka nyakára van tekerődzve. A paizs fölötti nyilt sisakon koronából az alsóhoz hasonló kecske emelkedik föl. Foszladék jobbról arany fekete, balról ezüst-kék. Melly jelvényben – mond az oklevél – a szikla a fejedelem és haza iránti hűséget, és a jogos és becsületes irányban a romlottság és balsors üldözései elleni állhatatosságot jelenti, mert a sziklánál semmi sem lehet szilárdabb. Hogy pedig ez egyenesen az égfelé emelkedik, nem mást jelent, minthogy az erénynek utja fárasztó és nehéz, de az embert fölemeli, és az égiek körébe magasztalja. A kecske – minthogy éles látásunak mondatik – éles észre és okosságra mutat, melly elfogulatlan elmével működik, vagy ovakodik, és szilárd és józan itélettel megválasztja a jót, a rosznak elvetésével; és az életnek tanitója. Ugyan ez serénységet is jelent, minthogy a kecske igen gyors, és veszedelmekben ébersége a legüdvösb tanácsadó, minthogy ellenséges üldözések által felzaklatva, a sziklák járhatatlan csúcsaira menekszik, és keskeny szegleteken is szilárdul megáll, mi azt jelenti, hogy ki az igaz, törvényes és istentől adott fejedelme iránt minél égőbb szeretettel és hűséggel viseltetik, annál készebb minden vagyonát, birtokát koczkára vetni, és mintegy szerencséjének szegletkővére állani, mint tenni azt, a mi kötelességével, hűségével, becsületével és állhatatosságával egybe nem fér. Nem hagyhatom emlités nélkül azt sem – szól az oklevél az adományozottakhoz, – hogy valószinüleg őseitek a kárpáti hegyek azon lánczolatainál vitézkedtek, hol a legmagasabb szikla hosszú sorban nyulva el, a nép nyelvén Fátra-nak neveztetnek. – A sárkány pedig, melly a vértet körzi, melly jellel az aegyptomiak az esztendőt jelölték, képe a kezdettől végig egyenlő becsülettel és diszszel, a névnek és hirnek minden foltja és szennye nélkül eltöltött életnek. Imre ezt és ennyit kiván a királyi oklevél a család czimere által jelvényeztetni.

 

Archívum

Dokumentumok

Ebbe a topikba kerülnek a családdal kapcsolatos dokumentumokró, oklevelekről készült felvételek.
 

Perlaky Dávid: Történet adatok költészeti toldalékkal, 1837

Embedded Scribd iPaper - Requires Javascript and Flash Player
Történeti adatok költészeti toldalékkal
Perlaky Dávid 1837

Published under a Creative Commons License By attribution, non-commercial

Perlaky Mihály életrajza

Életrajzom

Dr. Perlaky Mihály
m. kir. áll. számvevőszéki számvizsgáló önéletrajza
Irta ismeretlen időben.
Meghalt 1889, október hó 26-án esti ¼6-kor
 
Midőn elhatározám magamat saját életrajzom rövid előállítására, nem feltünési vágy késztetett, hanem azon ohajtás 1ő hogy ha netán valaki mint nyilvános pályán élt, s az irodalom terén is működött szerény hazafit a hasonlók közt megemlíteni, jónak látná, találjon legalább biztos adatokat életem mozzanatairól, 2or hogy ha más senki sem is, legalább gyermekeim ismerjék önfeláldozások közt élt atyjokat, s épen olyannak ismerjék, a milyen volt. Ítéletet mondani magamról nem fogok, csak életem s életviszonyaim, és törekvéseimről sorolandom el az adatokat, melyek eléggé jellemezhetnek.
 *
Születtem Tatában (Komárom megyében) 1814-ben. Atyám Perlaky Mihály, anyám Simonits Terézia volt, mindkettő róm, kath. vallásu.
Iskoláimat a gymnasiumi 6-ik osztály bevégeztéig, mind itt végeztem, kivéve a közbeeső két évet, melyeket Pozsonyban töltöttem, hova gondos szülőim a német nyelv gyakorlati elsajátitása végett küldöttek. A gymnasiumi 6-ik osztályban (Poezis), piarista tanitóm László Alajos, felébreszti bennem a költészeti hajlamot, s szorgalomból egy hónap lefolyása alatt Phaedrus latin szövegű meséit lefordítottam magyarra, hexameterekben. Dicséretet arattam érte, különben is jól tanultam, az osztály bevégezte után, 18 éves koromban a kegyes rendbe főlvétettem Perlaky László névvel, s mint ujoncz (Novitius) két évet töltöttem Trencsénben, Somhegyi Ferenczczel együtt, ki most a kegyes rend tartományi derék főnöke._
Innen próbatanításra küldettem Kalocsára, hol, főnököm megelégedésére két évet töltöttem.<!--[if !supportFo
Ezután a philosofiai tanfolyamot végeztem Váczon, két évig, oly sikerrel, hogy a budepesti egyetemen szép művészeti és bölcsészeti tudorrá avattattam 1839-ben.

Mint ilyen a theológiai tanfolyamot végeztem két évig Nyitrán, 5 évig Szt.Györgyön , s ezután áldozárrá lettem.

Meg kell itt említenem, hogy a most említett bölcsészeti és theológiai tanfolyam öt éve alatt, köztünk növendékek közt is nagy lendületet vőn a magyar nemzeti irodalom emelésére megindult hazafias törekvés, s az ösztökélyesítés ösztönéből állítottuk fel magunk közt az ugyneveett Dugonics társaságot, melynek czélja volt a magyar nyelv és irodalom pártolása, fejlesztése. Ezen társulatban magam is tevékeny részt vettem. Költeményeim, melyeket ez idő alatt irtam, a Munkácsi által szerkesztett „Rajzolatok”-ban, a Schedel (Toldy Ferencz), Vörösmarty, és Bajza (triceps redactio) által szerkesztett „Athenaeum”-ban, „Honderű”-ben, s Almanachokban jelentek meg vagy név nélkül, vagy „Honfi”, „Jámbor Géza” (:Jámbor Pál barátom iránti vonzalmam jelzésére:) álnevek alatt._ Az édes visszaemlékezés öröme lepett meg, midőn 1875-ben legifjabb leányom Gizela a polgári iskolából hazajövén egy dalocskát kezdett énekelni, melynek szövege ez:

Ha szép reményed a
kétség alatt,
s miatta szíved is
ketté szakadt;

S ha nem lelsz egyet is
ezrek közül,
ki rajtad szenvedőn
megkönyörül:  

Tekints az égre fel,
ott ál maga,
ki megvigasztal, a
hit csillaga!

E versecskére irt áriát az iskolában tanulták, s képzelhetni, mily örömben tört ki leányom, midőn tőlem tudta meg, hogy azt én irtam „Jámbor Géza” név alatt majd 40 év előtt!_
Rendes tanitói pályámat megkezdvén, Nagykanizsán 3, Szegeden ismét három évet töltöttem 1840-45-ben, elöbbi helyen az alsó gymnasiumi osztályokban, utóbbi helyen pedig az 5-ik, vagy Szónoklati osztályban (Rhetorica). Boldog voltam, mert szerencsés valék sikeresen tanithatni, és tanitványaim által szerettetni._ Szegeden létemkor keletkezett Kossuth Lajos fölkérése folytán a nagyhorderejü Védegylet. A honi ipar fejlesztésére alakitott ezen egyletnek magam is, 8 rendtársammal, tagja lettem; itt ismerkedtem meg a halhatatlan nevü hazafival Klauzál Gáborral, későbbi keresk. ministerrel, kinek barátságával dicsekedhettem szomoru halála napjáig; legyen áldott emlékezete!_ Védegyleti tagságunk szálka volt Lonovics érsek szemében, ki utóvégre is hatalmával kivitte, hogy 1845/6-ban mind a nyolcunkat szétszórtak az országban, s igy jutottam Szegedről Lévára.  Távozásunk emlékére Szeged előkelő polgársága, élén Bérczy Antal tanácsnok s országgy. követtel, búcsumulatságot rendezett a Szigeten. Ezen rokonszenvet csekélységem azzal is némileg kiérdemelte, hogy, Kossuth L. ama hires cikkére: „El a tengerre magyar!” a fiumei tengerészeti iskolára képesítendő tanitványaimnak egész éves ingyenoktatást adtam az olasz nyelvből; minek folytán több magyar ifju el is ment. A mindig hazafias érzelmű Szeged városa ezen rokonszenvét soha sem feledem el!_
Léván csak egy évig lehettem; itt a gymn. 6-ik osztályt tanitottam (Poezis); itt is a lakosság szeretetével találkoztam. Alakitottunk magyar olvasó egyletet, melynek elnöke volt a már akkor is tiszteletben álló Korizmán László (ma a magy. gazd. egylet érdemteljes alelnöke), én pedig egyleti jegyző._
Léváról Budára helyezkedtem át, szintén a 6-ik osztály tanitására, minek hivatásom meleg érzetében iparkodtam megfelelni. Itt virradt rám a végzetteljes 1848 !!!_
Ki nem tudja, hogy ez év reformatiót követelt ugy az állami, mint társadalmi élet minden ágában. Jelszavam volt nekem is a haladás; de a szélsöségeknek barátja nem voltam soha. Hangoztatott ugy a szerzetes rendekben, mint a tanügy terén is szükségesnek látszott ujítás! És én a közügyre nézve hasznosnak vélt ujítást pártoltam s tehetségem szerint elömozditottam. Hirdettem tanitványaim elött is a hazaszeretet elsőbbségét, s a szabadságot a kellő rend fentartása mellett; de azért méltányolást nem találtam azok elött, kik minden ujításnak, s minden egyéni szabadságnak ellenei voltak._
Szerzetes rendi ujításunk egyelőre abban érte el tetőpontját, hogy, az oltárnál való szolgálatunkon kívül világi magyar ruhát viseltünk, s a rend alapitójának Kalazantius Józsefnek példájára, bajuszt és szakált viseltünk, mint viseltek régebben a leghiresebb püspökök is._ Nagyobb mozgalom keletkezett azonban a tanügy terén.
Ugyanis az egyetemi ifjuság marcziusi és későbbi mozgalmainak hullámai átcsaptak a pesti és budai gymnasiumi ifjuság körébe is; csoportosulások ismétlődtek, melyek igazgatói letiltások folyamán még inkább növekedtek.
Hogy a könnyen tulságba csapó ifjuság a következhető bajoktól megóvassék, Dr Lutter Nándor tanitótársam s barátommal ifjusági gyülést tartottunk, megtudandók, kivánságukat. Postulatumaik nem voltak valami tulságosak; azért is hogy a rend meg ne zavartassék s a leczkeórák folytassanak, nem utasitottuk el őket, hanem hogy nálunk nélkül semmit se tegyenek, sőt hozzánk ragaszkodjanak, postulatumaikat még megtoldottuk néhánynyal, pl. hogy ezentul a gymnasiumokban is a szaktanitás hozassék be. Az ifjuság erre bizalommal telt el, ezentul tanácsaink szerint járt el, s a rend nem zavartatott meg. Hogy lármás csoportosulások ne történjenek, néhány jelesebb ifjuból bizottságott alakitott a gyülés, s ezentul ez velünk egyetértőleg formulázta a kivánalmakat, s a pozsonyi országgyülésröl Pestre érkezett b. Eötvös József közokt. ministernek benyujtotta. Eötvös tudomásul vette s minden lehetőt igért a bizottságnak. Ezzel a demonstratióknak, minden káros következmény nélkül, végeszakadt. De eredménye lett, mert a következő 1848/9-iki tanévre a budai és pesti gymnasiumokban próbakép behozatott a szaktanitás.
Ennek folytán én a 4-ik, 5-ik, és 6-ik osztályban, (ekkor még csak 6 osztály volt) a szónoklat, költészet és Classikusok tanára lettem. Kézi könyvünk nem volt, s kénytelenitve voltam, hogy eredményhez jussak, annak megirására vállalkozni. Elöször is, hogy a latin classikusok magyarázatához foghassunk, irtam egy „Bevezetés”t a classikusok ismeretéhez; mely kiadott munkáim közt ma is látható. Azután a szerkesztendő költészet- és szónoklattan munkájához fogtam. Itt arról lévén meggyőződve, hogy jó költő és szónok nem lehet az, kinek a gondolkodás (logika) és szépizléstanról (aesthetika) fogalma nincs; rövid és népszerü gondolkodás- és izléstan megirásához fogtam, még pedig ugy, hogy az ifjuságnak rögtön kezébe is adhassam tanulság végett, ivenként, amint készült kinyomattam e szerint a logika és aesthetika körülbelül három nyomott iven (még nevem sem volt rajta, mert a czimlap csak utoljára lett volna kinyomva) 1848 végén m hó megjelent (Bagó Mártonnál); A tulajdonképi költészet és szónoklattan azonban végkép elmaradt, mert az 1849-iki első havakban már irományaim lefoglaltattak s februarban már mint politikai fogoly ültem az országházban, néhány száz más hazafival.
Azzal vádoltattam, hogy az ifjuságot izgattam, mi annyit tett, hogy a hazaszeretetre tanitottam. Tankönyvecskémben a hazafias kifejezéseket, mint később láttam, vörös ónnal aláhuzogatta a Kriegsgericht, mely elé állitattam. E tankönyvecske a veresónnal együtt, többi munkáim közt látható._
1848-ban irtam a rend nevében egy ódát István nádor beavattatása ünnepére. Ezt is elvitték irományaimmal, de enyhitő körülményül nem számitották be._
Megemlitem itt, hogy én Lutter Nándorral együtt a budai nemzetőrségbe beosztva voltam, s két ágyuval rendelkeztünk, melyek egyike mellett én, másika mellett pedig Lutter volt a tüzmester._ Egy izben, midőn Jellasics Fehérvár táján megjelent, kirendeltettünk az akkori fahidfőhöz egész napra, hogy a két ágyut használhassuk, lovak hiányában István nádor lovait fogattuk be; de estve felé hire jött, hogy Jellasics Győr felé futott, mi is haza rendeltettünk._
Míg Windischgrätz megszállva tartotta Budát és Pestet, addig mi foglyok, kiket az ország elfoglalt részeiből összeszedtek az országházban, s kaszárnyákban tartottunk. Sokan voltunk, vallás, nemzetiség, állás és rangkülönbség nélkül. Kihallgattattunk de el nem itéltettünk, a pártfogoltak el is bocsájtattak. Ohajtottuk, hogy honvédeink, kik a császári hadakat verni kezdették, mielőbb a fővárosig hatoljanak. Ez meg is lett, de reánk nézve nagyon végzetes lőn; mert mint Rákos felé közeledtek, a császári hatalom a foglyok nagyrészit eleregetvén, kiválasztván közülök 34-et, kiket (az időt elfeledém) egy napon váratlanul szekerekre raktak, melyekbe ökrök valának fogva, s egy vert horvát katonasereg őrizete alatt Budából kivittek sejtelmünk sem lévén merre, hová? E harmincznégy fogoly közt volt gróf, pap, tanár, katona, s mindenféle világi hivatalnok, kiknek neveit részben már elfeledtem. Ezek közt volt: Gróf Batthyány Lajos, gr. Károlyi Istv.; gr. Zelinszky (:Ujaradról:), Barsi (Neumann) József plébános, Lehoczky plébános, Dr. Perlaky László (most Mihály) piarista tanár, Hegyi Enoch (zalából ügyvéd), Neuwirth Rudolf ujságiró, Gál Tádé plébános, Gyöngyösy Imre ügyvéd, Ketterer orvos, Gallász Ferencz esperes blébános, Ambrus János vésztörvényszéki elnök, Földi János jogtanár stb. Elsö nap értünk Martonvásárra, másnap Székes Fehérvárra, aztán Palotára, Veszprémbe, Kőszegre, Bécs Újhelyre, s végre Grácz mellett el Czillibe, innen Lajbachba érkeztünk. Mindenütt vagy kastélyok termeibe, vagy fogadók nagyobb helyiségeibe helyeztek el bennünket, behozatván zsupszalmát, melyre leheveredtünk; mindenütt, hol, mint Fehérvárt, Veszprémben, s Batthyány birtokán (Vasmegyében, neve nem jut eszembe) hire futott, hogy a nép ki akar bennünket szabaditani, vassal és golyóval fenyegettek bennünket, ugy hogy nekünk kellett felszólalni a néphez, miszerint hagyjanak fel szándékukkal, halál vagy fogság közt kell választanunk._
Lajbachban a várban 3 hónapig voltunk, hol örömmel hallottunk honvédeink győzelmeiről. Azon hirre, hogy az oroszok az osztrákok segitségére jövén átlépték a határt, zsarnokaink a gyözelem biztos reményében visszaküldöttek bennünket Pozsonyba, a várba. Itt találtunk több más magyar foglyot is. Itt voltunk egy hónapig, s midőn hirül jött, hogy Klapka Komáromból kitört s a huszárok Csallóközben száguldoznak, hirtelen, éjfél után egyórakor készülődésre parancsoltak, kikisértettünk a vaspályához, s reggel 7 órakor már Ollmüczben találtuk magunkat, hol Casamátákban helyeztek el; de ide is csak 34-ünket hoztak, a többi Pozsonyban hagyatván._
Ollmüczben egy hónapot tölténk mit sem tudván hazai ügyeinkről. Azonban egyszerre plakátok jelentek meg a városban, sőt még fogházunk udvari falain is, melyből megtudtuk, hogy Görgey Arthur Világosnál a fegyvert letette. Ez leverő volt reánk nézve. Csakugyan ezután egy hétre vissza küldöttek bennünket hazánkba, Pestre, s az Ujépületben szállásoltattunk el._ Itt találtuk Lonovics érseket is elfogva, mire fel kiáltottam: miként juthattunk mi egy hajóba!_ Száz meg százra szaporodott itt a foglyok száma. Sorban itéltek el bennünket kény s kedvök szerint.
Megemlitem itt, hogy fogságunk alatt, Károlyi István gr. lehetőleg jó kedvvel tűrte sorsát, sétánk alatt, mit naponkint szuronyos őrök között tehettünk, többnyire politizáltunk, de legtöbbet a romai classicus irókkal foglalkoztunk, azokból idézgetvén.
Batthyány ellenben zárkózott volt, legfölebb sakkozni szoktunk együtt. Egy Ollmüczben e czélra szerzett sakktáblámat sokáig tartogattam emlékül, míg utóbb gyermekeim kezébe jutván, lassanként a figurák elvesztek. Batthyány elve volt a játékban, feladni és kiütni mielöbb a figurákat, s aztán a király mellett megmaradt egypár tiszttel és paraszttal komolyan játszani._
Az ujépületben az idő alatt, még ott voltam, körülbelül 400 fogolynak nevét, állását, elitéltetése okát s módját följegyeztem; e jegyzék irataim közt megvan.
Az elitéltetés, amint megkezdődött, naponként folyt. Az én itéletem, melynek felolvasására behivtak a 3ik emeletről többed magammal, igy hangzott:
„A fölkelésben való részvétel miatt elitéltetik 8 évi várfogságra, vasban, s a papi méltóságról letétetik.” Mire én rögtön felszólaltam mondván:
„Ahhoz, hogy a papi méltóságtól megfosszanak, nincs joguk!”_ Felelet semmi. Ez történt 1849 sept. 18-án.
Ezzel fölmentem lakásomba, utközben bekopogtattam gr. Batthyány szobájába, mely ugyanazon a folyosón volt (délelőtti 10 órakor), még Ő ágyban volt. „No, mondván – gróf úr, én már megkaptam jutalmamat!”, Ugyan mit, kérdezé Ő - ? Csak 8 évet! mondván. „No, - ugymond Ő – akkor mennyit fogok én kapni ?!_
Az nap este felé, a séta idő alatt ugyancsak vele sakkoztam ajtaja előtt egy ablakzugban, és ezt utoljára …. másnap következett az Ő elitéltetése, és a nagy vértanut többé nem láttuk._ _ _
Ugyanekkor itélték el gr. Károlyi Istvánt 150 vagy 200 *** ft. bírságra és kétévi várfogságra; Ő Theresienstadtba, én Ollmüczre számüzettünk . Én tehát már ismerős helyre jutottam._
Mivel az utaztatás napja titok volt, gondoskodtam hogy régi holmimból csekély ágynemüt kapjak, s egyszersmind 10 font magyar dohányt vetettem magamnak, hogy legalább magyar dohány füstjével vegyíthessem majd sohajtásaimat.
Elszállitatásunk hideg őszi ködös időben történt, gőzhajón. Többed magammal vitettünk egy őrmester vezetése alatt álló csekély őrség kísérete mellett, Pozsonyig, hol kaszárnyában töltöttünk egy éjt és egy napot. Innen vasuton kisértettünk tovább.
Marchegen, hol a vasúti vonalak szétválnak, a közös vaggonokból az utasok, podgyászaikkal együtt le szállitattak, hogy részben a bécsi, részben az Ollmüczbe vezető kocsikra üljenek. Itt a vám, hol a podgyászok átvizsgáltatni szoktak. Mi magyar foglyok megszeppentünk, hogy még dohányúnktól is megfosztatunk; kértük az őrmestert, hogy a foglyok holmiját ne engedje felkutatni. Ő szólott is; de a német vámosok nem hallgattak rá, s követelték ládáink felnyitását. Az enyém legelöl állott; a követelőnek azt felelem, hogy mi foglyok nem kereskedünk, nem hordunk magunkkal vám alá eső tárgyakat, s azért nem nyitom ki. Erre az illető bement a főfelügyelőhöz, rendelkezhetés végett, hogy ládámat felnyittassa. Az a bizonyos – nem tudom, ki? – többed magával ki jött a hely szinére, s kérdé, mi dolog ez itt? Miért nem nyittatik fel a láda? Erre, én neki bátorodván körülbelül igy szóllottam; „Uram! Mi status-foglyok vagyunk; Ő Felsége a Császár foglyai. Már hónapok óta hurczolnak bennünket Ő Felsége birodalmában, de eddig nem követték el rajtunk azon szégyent és méltatlanságot, sem katona kisérőinken azon bizalmatlanságot, hogy holminkat, mit a Kormány engedelmével hozhattunk magunkkal, megvizsgálják, mintha mi dugáruval kereskednénk! Ha Ön uram ezt Ő Felsége és kormányhatósága méltóságával megegyezőnek tartja, ám tessék a ládát felnyitni, de én fel nem nyitom, bár mi történjék is!”_ Erre a német sogor meg gondolkodott, s egyszerüen vállal vonitva azt mondá: „Lassen wir es gehen!” s dohányunk meg lőn mentve.
Igy jutottunk el Ollmüczbe.
Itt, lassanként annyira szaporodtunk, hogy párszázan lehettünk, s egymást csak akkor láttuk, midőn az udvarra bocsájtattunk sétálni. Különben 4-5-en laktunk egy-egy bástyába épitett helyiségben._
Tisztelt ismerőim és barátaim a következők voltak: Laky Döme és Sebesy Kálmán prémontrei kanonokok s volt tanárok, Rómer Flóris benedekrendi tanár, Szontagh Pál Nógrádból, stb. stb.
Üres óráimat – volt elég – olvasással, tanulással töltöttem. Fogságom alatt tanultam meg a franczia és angol nyelvet._ Előérzetem és számításom nem csalt meg; a magammal hozott dohány körülbelül 8 hónapig tartott, midőn váratlanul beköszöntött a szabadulás órája.
Megemlitem itt, hálám jeléül, hogy piarista rendtársaim mindig érdeklődtek irántam, s nem csekély összegeket gyűjtögettek össze számomra, keserűségem enyhítésére. Az összeget volt szeretett őszinte barátom Vass József szolgáltatta kezeimhez. Legyen áldott emlékezete, s legyenek áldottak az adakozó rendtársak is!_
A szabadságharcz elnyomása után, tudvalevő, hogy Haynau volt hazánkban a mindenható. 1850-ben azonban csillaga hanyatlani kezdett, s mint, mint nem? kegyvesztetté vált; s midőn a letételét hozó rendeletet Bécsből megkapta, mielőtt azt felnyitotta – magát megtorlandó a még elitélésre várt száz meg száz Compromitált egyének nagyobb részét, kik közt sok képviselő is volt, rögtön, váratlanul szabadon bocsáttatta, s csak ezután adta át hivatalát utódának. Bécsben ez nagy feltünést okozott, s hogy az ottani kormány ne látszassék kegyetlenebbnek Haynaunál a nemzet előtt, sietve amnestiát, közbocsánatot hirdetett ki, mely alkalommal különféle idegen várakban, összesen 108 (:mint hallottam:) nyert kegyelmet. Ollmüczből vagy 30 egyén szabadult ki ekkor, köztök magam is. Elbocsájtatásom oly formán szólott: „Szabadlábra állítatik, de azért rendőri felügyelet alatt fog maradni!” Elbocsájtási levelem irataim közt ma is megvan, szól 1850 jul. 15-ról._ Ennek folytán irásban kellett hagynom, hogy mely uton, hova szándékozom menni, s hol fogok letelepedni._
Igy bocsáttatván el, Tatába, rokonaim közé jöttem vissza.
Tatában, a kegyes rendiek házában helyeztettem el további rendeletig. Minthogy kiszabadulásom az ujságokban is közzététetett, e hirre az ország több részéből, előkelő házaktól, számra nézve kilencztől, meghivást kaptam házinevelőül, tanitóul. Elhatároztam magamat, hogy egy ily állást foglalok el, hogy ne legyek kitéve a policzia zaklatásának s irtam Sz. Fehérvárra, hova gr. Zichy kis fia mellé is meg voltam hiva, ki épen akkor kezdé iskoláit. Irtam, hogy a gróf tudja meg Geringer akkori tejhatalmu kormányzótól, nem lesz-e ezen állásom ellen kifogás?_ Két hét mulva jött a válasz: hogy a compromittált piaristák nem csak a nyilvános, hanem magán tanszékekről is eltiltvák. Szép kilátás volt ez a hazafias érzelmü kegyesrend tagjaira nézve. Csakugyan szóba is jött a rend megszüntetése is, csakhogy az nem megy oly könnyen, mint ellenségei hiszik.
Reám nézve, ki éltem–haltam a tanítói pályáért, nagyon leverő volt e tudósítás.
Ekkor kezdődött az iskolák germanizálása, mitől a magyar szülők természetesen irtóztak. A tatai 6 osztályu gymnasium négy osztályúvá tétetett. Azon gyerekeknek, ifjuknak, kik itt a 4-ik, 5-ik, és 6-ik osztályt már végezték, máshová kell vala menniök tanfolyamra. Ezek közül többeknek szülei nem akarták sem Pestre, se máshová adni gyermekeiket a jelen körülmények közt. E miatt Ghiczy Kálmán és Ignácz, Huszár Ferencz s többek mások összeszólalkozván megpenditették a piaristáknál, hogy vállalkoznának az 5, 6. és 7-ik osztálynak magán uton való megnyitására (:mert ekkor a szaktanitás behozatala mellett a gymnasiumok 8, vagy 4 osztályukká alakittattak:) ugy, hogy a jobbmóduak 100 Ft-ot fizetnének egy-egy tanuló után, a szegények pedig ingyen folytatnák tanpályájukat. Ez időben épen Purgstaller Pal. József, és Nachtigall Tatában működtek mint kegyesrendi rendes tanárok. Ezek vállalkoztak, hogy saját nevök alatt megkezdik az 1850/1 évre a magánoktatást azon föltétel alatt, hogy én, kinek semmi hivatalos dolga, az oktatás nagy részét magamra vállaljam a nélkül, hogy a hatóság ellenem kifogást tehetne, nem tudván hogy én is résztveszek a tanitásban!_ A tanfolyam megkezdetett. De az akkor uralkodott zavaros viszonyok közt a rend kormányzója egy hó mulva Purgstallert kénytelen volt áttenni a rend somogyi jószágára, s ismét egy hó mulva még Nachtigallt is eltette Temesvárra; más rendtárs ekkor nem akart vállalkozni a magán órákra, s igy magam maradtam. Ghiczyék biztattak, hogy, ha kitelik tőlem, folytassam egyedül, mert már most ha akarnák sem adhatják fiaikat más gymnasiumba.
És én elhatároztam, hogy folytatom, míg le nem tiltanak._ Isten csodája, hogy el nem tiltottak a tanítástól; okát máig sem tudtam meg. Rendkívüli erőt igényelt tőlem a feladat, de a jó fiuk szorgalmasan tanulták az általam előadottakat, és az év végén levittem őket Pestre, hol a vizsgálatot jó sikerrel letették._  Jövő 1851/2-ben folytattam e magán oktatást de csak két osztályban.
Ezután, azon reményben, hogy a hatóság már nem törődik velem, a rend rendeletére Veszprémbe mentem a természettani tárgyak rendes előadására. Innen azonban egy ukáz következtében félév mulva el kellett mennem s áttétettem Szt. Györgyre – henyélni._
 A viszonyok lassú átalakulása közt 1853/4-ben a rendfőnök a primáshoz folyamodott azon kéréssel, hogy eszközölje ki fölmentésemet az üldözés alól azon kijelentéssel, hogy, ha ez meg nem történik, kénytelen lesz a rend egy Kolozsvári tanszéket üresen hagyni, mert nincs elég egyéne. Erre csakugyan kiadatott a rendelet hogy taníthassak nyilvánosan. Igy jutottam Kolozsvárra, hol a mathematikai tárgyak tanitása jutott osztályrészemül, s tanitottam háboritatlanul. Itt meg más baj adta elő magát. Ekkoriban lőn Haynald Lajos erdélyi püspökké. Ezen köztiszteletben álló jeles férfiú lelki nagysága előtt mindenkor, ma is, sőt ma inkább mint valaha, tisztelettel hajlok meg, s előttem ő egyike legnagyobb hazánkfiainak. De, miért miért nem, a kegyesrendieknek nem volt barátja, s Kolozsvárra ezek helyett a jezsuitákat akarta behozni. Általában ezen hit volt elterjedve. Erre mutatott az is, hogy akkoriban oly fegyelmi állapotot akart alkotni a piaristák kolozsvári házában, mely tekintve a tanároknak összeköttetéseit, viszonyit a tanulókkal s ezek szülőivel, elfogadható nem volt.
Minélfogva a tanári testület értekezletileg ez ellen nyilatkozott; s miután ezen értekezletnek jegyzője én voltam, az ellenszegülés ódiuma itt is reám ragadt._ Ez nem volt elég.
Kolozsvárt az ugynevezettt Nagy-boldogasszony napja mindig ritka ünnepélyességgel szokott az akademiai templomban megtartatni, melyre nem csak a róm. katholikusok hanem a többi vallásfelekezetek is nagy számban szoktak megjelenni meghallgatandók a beszédet, melynek megtartására többnyire piaristát szemeltek ki. Engemet is ért e megtiszteltetés. A roppant hallgatóság előtt elmondám vallás-erkölcsi tekintetben ugy mint hazafiság tekintetében gonddal készített beszédemet. Ünnepély után gr. Karacsay jött hozzám, és gr. Teleky Jánosné. A több lelkes honleány nevében arra szólítván fel, hogy engedjem át beszédemet kinyomtatás végett, mit én megtettem azon feltétel alatt, hogy a beszéd elárusittatván a bejövendő pénz egy alapitandó leánynevelde javára fordíttassék. E beszéd többi munkáim közt megvan. Ez időtől fogva Kolozsvárott átalában mindenütt és mindenki által tiszteltettem. Kiváló vonzalmat birtam Gr. Kemény Samu, ugy Gr. Mikó Imre hazánkfiainak, de azt ekkor még nem tudtam, hogy a püspöki körben nem jó szivvel fogadták föllépésemet; miért? máig sem tudom; mert bár hazafias volt beszédem, de a mérsékeltség határait tul soha nem léptem. A plébániai nagy templomban is néhány beszédet mondottam Kedves apát felszólítására. Következő évben ismét felszólíttattam a fenebb emlitett ünnepre vonatkozó beszéd megtartására. El is készültem rá.  Azonban ekkor, váratlanul, Haynald püspöktől egy nappal előbb levél érkezett a kegyesrendi ház főnökéhez, melyben egyszerüen üzente, hogy Ő megjelenik Kolozsvárott s maga végzendi az ünnnepen a szertertást s a beszédet is Ő tartja meg, az pedig, ki a beszéd megtartásával megbizva volt, ha akar – ugymond – tartson beszédet előtte való nap délutánján az ugynevezett vecsernye alatt, melyen Ő is jelen akar lenni._ Ez reám nézve meglepetés volt, de reá állottam, hogy a vecsernye alatt szónokolni fogok. Ugy is történt. Délután a püspök megjelent, s a vecsernyét a szokott apparatussal Ő tartotta meg, mely között én a szószékre léptem. Püspök úr egész személyzetével a szószék elé helyezkedett a templom közepén. Az elterjedt hirre roppant hallgatóság jelent meg. Én meleg s még hazafiasb lelkesedéssel mondám el beszédemet, mely a püspök ur tetszésével nem találkozott; mert az ünnepély után meghitt embere s piaristatársam Raffay János által azt izente nekem, hogy lássam én, ha túlbuzgóságom miatt bajba keveredem, mert Ő nem segithet rajtam, s őtet előkelő urak szólitották fel, hogy ne engedje meg nekem beszédeket tartani stb._
E beszéd kéziratban szintén irományaim közt van, melyből ugyan senki sem olvashat ki oly dolgokat, melyekért egy hazafit kérdőre vonni lehetne; hazafias igen, de a fejedelem iránti hazafiui kötelesség megsértését semmikép sem foglalja magában. Mégis, más nap, a tulajdonképeni ünnepnapon a püspök saját beszédében egynémely állitásomra helyreigazítólag reflectálni czélszerűnek találta, mit a hallgatók is észrevettek._
Kolozsvárott csak három évet tölthettem, ez idő alatt a plébániai templomban is tartottam, a derék plébános Kedves felszólítására, nagypénteken és Urnapkor beszédet._ Ugyan itt 1856 irtam egy emlék költeményt Kedves aranymiséjének ünnepélyére; nem különben Gr. Mikó Imre tiszteletére azon alkalommal, midőn ez „Erdély Muzeumegylet”-nek, melyet alapitott, egy palotáját szép parkjával együtt odaajándékozta. Mind kettő nyomtatásban is megjelent; ez utóbbi a Török János által Bécsben szerkesztett „Magyar Sajtó” lapban. Ugy szintén egy üdvözlő költemény jelent meg tőlem Nagy Péter kegyesrendi főnöknek tiszteletére, midőn a Kolozsvári házat meglátogatta. Majd egy balladafélét olvastam fel gr. Kemény Samu születésnapja alkalmával, az általa adott gazdag lakomán; Czime: „A Magyar Kodrosz”; t.i. Kemény Simon. Megjelent ez a Kolozsvári „Heti Lap”ban 1854.
A munkásságnak, melyet a tanitáson kívül 3 év alatt kifejtettem, s a népszerűségnek, melylyel az ottani alsóbb-felsőbb körökben egyformán dicsekedhettem, a vége az lett, hogy 1856-ban a rendfőnök rendelete folytán Kolozsvárról eltétettem Szegedre. Ezen eljárás indoka iránt tudakozódván azon választ nyertem, hogy a püspök úr erélyesen követelte eltétetésemet, mi nagyobb leveretést szült bennem, mint politikai elitéltetésem; mert kimondhatatlanul fájt tudnom, hogy a politikai hatóság amnestiát adott, az egyházi pedig nem szünik meg üldözni, hogy az én üldözésemnek vége nem lesz; mert ha minden megszünök is lenni, de hazafi soha. Ekkor támadt lelkemben a gondolat a szerzetes tanári élet nekem menhelyül nem szolgálhat az üldöztetés ellen, tehát a szerzetes rend falain kívül fogom azt fölkeresni._ Ezen gondolattal vettem búcsút Kolozsvártól, s mentem Szegedre, első üldöztetésem helyére, 1856/7-ik iskolai év kezdetén.
Szegedre érkezvén a tanári értekezlet már megtartatott, s a szaktanárok felosztották maguk közt a szakmákat. Nekem maradt az egyetemes és magyar történelem előadása a felsőbb osztályokban. Csak e hiányzott még fenn jelzett gondolatom megvalósításához. Én és magyar történelem!? A hazugság soha nem volt kenyerem. Őszinteségem volt minden bűnöm. Lehetett-e kételkednem azon, hogy történelmi előadásaimban az utánam leselkedő rendőrfülek meg nem fognak botránkozni?! Egy kiejtett hazafias szó, ítélet nem fog-e okot szolgáltatni ujabb üldöztetésemre?! A végzet mindenkép oda törekedett, hogy kedvelt hivatásomról – a tanári pályáról leszorítson. Kötelességemet, bár végkép elkedvetlenülve megtettem ugyan, de mindig azon törve fejemet, miként szabaduljak, meneküljek? Végre abban állapodtam meg, hogy az iskolaév végével egészségi állapotom tekintetéből külföldre fogok utazni – s vissza többé nem fogok térni. 1857-iki jul. hoban a szükséges lépéseket megtettem: a rendfőnök engedelmével egy évre szóló utlevélért folyamodtam Svájczba és Olaszországba. Szándékom volt Svájczban, Zürichben letelepedni, s hogy semmi ürügy se legyen visszaidéztetésemre elhatároztam, hogy a rendből való kiléphetés végett kilépek a róm. kath. egyházból is. Isten látja lelkemet! Soha ellentétbe nem jöttem vallásos meggyőződésemmel; bigott soha, de vallásos érzelmű voltam mindig; ma ugyanazon erkölcsi meggyőződésben élek, melyben éltem gyermekkoromtól fogva; tehát hitem megmaradt, csak vallásom változott formailag, mert a kitérés napjától reformatusnak vallottam magamat, de megmaradtam róm. kath. hitemben – a sirig.
Mint terveztem, ugy lőn. 1857-ik évi aug. hó első napjaiban, már Zürichben voltam, hol Bécsben élt jó barátaim által több előkelő háznál ajánltatván csakhamar több ismerősöm akadt, ilyenek voltak Fäzy zürichi helytartó (Statthalter), Reishauer-Bodner vas-műkereskedő, és Schweizer gymnasiumi tanár, kik szivesek voltak érdekemben hathatósan közreműködni._
Hogy multammal végleg szakítsak, arra is elhatározám magamat, hogy megnősüljek. Mi végből Ajtay Máriát Kolozsvárról megkértem, Ki is anyjával e czélból Zürichbe jött, s az eljegyzés a reform. vallásra való áttérésem után megis történt; összeadött bennünket Pestalozzi lelkész, a hires paedagogusnak hasonnevű rokona. Mind az áttérésemre, mind a házasságomra vonatkozó okmányok irományaim közt találtatnak.
Hogy ezen lépésem által a kegyesrendnek semminemü zavart ne okozzak, sept. hóban, tehát még a szünnapok eltelte előtt tudattam a rend főnökével, hogy többé vissza nem térek, minél fogva tanári székem betöltéséről gondoskodjék. Mi megis történt. Nem sokára azonban a rend főnökétől hivatalos levelet kaptam, melyben a primás nevében felszólított a visszajövetelre; mire azt válaszolám, hogy ha akarnám sem tehetném, mivel törvényes uton áttértem, megnősültem, sőt már családos ember vagyok.
Mire Purgstaller József a jeles rendfőnök egy megnyugtató magán levelet küldött, tudatván, hogy Ő irt a primásnak, s ajánlá neki, hogy engem ne bolygassanak többé, miután már ugyis családos lévén künn békében élek. Barátságos levele Purgstallernek szintén irataim közt van._ Örömmel jegyzem fel, hogy volt piarista társaim mind rokonszenvesek maradtak irányomban, mint én Ő irányokban; tudták ugyanis, és méltányolták lépésem indokait._
Zürichben töltött életem viszonyait is lehetö rövid leirásba akarom foglalni. Miután kivándorlásom czélja volt menekülni a további üldöztetés elől, s azt elértem, nem volt szándékom végkép itt letelepedni, mert haza vágytam s azért nem is kisérlém meg oly állapotba helyezni magamat, melyből a kedvező alkalommal haza ne juthassak. De ideiglenes fentartásomról kell gondoskodnom, s ismerőim tanácsára magyar borokkal kereskedésre adtam magamat, melyeknek kezelését tanulmány és gyakorlat által csak hamar eltanultam. Az üzlet meglehetősen ment; ebből tartottam fenn magamat 4 évig. Családom minden évben egygyel szaporodott. Első leányom Katharina keresztapja volt gr. Kemény Samu Kolozsvárról, kit itt a már említett Reishauer-Bodner helyettesített. Itt született három leányom, Katharina, Ilona és Margit._ A borászaton kívül, szellemi munkákkal foglalkoztam. Levelezője voltam a „Pesti Napló”-nak (gr. Kemény Zsigmond szerkesztő alatt.). A negyedik évben (1860) egy borászati munkát adtam ki itt „A bornemesítés” módjáról, nyomtatott Genfben Buky Miklós hazánkfia nyomdájában, melyet haza küldöttem elárusítás végett._
Itt az átutazó magyarok mind fölkerestek; sok fiatal magyart láttam szivesen házamnál. Itt ismerkedtem meg gr. Teleky Sándorral, gr. Balassával Nógrádból, stb. A fiatal utazók és tanulók közül, egyszer vagy öten voltak nálam pinczémben, hol a haza jövendője s az ujra felébredt magyar szellemről jó kedvvel beszélgettünk, mert ekkor kezdődtek ujra a magyar alkotmányos mozgalmak 1860-61-ben, s már ekkor én is kezdettem gondolkodni a hazatérésről. E fiatal honfitársak közt volt: Széll Kálmán a jelenlegi pénzügyminister; Ádám Gerson jelenleg tanár Nagy Kőrösön, nem különben, Hajdu és Hajdek rokonok s zürichi tanulók. Ez érdekes találkozás volt 1859-ben jun 14-én; ugyanis délelőtt meglátogatott Széll Kálmán és Szász Gerő délután pedig pinczémben látám szivesen, név szerint Szász G.; Széll K., Garda, Tiefenthäler, Gerson Ádám, és *** fiatal hazafitársaimat.
1861-ben, azon reményben, hogy az alkotmányos világ hazánkban ismét diadalt ülend, csakugyan elhatároztam magamat a hazajövetelre; lassanként eladtam boraimat, ingóságaimat. E közben irtam egy röpiratot a „Sajtószabadság”-ról, melyet Kolozsvárra küldöttem kinyomatás végett, mi megis történt. Mindkét – itt irt munkám irataim közt feltalálható. Hazajöttem pedig családostól ugyanazon év húsvéti hetében. Pestre érkeztemkor a város forrott a vidéki magyaroktól ugy, hogy fogadókban sem lehetett szállást kapni. Hatvani utczában az egyetemi kórházzal szemben egy magán szobát vettem fel, hat forintért naponként. Itt feküdt Ilona leányom 5-6 napig betegen, s ekkor családomat hazaküldém nőm szülőihez.
Én itt maradtam, s első dolgom volt elmenni a piaristák főnökéhez Purgstallerhez, ki szivélyesen fogadott többi volt társaimmal együtt. A főnök urtól hallám, hogy e napokban találkozván Haynald püspökkel, ez ugy nyilatkozott, hogy nem bánja akár mit teszek, csak Erdélybe ne menjek. Azután elmentem a „Pesti Napló” szerkesztőjéhez Kemény Zsigmondhoz, ki igen szivesen fogadván, felszólitott, hogy miután Királyi Pál orsz.gy.követ lévén, helye üresen maradt a szerkesztőségben, foglalnám el helyét. Én elfogadtam, s ott a külügyi rovatot kezeltem.
A dolgok azonban bonyolódni kezdettek, s a hazafiak reménye ujra elborult. Az országgyűlés feloszlatott, s ismét beállott a provisorium, Királyi Pál helyét elkelle hagynom, s igy csak 1862, ujévig működhettem a szerkesztőségben.
Ezt megelőzőleg Nőm gyermekeivel, már néggyel, september hóban Pestre érkezett, s családi gondjaim nagy mérvben szaporodtak. Mit tegyek hivatal nélkül? A provisoriumi kinevezéssel megindultak. Egy volt barátom puszta ajánlatára, anélkül hogy folyamodtam volna Barsmegye akkori királyi biztosa, Frank vagy Frankl (nem tudom bizonyosan) kinevezett Barsmegye főjegyzőjévé azon meghagyással, hogy állásomat januar hóban elfoglaljam. Ekkor lehető legnagyobb zavarba jöttem. Országszerte jelszó volt, hogy nem becsületes magyar az, aki hivatalt vállal. Nőtlen embernek könnyü a választás, de nem egy család-apának, kinek vagyona nincs. A remény és hazafiság, mely sokszor a megbolondulásig fokozódik, erőt vett rajtam, s kimondám, hogy bármi történjék velem, a szép állást nem fogadom el. A kinevezési decretumot visszaküldöttem. Ezen tettemet, azóta számtalanszor megbántam, mert utamat vágtam el a jövőre, s mert e hivatal daczára is maradhattam volna jó hazafi, s többet használhattam a népnek, mint a nélkül; s mert azután kelle tapasztalnom, hogy az alkotmányos időszaknak visszatértével 1867-be az önáldozással, önmegtagadással járt hazafiságomra nem sokat adtak a hires hazafik. Fájdalom! Fájdalom!
Mi tehettem egyebet, minthogy 1862-ben Bucsánszky nyomdájának vezetését elvállaljam; ezt tettem 3 évig; Klauzál Gábor, kiről már emlékeztem, őszinte jóakaróm lévén, hogy sorsomon némileg javitson, kieszközölte hogy az akkoriban keletkezett „Pesti biztositó intézetnél” hivatalnokká kineveztettem 1865-ben, s itt működtem az életbiztosítási ágban 1868-ig, midőn az alkotmányos uj korszak ismét beállott. Ekkor az intézeti igazgatóság egyrészt, mert tisztviselőinek számát apasztani akarta, másrészt azon meggyőződésből, hogy én összeköttetéseim mellett az m. kir. ministeriumnál, bizonyosan találok alkalmazást, 3 havi végkielégítés mellett a szolgálattól fölmentett. Sokat tett ehez, az is, hogy Klauzál Gábor, lelkes hazafi is ekkor tájban halt el; legyen áldott emlékezete. _ Eötvös gr. közokt. ministernél kértem alkalmazást hivatkozván Klauzálra, ki neki engem ajánlott, hivatkozván tanári pályámra stb. azon választ nyertem, hogy ha engem alkalmazna most, összeütközésbe jöhetne a főpapsággal, tehát pro momento nem ígérhet semmit. Mintha nem alkalmazott volna körében több ref. és lutheranus férfiút is !?_
Fordultam gr. Mikó közlek. ministerhez, ki igen jó emberem volt különben; de e téren járatlanságomat magam is beismertem, inkább ígérte, hogy ajánlani fog más ministeriumhoz. Nagy nehezen tudtam bejutni az állami könnyvivőséghez napi dij mellett, hogy mindennapi kenyérre valót keressek. Itt azonban Herián oszt. tanácsos, látván képességemet az általa és Weninger Vincze által szervezett főkönyvelési osztálynál első osztályu számtisztté neveztettem ki 1000 ft. fizet. és 250 ft. lakrész-élvezménynyel; ezen osztályból alakittatott azután az állami számvevőszék, melynek érdekében több cziket irtam a „Századunk” napi lapban (Urváry Lajos szerk. alatt), valamint a „Pesti Naplóban” is (melyet Kemény Zs. után Urváry vett át).
A felállított számvevőszékhez 1870. nov. 22-én szintén számtisztté neveztettem ki, 1871iki nov. 29-én pedig ugyanott számvizsgálóvá 1300 ft. fizetéssel és 300 ft. lakpénzzel.­_
Igy állásba jutván 1870-től kezdve hivatali időmön kívül minden erőmet gyermekeim nevelésére és további irodalmi munkálkodásra fordítottam.
A már érintett munkáimon kívül a többit is megemlítem a következőkben.
„Imre herczeg” pályanyertes hitrege, megjelent 1865-ben a Heckenastnál nyomatott, Kis István és Majer István által szerkesztett „Képes Ujság” 13ik számában.
„Epitome historiae acrae ad usum tironum lingvae latinae anctore C.F. Lhomond”, melyet a magyar ifjuság használatára alkalmaztam s latin magyar szótárral elláttam 1865.
(Megjegyezendő hogy e munka nem saját nevem, hanem barátom gr. Peregriny Elek neve alatt jelent meg, mibe Ő beleegyezett. Ez azért történt, mert a munka kath. szempontból van írva. Kiadta Pfeiffer Ferd.
Egy dicsének Vörösmarty Mihály emlékére. Megjelent a „Magyar Bazar” melléklapjának 10-ik számában 1866.
Az iskolai fenyités és jutalmazás nevelészeti szempontból”, értekezés, mely az Aigner Lajos által kitűzött pályadiját nyerte. Megjelent a „Népnevelők lapja” 29, 30, 31 számában, 1872.
„Népszerü borászati kézi könyv” vegytani alapon. A gazd. ministerium által kitüzött 400 ftnyi pályadijra érdemesitve. 1873. 9 ív fametszetekkel.
Miután azonban eme csak a borkezelést tárgyalta, ennek folytán megjelent tőlem
„Népszerü szőlőszeti és borászati kézi könyv” 1874ben 12 iven fametszetekkel. Kiadta a Franklin társulat.
Hogy pedig ez utóbbi munka a közönséges borászok közt is jobban terjedjen, még népszerübb alakban kérdések és feleletekben szintén megjelent a következő czimek alatt:
A „szőlőmivelés kátéja” 8 iven és „Borászati vagyis pinczegazdászati káté” szintén 8 iven, fametszetekkel 1875. az ugynevezett „Falusi könyvtárban”, Franklin társulatnál.
„Miként lehet a magyar nyelvet a nem magyar ajku tanulókkal megkedveltetni s mi módok által lehet azt sikeresen eszközölni?” Ezen értekezés a budapesti tantestület által kitűzött 8 arany pályadijat elnyervén 1874-ben a Népnevelők lapjának 14ik s következő számaiban jelent meg.
Ezeken kívül 1873. 74-75-ben a „Hon” politikai napilap egyik rendes külmunka társa lévén több közgazdasági, társadalmi stb. czikeket irtam.
1875-6-ban pedig a „Magyar tisztviselő” heti lapnak lévén munkatársa, 1876/7-ben pedig felelős szerkesztője minden számában irtam nemzetgazdászati, s tisztviselőérdekü cziket a lap fenállásáig de irtam más lapokban is folyvást mindig komoly irányu értekezéseket, melyeket magam nem tudnék elszámlálni, s mi több, leginkább álnév alatt, mert a dicsőséget soha sem óhajtottam, megelégedve azon hazafiui tiszta öntudattal hogy hazámnak akartam szolgálni.
 
 
Kedves anyám saját kezűleg vágott ki 5 (öt) ... lapot.
 
 
Élete vége
 
Élte utolsó éveiben már ritkábban dolgozott lapokban, de hivatalába eljárt szorgalmasan, nem emlékszem hogy – hacsak betegsége nem gátolta, - délelöttönkint hétköznapon s vasárnap egyaránt az állami számvevőszék II. emeletén lévő hivatalába (IV k. Zöldfa utcza 22.) s délutánonkint – kivétel nélkül a magyar tisztviselők országos egyesületébe (régi posta utcza, most hatvani utcza, Dréher palota) el ne járt volna. Az 1887.ik év októberében hivatalában baleset (lábbaj) érte, mely bajban egy hónapig feküdt, de nemsokára kiépült belőle s ismét eljárt a hivatalba, s egyesületbe; 1888 októberben 6-án midőn nagy eső esett, meghűlt, asthmát kapott; számtalan éjeket virrasztott át fulladás gyötörvén őt, utóvégre is karszékben aludt egy egész esztendeig, míg végre 1889. október 26-án esteli ¼ 6-kor kilehelte lelkét. – Sírja a kőbányai uj temetőben, temetése október 28-án 3. órakor ment végbe nagy részvét mellett.
Áldás és béke poraira!
 
 
X. Ker új Köztemető
34. tábla,
25. sor
40. sírhelyszám
 
1926-ban a székes főváros kegyes jóindulatából és költségén a 87. táblába áttétetett.

Perlaky Géza honvéd hadnagy naplója

A pápai Alsóvárosi köztemetőben nyugvó perlaki Perlaky Géza honvéd hadnagy Beziben [Győr-Moson-Sopron megye] született evangélikus lelkészcsaládban. A szabadságharc után Veszprém megyében telepedett le s a Dörögd-pusztai birtokán gazdálkodott. Idős korában költözött Pápára, s részt vett a város közéletében, főleg az evangélikus egyház szolgálatában munkálkodott. Naplójának egy töredékét Borsos István, a Református Kollégium egykori tanára mentette meg és tette ismertté.

„1848 október havában Kossuth Lajos Győrön ment keresztül Jellasich vert hadának üldözése közben. Ez alkalommal édes atyám a dicső kormányzó elé vezetett, miután már régtől fogva megerősödött bennem az elhatározás, hogy én is fegyverrel küzdök hazám szabadságáért.

Kossuth atyámat, mint régi ismerősét és távoli rokonát, s vele együtt engem belső szobájában szivesen fogadott s megigérte, hogy rólam gondoskodni fog. Egyuttal a nevemet is följegyezte tárcájába. Ennek következtében vártuk alkalmaztatásomat egész november közepéig. Mert atyám éppen nem tudott megbarátkozni azzal a lépéssel, hogy mint közember álljak be a sereg közé. De látván, hogy a kormányzó aggságoskodásai és teendői annyira összetornyosultak, hogy ily csekély pontra figyelmét aligha terjesztheti ki, más részről pedig hazánk mind veszélyesebb állapota mindenkinek, aki csak fegyvert képes fogni, csatára szállását követeli, végre beleegyezett kivánságomba, hogy mint közhonvéd is fegyver foghatok. Mert atyám igaz magyar, aki előtt szent e név: „haza”, s mindent kész önként, és örömmel feláldozni a veszély napjain szertett hazájáért. Engemet is a korán belém csepegtetett honszeretet vezetett, a honszeretet, mely minden időben legszentebb védőangyala a hazának.

November 20-án elhagytam a kedves szülői házat. Örömmel mentem ugyan, de midőn láttam körülöttem az elérzékenyülten zokogó szülőket és rokonokat, annyi fájdalom láttára én sem maradhattam érzéketlen. Majd az egyiket, majd a másikat ölelve velük éreztem, velük sírtam.

Szegény, öreg szülőim azt gondolták, hogy utolszor látnak. Pedig az elválás okozta könnyeket csak a viszontlátás reménye enyhítheti, melyet ők nem tápláltak.

Pestre mentem atyám kiséretében s ott Nádosy Sándor ezredes ajánlatára a 13-dik zászlóaljhoz mint tizedes állottam be s 24-én a rokkantak kaszárnyájában örök hűséget esküdtem hazámnak a háromszínű lobogó alatt. Ez alkalommal édes atyám egy emléklapra ezt irá és adá át nekem:

Géza fiam, hazánk szólít védelmére.
Menj! A Nagy Hunyadi lelke bátorítson
S halhatatlan Zrinyi dicsőn omlott vére
Nemes elszántsággal harcolni buzdítson
Mi, szülőid, buzgó imákkal kisérünk,
Nemzetünkre s reád víg jövendőt kérünk.

Másnap még együtt maradtunk s harmad nap atyám visszautazott. Én pedig berukkoltam zászlóaljamhoz, melynek törzse működését folytatandó, éppen akkor tért vissza Komáromból, ahova felszerelt újoncait szállította. Őrnagyunk Kompolty volt s engem a 6-ik századhoz osztott be. Az egész zászlóaljban egyetlen ismerősöm sem akadt. A velem egy rangban lévőkkel csak hamar megismerkedtem, de míg a főbb tisztek ismerni tanultak, több időbe került.

December 8-án neveztek ki tizedesnek s azonnal szakaszparancsnokká is lettem. Nem nagy hivatal, de mégis nehéz annak, aki nem próbálta. Nekem kellett tanítanom, ki magam sem tudtam, fegyverfogásokra újoncaimat kik nagyrészt máramarosi oláhok voltak s kikkel beszélni sem tudtam. Szerencsére volt a szakaszomban egy vén, czigány baka, Kovácska. Ez mutatta meg nekem a fegyverfogásokat és gyakorlatokat. Én pedig tanultam erősen, hogy a többi járatlan káplárok sorsára ne jussak, kik nem ritkán kapták el kezükre, lábukra az arany perecet, a kurtavasat. Időnk az adjusztírozással és gyakorlatokkal telt el. December közepén kezdtünk garnizoni szolgálatokat tenni. Én először a szénaraktárnál voltam őrségen.

Ezután nemsokára Pozsonyba vezényeltek Csikász hadnaggyal egy gőzösön, hogy több ezer mindenféle ruhadarabot szállitsunk fel. Miután Pozsonyban a ruhát átadtuk, ismét visszaindultunk a szállító gőzösön. Csikász ugyan, mint régi katona, nagy tekintélyt akart tartani az altisztek előtt, de itt, a ködök miatt lassan haladó gőzösön csak ketten lévén, társalogni kezdett velem s csakhamar megnyertem a tetszését. S ez nekem nem kis hasznomra vált. Mert többi tiszttársait is figyelmeztette rám. Miután pedig nemsokára segédtisztté lett, előmenetelemet könnyítette.

December 28-ikán a pesti katonaság felett Répásy tábornok tartott szemlét s tudtunkra adatott, hogy a túlnyomó osztrák erő előtt seregeink hátrálni kénytelenek s nekünk is készen kell állanunk arra, hogy azokat segítsük. Ezalatt volt a moóri ütközet, hol Perczel vereséget szenvedvén, seregének támogatására minket is útnak indítottak Bicske felé, Éjszakai szél fütyörészett át vékony ruhánkon s miután a gyalogláshoz, a nehéz kovás fegyver és borjú terhéhez még nem igen szoktunk hozzá, nem éppen könnyen esett csak Budaőrsig is a gyaloglás, ahova már késő este értünk. Itt már szekereket rendeltek számunkra, de mégis több óráig kellett várakoznunk, míg azok előállottak. Ekkor fölrakodtunk s másnap reggel Bicskén valánk, ahol már hátráló seregeink tábort ütöttek. Délután visszaindítottak bennünket Buda felé s az új év (1849) első napján Budára értünk s beszállásoltak bennünket a Ráczvárosba.

Másodikán a Vérmezőn térdig érő hóban gyakorlatoztunk, délután pedig Pestre mentünk át. S mikor már be akaránk szállásolni, jött az új parancs, hogy vissza Budára. S már a lánchidnál voltunk, mikor ismét visszaparancsoltak bennünket. A sok ácsorgásban meghültem s nagyon erős hurutot kaptam, miben több ideig sokat szenvedtem.

Pestet 3-ikán hagytuk el s a legkeményebb csikorgó időben értünk késő este Palotára, ahol annyira tele volt minden ház katonasággal, hogy a hátul jövő csapatok az utcákon jártak óraszámra föl s alá. Nem volt hely, ahova még csak beléphettek volna is. Itt csak kevés ideig késtünk. Mert tisztjeink látván, hogy pihenni lehetetlen, éjféltájban indulót verettek s a legsötétebb éjben, a legkeményebb hidegben, csapásnélküli hóban, átfázva s kiéhezve mentünk Vácz felé s egy kis félreeső faluban pihenőt tartván 5-én értünk Váczra, ahol beszállásolva 6-án nyugvó napot tartottunk. Innét 7-én elidnulva Berkenyén. Palánkon, Ipolyságon keresztül Szántóra mentünk s Szántón felül egy emelkedettebb helyen csatarendbe állítottak bennünket s a távolból látszó ellenséget néhány ágyulövéssel üdvözöltük, melyek azonban válasz nélkül maradtak.

Tovább vonultunk Báth felé. Egyszere azonban nyugvót vernek a dobosok s mindenki sietett a hópárnára leheverni s azok között én is. Alig nyújtottam el oldalam mellé nehéz fegyveremet, midőn Dusek Géza századosom hiv magához s Kékesy zászlóaljparancsnokhoz vezet s őrmesterré neveztet ki engem, aki még nem is gondoltam erre az előléptetésre. Örömmel fogadtam s felejtém a terhes vonulás nehézségeit. Báthra érve a két ezüst sújtás mellé rögtön fölvarratám a harmadikat is.

Másnap reggel még sötétben már rendezve volt a századom s indultunk Selmecz felé. Esett a hó, süvöltött a szél. Ágyus lovaink a roppant hegyeken keresztül, csak egymást vontatva lassan haladtak. Hátul pedig utászaink az erdőkből fákat döntögettek az úton keresztül az ellenség akadályozására. Oly lassan haladtunk, hogy midőn január 14-én Selmeczre bejutottunk, egészen sötét este lett. Mily jólesik ilyenkor ha a fáradt katona meleg szobában hajthatja nyugalomra fejét! Engem egy szappanoshoz szállásoltak be, ahol nagyon szívesen fogadtak.

De itt csak egy napig maradtunk, mert harmadnap már a várostól egy órányi előőrségre mentünk, ahol három egész napon át éjjel-nappal egészen fölfegyverkezve kellett őrködnünk, borjunkat egy pillanatra sem téve le hátunkról. Mikor e terhes szolgálat után fölváltattak, örömmel vonultunk városi szállásunk elé. De alig értünk a városba, új parancsot kaptunk: ismét előőrségre. Mert eközben volt a legjelentékenyebb csata, a szélaknai. A császáriakat Csorich, a mieinket Görgei vezette s a mi zászlóaljunkból is ott volt három század. De Csorich szuronnyal bevette Szélaknát s a mieink Selmeczen túl vonultak, ahol mi is egyesültünk velük. Másnap, (21-én) a hegyek közt út nélkül négykézláb mászkálva vonultunk Bucsára, ahol zászlóaljunkat a Garam folyón leégett híd mellé állították előőrsnek. Innen Beszterczére, Zólyomlipcsére, Breznóbányára, Telgardra, Sztraczénára mentünk.

Február 2-án alkonyodni kezdett, midőn Iglóra értünk. Oly szives fogadtatásban még nem részesültünk, mint ebben a németajku, de magyar érzelmü városban. Az ablakokból nemzeti lobogókat lengetett az esti szellő. A nép örvendve sereglett előnkbe s éljen-kiálltásokkal üdvözölt. Miután kiadták a parancsot, hogy levetkőzni senki ne merjen s az első tromitaszóra mindenki fegyverben álljon, szállásainkra távoztunk. Azonban mi a parancs ellenére is levetkőztünk s lefeküdtünk, mivel lábbelink egészen átázott, magunk pedig átfáztunk s nagyon el voltunk fáradva a hosszas vonulás terhe alatt. Első álmunkból éjfélkor dobpergés, ágyubömbölés és rakétasüvöltés ébresztett föl. Pár perc alatt felöltöztünk s legényeink összeszedésre futottunk Szigethy Józsi őrmester társammal együtt. Miután századunkat gyorsan rendeztük, nekünk jutott a szerencse, hogy az ellenséggel, amely előőrseinket visszaverte s már a város végén állott, szembeszállhattunk egy szük utcán, melynek egyik sora már lángokban állt. Az üszök ránk pattogva és világítva igen alkalmas célpontul szolgáltunk az ellenségnek, míg mi az alig 40-50 lépésnyire sötét háttérben álló ellent is alig láthattuk.

Midőn így szuronyszegezve rohantunk előre, egyszerre a sötétből egy csapat vértes vágtatott nekünk, akiknek nagy részét lenyársaltuk ugyan lovaikról, de egy részüket rajtunk keresztül törve sikerült a város piacára bevágtatni ahol a többi katonaság és huszárjaink is felállítva voltak.

Guyon ezredes fehér köpenyében éppen az előőrsöket vizsgálta, midőn ez a kurazir csapat attakra indult. S életét csak úgy menthette meg, hogy ismeretlenül közéjük keveredett s velük együtt vágtatott ránk. S így rajtunk keresztül törve szerencsésen sikerült neki a piacra jutni.Ekkor kiugratott a kurazirok közül s elkiáltja: Attakra huszár! S a kurazirok közül csak egy sem menekült meg. Valamennyit felkoncolták.

Ez alatt mi ránk záporként hullott a golyó. De miután a 33. zászlóalj segítségünkre jött, sikerült az ellenséget minden elfoglalt állásából hősiesen kiverni, egy ágyút, két municiós szekeret és sok ezer röppentyűt elfoglalni. Ezek a röppentyük legelsők voltak a magyar táborban. Az ellenség szétfutása után ujra rendezkedett seregünk. Eközben hajnalodni kezdett s mi az ellenség után indultunk. A fősereg Szepes Váraljára, a mi zászlóaljukból két század, a 33. zászlóaljból szintén két s egy szakasz huszár pedig a Szepes-Váraljától mintegy másfél órányira eső Olaszi nevü tót faluba mentünk. Itt a toronyban feketesárga lobogó volt kitűzve. Ezt azonnal levettük. Beszállásoltatván, kész ebéddel szolgáltak, ami nagyon feltünő volt, mert mitőlünk szálláscsinálók nem jártak erre. Alig raktuk le fegyverzetünket, hát az előőrsre kiállított huszárok az ellenség előcsapatát megtámadják, néhányat közülük levágnak, kettőt pedig lovastul behoznak a faluba s jelentik, hogy nagyszámu ellenség közeleg a faluhoz.

Kisült tehát, hogy Olasziban azok számára csináltak szállást s készítettek ebédet. Azonnal riadót vertek. Ily csekély erővel ellentállni nem lehetett volna s mi étlen-szomjan elhagytuk a falut. S a másik végén már jött be az ellenség. Egy divizió lovas utánunk is vágtatott, de mikor látta, hogy mi gyorsan négyszöget formálunk s huszárjaink kardjaikkal fegyegették s kihivólag integettek feléjük, megállottak s tovább nem üldöztek.

Ezalatt Váraljára futár sietett, aki hírt vitt a történtekről. S midőn mi Váraljához közeledtünk, már a csatalánc szét volt küldve, az ágyuk felállítva s a városban barrikádok készítésével foglalkozott a katonaság. Amint megérkeztünk, mi is azonnal ehhez fogtunk. De hiába mert az ellenség nem támadott meg, hanem Branyiszkó felé vonult s ott egyesült Schlick táborával.

Mi egész éjjel barrikádjaink mellett virrasztottunk s reggel innét a szepesi káptalanhoz mentünk előőrsre. Ez a várostól nyugatra egy magas dombon van.

Itt voltunk 5-én reggelig. A kárpáti szél vigan fütyölt át vékony köpönyegünkön, mi pedig a hó teteén heverésztünk a tűz mellett s szalonnát csepegtettünk pirított kenyerünkre. A káptalan pincéjéből egy pár csutora bort is kaptunk. Estefelé pedig a lakosok főtt ételt is hoztak ki, amit nagyon szivesen befogadott gyomrunk, amely már 2-ika óta főtt ételt nem izlelt. Itt virradtunk meg s indíttattunk Branyiszkó felé.

Sürü pelyhekben hordta szemközt a havat az éjszaki szél. Sem ég, sem föld nem volt látható. Borzad az ember lelke, ha íly förgetegben útnak indulni látunk valakit. De mi azért csak tovább haladtunk. Déltájban egy kicsit tisztulni kezd s mi a branyiszkói hegyszoros szerpentin utjának 12 tekervényén nagy katona-tömegeket láttunk felállítva. Itt volt Schlick, osztrák tábornok.

Guyon megállítja három zászlóaljból s egy osztály lovasságból álló kis táborát, beütteti egy pálinkáshordó fenekét s ebből a szakaszok kulacsait megtölteti. Mindenki tetszése szerint ivott. Ezután rendezi a támadást. A mi zászlóaljunkat a jobb szárnyra, középre a 33-ik s balra a beszterczei zászlóaljat, melyből két század csatárláncban megy előre. Egy huszártrombitást leszállít lováról a vadász-marsot fújat vele. Ezen jelszóval „dupla lénung előre, hátul kartács” megindítja seregét a háromszorta nagyobb ellenség felé. A besztercei zászlóaljba, mivel vonakodik előre menni, bele kartácsoltat. S így ez is kényszerült vitézül harcolni. Szuronyt szegezve sok helyen négykézláb másztuk meg a meredek helyet. Az ellenséget minden állásából kivertük, ágyuit elfoglaltuk s egész sötét éjjelig űztük Eperjes felé. De akkor már a gyalogság igen kifáradt s nem volt képes tovább menni. Guyon azonban a csekély lovasságával egész Eperjesig űzte őket, ahova mi másnap, 6-án reggel érkeztünk meg.

A sereg 14 napig dupla lénungot kaptt s a 33-ik zászlóalj, mint amely legvitézebbül viselkedett, zászlóaljára (zászlajára – H. Sz. L.) egy gyönyörü szalagot, amelyre arany betükkel e szavak voltak himezve: Branyiszkói diadal febr. 5-én 1849. Zászlóaljunk ezen terhes szolgálat után, mihelyt megérketünk, ismét előőrsre ment a kálvária-hegyre. Másnap váltottak fel bennünket és szállásoltak be a városba. Ekkorra már egy hete elmult, hogy szobában nem voltunk s még annyi pihenés sem jutott, hogy legalább a bakancsunk sziját megtágíthattuk volna.

Eperjesről 8-án indultunk Habsánba, Budamérbe, Kassára. Itt néhány nap pihentünk s innét Szepsi, Szilos, Jászó, Semse, Szepsi, ismét Szilos, Szendrő, Edelény, Szentpéter, Miskolc, Nyék, Látháza, Mezőkövesd, Maklár voltak állomásaink, mely idő alatt semmi különös nem történt velünk.

Most következett a két napig tartó kápolnai ütközet, melyben Windischgrätz osztrák tábornagy 50 ezer emberrel megtámadta a Dembinszky vezérlete alatt álló magyarokat. Mi, Görgei táborában, ekkor a csatatértől két állomásnyira voltunk s itt hallgattuk az ágyuk nem szünő mély bömbölését. Végre eindítottak bennünket a csatatér felé. A hang mind közelebb hallatszott, míg másnap reggel már láttuk a távolban fölemelkedő füstöt, amely egész felhőket képezett. Amint közeledtünk, láttuk a csata gyászos képét. Majd sebesültekkel megrakott szekerekkel találkoztunk, majd egy-két ló vontatott nagy nehezen egy-egy leszerelt ágyut. Imitt-amott egy-egy sebesült huszár vezette véres lovát. Már meglassudott, vagy heverő ágyugyolyókkal is találkoztunk, mig végre egy erdőből kiérve, előttünk láttuk az ellenség roppant táborát. Azonnal csatarendbe állottunk a szántóföldeken. Mi a második vonalat képeztók az ágyufödözetnek.

Ágyuink azonnal megkezdték a bömbölést a mi közénk is ugyancsak hullott halált osztogatva a 24 fontos, fütyölt a röppentyü tüzes farkával s pattogott a gránát. A huszárok attakiroztak, de visszaverték őket. Sürün száguldoztak a mezőn a gazdátlan tajtékzó paripák, mások alól meg a lovaikat lőtték el. Az előttünk álló 33-ik zászlóaljból a zászlótartót a zászló nyelvével együtt lötték el. Jobbról-balról bőven volt halott és sebesült. S ezen borzasztó helyzetben különösen feltűnő volt egy gyalogos honvéd vakmerő bátorsága. Ez t.i. a két tábor közt elnyúló völgyben egykedvüen labdázott s dobálódott a heverő golyókkal s a két tábor szemközt repülő golyói feje fölött fütyörésztek el. Az ellenség több lövést egyenesen reá irányzott, meg akarván őt büntetni vakmerőségéért, de egy golyó sem találta. Végre megunta a játékot és ismét a táborunkba jött.

Sajnálom, de sem nevét, sem zászlóalját nem tudhattam ki.
Igy tartott a csata csaknem alkonyatig. De ekkor már ellent nem állhatván, az erdőbe s onnét Kerecsenre vonultunk vissza. Másnap, amint itt táboroztunk s a hópelyhek kezdtek szállinkózni, előőrseink észrevették, hogy nagyszámu ellenséges lovas csapat közelít felénk. Az egész tábor abban a pillanatban fegyverben állott. Lovasságunk rohamra indult s az ellenséget megfutamított. Sőt egy egész üteg ágyut szerencsésen bekerített és lovastul tüzérestül, egyszóval mindenestül hozzánk hajtotta. Volt öröm nálunk! S mindez alig egy negyedóra műve volt.

Innen Tiszafüredre mentünk, ahol egy hétig táboroztunk a sáncokban. Ez idő alatt nem szenvedtünk kevesebbet, mint a Kárpátok közt a legnehezebb vonulás közben. Mert ezen a helyen hosszabb idő óta már mindig tanyázott katonaság s az összeheverészett és újjal soha ki nem cserélt szalma annyira megtelt megszámlálhatatlan sokaságu ugráló és mászkáló állatocskákkal, hogy aki a lábát letette, már tetőtől talpig telve volt. Piócák gyanánt szítták a sanyaruság miatt amúgy is megfogyott vérünket! Még tábornokaink sem menekedhettek tőlünk, noha naponként válthattak tiszta fehérnemüt. Nekünk pedig éjjel-nappal felöltözve kellett itt tanyáznunk. S ha nappal melegített is egy kisé a még gyenge nap sugára, de éjjel fölrázta a dermesztő hideg az elszunyadót. Mivel tüzelőnk nagyon szűken volt, még a gyümölcsös fák kivágására is rákerült a sor. E súlyos helyzethez járult még az élelem szüke is, mert agyonlövés terhe alatt tiltva volt még a markotányosnőnek is, hogy a táborból a hidon át a városba menjenek. S így március 10-én hajnalban örömmel hagytuk el a gyászemlékü helyet s a Tiszán átkelvén, Tokaj felé haladtunk.

A Tisza kiáradásain néha óraszám gázoltuk a vizet s egy helyen éjjel ágyuink annyira elakadtak a posványban, hogy lehetetlen volt azokat kivontatni. Minden ágyut, minden szekeret ott hagytunk, s a tábor a legközelebbi faluban éjjelezett, mely jó távol volt. Másnap aztán kivontattuk a hátrahagyott ágyukat és szekereket.

Ezután következett Rakamazd, Tokajjal átellenben. Itt engem sokadmagammal egy olyan házhoz szállásoltak, amelybe Tokaj megvételekor egy gránát repült s a szobában szétpattanván, ajtót, ablakot, falakat összeszaggatott. Itt találkoztam Turcsányi Józsival, akivel tokaji palackok üritése között vigan mulattunk. Rakamazdról Tokajon keresztül Kakra mentünk s itt kapta zászlóaljunk a parancsot, hogy menjünk vissza Tokajba a híd őrizetére.

Ez a szolgált zászlóaljunk rendbehozására és kipihenésére nagyon szükséges volt. Mert decembertől szüntelenül utazva, csatározva zászlóaljunk 1200 főnyi létszáma hatodfélszázra olvadt le. a többi részint elesett a csatában, részint a szenvedések miatt betegen maradt vissza a kórházban. De az a pihenés nem tétlenségől állott. Mert vagy szolgálatban voltunk, vagy pedig naponként kétszer gyakorlatokat tartottunk s ruházatunk és fegyverzetünk rendbehozásával vesződtünk. Egyuttal újoncokat szedtünk zászlóaljunk kiegészítésére.

Igy jött el április eleje, reám nézve igen nevezetes nap. Mert akkor neveztek ki hadnaggyá. Vigan ültük meg ezt a napot, örömpoharakat ürítve a Magyar vendéglőben. Őrmester társaim bizony irigy szemmel néztek rám, mint akik nálam sokkal idősebbek s már közhonvéddé lételemkor is őrmesterek voltak. Aztán meg maguk felől is sokkal többet tartottak. Tiszttársaim azonban örömmel üdvözöltek s barátságukba fogadtak. Őrnagyunk ekkor Keresztes volt. Századosok: Kékesi, Ordódy, Nagy Imre, Gresinger, Zábránczky, Valkó és Molnár. Főhadnagyok: Parányi, Hunyadi Károly, Hadnagyok: Sztrára, Blauhorn, Csikász, Fehér János, Ujházi, Ábrahám, Ernyei, Oroszvári (Russ). Számvevő tiszt: Joó Mihály, nagykárolyi fiu, igen derék gyerek. Többnyire zempléni és szatmári gyerekek. Guyon előtt is kedves volt a tisztikar. Legénységünk nem érdemel különös dicséretet, de azért megtette a magáét. S ha az itt kapott hatszáz zempléni magyar újoncot begyakorolhatjuk és fölfegyverezhetjük, zászlóaljunk bizonyosan a legkitünőbbek közé tartozott volna. De ezeket puska híjában csak pikával láthattuk el s így a hamradik sort képezhették.

Május elején hagytuk el Tokajt s a magyarérzésü hegyaljai városokon, Tarczalon, Mádon, Tályán keresztül mentünk Kassára. Tályán egy özvegy patikárusnénál szállásoltak el Valkóval együtt. Feiertagné volt a neve. Három szép lánya volt a mikor elbucsuztunk, kardjainkra rózsakoszorukat aggattak. Kassán tíz napig táboroztunk, mely idő alatt mindig esett az eső. Innen Lőcsére mentünk, hol ismét egy hétig tartózkodtunk. Innen Eperjesre s Kisszebenbe mentünk s balszárnyát képeztük a lengyel határszélen oroszokat váró tábornak.”

Sajnos csak ennyi maradt meg a naplóból.

A szili Perlaky-Szily rokonság

A szili Szili és Perlaky családok többszörösen összefonódnak. Szili István (sz. 1800) és Perlaky Katalin (sz. 1808, nemes Perlaky Ferencz leánya) gyermeke volt Szili István (1828-1890) szili gazda. Első feleségének (Pődör Veroni) halála után vette el feleségül 1880-ban Perlaky Péter (+1876) özvegyét, a szanyi születésű Vincze Teréziát (1847-1929). Közös gyermekeik: Szily István későbbi szanyi főjegyző, Szily Gyula szili gazda és főtisztelendő Szili Vince (r.k. lelkész az Auguszta-telepen Budapesten).

Szily Gyula szintén egy Perlaky-lányt, Esztert, a szili Perlaky Gábor leányát vette el feleségül. Mindannyiuk közös őse Perlaky Ferencz (sz. 1718) személyében található meg.

A Szili-család ma is jelen van Szilban, legifjabb tagja Szily Gyula legifjabb ükunokája Szili Vince (sz. 2009), a Perlaky-családnak pedig számtalan ága és leszármazottja található meg ma is ott.

Egy régi fénykép (kb 1900) és egy 2004-ből hozzá tartozó magyarázat (Szórádi József, Szil) sok adatot tartalmaz a közös ősökkel rendelkező Szilyakat és Perlakyakat újra összekötő Vincze Terézia családjáról. Vincze Terézia mindkét férje a kiterjedt Perlaky-család leszármazottja volt.

 

 

 

 

„A képen Szili Istvánné, szül. Vincze Terézia és gyermekei láthatók. Vincze Terézia első férje Perlaky Péter volt. Három gyermekük: Antal, Ágnes, Juliska. A képen mellette Ágnes, Ágnes mögött Antal. Perlaky Péter meghalt 1876-ban, Perlaky Antal születhetett 1875 körül.

Szily Gyula (szül. 1881. május 11-én, Szil, Anyakönyv a plébánián, 230. oldal, 1881. év), szili gazda, meghalt 1956, a bal oldalon látható. Ikertestvére volt Ferdinánd, aki házi keresztség után még aznap meghalt. Házi keresztség esetében ilyen nevet lehetett adni.

Szili Vince született 1884. június 16-án, később pap lett, meghalt 1936. márciusában, ő a középső nagy fiú).

Szily István született 1887. március 26-án, később főjegyző lett Szanyban, édesanyja szülőfalujában, meghalt 1946-ban. Ő a legfiatalabb fiú, édesanyja mellett, középen a fényképen.

Vincze Terézia 1847-ben született Szanyban. 1865-ös évek körül jöhetett át Szilba. 1930-ban halt meg. Szili István is özvegy volt már, amikor összeházasodtak Vince Teréziával. Szili Istvánnak is volt egy lánya, Mária, az ő leánya volt Jakab Regi, aki testvéreivel később árvaként szintén Vincze Terézia házában nevelkedett, róluk sajnos többet már nem tudunk.

Szili István meghalt 1890-ben. Abban az évben épült a templom. A szili házat abban az évben kezdték átépíteni, mint a templomot. Abban az évben halt meg. A nagymama, Vincze Terézia irányította az építkezést, ő volt a gazda. Igen okos és erős asszony volt. Kitűnő asszony volt. Szili István kűkeresztjét csiszoltatták át később Szily Gyulára. Sajnos a feliratot nem örökítette át. Ez a sír megszűnt, jobb oldalon volt a közepe táján a szili temetőben. A Perlaky Péter sírja is rég megszűnt már, ő a bal oldalon a nagy kereszt táján volt eltemetve. Szili Istvánné, Vincze Terézia sírja a bal oldalon hátul, a Perlaky Gábor nagypapa mögött van.

A képen látható még Perlaky Ágnes, Kozmáné. Három gyermeke volt: Ferenc (Páliban), Mariska és Juliska.

Testvérük volt még Perlaky Júlia, Jakab Gáspárné. Ez a kis Juli néni 1953-ban halt meg. Neki volt egy fia, a Jakab Gyula, az ő fiai az Aladár és Laci bácsi, valamint volt 4 lánya: Jolán, Angéla, Irma, …

Perlaky Antal gyermekei a Perlaky Pista bácsi, Babus néni (Anna, Jakab Gyuláné), Gizus néni, aki Pesten élt, és Irénke néni, aki apáca volt. Felesége a Kati ángyi, akinek gyerekkoromban mindig vittük az ebédet, ágyban fekvő idős asszony volt 1960-65 táján halt meg.

 További dokumentumok:

nagyít

Születési a.k. Szili István 1828

nagyít

Születési a.k. Vincze Terézia 1847

 nagyít

Házassági a.k Szili István-Vincze Terézia 1880

nagyít

gyászjelentés Perlaky Eszter 1941

nagyít

gyászjelentés Szili Vince 1936

 

 

Nádasi László

 

Anyakönyvi bejegyzés Perlaki István címerpecsétjével

 Balog Károly anyakönyvi kivonata. Készült 1826-ban. Kiadta Perlaki István, palotai lelkész.

Szöveg:

 

Infra scriptus prosentibus fidem facio, in Matricula Baptizatorum Ecclesia Ev. Angli. Conf. Add. Palotaensis sequentia de verbo ad verbum reperiri:

Balog István  Predikátorsága alatt kereszteltettek következendők:

1799

S7 d / Dec - Károly  (keresztelt)

T. Balog István, Ferenczi Susánna (szülők)

Tek. Szabó Ferecz Kapitány, Tiszt. Kiss Pál  v. Horváth Katalin, Özv. Bongya Sándorné Asszony (keresztszülők)

 

Super quibus prosentes ad regnifitionem extradedi proprio sigillo & subscriptione  mea mumitas  Literas Testimoniales Sign.

Palota ð 7. Aug. 1826

Stephanus Perlaky

Venerabity Ministeri Evang. Ang. Conf. Add. hot tempore Administrator. 

 

Családi dokumentumok - Perlaky Géza

A dokumentumokat Boross Kálmántól, Perlaky Géza dédunokájától származnak:

Ügyvédi eskü

 

Anyakönyvi kivonat

 

A hét halottai

 

Tanodai bizonyítvány

 

Napló

Halotti beszédek Perlaki Dávid temetésére, 1802


Published under a Creative Commons License By attribution, non-commercial

Házasság-levél: Perlaky László és Salamon Lívia

Perlaky László és Salamon Lívia házasságlevele, 1945

send by Thomas Perlaky (Sao Paolo, Brasil)

Házasságlevél

Oklevelek Székesfehérvári Megyei Levéltár


Published under a Creative Commons License By attribution, non-commercial

Perlakyiak Szilből

Az adatok Tóth Gábor (Perlaky Vilmos unokája) ny. r. alezredestől származnak:

PERLAKY GÉZA
        gazdálkodó Szil. szül.u.o. Atyja: P.VENDEL volt közs.elöljáró,képv. Iskolái elvégzése után a szülői háznál gazdálkodott. 1933-ban lett önálló és 15 holdat művel. Közs.hajdú, a Gazdakör tagja. 1923-24-ben teljesitett katonai szolgálatot. 1940-ben  Erdély visszacsatolásában vett részt.e.é.tul. Neje Pákai Gizella. Gyermekei: VINCZE, MARISKA, ANNA és GIZELLA ikrek, TIBOR.
 
ifj. PERLAKY JÁNOS
        gazdálkodó Szil. Szül.u.o.1898-ban.
Iskoláit elvégezve a szülői háznál gazdálkodott. 1927-ben lett önálló és 14 és 1/2 kat holdat művel. A község vezetésében 1939 óta mint képv.testületi tag és mint esküdt virilisként szerepel. A Gazdakör könyvtárosa. A világháboruban 1916-tól vett részt, az olasz harctéren küzdött, ahol angol fogságba esett. 1919-ben tért haza. A nemzeti hadsereg kötelékében is szolgált. K.cs.k. tul. Neje: KOVÁCS MATILD. Gyermekei: TIBOR, MARGIT, ETEL és GZELLA.
 
PERLAKY KÁLMÁN
         gazdálkodó Szil.Szül: u.o. 1894-ben. Iskolái elvégzése után a szülői háznál  a gazdálkodást gyakorolta, 1938-ban lett önálló gazda, atyja halála után. 14 kat.holdat müvel. Volt közs.elöljáró, Tejszöv.felügy.biz.tag. Gazdakör tagja, volt vezetője. Közgyám. A világháboruban 1914-től az orosz, román és olasz harctéren küzdött, majd a Nemzeti hadsereg kötelékében szolgált. Kitüntetései: O.B., II.o.vaskereszt és K.cs.k. Neje: KOVÁCS MARGIT. Gyermekei: ÁGNES, ERNŐ, és OTTÓ.
 
PERLAKY PÉTER
          gazdálkodó, Szil-Kistata. Szül. Kistatán 1899-ben. Atyja P.SEBESTYÉN, volt közs.biró. Iskoláinak elvégzése után a szülői háznál gazdálkodással foglalkozott. 1922-ben lett önálló gazda és 20 kat.holdon gazdálkodik. 1923-óta többízben vett részt a község vezetésében. Közs.képviselő és esküdt. Közbirtokosság pénztárosa. A világháborúban az olasz harctére, 1917-től küzdött. K.cs.k. tul. Tűzharcos Szövetség tagja. Neje: CSORDOS TERÉZ. Gyermekei: FERENC, aranykalászos gazda, VINCE tanitó, JÓZSEF, ERZSÉBET és MÁRIA.
 
PERLAKY VILMOS
           szabómester. Szil. Szül.u.o.1884-ben. Iskoláinak elvégzése után az ipari pályára lépett. Mint segéd, több helyen fejlesztette szaktudását.1909. óta helyben önálló. Úgy a községi mint az ipari életben  vezető szerepet tölt be. A világháborúban  orosz és olasz harctéren küzdött. Orosz és olasz hadifogságban volt. K.cs.k.tul. Neje. PAPP VILMA. Gyermekei: JÓZSEF, MÁRIA, VILMOS, EMILIA, ROZÁLIA, MARGIT és GYULA.
 
AZ ADATOKAT nagyapám "örökségéből" származó MAGYAR FÖLD MAGYAR NÉP c., 1941.-ben megjelent, nem befejezett könyvből gyűjtöttem. E könyv szili vonatkozásaiban segitkezett a szerző/k/nek mint a község  iparosköri akkori könyvtárosa. Tartalmazza a Nagymagyarország összes helységének rövid leirását az 1941. évi helységnévtár felhasználásával. Az adatszolgáltatók a könyvből ellenérték fizetésével tiszteletpéldányt kaptak. Sajnos nekem csak a II.kötete áll rendelkezésemre.
 
Az adatok némi támpontot adhatnak a  fenti családokról.
                                                                                         Üdvözlettel: Tóth Gábor  

Egy kis kitérő a Perlakyakhoz/kutassunk Szilban

forrás: Tóth Gábor (Perlaky Vilmos unokája)

Szil:

Első irásos emlités 1310 körül. 1387-ben Zsigmond király a Kanizsaiaknak adományozza, mint Kapuvár tartozéka. 

 1518-ban 56; 1584-ben 83 család lakja. A MAJOR a 16.sz. első felében megalakult, az üres telkek szántóit mégis meghagyták a jobbágyok kezében, sőt a major szántóiból  jobbágyok Rövidnyilas nevü rétjeiből a zsellérek is kaptak bér fejében tekintélyes területeket.
 
Az 1594 évi török pusztitás alkalmával SZIL is lakatlanná vált.
  
Az ujratelepülés 1608-ban indult meg. Az ekkor készült összeirásban: ...a nyugati szeren: fölszélről: a SZABÓ, GERENCSÉR és SZAKÁLL családok háza mellett 17 telek még lakatlan.
 
Az Által- utca teljesen néptelen. Rajta 17 puszta telek várja az új lakókat.
 
A keleti szeren fölszélről kiindulva 13 puszta hely, majd a KISS, FÜZI családok háza mellett ujabb 8 lakatlan  hely.
 
A nyugati szeren alszélről 6 lakott hely mellett még 6 telek lakatlan volt.
 
Az 1677. évi névlajstrom 94 jobbágytelket és 13 zsellértelket mutat ki.
 
A napnyugati szer alsó során a  TÖTÖSI, TAKÁCS, CSIZMAZIA és KOVÁCS  nemzetségek  zsellér ősei mellett  a MÉSZÁROS, FAZÉK és NÉMET  nevü katona családokat találjuk. Ezután a földesúr kőből épült háza következett, benne korcsmával. A TÓTH, TENGELICS, VAS, BENŐK, KOCSIS, FODOR, CZIGÁNY nemzetségek ősei is a nyugati szeren, az alsó soron laktak a telkesek között.... ez volt a legnépesebb utca: 38 család háza volt benne.
 
Az Által utcában s SZABÓ és SZÜCS nevü katonák, TÓTH, KOVÁCS, MOLNÁR és SZALAI nevü telkesgazdák raktak fészket.
 
A keleti szer a KOVÁCS, NAGY, GERENCSÉR, SZABÓ, CSIZMAZIA, VARGA, HORVÁTH és MÉSZÁROS nemzetségek telke után a  plébániaházzal ér véget.
 
A Linkószeren a VARGA, GERENCSÉR, SZABÓ, PÁKAI, TÓTH, KIS, BARACSKAI NÉMETH, és BUDAI családok... a KATHI, LUKÁCS és SIPOS nevü családok. Szanyba a köv.sz.elején.
 
A nyugati szer déli házsorában a CZIGÁNY, és CSIHÁR, valamint a HORVÁTH, CSIZMAZIA és VARGA nemzetség egy-egy ősének háza  állott.
 
A Linkóparton zsellérek laktak, ezek között ...CSIZMAZIA, TAKÁCS és SZABÓ ...nevek.
A város  közepén is voltak cigány és szénégető zsellérek.
 
SZIL mezőváros 1677. évi lakosságának több mint fele napjainkig fönntartotta nemzetségének folytonosságát. SZIL mai lakossága tehát nagyrészben 17. századi eredetű.
 
Az előzőekhez képest a PERLAKY és a MARKOTÁNYOS név később jelenik meg a faluban.

Perlaky házak Szilban

forrás: Tóth Gábor

 

 

Van egy hosszu utcája a Linkószer- és a Város u. együtt kb. 1.8 km.  Keleti oldalon középtájon a templom. Kijárata NY.felé néz. Kijövünk a templomból:
 
Szemben a tuloldalon kissé balra Város u.2.sz. HYDRÁNS KFT. - Volt "Győzelem" Termelőszövetkezet irodaháza. Lakta ill. tulaj.volt  PERLAKY VINCE - nevezzük :  "Perlaky Ház"-nak. Kérdésednek ez a ház a mottója! 45 után még P.lakta. Emeletráépitéssel mai formában  irodaház.
 
      Menjünk É.felé: -mellette Füziék ill. Kocsis nevüek.
 
Következik egy ujabb "Perlaky ház"  Város u.6. Lakta : PERLAKY ISTVÁN. Anyám és testvérei itt nőttek. P.I.unokatestvér volt anyáméknak. Fia él Győrben. 
 
      Következik: Bendes Béla és Károlyi család háza. Egyikük sem létezik, ill.Horváth Lászlóné Károlyi Magda Győrben.
 
      Ujabb PERLAKY ház. Lakta PERLAKY OTTÓ-  leánya PERLAKY ETELKA Város u.10.
 
      Ujabb Perlaky ház: lakja PERLAKY ERNŐ Város u.12. Leánya: PERLAKY ILONA     Árpád u.96.
 
....majd következik az iskola.
 
  PERLAKY VIKTOR háza a 85-ös utvonalon az Akác Vendéglő sarkától kifelé  Szhely irányába  a bal oldalon kb 500
  méterre a 3-4. ház .
 
  A  temlom oldalán É.felé V.u ? -ifJ.PERLAKY SÁNDOR,   majd
 
  PERLAKY TIBOR V .u. 47.; PERLAKY VINCÉNÉ V.u.49.; PERLAKY ANITA .u.57.;
  PERLAKY SÁNDOR   / velem egykoru  -1941/ Fő u.33.;    PERLAKY GYÖRGY - hangszerész -   Béke u.33.; PERLAKYNÉ Böjtös Judit Dózsa Gy.u.26.

Sírfeliratok Szilből

forrás: Tóth Gábor

SIRONKÉNT:
                    PERLAKY JÁNOS  19oo-1958
                    PERLAKY VILMA    1906-1987
                    LŐRINCZ KÁLMÁN   1897-1977  és neje
                    PERLAKY ROZÁLIA  1898-1983
 
                    PERLAKY ANTAL     1875-1950   és neje
                    KAPRONCZAY KATALIN  1882-1969
 
                    özv.PERLAKY FERENCNÉ   sz.
                    GYURASITS ROZÁLIA      1877-1937
 
                    PERLAKY VENDELNÉ sz.
                    GYURASITS ESZTER    1861-1940
                    PERLAKY VENDEL   1858-1946
 
                    PERLAKY VENDEL     1899-1984
                    neje:PÁKAI MÁRIA       1906-1986
                        ebben a sirban:Ürményi Pintér Ferenc1904-1988 és neje:Gallovich Gizella 1914-2001
                    Dr.PERLAKY GYULA gyógyszerész /jó barátom/ 1943-2008
 
                    PERLAKY ZSOLT 1973-2001
 
                    PERLAKY JÁNOS  1896-1965  ÉS NEJE
                    GICZI MARGITN 1897-1970
 
                    PERLAKY KÁLMÁN 1894-1971  és neje
                    KOVÁCS MARGIT 1897-1968
 
                    PERLAKY VILMOS /nagyapám/ 1884-1967
 
                    KOVÁCS PÉTER 1880-1962  és neje
                    PERLAKY MÁRIA 1893-1938
                              ebben a sirban még ketten  /kovács...../
 
                    SZILI GYULÁNÉ sz.PERLAKY ESZTER 1887-194...?
 
 
                    PERLAKY TIBOR   /élő/   és neje
                    HORVÁTH VILMA 1936-2004.
 
         /még vannak, keresni kell/
 
                                              Nyugodjanak békében!

Fotók

Ebbe a topikba kerülnek a családdal kapcsolatos fényképek, fotók..

Perlaky László családja

Perlaky László által beküldött fotók:

 

1. Hajmáskéri ház #1

 

2. Hajmáskéri ház #2

 

3. Hajmáskéri ház #3

 

4. Hajmáskér - borbélyműhely

 

5. Hajmáskéri ház gyümölcsös kertje
háttérben id.Perlaky László ifj. Perlaky László és Perlaky Márta

 

6. Hajmáskéri ház belső udvara

 

7. idősb. Perlaky László

 

8. Fogaton

 

9. idősb. Perlaky László

 

10. Perlaky család

 

11. Kilovaglás

 

12. Perlaky család

 

13. idősb. Perlaky László és gyermekei, Márta és László

 

14. idősb. Perlaky László

 

14. Perlaky Márta és ifj. Perlaky László

 

16. Nagy Mária és ifj. Perlaky László

 

17. ...

 

18. Perlaky Ilona és Júlianna

 

19. Perlaky Lajos személy igazolványa

 

20. Perlaky Lajos Dániel

 

21. Perlaky Márta

 

22. Perlaky Márta és Gacsal Rudolf

 

23. Perlaky Márta és Gacsal Rudolf

 

24. Perlaky Márta és ifj. Perlaky László

 

25. Perlaky Márta és ifj. Perlaky László

 

26. ... és Perlaky Róbert

 

27. ifj. Perlaky László Perlaky Róbert és Perlaky Márta

 

28. Reider Erzsébet

 

29. ? 

Perlaky Pétercsaládja

Perlaky Péter által beküldött családi fotók:

id. Perlaky Antal, 1939

 

Perlaky Antal, 1954

 

Perlaky Antal és felesége, Greschler Irén